Majdnem megfeledkeztem róla, de éreztem én, hogy valami hiányzik, szóval mégsem marad búcsúzó nélkül ez az augusztus, ami valahogy rövid és mégis hosszú volt. Sajnos az egész hónapról elmondható volt, hogy nagy részben beárnyékolta a lábtörésem kínos következménye, a gipsz, ami majdnem a hónap végéig fent maradt, így főképpen az otthon fekvés volt a legtöbb dolog, amit csináltam. Gipsszel nem igazán szerettem itthonról kimerészkedni, de azért egyszer sikerült találkozni egy barátnőmmel, aminek aztán meg is lett az eredménye, amiről ITT olvashattok. Igaz, egy héttel hamarabb sikerült leszedetnem a lábamról a gipszet - habár még el volt törve, de saját felelősségre vállaltam a kockázatot - így azért még is maradt egy pár nap a hónapból, amit nagyjából ki tudtam használni. Egyszer elmentünk strandolni, habár ott még nagyon erős volt a kockázata annak, hogy egy kisgyerek nekem jön és viselhetek megint gipszet, ezért jobbára kint ültem és olvastam. Utána már sikerült legjobb barátnőmmel is találkoznom, és az augusztus 20-i tűzijátékot sem hagytam ki. Persze abban a kis maradék időben elkezdődött az egyetemi gólyatábor, amiről érkezik majd egy kis katyvasz semmike videó is, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, még akkor is, ha én voltam a sánta a csapatban. Az éneklést és úgy igazán a zenehallgatást hanyagoltam egy kis időre, nem éreztem annyira magaménak, ahogy újra megrekedtem az írással is, egyszerűen csak képtelen vagyok rávenni magamat.
Nem tudom mi történt velem, hiszen régen egy héten akár öt-hat könyvet is elolvastam, de mostanában valahogy már nem csak ezt az elfoglaltságot veszem kikapcsolódásnak. Habár nem mondhatjuk, hogy elfelejtettem olvasni, hiszen Kody Keplinger Lying Out Loud című könyvét a strandolós napomon el olvastam úgy, ahogy volt. Ahogy azt gondoltam a DUFF alapján, ezt a könyvét is imádtam, valahogyan mindig megtalálja azt a hangot, ami nekem kell.
Ahogy látjátok, tartottam egy kisebb Disney-maratont, fura és mégis kellemes érzés volt egy kicsit nosztalgiázni és belesüppedni a gyerekkor emlékeibe. A Mulan sose volt kedvencem, mégis akárhányszor látom, egyre jobban tetszik. A hercegnő és a béka számomra az utolsó "hagyományos" mese, ami még nincs túl animálva, ez már a gyerekkorom küszöbe volt, de nagyon nagyon szeretem ezt a mesét. A Pocahontassal és az Aladinnal a mai napig nem vagyok kibékülve, valamennyire tetszenek, és hiába ikonikus mesékről van szó, nem teljesen a kedvenceim. Az Aranyhaj viszont így 19 évesen is nagyon aranyos és mókás, talán egy kicsit romantikusabb is, mint azt vártam volna, de nekem így tetszik. A Vaina számomra még csak egy eldöntendő kérdés, nem vagyok benne biztos, hogy a kedvenceim között fog szerepelni, de ezt majd a következő pár nézés fogja eldönteni :D A Szépség és a Szörnyeteg pedig természetesen az egyik személyes kedvencem, habár nem tudom, ki hogyan van vele, de a szörnyeteg helyesebbnek tűnik, mint az igazi valója :'D
Ebben a hónapban három olyan filmet találtam, amik egyértelműen nem nekem valóak. A Napos oldaltól kicsit többet vártam, és teljesen más elképzeléssel ültem le nézni, számomra hiányzott belőle az az EXTRA, ami megadta volna neki a jó értékelést. A Dorian Gray, mint film, valljuk be, nekem rohadtul nem jött be. A könyv még csak-csak és habár a színészek hitelesek voltak a karakterüknek, nem, ez a film számomra totál nem jött át. Moziban néztük húgommal a Barátom, Róbert Gidát, és ez tipikusan az a film, amit nem tudok hova tenni. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy nem.
Szintén három film került a "nem tudom" kategóriába, amik jók is voltak, de nem is. A Lopom a sztárom egy kicsit dráma, egy kicsit fikció, másrészről a sztori ami nem volt szimpatikus. Elég sok logikai baki is volt benne, nem is kezdem el sorolni, de ahhoz képest tetszett. A Mielőtt elmegyek olyan 75%-ban tetszett is, azonban nem érzem úgy, hogy ez a film engem valaha arra fog késztetni, hogy megnézzem még egyszer. Az Emlékek őre, mint könyv, már egy jó ideje a várólistámon van, azonban ezzel is úgy esett, hogy hamarabb néztem meg a filmet, amiről megint csak azt tudom nyilatkozni, hogy valami nagyon hiányzott nekem belőle, hangozzon ez bármilyen butaságnak, de mostanában tényleg olyan sok filmmel találkozok, amikből csak az a csipetnyi Bum hiányzik.
Szerencsére azért a filmiparnak vannak olyan darabjai, amiknek sikerül a szívem közelébe jutnia, és ebben a hónapban 6 film is ilyen lett. A Nagyfiúkat még soha nem láttam, azonban szerintem az egész Adam Sandler téma egy örök klasszikus, röhögős vígjátékot jelent, ami kicsit visszaröpít a megszépült múltba. És akkor térjünk át a sírva röhögős, olyan gagyi, hogy már jó Mike És Dave esküvőhöz csajt keresre. Zac Efron gyerekkorom meghatározó színésze volt, Anna Kendrick szintén benne van minimálisan ebben a csoportban szóval bőven elérkezett az ideje, és nem bántam meg, mert jót nevettem rajta. Sajnos, nem sajnos, a Fák Jú Tanár Úr is elérkezett a végéhez, szerencsére moziban búcsúzhattam tőle, és megszakad a szívem, hiszen az utóbbi időben számomra egy alapfilmmé vált. Tudom, hogy az egész sorozatot többször is meg fogom nézni, körülbelül milliószor, esős napokon, csajos estéken, amikor éppen bekapcsolom a tévét és éppen az megy. Elég rendesen a szívemhez nőtt ez a széria.
Na, a Deadpooltól nem hittem, hogy így el fogok ájulni, de a poénok a lelkemért szóltak, imádom a jó, a gagyi humor, meg úgy általánosságban nevetni. Komolyabb filmet vártam, pedig az egésznek olyan elbaszott paródiajellege van, hogy imádom :D
A Végjáték pedig ahh, nekem nagyon tetszett. Lehet, hogy nem lesz állandóan megnézős, de talán ha úgy van, egy vagy két alkalommal még úgy is megnézem.
Az utolsó film, ami elnyerte a tetszésemet, egy sokkal komolyabb témájú film, ezért is hagytam a végére. A segítség nem csak arról szól, hogy nem is egy, hanem kettő általam kedvelt színésznő játszott benne, de a történet úgy megfogott, hogy nem tudtam kikecmeregni a karjaiból. A feketék, főleg a fekete nők elnyomása kerül a film középpontjába, egy újságíró által, aki személyes ügyének veszi azt, hogy szemétbe nézik az újgazdag kisasszonyok a náluk sokkal tiszteletreméltóbb asszonyokat. Vannak benne durvább, megbotránkoztatóbb részek, de egyszerűen fantasztikus.
Talán úgy mondanám, hogy valamennyire visszább vettem a sorozatokból, avagy egyre többet fejeztem be az elmúlt évben, így nagyon jól haladok, hogy befejezzem a megkezdett sorozataimat. A Dr. Csontnak sikerült befejeznem azt hiszem a kilencedik évadát, itt már voltak újabb izgalmas részek, amik elkapták a tekintetem, de sajnos a többi részen már érezni a hanyatlás, kimerülés szagát. Befejeztem a Visszatérők legújabb évadának utolsó részeit, és Oh My Frickin' God, ez egyre csak durvább és durvább lesz. Alig várom már az új évadot. Befejeztem a The Originalst is, sajnos, lehet, hogy sosem kellet volna befejeznem, ennek okáról pedig ITT olvashattok.
Aztán még mielőtt úgy döntöttem, hogy felnövök, a Disney csatornán ment ez a szuper kis sorozatocska, a Rejtélyek Városkája, aminek az első évadát sem láttam normálisan, így sikerült pár rész kivételével megnéznem majdnem az egész sorozatot. Igaz a részek rövidek, de nagyon durva mennyire jól fel van építve az egész sorozat. És persze, tele van rejtélyekkel meg kalandokkal. Azt pedig imádom.
0 megjegyzés