Annak ellenére, hogy folyamatosan töltöm fel a Karácsony Készyvel videókat, még nem felejtettem el a szokásos havi blogposztot, a Művelődőt. Ebben a hónapban már kicsit több időm volt lazítani, habár most sem volt olyan sok, és úgy döntöttem, hogy már nem is fogom feleslegesen tépni a számat azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amit már egyszer megmutattam nektek, így csakis az újdonságokra fogok koncentrálni.

A múlt hónapom nagy részben az egyetemről és a munkáról szólt. Elkezdtem dolgozni, így általánossá vált az, hogy késő este értem haza, és az alap dolgokon kívül meg persze az alváson kívül nem is nagyon volt időm semmire. Tanulásra egy héten maximum egyszer vagy kétszer jutott időm ha a hétvégéket nem számoljuk bele és sajnos az alvást is eléggé elhanyagoltam, így hónap végére eléggé elfáradtam, és gyakran váltam ingerlékennyé. És persze többet aludtam az óráimon. A hónap eleje tartogatott egy kis kihívást számomra, ugyanis elmentem az első igazi, egyetemi gólyabálomra, ráadásul tök egyedül, amire eléggé büszke vagyok. A smink is kihívás volt számomra, ugyanis az is a komfortzónámon kívül esett, de nagyon tetszett az egész összességében. A bál is jó volt, összefutottam néhány ismerőssel így nem voltam teljesen egyedül, és a Wellhello élőben másodszorra is nagyon nagy élmény volt, egyszerűen imádom őket.

A hónapban, főként az unalmasabb óráimon, és az óra közötti szünetekben volt egy kis időm olvasni, aminek nagyon örültem, már hiányzott az, hogy valamit kedvemre olvashassak, és elmerüljek benne.

Azonban Cat Patrik Forgotten könyve nem fogott meg annyira. Az alapötlet nagyon tetszik, a megvalósítás sem rossz, ám annyi naivitás és cukorfelhő volt belesűrítve a könyvbe, hogy néha csak fogtam a fejem. A vége egyre jobban tetszik, ahogy az események hatására, végre az agyműködése is kezd helyre jönni, ám nem ez volt a hónap legjobb könyve, amit olvastam.

Anne-Laure Bondoux könyvéről nem hittem volna azt, hogy tetszeni fog. Először is, meglepett, hogy milyen vékony könyvről beszélünk. Másrészről, a fülszöveg igencsak csalóka volt ahhoz képest, ami a könyvben történik. A könyv tele volt tanulságokkal, egy csodálatos történettel, és okítással, egy hosszú kalanddal és az élet kifürkészhetetlen dolgaival. Hiába könyveltem el még a könyv elolvasása előtt, hogy nem fog nekem tetszeni, mégis a végére elég rendesen meghatott, pedig köze sem volt a szerelmekkel teli, átlagos hétköznapokhoz, annál bizony egy kicsivel komolyabb hangvételű történetről beszélünk.

A Viskó, habár egy kötelező olvasmány az egyik vizsgámra, nem hagyott cserben. A belőle készült filmet, mg tavaly hittanon néztük meg, idén pedig kinyílt a szemem a csodálkozástól, amikor a tanárunk feladta a könyvet. Meg is rendeltem online, és nekiálltam olvasni. Sokkal elégedettebb voltam a könyvvel, mint a filmmel, habár hozzá kell tenni, hogy a film látványvilága sem volt semmi. Ez a legkomolyabb hangvételű könyv, amit a hónapban olvastam, de egyáltalán nem untatott, sőt inkább elgondolkodásra készteti az embert. Tudom, hogy sokan nincsenek oda az olyan könyvekért, filmekért, vagy sorozatokért, amiben a vallás vagy a hit nagy szerepet játszik, de szerintem egyébként a kötelező olvasmányok között lenne a helye, annyi gondolkodni valóval szolgál számunkra. 

A kedvenc könyvem a hónapban mégis Böszörményi Gyula könyve, A Rudnay-gyilkosságok volt, ami egy könyvsorozat második része. Tele volt izgalommal,kicsit kiszámítható, de izgalmas fordulatokkal és fondorlatokkal, és alig várom már, hogy a következő rész is a kezembe kerüljön, és nekiálljak a folytatásnak. Anno, szerintem többször is említettem már, hogy nem vagyok a hív az olyan könyveknek, amik a "múltban" játszódnak, ennél mégis azt éreztem, hogy ennek bizony így kell lennie, mai kontextusban nem lenne ilyen varázsa az egész történetnek.

A hónapban sajnos nem volt annyi időm filmet nézni, ám azért most is jutott némi időm filmeket nézegetni. Összesen négy "jó" film kerekedett ki, ami igazából csak három, mert már az egyiket korábban láttam, de úgy gondoltam illik beletenni most is.

Az eszeveszett mesék a morbidsága miatt tetszett meg nekem, azért mert eltér a legtöbb filmtől, és nem kertel, habár kicsit túlzó módon mutat be egyes dolgokat, bár ki tudja, lehet, hogy akár ilyen is előfordulhat a világban.

A legendás állatok és megfigyelésük a kakukktojás, hisz őt már láttam, a de a Grindelwald bűntettei miatt úgy gondoltam benne kell lennie. Ugyanis a most megjelent film valami káprázatosan eszméletlenül jó, és legyen is ennyi elég belőle, hiszen a későbbiekben egy egész poszt fog készülni a véleményemről. 

A Tűnj el! sajnos egyáltalán nem horror, legalábbis számomra biztos nem, viszont thrillernek egész jó volt, ezért került ide. 

A következő négy film képviseli az elmegy kategóriát. A Drágán add az életed! nem volt szörnyű, de nem is tetszett, inkább háttérfilm, amire az ember néha-néha huzamosabb ideig figyel, de semmi több.

A Förtelmes főnökök egy humoros film, amit haverokkal lehet jó egyszer megnézni, ám én nem vágyom arra, hogy többször is megnézzem.

Az Egy Ropi Naplójával igazából semmi gondom nincsen, tök jól ábrázolják a könyvet, ám engem egyáltalán nem kötött le olyan nagyon. Egyszerűen csak nem nyerte el a tetszésemet.

A Már megint Te?! egy tipikus csajos film, amit barátnőkkel jó megnézni egy ottalvós bulin, vagy valami ilyesmin, de ennyi.

Na, és akkor elérkeztünk az abszolúte nem, kategóriához. 

Az Adult World egy meglehetősen furcsa, felelőtlen lányról szól, aki nem veszi észre milyen gyerekesen viselkedik, és már teljesen megértem, hogy ez a film, miért nem kapott soha magyar szinkront. Mert nem érte meg.

A Ne kiálts vérfarkast! egy eléggé gagyi horrorfilm, ami még csak nem is mondható horrornak, és olyan filmelemek keverednek bele, mint a Twilight vámpírnyomozós jelenet, a TVD hasonmás dolog, és a szokásos gonosz vérfarkas, szomszéd elemek, ami egyszerűen nézhetetlenné és unalmassá teszi az egészet. Már-már röhejesnek bizonyult az egész.

A Virslipartiról a megjelenése után azt hallottam, hogy milyen vicces film, nekem mégis sok idő kellett hozzá, hogy rávegyem magamat a megnézésére. Őszintén szólva nem hagytam ki vele olyan sokat. Viccesnek egyáltalán nem volt, csak a primitív emberek gondolhatják azt, hogy a sok káromkodás, és vulgáris szexuális utalás kajákon keresztül vicces.

A Too Late, egy furcsak, művészfilm szerű dráma, amiben pont az összekevertsége a lényeg. Nos, értem én az álláspontját a készítőknek, de rohadt bonyolult volt, és sok értelmét sem láttam.

Sorozatok terén nem sok mesélni való van. A hónap elején belevetettem magam a Shadowhuntersbe, hogy behozzam az elmaradt részeket és felelevenítsem mi történt, most pedig már várom, hogy mikor jelenik meg a végső évad. 

Hosszas gondolkodás után végre belekezdtem a Jóbarátokba, és azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, ugyanis egy rohadt vicces sorozatról beszélünk. Imádom az egyszerűségét, hogy a részek összekapcsolódnak, még sincsen  hatalmas jelentősége az egész sorozatnak, hanem csak úgy van. Munka közben előszeretettel nézem fülessel a telefonomon, és annyira tetszik, hogy már a negyedik évad végénél járok, pedig csak ebben a hónapban kezdtem bele.