Márciusi Művelődő 2018

Elérkeztük az év harmadik Művelődőjéhez! Ahogy összegyűjtöttem mindent, amit néztem, eléggé meglepődtem, ugyanis nem éreztem úgy, hogy sokat pihentem volna, azonban mégis rengeteg film gyűlt össze, és olyan vegyes érzéseket keltettek bennem, hogy lehet, hogy a film résznél a szokásosnál még jobban le fogunk ragadni.
A Megőrjít a csaj valami eszméletlenül fejfogós volt, és nem is feltétlenül, mert olyan pocsék lett volna a film, csupán a történetet eseményei késztettek arra, hogy hangosan kommentáljam ezeket a véletleneket, de annyira szörnyű film nem volt. Jennifer Aniston hozta a szokásos fantasztikus formáját, azonban Owen Wilson kicsit csalódás volt a filmben. Viszont Imogen Poots nagyon odatette magát. A Lelkes testcserét egyszerűen nem bírtam nem szeretni, nagyon bírtam egyszerűen megmagyarázni sem bírom, hogy miért, de az egész film hangulata magába szippantott. A szerelmes smsről pedig még most sem tudom eldönteni a véleményem. Tetszik, nem tetszik, azt hiszem egy kicsit mindkettő, hiszen az eleje annyira nem kötött le, bőven csináltam még mást is közben, aztán talán a közepe felé kezdtem el igazán nézni a filmet. 

A Nász-ajánlat valahogy már egy "klasszikus" filmmé változott nekem, egyszer megnéztem, aztán még egyszer, és kedvelem. A puszta egyszerűsége miatt, tökéletes kis romantikus film. A Step Upot bevallom, ideáig még sohasem láttam. Lehet, hogy másoknak ez alapfilm volt, de nekem mindig is kimaradt, engem nem mozgatott meg a híre. Aztán a random film keverő ezt dobta, és úgy voltam vele, hogy miért ne. Aztán meg is lepődtem, amikor a film közben többször is az történt, hogy a szobában ugrándoztam és táncoltam a filmbeli zenékre, és egyszerűen csak tetszett és jól éreztem magam. A Csontváros nálam már örök klasszikus minden vizsgaidőszakban megnézem egyszer, az biztos, mert tökéletes rá tanulni, nem is miért, de már megszoktam ezt. A Percy Jakson filmek vihara eddig elkerült, azonban egymás után megnéztem mind a két részt, amit legyártottak, ugyanis baromi jó volt mind a két film. Persze mondják, hogy teljesen eltér a könyvektől, amiket eddig ugyebár nem olvastam, de így annyira nem is bánom, mert így most nem tetszene annyira. Persze alap, hogy ezek után már a könyveket is elolvasom, hogy szélesebb körű véleményem legyen róla, és úgy szimatolom, hogy ez egy elég jó fantasy korszaknak ígérkezik majd az érettségi miatti kötelező olvasmányok fárasztó mocsara után. A Ha\Ver eszméletlenül meglepett, ugyanis eddig soha nem voltam oda a szuperhősös filmekért, ez viszont valahogy nagyon is bejött, most pedig nem tudom eldönteni, hogy csak a horizontom tágul filmek terén, vagy az ízlésem lesz egyre rosszabb ennyi film után. A High School Rock szintén egy olyan film volt számomra, amiért éltem és haltam, ez is úgy magába szippantott, hogy végig énekeltem, amit tudtam, és egyszerűen csak jól éreztem magam a nézés közben. A dalok pedig úgy megtetszettek, hogy vagy harmincszor meghallgattam őket azóta. Egy "érdekes" választás is becsúszott, ugyanis megnéztem a Karácsony kis szépséghibával című filmet is, ami nem pont a márciusba illik, de nagyon tetszett.

A Dől a Moné!-tól én őszintén jobbat vártam, főleg mert Collin Firth, és az ő filmjei általában jók, ez viszont az olcsó szórakoztatás kategóriájába esett bele. Túl volt akciózva és bonyolítva. Egy bébiszitter naplója. Nem volt túl nagy szám, nem volt se nem rossz, se nem jó, egyszer nézős kategória. A koszorúslányok bosszúján én irtó jól szórakoztam, azonban ez sem ütötte meg azt a szintet, hogy többször is megnézzem. Az Anna Karenina mint filmileg, mint történetileg okés volt, azonban az az egy problémám volt vele, hogy egyszerűen nem bírtam a filmet. Mármint a cselekményszált. Szerintem egyszerűen undorító és túljátszott volt az egész az összes fél részéről. Persze minden másban tökéletes a film én csak az egész történettel nem vagyok kibékülve, amiről egyébként egy insta-posztban is beszélek. Ha már egyszer eltértem a karácsonyival, akkor miért ne térjek el azzal, hogy megnézem a Boszorkányváros 2-t, amit gyerekkoromban adtak egy párszor a mesecsatornán , ami akkor vagy Disney vagy Jetix volt, franc tudja már, és kicsit nosztalgiáztam vele. A Mindenki megvan kicsit szívszorító volt, elég szomorú volt látni ezt a hazugságot a gyerekek közt, és azt, hogy az apjuk tényleg csak szeretné látni őket, ami kicsit fájt még nekem is. A Fordított felállásról, azonban még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e, persze lehet, hogy csak a színészek miatt vagyok így, mert egy jó párat kedveltem közülük, szóval lehet, hogy csak ezért tűnt jónak a film. Mondjuk az ötlet sem rossz, azonban én jobban örültem volna, ha ezt egy kicsit máshogy csinálják meg. Az Amish Grace egyike azoknak a filmeknek, amiket tipikusan csak egy kihívás kedvéért nézek meg, ráadásul tuti, hogy nincs magyarul fent, de még csak egy angol felirattal sem. Szóval megnéztem originalba, minden segítség nélkül, és én magam is meglepődtem azon, hogy megértettem. Érettem a szöveget, a történetet, mindent, amit meg kellett. Az elején, meg úgy általában nem igazán vagyok oda ezért a kultúráért, azonban a film végére sikerült megkedvelnem a sztorit, és persze azért tegyük, hozzá, hogy néhány szereplő is rásegített.

Ha már március, meg tavasz, végre felkerült a Csajok szabadon magyar verziója, amit már elég régóta meg szerettem volna nézni, egyértelműen a szereplőgárdája miatt. Elképzelhetetlenül polgárpukkasztó film lett, mit ne mondjak. Ráadásul nagyon nem ilyen történetre számítottam az is biztos. Nem is tudom, hogy erre mit kellene mondanom, mert az igazság az, hogy jó is volt, meg nem is, de talán a legjobb szavak rá mégis azok, hogy rohadtul megdöbbent volt számomra. És nem tudom, hogy milyen dilibogyót szedtek azok a csajok a filmben, de hogy én biztos nem mentem volna el egy idegennel, akiről már ránézésre is süt a KÁOSZ, nagy betűvel, de az biztos, hogy elég ügyesen megoldották a végét, ezzel a kinyírok mindenkit dologgal. Újabb fantasy filmet adhatok a megnézett gyűjteményemhez, A pap - háború a vámpírok ellen egy teljesen másik perspektívát mutatott meg számomra ezzel a filmmel, ami azt hiszem, nagyon jól fog még jönni egy könyvemhez, és persze tegyük hozzá.  A szereplők, na igen. Eléggé bírom ezeket a színészeket. A J.K. Rowling sztoriról soha nem hittem volna, hogy tetszeni fog, úgy kezdtem neki, hogy láthatunk egy jó unalmas dokumentumfilmet valakinek az életéről, habár nem is csak valaki, mert J. K. Rowling azért rohadtul J. K. Rowling, és elképesztő, hogy mennyi mindent ért el. Ezelőtt is messziről csodáltam, de ez után a film után csak még jobban rajongok érte. A #sohavégetnemérős megint egy olyan film volt, amiért éltem haltam. Tény, hogy imádom a Wellhellot, na de, hogy ennyire, hogy lehet szeretni egy bandát. Ennél a filmnél is az történt, hogy végig mosolyogtam, ugráltam és énekeltem a filmet, mert egyszerűen csak jó volt, és boldoggá tett. Persze azért nem minden film volt csupa móka és kacagás, hiszen az Egy kutya négy élete olyan szinten megható volt, hogy már húsz perc után jöttek az első könnyek, amik pár perc alatt sikeresen el is múltak, aztán ment tovább a film, és mikor egy órához érkeztünk, onnantól már nem volt megállás, a végéig sírtam. Egyszerűen csak olyan értékeket vonultatott fel a könyv, olyan élethelyzeteket, amiket nagyon át tudtam élni, és azt hiszem egy kicsit gyászoltam is a saját állataim elvesztését az évek során, és elbúcsúztam azoktól, akiktől jobban el kellet volna búcsúznom, vagy soha nem is volt rá alkalmam. Ez a film szerintem mindenkit sírásra késztetne, mert egyszerű szomorú és csodálatos. Abszolút újranézős lesz, főleg ha éppen sírni szeretnék.
Persze azért néhány kisfilmet is megnéztem, a nevükre kattintva ti is megnézhetitek őket:



Most még mindig kötelező lázban égek és durván egy hónapom van rá, hogy elolvassam az összeset, így jelenleg hármat is olvasok egyszerre. Már jó régóta szenvedek vele az az igazság, egyszerűen nem haladok vele. Ottlik Iskola a határon című könyve számomra túl egyhangú, és habár meg kell mondanom, hogy Weöres Psyché-je elég szórakoztató még nem volt időm tovább olvasni, de a három közül szerintem őt fogom befejezni a leghamarabb. Borbély Szilárd Nincstelenek című könyvére pedig egyszerűen szavak nincsenek. A magyaros barátaimmal is beszéltük, hogy ennél vulgárisabb, undorítóbb könyvet régen olvastunk, számomra ezért is nehéz a vele haladás, mert egyszerűen nincs gusztusom tovább olvasni. 


Az írást sajnos még mindig hanyagolnom kell, csak néha-néha születik egy-egy dal vagy versfoszlány. Habár ha a társadalom ismeret érettségi projektemet és a szóbeli tételek kidolgozását is ide vesszük, még akkor is azt kell mondanom, hogy pocsékul állok, már sokkal előrébb kellene haladnom, szóval elég rendesen elszúrtam, ezt talán megjegyezhetem itt magamnak. 


Az elmúlt pár napban teljesen rákattantam a Pretty Girl című számra, fogalmam sincsen, hogy miért, de nagyon tetszik a szövege, valahogyan nagyon jól kifejezi, hogy mi játszódik le bennem néhanapján.

A hónapban három sorozatot néztem, azon kívül, hogy három rész erejéig leültem a húgommal Spongyabobot nézni, és közben azon gondolkoztam, hogy én miért is szerettem ezt a mesét. Szóval folytattam a Dr. Csontot, azt hiszem már a negyedik évadot nyüvöm belőle, de egy kicsit félretettem a This is Us kedvéért, amiről viszont tényleg nem tudom eldönteni, hogy akkor most tetszik-e vagy mégsem. Megnéztem az első évadot, de még feldolgozom ezt az egészet. A Red Band Society viszont már határozottan tetszik, sajnos már csak egyetlen egy rész van hátra belőle, és bosszankodom, hogy miért is kaszálták el a sorozatot, nem igaz, hogy egy második évadot ne élt volna meg. Teljesen tinisorozat, habár nem tipikus, viszont szerintem egész jó tanulságokat is hordoz számunkra.

A hónap Youtube-videója a csatornámról:



You May Also Like

0 megjegyzés