Habár minden közbe szólt, nem tudtam lezárni se úgy a májust se a júniust, hogy ne írtam volna meg egyben a két hónap Művelődőjét.
A májusi könyvélmények sajnos teljes egészében a kötelező olvasmányokról szólt. Weöres Sándor Psychéje az elején még egészen tetszett, aztán ahogy olvastam egyre jobban el ment tőle a kedvem. Az Oidipusz király egy könnyű másfél órás olvasmány volt, nem is volt szörnyű. Az ember tragédiájába csak belekezdtem, de nem bírom, szerintem ezt el is engedem, nem fogom befejezni. Ami viszont a legnagyobb meglepetést okozta számomra az Ray Bradbury Fahrenheit 456 című könyve volt. Azt hallottam mindenkitől, hogy unalmas, és alig bírták elolvasni, azonban nekem roppantul tetszett. Nem tudnám elmondani, hogy mégis mi volt az, ami megfogott a műben.
Hosszú idő után végre rászántam magam Wendy Higgins Angyali gonosz című könyvének elolvasására is. Természetesen megint úgy ítéltem, hogy nem néztem utána. Sablonos, gagyi könyvnek tartottam, ameddig el nem olvastam, márpedig kötelezve éreztem magam rá az elején, hiszen ajándékba megkaptam a harmadik részét még régebben és azóta is csak porosodott,így gondoltam, ideje beszerezni a hiányzó részeket és belevágni a lecsóba. Nos, kaptam egy olyan világot, egy olyan jól felépített misztikumokkal teli köntöst, amit ráaggattak a világra, hogy az egész teljesen hihető lenne. A hit, a remény, a szerelem, a gonoszság, a küzdés mind olyanok, amik megjelennek ebben a műben. Még több szót erről IDE kattintva olvashattak a molyon. Szép lassan olvasgatom a megjelenő Jennifer E. Smith könyveket, habár jócskán le vagyok maradva velük. Kicsit szomorkás vagyok a végével kapcsolatban hiszen olyan édes-keserű, ami nem igazán illik egy ilyen könyvhöz, azonban értékelni tudom a valóságtartalmát. Habár az események elég valószínűtlenek mégis elég valószínűek voltak, a könyvben folyamatosan jelenlevő érzelmek és történéssorozatok következményei mind a valóságra jellemzőek voltak. A két kamasz története unalmasan izgalmas és izgalmasan unalmasan, tökéletesen átérezhető.
A könyvmolyképzőtől is sikerült elolvasnom néhány könyvet, jobban mondva egy sorozat magyarul megjelent részeit. Itt is, olyan világot kapunk, és olyan ötletet sodor a nyakunkba az írónő, amire még csak nem is gondoltam. Tetszett az írásmódja, és tetszett, ahogy láttam, ahogy a szereplők és az író is együtt fejlődik a történettel. Érdekes kis cselekménysorozatot kapunk, érdemes elolvasni. Ha valaki látja a könyvesboltban az Elementálok sorozatot, mindenképpen csapjon le rájuk.
Májusban nem tudtam túl sok filmet nézni az érettségire készülés miatt, de még valamennyire lazára vettem azt a hónapot. Sajnos nem találtam túl sok olyan filmet, ami igazán tetszett volna, több azonban az egyszernézős vagy talán ha a tévében látom leülök elé megnézem kategóriájú filmek. Az Amerikai Pitét először láttam, vicces volt, ahogy gondoltam, viszont még mindig nem tudtam megérteni, hogy miért sztárolják ennyire. A Római és a Karibi ikervakáció is amolyan butácska tinifilm volt. A The Longest Ride alapjában véve nem volt olyan rossz, azonban nem fogott meg, a nézése közben még ezerféle dolgot csináltam. A Going the Distance se volt túl érdekfeszítő. Az Eurotúra meglepő volt, azonban nagyon gagyi, a Házasokk-ról pedig a mai napig nem tudom, mit gondoljak. Újranéztem a hónapban a Hófehérkét is, másik szinkronban, nem is tudom, miért, de meg kell mondanom, hogy a másik, amin én nőttem fel, sokkal de sokkal jobb volt.
Persze azért nem teljesen csalódtam a filmekben, hiszen mégis sikerült pár olyat találnom, amik újranézésért kiáltanak. A Step Up - All In része olyan izgi volt, hogy szívesebben néztem azt, mint a matekot, és engem is arra késztetett, hogy táncikáljak összevissza. A Fahrenheit 451 az egyik magyar tételem volt, és nem is vagyok oda a régebbi filmekért, ez viszont meglehetősen jó volt annak ellenére, hogy egy remake sokkal jobban tudná ezt most már ábrázolni. A Hét nővér egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam, mégis élveztem, sőt hullafáradtan sem tudtam abbahagyni vagy elaludni rajta. A The Kissing Booth hihetetlenül jól sikerült, a Netflix nagyot alkotott. Féltem egy kicsit ugyan, hogy mennyire fog eltérni a könyvtől, és nem tagadom, az egész egy szinte teljesen más sztori lett, azonban még így is imádom, egész jól összehozták a szereplőgárdát is.
Természetesen, nem is én lennék, ha nem nézném meg milliomodjára is a Karib-tenger kalózait, hiszen imádom Johnny Depp játékát és ezt az egész világot is. Annyit beszéltem róla az évek alatt, hogy lassan tényleg nem tudok mit mondani az egész filmsorozatról, egyszerűen csak azt, hogy egyértelműen akkor a legjobb nézni, amikor kint rettentően dörög az ég, az eső dörömböl a ház tetején és a villámok beborítják az eget.
A június volt az, amikor szinte egyáltalán nem is néztem filmet meg semmit. Tanulás közben ugyan néha bekapcsoltam a tv-t, hogy legyen valami háttérzaj és ebből következett, hogy újra is néztem pár filmet, amit pont akkor adtak. Igazából, a Macskarisztokraták,a Zene és Szöveg és a Kémkölykök is egy napon ment, így kicsit szégyelltem is magam, amiért tanulás helyett inkább tévét nézek (pedig nem is szoktam ), de jól esett egy kis kikapcs. A Harry Potter első részét is muszáj volt megnéznem egyszer lazításként, hiszen annyiszor láttam már, hogy szinte kívülről fújom a szöveget, ezek ellenére imádom felidézni ezzel a gyermekkorom.
Az érettségi után pedig végre már a szabad időmben is tudtam filmeket nézni. A Tamara Drewe meglepő volt, és habár az egyik kedvenc színésznőm játszotta a főszerepet, unszimpatikus volt végig a karaktere, a sztori pedig végig csak lassan emelkedett kicsit feljebb kicsit lejjebb, a vége volt persze a nagy átütés, a döbbenetek sorozata, ami emelt egy kicsit a film értékén de ahh. Nem, még mindig nem volt egy jó film. A Baywatchra már egy jó ideje kíváncsi voltam, de hogy ilyen jó legyen! Soha nem gondoltam volna, bár igaz, hogy a szereplőgárda is fantasztikus volt, szóval számíthattam volna rá. Ezt is és a Hát nem baba! című filmet is nyaralás közben Siófokon néztem, tökéletesen kikapcsolt mindkettő, habár az utóbbiból mindig láttam régebben részleteket a tévében, de az egészet sohasem és nem is volt olyan szörnyű, mint amilyenre számítottam.
A Scooby-Doo film se volt rossz, habár már elég hamar lejött, hogy ki a fő gonosz, de azért kíváncsi voltam rá, hogy tényleg az e. Nos igen, ő volt.
Rövidfilmek:
A Dr. Csont jelen volt az életemben mind a két hónapban, rengeteget haladtam vele, büszkén jelentem, hogy már a 8. évadnál járok, és most már próbálok nem sietni, mert az RTL még csak most fogja a 12. évadot szinkronnal vetíteni, ami után biztos vagyok, hogy búcsú kritika lesz az egész sorozatról, hisz egy olyan dologról beszélünk, ami a gyerekkorom óta jelen van. Májusban befejeztem a SKAM-et és kissé dühös vagyok, amiért nincs belőle több évad, hiszen annyi szereplő történetét tovább lehetett volna még vinni. A Visszatérők mindkét hónapban elkísért, próbálom nézegetni az új részeket, de próbálok lassítani is, hogy egybe nézhessek több részt, ami bevallom, roppant idegesítő, de akkor is imádom a sorozatot.
Végre haladtam a The Fosterssal is, és nem is tudtam, hogy mennyire hiányzott a sorozat, amíg be nem kapcsoltam az aktuális részét.
Furcsa, főleg mert rólam van szó, hiszen nagyon kevés animét néztem, mégis valahogy tinikoromban nagy kedvencemmé vált ez az elég perverz anime és amikor megpillantottam, hogy végre három év után pont most kapott új évadot és új részeket muszáj volt egy-kettőt megnéznem az elejéből, de leállítottam magam, hiszen napokon belül jön az évadzáró epizód, és együtt akarom megnézni az egészet, hiszen olyan rövidkék a részek és olyan kevés van belőlük. Bár fogalmam sincs, hogy mikor fogják végre kiadni az utolsó két évadot belőle, lehet, hogy mire már lassan harminc leszek, de akkor is biztos, hogy be fogom fejezni ezt a hihetetlenül perverz animét. De nyugi nem a perverzsége miatt nézem, hanem tetszik a sztori :D Ja, amúgy a High School DxD-ről van szó.
Ezt a kategóriát már jó ideje hanyagolnom kellett, egyszerűen nem volt meg hozzá a kellő motiváció és a megfelelő dal, de most kettő is van, amik nagyon a szívemhez nőttek, Shawn Mendes egyik legújabb dala az In My Blood, és Demi Lovato Sober című száma.
Ha az éneklést ennyire, akkor az írást még jobban és még hosszabb ideje hanyagoltam. Egyszerűen nem ment, nem volt ihlet és időm. Néhány vers és dalszövegrészlet ugyan született, de legutóbb csak júniusban tudtam leülni és szerkeszteni egy kicsit azon a könyvemen, amit fő célomnak tűztem ki, hogy befejezem. Remélem innentől kezdve már sokkal jobban tudok koncentrálni az írásra.
0 megjegyzés