Rengeteg cikket láthatunk év elején, hogy milyen divattrendek és kiegészítők fognak nagy szerepet játszani a következő évben, és arról is olvashatunk, hogy mik távoznak lassan a köztudatból, és habár a bomberdzsekik, chokerek és váll nélküli felsők világa leáldozni látszik, én még mindig ugyanolyan lelkesedéssel viselem őket. Azonban, a mai nap elhoztam nektek 5 olyan ruhadarabot, színt és kiegészítőt, amelyek egészen biztosan nagy szerepet játszanak majd az idei év divatvilágában!
Virágok
Visszatért a virágminta! Egy időben nagy kedvencem volt, aztán már csak nagyon ritkán hordtam, végül már sosem. De most minden virágmániás örülhet, ugyanis a virágok nem csak a fákon, de a ruhákon is megjelennek majd. Lehet, hogy én is előkeresek néhány régi felsőt :)
Pasztell és lila
Mind a pasztellszínek, mind a lila (ami ugyebár a pantone hivatalos színe lett 2018-ban) hódítanak idén! Néhány púderrózsaszín, vagy babakék darab, pár pasztell lila felső és te leszel ennek a trendnek a királynője! ;)
A fehér és a trapéznadrágok
A pasztell színek mellett, ugyancsak kifinomultabb vizekre evezünk, ugyanis a fehér is előtérbe kerül ebben az évben. Gyönyörű, és visszafogott, minden alkalomhoz illik, ráadásul mindenhez megy.
Ebben az évben a trapéznadrágok is nagy szerepet kapnak, és habár én nem vagyok túlságosan oda értük, meglátjuk majd, hogyan alakul a kínálat.
Hatalmas fülbevalók
A tavalyi év második felétől egyre több világsztár fülében láthatjuk ezeket a hatalmas csodákat, és innentől kezdve egyre nagyobb színteret kapnak, főleg, hogy kiegészítő terén egyértelműen a hatalmas, karikás fülbevalókon lesz a hangsúly. Nálunk is egyre elterjedtebb, a legtöbb márkabolt kiegészítő kínálatában százával találhatunk belőle. Bár, az osztályfőnököm mesélt egy igen érdekes történetet, miszerint úgy jártak a diszkóba csajozni, hogy akinek ilyen fülbevalója volt, az biztos volt egy menetre, nos... Igen, ezért sem vagyok oda annyira, nálam maradnak a szolid fülbevalók.
Márka feliratok mindenütt
A márka feliratok egy időben cikinek számítottak, de ma már teljesen elfogadott dolog, ha például a pólót nem díszíti más, csak egy gigantikus Adidas felirat. Nos, akik szeretnek ilyet hordani, azok ennek örülhetnek, ugyanis pólók terén virágok és a fehér szín mellett, ez lesz a közkedvelt :) Én személy szerint örülök neki, mert rengeteg összeállításban használhatjuk őket, kényünk kedvünk szerint :)
0 megjegyzés