Mielőtt a képek készültek rólam, borzalmas pletykát hallottam meg magamról, ami rendkívül felidegesített, főleg az, hogy az egésznek az alapja a 25%-ot se érte el. Az életem éppen egy nagyon mély pontját éltem, és nem volt kihez mennem támogatásért. Se a családom, se az akkori barátaim, se senki nem foglalkozott azzal, hogy éppen mivel küzdöttem akkor. Ezek a fotók pedig számomra a kilátástalanságot jelentik, a maszkot, amit azért húztam fel, hogy az emberek ne bánthassanak többet. 

Számomra a képekből árad a keserűség, és a magány, az a keserű aura, ami belőlem sugárzott abban az időben. Az élénk színek kontrasztot játszottak a bennem lévő ürességgel és hideggel, a tekintetemből hiányzott a fény, és minden olyan hamisnak látszott. Az egész világ hamis volt, és én egyedül maradtam az igazsággal. Ezeket az érzéseket próbálom nektek átadni a fotókon, és csak remélni tudom, hogy nektek soha nem kell ilyen érzésekkel megbirkóznotok.