Nos, vessük össze a tavaszi és az őszi Glamour napokat. Nem tudnám őszintén megmondani, hogy melyik a népszerűbb, bár ha azt vesszük figyelembe, hogy ősszel már fenyeget minket a kabátok és meleg cuccok időszaka, amely kissé fullasztóvá teheti a vásárlást, egyértelműen a tavaszira voksolnék. Nem csak ez a nyomasztó öltözet, hanem idén a betegség is akadályozó tényező volt számomra a vásárlásban, lázasan, fájó végtagokkal, így jelentősen kevesebb dolgot vettem a mostani Glamour napokon, mint tavasszal. Így is vásároltam persze - panaszra nincs okom, és ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mit vettem, az alábbi videóban megtekinthetitek ;)
Nem tudom, hogy mi történt a júliussal, de jó hamar itt hagyott bennünket, még fel sem fogtam, hogy itt volt, és már vége is. A július nagy részt a munkáról szólt, mind fesztiválokon, mind a szokásos munkahelyemen, valamint önkénteskedni is voltam :) Mindegyikről megtaláljátok majd a videókat a csatornámra, ha a nevekre kattintotok :)
Ezen kívül persze nagyon keveset aludtam, szerintem ennyire fáradt még soha nem voltam, néha annyira besűrűsödtek a dolgok :D Barátkoztam nagyon sokat, ami tőlem nagy haladás, új ismerősökre tettem szert, amiért nagyon hálás vagyok, és sikerült megújítanom a kapcsolatom Istennel is :)
Persze ez azt jelenti, hogy nem túl sok időm volt pihenni, vagy ilyesmi, hiszen nem igen volt túl sok szabadidőm, de pár filmet és egy könyvet azért bele tudtam sűríteni a szoros programrendembe.
Sok Taron Egerton filmet néztem a hónapban egy kihívás kedvéért, de egyébként nem bántam meg, mint kiderült, egész jó színész barátunk :D Az ifjúság végrendelete szép film volt, bár azt hittem, hogy a női főszereplő nem fogja úgy érzékeltetni az egész hangulatát, de tévednem kellett. Az eleinte karót nyelt Vera érzései tökéletesen leírták a világháború által érzett fájdalmakat és gondolatokat. Ha már háború, a Pearl Harbor is megnézésre került, és elcsodálkoztam azon, hogy mennyire tetszett a film, pedig mikor elkezdtem már leírtam előre, mert meg voltam győződve arról, hogy nekem háborús film nem tetszhet. Hát, tévednem kellett, ugyanis szívszorító volt az egész, megspékelve romantikával és izgalommal.
Nem egyszer mondtam, hogy én irtózom a magyar filmektől, körülbelül gyerekkorom óta. Valamiért soha nem tetszettek, olyan snassz volt az összes, kicsit gagyi hatása volt, és rettentően nem tudtak lekötni. Ez elmúlt években azért persze láttam pár jót is, szerencsére egy kicsit jobb véleménnyel vagyok most már, de még mindig nem tiszta. Ezért is vártam annyit, hogy megnézzem a Kincsemet, pedig annyira érdekelt, végül ennyi idő után győzött a lovak iránti rajongásom, és huh. Új magyar kedvencet arattunk hölgyeim és uraim. Pedig ráadásul történelmi a film is, ami megint csak nem az én műfajom, de ez teljesen levett a lábamról. A színészi játék, a hely, a hangulat, a jelmezek nagyon korhűek voltak, csak ámuldozni tudtam és máris vége volt.
Dráma is kijutott a hónapra, mégpedig a Holdfény lett a választásom. Nagyon szépen bemutatja a kulturális különbségeket, hogy nem mindegy, honnan jössz, valamint a karakter is nagyon érdekes abból a szempontból, hogy alig beszél, de beszélnek helyette mások, és a tetteik. Látszik, hogy milyenek a befásult, nem elfogadó emberek, bemutatja, hogy mégis vannak olyanok, akik oltalmukba vesznek, mert vannak még jó emberek is. Hellyel-közzel, tegyük hozzá. Három különböző életszakaszban láthatjuk a fiút, három különböző névvel, vagy akár identitással. Az egész film maga nagyon lassú, és vontatott, érdemes úgy nézni, hogy elkötelezetten csak azt nézed, mert néha tud sokkolni azért, én munka közben néztem, és fogalmazzunk úgy, hogy néha a felindultságtól nem igazán bírtam rendesen a melóra koncentrálni. Szóval lassú és monoton egy kicsit az egész, de szép és hála az égnek, reális lezárást kapunk.
Sokáig hanyagoltam az életemből a Kingsman filmeket, köszönhetően egy rosszul sikerült kampányfilmnek anno a sulinkban, hiszen egyáltalán nem kaptam kedvet hozzá, hogy megnézzem. Sőt, inkább az ellenkezőjét érték el vele. Viszont egy Taron Egerton kihívás miatt végül megnéztem mindkét részét és azt kell mondanom, hogy rosszul ítéltem meg az egészet. Először is, tipikus olyan kém film volt, amiben menő kütyük vannak, amiket én nagyon imádok. Másodszor, a próbatételes filmek is nagyon bejövősek szóval az már csak hab volt a tortán, hogy izgalmas volt a sztori és Colin Firth, valamint Taron Egerton is szerepelt benne. Ultimate kedvenc nem lett egyik film se, de ha látom, hogy valahol éppen megy a tv-ben, akkor nem feltétlenül fogok onnan elkapcsolni (márpedig én szinte soha nem nézek tv-t, nem is értem, miért van egy a szobámban, amikor nem is használom csak évente háromszor xd)
Annyira vágytam valami izgalmas filmre, és tudtam, hogy ez az lesz. A Ready Player One nem okozott számomra csalódást, minden percét élveztem. Egy olyan világba nyertünk megint betekintést, ami bámulatos, és hihetetlen, hogy valakinek egy ilyen világ lakozzon a fejében, hogy megszülessen egy ilyen fantasztikus dolog. Alig várom, hogy elolvassam a könyvet, az angol változata már a polcomon csücsül.
Megnéztem a Mary Poppins második részét, és ez egy kicsivel talán jobban tetszett, mint az első rész, habár szerintem itt Mary Poppins jóval arrogánsabb és önimádó volt, amit nagyon sajnálok, pedig Emily Blunt nagyon jól alakította Mary Poppinst, abszolúte illett hozzá a karakter.
Júliusban csak erre a könyvre futotta, Jamie McGuire Viharos szerelem című könyve egyértelműen nem lett a kedvencem, viszont egy olvasásra megfelelt.
Az augusztus eleje sem szolgált sok pihenni valóval az biztos. Pár nap itthon töltött munkás nap után már utaztunk is Budapestre, hiszen kezdődött a Sziget fesztivál, ahol mi is dolgoztunk. Ez volt a nyár leghosszabb fesztiválja, és azt hiszem a legfárasztóbb is egyúttal. Még fel sem lélegezhettünk ez után a munka után, már rögtön indultunk is Siófokra egy kis baráti nyaralásra, ahol négy szép napot töltöttünk el, őszintén bevallom, túl hamar lett vége. Ezután egy pár káoszos nap kivételével végre sikerült egy kicsit kikapcsolnom, folytattam az itthoni munkám, illetve volt időm végre rendesen eljárni konditerembe, filmet nézni, olvasni, habár a videóvágással nem úgy haladtam, ahogy terveztem, ezért mind a Csillagpontos, Szigetes, és Siófokos vlogok csúszni fognak sajnos egy picikét.
Merő véletlenségből kezdte bele ebbe a könyvbe Rebecca Donovantől. Éppen a könyvespolcomat nézegettem, azon is az elolvasandó kupacot, ami nyárra felgyülemlett, én pedig úgy éreztem szeretnék valami romantikus könyvet olvasni. Nos, jól választottam. Az Elakadó lélegzet pontosan azt szolgáltatta nekem, amit szerettem volna. Megmentésre szoruló lány, egy pasi, aki romantikus, és egy olyan legjobb barátnő aki egyben a kisangyal és a kisördög a válladon. Együtt sírtam, nevettem a könyvvel, és igen, együtt akadt el a lélegzetem a főszereplővel. Felüdülés volt egy jó könyv végre.
Annyira akartam szeretni a könyvet, de egyszerűen nem sikerült. A Varázslatos szerelemnek sem sikerült Erin és Weston párosát megkedveltetnie, sőt. Minél előrébb haladtam, annál ellenszenvesebb lett számomra mindkét szereplő. Egyre többet hisztiztek és cselekedtek logikátlanul, ami miatt kedvem lett volna mindkettőt jól pofán vágni. Valószínűleg nem ettől a sorozattól fogom megkedvelni Jamie McGuire műveit.
A Poketet még első "alone" Pesti utam alkalmával szereztem be, és úgy gondoltam ez a nyár tökéletes lesz arra, hogy elolvassam. Krúdy Gyulától azt hiszem nem olvastam még semmit, azonban a cím eléggé megragadta a figyelmemet. Ady Endre éjszakái, ahogy a címéből kitűnik, Ady Endréről szól, habár szerencsére nem abban a száraz irodalomórai hangvételben. Az egész életrajzi szerű, Ady Endre pesti időszakával ismerkedhetünk meg Krúdy Gyula elbeszélése alapján, ahogy ő látta a költőt. Nem volt hosszú könyv, én azonban hosszúnak éreztem. Némely részei tetszettek, némelyek azonban számomra kicsit unalmasak voltak, a sok név könnyen összezavart néha, így nem is volt kedvem folytatni, így az egész nyaram ezzel az olvasmánnyal való birkózásról szólt. Igaz, amely részeket kedveltem, azokkal hamar is végeztem, én azonban úgy érzem, még nem nőttem fel egészen ehhez a műhöz.
Most több filmet is sikerült megnéznem, azonban csak három film volt olyan, amit nagyjából értékelni is tudtam az összes közül. Nem gondoltam volna, hogy nekem fog tetszeni egy régi, old school retro film, azonban ismét tévednem kellett, mert a Sabrina nagyon szórakoztató kis filmnek bizonyult, és persze a romantika sem maradhatott el, ugyebár, szerintem nagyon aranyos kis film volt.
A Lazacfogás Jemenben annyira nem érdekelt mikor elkezdtem, de szerencsére, ahogy a történet cselekménye haladt előre, úgy kezdett egyre jobban tetszeni a sztori. Megint csak egy romantikus filmről beszélünk, ami sokkal inkább a finom, érintések nélküli romantikus filmek kategóriájába esik, szóval aki valami másra vágyik éppen, az keressen mást, én viszont nagyon élveztem, a vége habár kiszámítható, de olyan, aminek lennie kell.
Robin Hood - alakítja Taron Egerton. Gyerekek. Már sokféle Robin Hood filmet és mesét láttam, de ez. Snitten érkezett jó pár dühös hozzászólás a komment szekcióban, hogy elrontották a filmet, én azonban nagyon élveztem. Sokat panaszkodtak arra, hogy nem korhű a film, és valóban, akadt egy pár baki - bár szerintem szándékosan csinálták - a jelmezeket illetően, de nekem pont ez tetszett benne. Egy sokkal modernebb verzióban tálalták nekünk Robin Hood világát.
Két rövidfilm is felkerült a listára, az egyik az Extinguished, a másik az Anonimós, mindkettő romantikus kisfilm. Az Extinguished nagyon aranyos, még az Anonimós felettébb érdekes, először nem érted, aztán a vége felé egyre szórakoztatóbb lesz az egész, és a legjobb a csattanó az egészben.
A CAER is egy rövidfilm, mégpedig egy versfeldolgozás, amely szerintem gyönyörűen lett megcsinálva, ajánlom mindenkinek, hogy egyszer nézze meg.
Két sorozat volt, ami kitöltötte az augusztust. A Once Upon a Time mind júliusban, mind augusztusban velem volt, töretlenül szeretem a sorozatot, habár néha jól pofán rúgnék egy-egy szereplőt, és arról se feledkezzünk meg, hogy néha olyan plot-twistek fordulnak elő benne, hogy csak nézek, hogy wtf?!
Megnéztem végre én is a híres-neves Csernobil sorozatot, amiért mindenki odáig volt, mikor legelőször kijött. Persze megértem miért lett nagy durranás - kinda bunkó, de véletlen beszólás - a sorozat, hiszen az egész esemény világszerte híres volt, így pedig még jobban felhívta a figyelmet valami olyanra, ami egy hatalmas fekete pont az emberiség történelmében. Azoknak, akik tényleg keveset tudnak erről, a sorozat igazi történelem órának számít, nagyon sok hasznos dolgot megtudhatunk belőle. Én elég sokat tanultam erről a témáról így csak arról tudok írni, hogy a színészi játék milyen volt, hiszen számomra ezek most már csak szomorú tények voltak. Viszont azt kell mondanom, a színészek nagyon jól adták a szerepük. A közöny, a nemtörődömség, a pánik és a nemtudás tökéletesen átjött.
Na, mi telt el megint? Ja, egy újabb hónap, nagyon fantasztikus. Igazából, fel sem tűnt, hogy őszinte legyek. Annyira nagy a rohanás az életemben, hogy azt sem tudom, hogy merre jár a fejem mostanság. Most akartam megosztani a Pesti Vlogomat, mint bejegyzés, erre mit látok? Hogy még nem készítettem Júniusi Művelődőt, és örülnék neki, ha ez nem maradna ki. Szóval most itt vagyok, és próbálok valami értékelhetőt alkotni :D
Nagyon különös, de júniusban legtöbbször sorozatot néztem, amin magam is meglepődtem. A Jóbarátokból és a Legaciesből újranéztem pár részt, ami úgy jól esett, nem sokszor szoktam csak úgy újranézni pár részt, szóval ez új volt.
Befejeztem a Kaleido Star sorozatot, újra, és istenem. Imádom, szeretem, egy álom sorozat. Olyan csodálatos, komolyan mondom, hogy szavak nincsenek rá. Az ember csak nézi elámulva és azt kívánja bár az egész valóság lehetne. Elképesztő.
A PLL Perfekcionisták első évadát is befejeztem, amiről el kell mondanom, hogy a végére nagyon érdekelni kezdett, így már alig várom az új évadot, mert nagyon jól összerakták úgy, hogy az ember csak még többet akarjon belőle. ( Csak azért ne 8 évadot)
A Buzzfeed Unsolved True Crime és Supernatural sorozatokat az elejétől fogva követem, azonban a hónapban rendeztem egy amolyan egybe minél több részt megnézni pillanatot. Én személy szerint jobban kedvelem a Supernatural részt, de a True Crime se rossz.
Még mindig a Once Upon a Time-t nézem, jelenleg még csak a második évadnál járok, és a szálak ajjaj, egyre jobban kavarodnak, a legszívesebben mindenkit ülepen billentenék, de hát sajnos nem tehetem. Mindenesetre nagyon érdekes, kíváncsi vagyok a folytatásra.
Folytattam a Visszatérők új évadának részeit és meg kell mondanom, hogy az első pár rész után nagyon durván agyfaszt kaptam. Fogalmam sincs, mit akarnak kihozni belőle, de remélem nem szúrják el, mert van benne potenciál.
A hónapban volt időm egy kicsit énekelgetni, be is illesztem azokat, amiket nagyon szerettem a hónapban:
Ez pedig a legmegdöbbentőbb. Csak három új filmet láttam a hónapban, ami huh. Hát magamtól nem erre számítottam.
Még soha nem láttam a Mary Poppinst, ami tudom, szégyen, de engem soha nem érdekelt annyira. Furcsa volt számomra Julie Andrewst fiatalon látni, hiszen nekem a Neveletlen hercegnőből ismerős, de nagyon jól játszotta a szerepét. De! Annyira nekem a film nem jött be. Kicsit idétlen volt, meg túl hosszú, én nem tudtam értékelni annyira, amennyire szerettem volna.
A Milliárdos fiúk klubja nagyon durva volt, már ha azt nézzük, miről szól az egész. Rámutat, hogy a nagykutyák világában mennyire tudnak játszani az emberek, még a nem létező pénzzel is, megmutatja az "elit" élet árnyoldalát, a botrányokat, hogy egy ilyen helyen senki sem ártatlan.
A Schindler listája pedig lélegzetelállító volt. Annyira jól mutatja be a szörnyűségeket, hogy az ember nem bírja felfogni, hogy ez tényleg megtörtént. Voltak olyanok akik ilyet csináltak, és természetesnek gondolták. Undorító, de nagyon lebilincselő volt.
Érdekes módon sikerült egy kevés könyvet elolvasnom, illetve befejeznem.
A Miért jó hinni volt az eddigi legrosszabb hitről szóló könyv, amit olvastam, számomra túl száraz volt, nagyon az ember szájába akarta rágni a saját véleményét és nagyon tolta az általa kialakított igazságot, amely szerintem felelős lehet nagyon sok elvakult hívőért.
Jamie McGuire Véletlen szerelem című könyve is elolvasásra került miközben utaztunk a Voltra, és molyon olvastam, hogy nem ez az írónő legjobb könyve, szóval még nem adtam fel a reményt. Ezzel sem volt komolyabb gond, csak szimplán butácska volt az egész, és nem jól kifejtett. Értem én, hogy ez direkt ilyen rövidre írt kis trilógia, azonban jobban is ki lehetett volna fejteni benne ezt vagy azt így talán jobban tudtam volna azonosulni a karakterrel.
Krystal Sutherland A szerelem kémiáját is befejeztem, és teljesen igazam volt. Ez nem egy hétköznapi történet. Végül nem egy olyan happy endet kapunk, amire várunk, azonban én most mégis meg voltam elégedve a befejezéssel. Egy életszakaszról olvashatunk, egy időtartamról egy ember életéből és nem a megpecsételt sorsról, ahogy a legtöbb YA regényben, és pont ettől volt valódi és szerethető. Nem volt az egész túl idealizált, de túl mocskos sem, mindenből annyi volt, amennyi a valódi életben is megtörténhet.
A kedvenc könyvem egyértelműen a A kis francia panzió volt. Itt nem tinidrámát olvashatunk, hanem már felnőttet :D A lényeg a lényeg, hogy nagyon jól összeszedett, humoros, kellőképp pikáns, de idillikus, botrányos de mégis fülsüketítően nyugtató kis könyv ez, amit boldogság olvasni, és a letehetetlen kategóriát súrolja.
Sajnos az elmúlt hónapban nem volt időm megírni a Művelődőt, de ez nem azt jelenti, hogy nem marad el, hanem, hogy összekombinálom a májusi hónappal :D Jó...jó... így elég sok minden gyűjt össze, és annyira élménybeszámolót sem tudok írni mert teljesen összefolyt előttem ez a két hónap, szóval bocsi a kicsit "összecsapott" bejegyzésért :)
A két hónap alatt hála az égnek elég sokat sikerült olvasnom, mert sajnos az elkövetkezendő időkben sajnos ez megint nem fog összejönni. Így úgy jött össze, hogy 9 könyvet is sikerült kivégeznem.
A legutolsó elolvasott könyvem egy LOL szerzemény, a Tiéd leszek, amit egy kis frissítőnek olvastam a tanulás közben. Ebből a frissítőből az lett hogy egyhuzamban elolvastam az egészet, ami hajnal kettőig tartott, mert nagyon élveztem. Kis játékos történet volt, persze kiszámítható, de nagyon aranyos. Sajnos mostanában nem voltam oda a legutóbbi LOL könyvekért, de ez most visszahozta a reményt.
Egy Dream kiadásos könyv is végre elolvasásra került, a Mindig, néha, soha, amely egy egyfajta kicsavart szerelmi történet, egy listával és jó sztorikkal. Nagyon élveztem a könyvet, azonban nem volt olyan izgalmas számomra, így három különböző alkalom kellett ahhoz, hogy teljesen befejezzem.
Már évek óta ült nálam a könyv, de nem akaródzott elolvasni a Hűvösvölgyi Suli B épület első részét, mert egyszerűen nem. Nem olvastam az előző köteteket, nem is volt rá nagyon kedvem, aztán pár hónapja belekezdtem abba a projektba, hogy minden eddig el nem olvasott könyvemet elolvasom, mielőtt valami újba kezdenék. Így került ő is a kezembe. Nem volt egy nagy szám, de nem is volt annyira rossz mint amennyire gondoltam. Elég sok időbe telt mire elolvastam , de csak sikerült.
A tizenharmadik villamos egy nagyon szép novella, elég komoly témát feszeget, de társul bele egy kis szerelmi pötty is, szóval az elveszi az élét az egésznek. Mindenképpen tanácsolom az elolvasását.
Megható történetek tinikről. Nos. Hát nem tudom mit mondjak. Oké, oké. Valaki értékeli az ilyeneket, de én nem. Kis rövid írások különböző amerikai tinikről. Unaloműzőnek sikerült csak elolvasni.
A Fearless egy két kötet közötti kis könyvecske, ami az első hivatalos e-book vásárlásom eredménye, ugyanis sehogy máshogy nem lehetett megszerezni. Angolul volt, de nem bántam, a gyakorlás nálam soha nem árt :D Egyébként élveztem a sztorit, magát a sorozatot már elolvastam, de jó volt őt is elolvasni.
Kelley Armstrong Sötét erő trilógiája nagyot is szólhatott volna, ám ehelyett csak suttogott, véleményem szerint. A sztori, és az alapötlet felettébb érdekes elgondolás volt, de annyira "gyerek" szinten íródott meg a történet, hogy elvette belőle az izgalom és a feszültség nagy részét. Némely részek el voltak húzva, némely részek túlságosan össze voltak csapva, a kidolgozatlan pillanatok pedig összezavarták az embert. Nem mondom, hogy nem élveztem a történetet, mert mondjuk szívesebben olvastam a Reading&Writing órám helyett is, de ahogy említettem, nem volt túl jó az írásmódja, így elveszett belőle az a varázs, ami benne lehetett volna. Illetve a főhősnőnkkel is voltak gondjaim.
Ebben a két hónapban nagyon rákaptam a szuperhősös filmekre és társaikra, és mivel mindenhonnan csak a Bosszúállókról lehetett hallani, ezért úgy gondoltam, én is belekukkantok abba, hogy miről is szól ez a Marvel Univerzum. Bevallom, soha nem láttam egyet sem ezelőtt, így ez az egész újdonság volt számomra. Az elejétől kezdtem A Vasemberrel és társaival. Az Amerika kapitány élvezetes volt számomra, és ezt muszáj megemlítenem, hiszen teljességgel azt gondoltam a filmről, hogy én ezt unni fogom, de nem tettem, ami hűha, nálam egy elég pozitív dolog. A Vasemberrel kezdődött minden és magam is meglepődtem azon, hogy mennyire megnyert magának ez a Tony Stark :D Egyszerűen imádnivaló bár az egója néha az őrületbe tud kergetni. Az ok, amiért nem látjátok itt az összes Marvel filmet amit eddig megnéztem, az azért van, mert úgy gondolom, hogy mindegyikből az Originial a legjobb, valamint minek tegyem be a többit, úgyis tudjátok, hogy miről beszélek, és van pár amit még nem láttam, illetve olyan egy részesek is, amelyek nem nyerték el a tetszésemet. A Bosszúállók mint film is nagyon tetszett, nem is számítottam rá, hogy ennyire fog, de meg volt a maga bája. A Pókember filmet is nagyon élveztem benne, hát én szakadtam, a fejemet fogtam, mindent csináltam. Azt hiszem talán ez az egyik kedvenc Marvel filmem, lehet csak azért, mert ez a film kicsit közelebb állt hozzám, hiszen mindenféle Pókember meséken nőttem fel. A Hangya szintén nagyon tetszett, kicsit eltér a hivatalos bosszúállók stílustól, sokkal lazább és jobban hasonlít egy kém sztorira. Hát Thor, jaj. Imádom a pasit meg ahogy játszik, szerintem nagyon jól áll neki ez a szerep, meg a hosszú haj. A sztori elsőre egy kicsit furcsa volt nekem, de végül sikerült ezt a trilógiát is megszeretni.
Az a tény, hogy magamtól úgymond rávetemedtem egy horrorfilmre, mégpedig az Az-ra, hatalmas tapsvihart érdemel, ugyanis hiába szeretem úgymond a horrorokat, soha nem merek megnézni egyet sem. Nos, a film nem volt rossz, volt egy-kettő hátborzongatóbb rész, azonban morbid módon rengeteget nevettem rajta, főleg a horror kliséken, de úgy magában is ez a bohóc egy kész röhej volt. A legjobban mindig azon nevettem, hogy mielőtt rátámadt volna valakire, elkezdte rázni a fejét. Mint valami idegrohamos pitbull, akinek rágót ragasztottak a szőrébe, és próbál megszabadulni tőle :D
Szuperhősökre még visszatérve, a Batman filmek is mostanában előkerültek nálam, habár az eredeti nem tetszett, az újabb feldolgozás már annál inkább, ennél sokkal jobban oda tudtam figyelni, és nem is volt rossz a sztori.
Van itt még film, ne aggódjatok. A kék lagúna számomra már retrónak számít, azonban mégis megnéztem, és valamilyen úton-módon tetszett. Persze a tragikus vég az már annyira nem, de egyébként egy szép történet. Kicsit bugyutácska de ez nem számít.
A két lépés távolságot moziban sikerült megnézni, amolyan csajos program keretében, és meg kell mondjam nem lett rossz. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenképpen újranézős film lesz, hiszen a mai világban jelen lévő minden klisét felhasználtak, amit csak lehetett, de szép film volt, a végét meg is könnyeztem. A Test-csere jó kis vígjáték volt, sokat nevettem rajta, tökéletes kis kikapcsoló film, csak úgy mint a Tökalsó is, ez a pali mindig fergetegesen idiótákat játszik. A Charlie angyalai pont azért tetszettek, mert olyan kis bugyuta film, annyira mű hogy már jó volt. A Flashdance most már annyira nem rémlik, de azt tudom, hogy csak háttérnek tettem be az elején, aztán azon kaptam magam, hogy folyton oda-oda nézegettem.
A hihetetlen család 2 premierje annyira nem hozott lázba, most mégis egy kihívás kedvéért megnéztem, és őszintén megmondom, tetszett. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni gyerekkorom egyik sokat látott meséjén.
Sosem titkoltam, hogy szeretem a musicaleket, azért mert olyan limonádék, és mert imádom a zenét. Amikor megnézek egyet, hatalmas kedvem támad mindig énekelni és táncolni, habár a tánc miatt már egyszer eltörtem a lábam :D A Hajlakk is pont a limonádésága miatt tetszett, meg persze volt egy mondanivalója is, erről se feledkezzünk meg, egyre több olyan filmet találok, ami nagyon jól mutatja be hogyan is bántak régen a feketékkel az emberek, valamint milyen előítéletesek és sekélyesek voltak.
Csak hogy még egy példát említsek a sekélyes emberek példájára, valamint egy musicalre, A Legnagyobb Showman is erre mutat föl nekünk dolgokat. Habár nem volt olyan nagyon lenyűgöző a film, mint amilyet vártam, de egy kellemes csalódás ért a végére, szépen be tudták fejezni, meg is könnyeztem egy picit.
A Café Society és az Egy hét Marilynnel is a régmúlt amerika híres oldalát mutatja be számunkra, hogy milyen kis ravasz, cselszövések folynak a háttérben, hogy a szerelem néha nem is szerelem, csak vágyódás az izgalom, a siker vagy a pénz iránt, és megmutatja azt is, hogy nem mindig az a heppy endingünk amit mi elképzelünk magunknak. Szép történetek, nem is annyira egyértelmű, de szép jelentéssel. A sok szereplő néha össze tudja keverni a dolgokat, azonban mindkettő szemet gyönyörködtető film volt, mindenképpen javaslom, hogy egyszer mindenki nézze meg őket, ugyanis van benne tanulság.
A kolónia nem a szépsége miatt tetszett meg nekem, nem is azért mert olyan jó a történet, hanem mert egyszerűen borzalmas az, ami a világban folyik évek óta. Ha jól emlékszem, ez is egy igaz történet feldolgozása, és azt kell mondanom, hogy megdöbbentő, hogy ilyen dolgok létezhettek bármikor is a társadalomban. Emma Wattson nagyon jól alakítja a szerelmét megmenteni akaró lányt, egészen elhittem, hogy a valóság ez, amit látok. Soha nem fogom megérteni egyszerű hétköznapi emberként, hogy mi folyik a világ hatalmainak fejében, és mi mindent tartanak a markukban, de ez a film egy nagyon jó példa arra, hogyha valakinek nagy a hatalma, mire képes.
Nem voltam soha túl jóban a történelmi filmekkel, azonban néha ráakadni egy-két gyöngyszemre, amit nagyon tud szeretni az ember. A The White Princess minisorozat nagyon jó módon mutatja be számunkra a történelem egy darabkáját. A The White Queen folytatása, amit nagyon szerettem, hát ez sem okozott csalódást. Nagyon jó a sorozat, ráadásul tényleg elültet egy-két morzsát az ember fejébe.
A séróból egy elkaszált egy évados kis sorozat volt, amit még áprilisban néztem meg. Nos túl sok mindent nem tudok róla mondani, nem forrott ki annyira az évad végére a sztori, hogy a folytatást akarjam, de unaloműzőnek jó.
A Good Trouble 1. évadát sikerült befejeznem még áprilisban, és a véleményem nem változott, szeretem ezt a sorozatot, továbbra is folytatni fogom a nézését, ha ki jön az új évad. Most viszont nem tudom, hogy a This Is Us-sal mi van, hogy lesz-e új évad, meg mikor mert habár az elején nagyon nem tetszett a sorozat, mostanra eléggé megkedveltem ezt a kis furcsa családot, és azért most már kíváncsi vagyok, hogy mi is lesz a végkimenetel, bár én még egy évadra számítok.
Aki nem követi a Riverdalet, nos az nem tudom mit csinál, de azonnal hagyja abba, és kezdje el nézni. Az első évadtól kezdve rá vagyok kattanva a sorozatra, nagyon tetszik, pont olyan, amilyennek lennie kell. Rejtélyes, kalandos, romantikus és gondolkodóba ejt. Meg sem tudom már számolni, hány álmomban jelent meg a Riverdale, kicsit obsessed vagyok, ez tény, de aki egy kis rejtélyre vágyik, az itt megkapja.
Befejeződött a Shadowhunters, most már végérvényesen is. Nos, mit is mondjak róla. Ha elvonatkoztatunk a könyvtől, akkor majdnem egy elég kis patent sorit kapunk, persze ha elvonatkoztatunk a könyvtől, akkor viszont kapunk benne egy csomó plotholet, ami egy kicsit értelmetlenné teszi számunkra az egészet, mégis szép a vége, és csak ez számít, hisze még van remény. Ha viszont figyelembe veszem az összes könyvet, akkor az egész egy nagy bullshit. Az alappillérek megmaradtak, az események is nagyjából, csak a gond az, hogy annyira összevariálták ezt más szereplőkkel, hogy elrontották az egészet. Persze, hozzuk ki mindenből a legjobbat, senkinek ne essen bántódása, ám ez a valóságban - azaz a könyvben - nem egyáltalán nem így van. Nem is voltam megelégedve minden karakterrel, teljesen az ellenkezőjét hozták annak, mint amilyennek kellett volna lenniük. Legnagyobb sajnálatomra Clary is ilyen volt. Habár eléggé hasonlított a Cassandra Clare által megálmodott Claryre szerintem külsőleg, azonban a cserfes, világot megmenteni akaró, makacs hősnő helyett inkább egy nyafizós, kissé ribanc attitűdű lányt kaptunk, aki néha játssza a smartguyt, néha meg az idiótát. Hmm, köszönöm nem. Habár Kathrine jó volt a szerepre, azért számomra mindig is Lily Collins marad Clary.
Sabrina Chilling Adventures. Nos, mit is mondjak. Merőben eltér az eredetitől, a jó helyett itt a sötét felé fordulunk, ami nekem nagyon is bejött. Szinte rekordgyorsasággal néztem meg a két megjelent évadot, és már alig várom a harmadikat. Mindenképpen ajánlom, ha fantasy pótlékra vágytok a kedvenc sorozatotok vége után ugyanis nagyon-nagyon jó. Persze nem tökéletes, melyik sorozat is lenne az, de ahh, nem is tudom mit mondjak. Csak menj és nézd meg.
A Legaciessal kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Szeretem is meg nem is. Azt hiszem ez az egy évad még nem volt elég arra hogy eldöntsem, hogy is viszonyulok ehhez a sorozathoz. Egy részem szereti, egy részem viszont nagyon is óczkodik az efféle túlfantasyzott világtól, amellyel most ez a sorozat szórakoztatott minket. Azonban akinek hiányzik a Vámpírnaplók, és a The Originals, az ezzel mindkettőből kap egy kicsit vissza, így azért megéri megnézni, legalább ezt az egy évadot.
Na, a Dimension 404 egy nagyon morbid sorozat. Csak ülsz felette tátott szájjal, az agyad ezerrel fut és csak egy dologra tudsz gondolni, hogy What the fuck. Ugyanis amiket mutatnak az hű, egyszerűen elképesztőek. Nem tudom, hogy lesznek-e új részek, melyre azért elég kevés esélyt látok, de azért ezt a kis sorozatot mindenképpen érdemes megnézni, ha valami brainfuck állapotba szeretnétek kerülni, vagy csak szeretnétek használni az fejeteket. Mert itt fogjátok!
Egy kis animés sorozatot is megnéztem, valami jó hosszú címe volt, de én csak annyit jegyeztem meg belőle, hogy Kokkuri-san. Szóval az egész természetesen nagyon morbid, teli plotholelal és furcsasággal, nekem viszont pont ezért tetszett és bánom, hogy nincs belőle több rész, mert még elnéztem volna egy darabig.
A vizsgaidőszak alatt, a nagy tanulások közben is kellett azért néha szünetet tartanom, különben megbolondultam volna, erre pedig tökéletes volt a TLC egyik műsora a Kuponzsonglőrök. Tudom, elég egy bárgyú műsor, de amikor az ember az agyát facsarja egész nap a tanulásban, egy ilyen gondolkodást nem igénylő műsor a tuti. Ráadásul mivel imádom a vásárlást, mindig megdöbbenek, hogy amerikában milyen jól össze lehet hozni a kuponokat. Bár ez az ő logikájukat is minősíti...Hmm.. Na mindegy.
Munka közben, egyetemen, csak úgy tökéletes nézni a SKAM Austint. Elég jó a feldolgozás, nagyon tetszik, bár van egy-két szereplő aki annyira nem szimpatikus nekem. Azért így is előszeretettel követem nyomon.
Még mindig néha az eszembe jut, amikor anno mikor még alig láttam ki a fejemből mennyit ment a TV-ben a Rém rendes család, én pedig mindig leültem a nappaliban nézni, ha éppen ment. Nem sok minden maradt meg belőle, nem is igazán értettem, de jól mulattam rajta mindig. Most nemrég egy kihívás kedvéért elővettem és úgy döntöttem, hogy megnézem már mi is volt az, ami ennyire érdekelt a sorozatban. Nos, őszintén, nem tudom megmondani. Tény, hogy nagyon jókat lehet nevetni rajta, hamar telik vele az idő, és idiótábbnál idiótább helyzetekbe kerülnek drága szereplőink, de azért még mindig várom azt az érzést, miután megnézek egy részt, hogy de jó, nézzük tovább hangulat kapjon el.
Nem csak az új, darkos Sabrinát néztem meg, hanem elkezdtem a klasszikus Sabrina sorozatot is. Mivel a modernebb verziót láttam először, kicsit meg is voltam ütközve, mikor elkezdtem a régit nézni, és azon gondolkoztam, hogy mennyire más a kettő. Igaz, az alapszereplők megvannak, meg néhány dolog így-úgy megegyezik, de merőben más a két sorozat. A régi sokkal pihentetőbb, bár egy kicsit kiakaszt néha Sabrina butasága, azért jó ég, néha nagyon agyhalottnak állítják be szegényt, de alapjában véve tetszik a sorozat. Viszont amikor össze-vissza változtatják a szinkront benne, attól a falra mászok. Megszokok valamit, aztán megváltoztatják, aztán összekeverik, aztán meg megint. Na, ezért nem érdemes hosszú sorozatot szinkronnal nézni.
Gyerekkorom egyik nosztalgikus sorozatát is elkezdtem, a Zack és Cody életét. Soha nem felejtem el, ez mindig ilyen apukás program volt számomra, amikor ment a TV-ben, általában mindig letelepedtünk az ágyra, apu az ebédjével, vagy egy keresztrejtvénnyel, és halálra nevettük magunkat a sorozaton. Így már egy kicsit érettebben nem nevetek annyit rajta, mint régen, de azért egy-két poén néha jól beletalál.
Nem gondoltam volna, hogy egyhamar belekezdek a PLL spinoffjába, úgy gondoltam, hogy várok vele egy picit és majd aztán. De, hát ahogy láthatjátok, ez nem igazán jött össze. Eléggé kíváncsi voltam, és nem is kellett csalódnom. Eddig nagyon tetszik a sorozat, kíváncsi vagyok, hogy mit fognak kihozni belőle. Mondhatjuk úgy is, hogy tipikus PLL.
Egyből két rész is érkezett a Visszatérők új évadjából, ami sokkal megdöbbentőbb mint amire számítottam. Ez csak szimplán olyan, hogy húha, mi folyik itt. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
Az Egyszer volt hol nem volt az elején annyira nem fogott meg, kicsit nekem túl sok volt ez a mesék összeolvasztása, aztán most már eléggé meg vagyok vele békülve, tetszik, hogy miképpen láthatjuk a múltat és a jelent, ahogy ugyanazok megtörténnek, és lassan bemutatja nekünk a szereplőket a jelenben, azonban mérges vagyok, hogy Jamie Dornant olyan hamar kiírták a sorozatból. Én azért elnéztem volna még egy darabig szegényt :D
A Kaleido Star gyerekkorom egyik meghatározó sorozata volt, álmodni és remélni tanított, és mindig elkápráztatott. Néhány évente mindig előkapom a sorozatot és mindig ugyanazzal a csodálattal nézem végig, és meglepő, mennyire elfelejtem és mégis mennyire emlékszem rá. Gyönyörű kis anime, olyan, amit szerintem mindenképpen látni kell legalább egyszer. Nem csak valami buta mese, nagyon sok értékkel ismertet meg minket minden részben.
Lassan, de biztosan haladok a Pokémonnal, néha amikor olyan kedvem van, előveszem és megnézek pár részt lazításképpen, így egész emészthető ez a rengeteg rész, és egy kicsit mindig visszaküld a gyermekkorom szebbik részébe.
Idén sem múltak el a Glamour-napok úgy, hogy nem vásároltam, persze most is sikerült rengeteg mindent beszerezni, amit meg is mutatok nektek ebben a videóban :)
A március megint csak elszaladt, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, milyen gyorsan haladnak a hónapok hiszen mg csak most kezdődött 2019. De nem, már márciusnak is vége van. Őrület! Ez a hónap is főképpen a munkával és az egyetemmel telt, viszont volt egy nagyon szuper csajos esténk is, a vásárlást sem hanyagoltam, volt sajnos pár nagyobb váratlan kiadásom, valamint egy hónap végi Pesti kiruccanás is összejött.
A hónapban csupán egy könyvet olvastam el sajnos, most valahogy nem sikerült fogyasztani a könyvlistámat. Na mindegy is. Legjobb barátnőm említette nekem még régebben, hogy mennyire nem tetszett neki Anne Percin ez a könyvsorozata, de én mégis adtam neki egy esélyt és azt kell mondanom, hogy pozitív csalódás ért. Valóban, nem volt egy eget rengető könyv, azonban humoros volt, egy kicsit "egyedibb" karakter állt előttünk, és ez a hangvételében érződött is. Ahhoz, hogy kikapcsoljon az ember, szerintem tök jó volt, valamint az is, hogy nem csak csupa pozitív, rózsaszín tündérmesét olvashattunk benne, hanem bemutatta, hogy az életnek bizony van sötétebb, borúsabb oldala is.
A hónapban megnéztem pár egész érdekes filmet. Összesen 11 filmre volt időm, azonban csak 8 volt olyan, hogy megérte bekerülnie. A Nagyfiúk 2 az egy tök jó kis családi film, ha összeülős este van, tök jó megnézni.
A későn kezdő meglepően tetszett ahhoz képest, hogy egy Disney film, egy szép kis történetet tárt elénk, bár valószínűleg nem nézném újra.
A Rocky Horror Picture Show új változata egyszerűen olyan morbid, hogy csak kapkodtam a fejemet össze-vissza, hogy mégis mi folyik itt. Sajnos az eredetit még nem láttam, de néhány részen egész jót mulattam, a mai napig nem megy ki a fejemből, hogy "Damn it, Janet"
A hipervándor egész jó film volt, a vége igazán ütős volt, bár egy kicsit rövidnek tartottam, még néztem volna tovább is.
A Die Hard harmadik része végre engem is lekötött, az első erre sajnos képtelen volt de ez a rész nagyon elnyerte a tetszésemet, izgalmas volt, lebilincselő, fordulatos, értem, miért tartják egy klasszikus filmnek.
A hónap filmje számomra egyértelműen A komornyik volt. Nem egy könnyen fogyasztható filmről beszélünk, elég komoly témát boncolgat, az amerikai fekete társadalomról szól a film, ráadásul elég hosszú is, de én baromira élveztem. Nem csak, hogy felnyitja a szemünket egy-két dologról, nagyon jól bemutatja a történelmet egy más perspektívából, szóval nagyon jó oktató jellege van, és tanulsággal is szolgál. Magamat is megleptem azzal, hogy ennyire tetszett a film.
Már előre fel voltam készülve az unalomra, amikor bekapcsoltam az Értelem és Érzelmet, azonban hatalmas nagyot tévedtem ezzel kapcsolatban, mert igenis tetszett nekem a film. Ugyancsak, kicsit komolyabb de mégsem, persze volt benne sok-sok románc és érzelem, de ő sem volt egy könnyű falat.
Ha pedig itt könnyű falatokról beszélünk, meg se említsük, hogy a Benjamin Button különös élete mennyire nagy falatnak bizonyult. Remek film volt, természetesen, és pont emiatt volt az, hogy néha nagyon meg kellett magammal birkóznom, hogy a figyelmem ne lankadjon.
Március hónapban sikeresen befejeztem a Jim szerint a világot ami nos, számomra olyan túl egyszerű lezárást kapott. Nem mondom, ötletes volt, de számomra akkor is hiányzott még valami.
A Pokémon még mindig megy nálam, kisebb nagyobb szünetekkel nézem, hogy ne unjam meg túlságosan. Sajnos a második évad már egyáltalán nem volt olyan izgalmas mint az első, meg hát Brock távozása, hmm..
A Legacies az huh. Nem is tudom mit mondjak róla. Fergetegesen bugyuta, de izgalmas, amint vannak új részek mindig megnézegetem őket. És lassan egy sorozatos videó is készül a csatornára, ahol mindegyik sorozatról majd nyilván többet beszélek.
A This Is Us legutolsó részei eléggé meghatottak, hiába az elején nem volt szimpi a sorozat, azért csak kezdem megkedvelni.
A Shadowhunters mindig lenyűgöz kár hogy nemsokára vége lesz.
A Good Trouble pedig mindig meg tud lepni, egy hatalmasan fergeteges sorozatról beszélünk, tutira van benne fantázia.
A mostani rész egy sokkal nyugisabb, kevésbé "igényes" formában készült el, amolyan vlogolós, nem beállított stílusban. Az édességek megint csak Amerikából érkeztek, ezúttal viszont minden egy zsidó, kóser boltban lett vásárolva, ezért is volt még érdekesebb az egész.
A február, magam sem tudom, hogyan, de csak úgy elrepült, mondjuk ennek a hónapnak mindig ez a kedves tulajdonsága van a hosszú január után. A február számomra egy kisebb felüdülést jelentett, ugyanis a hónap elején volt egy kis pihenőidőm a vizsgák után. Bevallom, kicsit nehéz volt visszatérni az egyetemre a második félévre, és újra órákra járni, aztán estig dolgozni, de kezdek lassacskán visszarázódni. Most egész jó órarendem lett, nem olyan nagyon pocsék, mint eddig, egész sok szabadidőm lett csütörtökön és pénteken. Februárban végre sikerült egy keveset lazítani, találkozgatni barátokkal, kicsit bulizgatni, és egyáltalán, kikapcsolódni, és többet szocializálódni. Észre is vettem magamon, hogy ebben a hónapban úgymond sokkal nyitottabb voltam az emberek felé, egy kicsit talán pozitívabb is, ahogy érzem a tavasz közeledtét.
Ahogy a Januári Művelődőben írtam, szeretném kihagyni a negatívabb élményeket a Havi Összefoglalókból, azonban könyvből viszonylag keveset olvasok, így tudok úgymond minden darabról írni.
A Várj még alkony! számomra kissé túl cukros, tündérmesés volt, és bizton állíthatom, hogy egyik ilyen korú tinédzser sem beszél így, cselekszik, vagy gondolkozik így, ahogy a könyvben meg volt írva. Az egész kissé túlidealizált volt, és csak úgy van, egy síkon halad a sztori, még csak fordulópont vagy izgalmasabb rész sincs, semmi jelentőségteljes karakterfejlődés nem figyelhető meg. Igazából kaptam ezt a könyvet, még nagyon régen, de soha nem ragadta meg a figyelmem. Most viszont elkezdtem elolvasgatni azokat a könyveket, amiket még kaptam, de soha nem volt kedvem elolvasni őket, így ebben a hónapban főleg erre fókuszáltam.
A Nyilak az erős kezében és a Mindennapi és nem egészen mindennapi könyvek is ilyen ajándékok voltak, attól a gyülekezettől, ahova a gimiből jártunk műsorozni évente egyszer. Mindkettő vallásos, hit témát dolgoz fel, azonban a második engem jobban megfogott, érdekesebb és szórakoztatóbb volt.
A Vérvonal 3 - Jégnász szintén egy ajándék volt, érdekes, hogy se az első se a második kötettel nem rendelkezem, de csak úgy megkaptam. Igazából gondolkodtam azon, hogy beszerzem az első két részt, hogy adjak neki egy rendes esélyt, de nagyon macerás lett volna a beszerzésük, és én szerintem bőven nem értek meg annyi pénzt. A sztori maga egy kicsit bugyuta, azonban tényleg érdekes, így is kicsit izgalmas volt, hogy fogalmam sem volt az előzményekről, de nem annyira, hogy epekedjek a meg nem jelent negyedik rész után.
Carrie naplója, ahogy a képen is láthatjátok, angolul lett elolvasva, és hadd jegyezzem meg, hogy ez és a sorozat maximum nyomokban hasonlít egymásra, pedig azt is nagyon kedveltem, de ez meg egy egészen más perspektíva, és huh. annyira különbözött, hogy itt pár szóban azt nem lehet összefoglalni. Lényeg a lényeg, nagyon élveztem az olvasását, mindenkinek ajánlom eredeti nyelven is, hiszen a nyelvezete egyáltalán nem nehéz, még csak egy B2-es nyelvvizsga szinten sincs.
A Nem akartam vele élni egy friss szerzemény, és saját választás volt, úgy éreztem, a sok kapott könyv után kell egy kicsi a saját akaratomból is. Már egy ideje nézegettem, de sosem csigázott fel annyira a gondolat, hogy megvegyem, végül februárban, mikor volt egy kis szabadidőm és beugrottam nézelődni a könyvesboltba, nos, ő távozott velem, plusz egy másik darab is. Egyáltalán nem ilyen történetre számítottam, de ezt már meg is szokhattam volna, hiszen mostanában kerülöm a fülszövegeket is. Egy elvált szülős lányról szól az egész, aki felváltva lakik az apjánál és az anyjánál a két testvérével együtt, de elege van ebből a rendszerből, ő így inkább egyetlen szülőjénél maradna. És egy-két véletlen során az egyikőjük meg is hal. Nagy sokk is ez mindenkinek, így utána már a gyászról és annak feldolgozásáról ír a könyv. Láttam lehúzó kritikákat, ám szerintem elég jól meg voltak fogalmazva azok a gondolatok, amik bennünk is lejátszódnak, illetve hogyan játszódnak le. Tény, hogy nem egy pozitív könyv, de pozitív jellemfejlődést láthatunk benne, szóval azért már megéri elolvasni.
Rengeteg filmet sikerült megnéznem a hónap elején, azonban nem mindegyik nyerte el a tetszésemet, így ahhoz képest egy elég kis adag fim gyűlt össze ide. A Narnia Krónikái 3 elég régi viszonyítva, ahhoz az egyszerű tényhez, hogy egyébként az első két részét körülbelül 10 éves korom óta imádom, de ennek a résznek a megnézését nagyon sokáig halogattam. Nyilván, nem volt ugyanaz a hatása, mint az előző kettőnek, de még mindig nagyon szeretem.
Az Anniet nagyon megszerettem, egy nagyon jó kis musical volt, szerintem érdemes megnézni legalább egyszer, és sajnos ebben a filmben láthatjuk utoljára Cameron Diazt, aki az egyik kedvenc színésznőm, nem is tudom, miért, de egyszerűen imádom.
A Denisz a komisz egy afféle szintén klasszikus számomra, de annyira sokat felejtettem belőle az évek során, hogy kinda első nézésnek számít, de még mindig nagyon szeretem, egyszerűen csak a gyerekkorom jut eszembe.
Persze nem csak szép, egyszerű, cuki filmeket néztem, azért egy komolyabb hangvételű film is a látókörömbe tévedt. A címe Jack of the Red Hearts, ami egy ál-gondozó lányról, és egy autista kislányról szól. Igazából egy nagyon pozitív film abban a tekintetben, hogy egy fajta realitást mutat be számunkra, és milliónyi karakterfejlődést kezdve Jacktől, egészen a kislányig.
Az Outcast és a Good Kids tipikus tinédzser filmek, amik akkor nagyon is jók, amikor próbálsz kikapcsolni egy egyszerű kis filmmel. És persze rohadt humorosak is.
A kém, aki dobott engem egy nagyon népszerű film, én azonban csak februárban jutottam el odáig, hogy meg is nézzem. Nos, az biztos, hogy Mila Kunis nálam egy jó pont, a humor is az volt, és basszus amúgy nagyon tetszett. Az egész akciódús volt, kicsit összezavaró, a poénok miatt viszont könnyed és jópofa. Komolyan gyerekek, ezt mindenkinek meg kell néznie egyszer, hogyha rossz hangulata van.
Moziba is eljutottam egyszer, még a hónap legelején, és mondhatjuk azt, hogy elég kíváncsi is voltam a Végtelen útvesztőre. Alapjában véve tetszett a film, igaz, valamit, nem is tudom egyébként, hogy mit, hiányoltam belőle, és egészen kiszámítható volt, de egyértelműen nem volt rossz. Kíváncsi vagyok, hogy a függővégből csinálnak-e második részt vagy sem.
Rövidfilmeket is megnéztem, ez itt nyilván nem az összes, de róluk szerettem volna egy kicsit bővebben beszélni. A Coco Chanel rövidfilmje annyira lekötött, annyira jó volt nézni, kicsit sajnáltam is, hogy tényleg csak egy rövidfilmről beszélünk.
A Delirium egy könyvadaptáció, és mivel nem éri el a 45 perces hosszúságot így csak rövidfilmnek nevezném. Nem volt rossz, alapjában véve én azonban hiányoltam belőle valamit, bár lehet, ha hosszabb lett volna, értelmesebben meg tudták volna csinálni.
Egy Harry Potter Fanmade rövidfilmet is sikerült megnézni, hát szerintem fantasztikusan megcsinálták, nagyon jól beleillett az egész világba, egy hatalmas csillagos ötös, szerintem érdemes megnéznie annak, aki Harry Potter fan és szeretne még egy picit elmerülni ebben a világban.
Sikerült befejeznem két rövid sorozatot is. Mindkettőt elkaszálták, habár szerintem egy-egy évadot még mindkettő érdemelt volna, hogy lezárják vagy valami. Mindkettő érdekes volt A Titkok otthona természetfeletti téma volt, elég sok Teen Wolf szereplő is megfordult benne, viszont tényleg nem érte el azt a Bumm színvonalat. A Melrose Place krimi és dráma alapú, egy régebbi sorozat "folytatása" egy új generációval, de egy látszik ez a generáció nem alakított ki magának túl nagy rajongó tábort.
Ők pedig azok, amik folyamatban vannak sorozatnézés ügyében. A Jim szerint a világba ástam bele most magam nagyon, határozottan fejlődött a műsor az évadok során, most próbálom őt befejezni, szóval a hétköznapokban rajta van a hangsúly. Pokémonból hónap elején néztem nagyon sok részt, de egy kicsit hanyagoltam a hónap többi részében, mert már egy kicsit sok lett így, de majd úgyis fogom folytatni. A Riverdale pedig, nahát. Azt mondják sokan, hogy ez az éved egy nagy káosz lett, amiben egyet is értek, de engem annyira lebilincsel, hogy már nem is merem munka közbe nézni, mert a végén elfelejtek dolgozni. El sem hiszem, hogy pont most halt meg Luke, most ki fogja von átvenni a helyét a sorozatban?
A Legacies amennyire elkanyarodott az eredeti koncepciótól kezd annyira érdekelni, kíváncsi vagyok, mert ennyire gyerek szempontból még nem láttuk ezt a világot. Egyértelműen meg volt a tinédzser évek vége, meg volt a felnőtt perspektíva, itt az ideje a fiatalok miértjeit is megvizsgálni szerintem.
A Good Trouble is nagyon érdekes, az sem érdekel, ha felirat sincs hozzá, nagyon tetszik, hogy egy kicsit gondtalanabb problémákkal foglalkozik, nem annyira teljesen komolyakkal mint eddig tette a Fosters. És berendelték a második évadot, aminek pedig megint csak örülök.