Sajnos az elmúlt hónapban nem volt időm megírni a Művelődőt, de ez nem azt jelenti, hogy nem marad el, hanem, hogy összekombinálom a májusi hónappal :D Jó...jó... így elég sok minden gyűjt össze, és annyira élménybeszámolót sem tudok írni mert teljesen összefolyt előttem ez a két hónap, szóval bocsi a kicsit "összecsapott" bejegyzésért :)
A két hónap alatt hála az égnek elég sokat sikerült olvasnom, mert sajnos az elkövetkezendő időkben sajnos ez megint nem fog összejönni. Így úgy jött össze, hogy 9 könyvet is sikerült kivégeznem.
A legutolsó elolvasott könyvem egy LOL szerzemény, a Tiéd leszek, amit egy kis frissítőnek olvastam a tanulás közben. Ebből a frissítőből az lett hogy egyhuzamban elolvastam az egészet, ami hajnal kettőig tartott, mert nagyon élveztem. Kis játékos történet volt, persze kiszámítható, de nagyon aranyos. Sajnos mostanában nem voltam oda a legutóbbi LOL könyvekért, de ez most visszahozta a reményt.
Egy Dream kiadásos könyv is végre elolvasásra került, a Mindig, néha, soha, amely egy egyfajta kicsavart szerelmi történet, egy listával és jó sztorikkal. Nagyon élveztem a könyvet, azonban nem volt olyan izgalmas számomra, így három különböző alkalom kellett ahhoz, hogy teljesen befejezzem.
Már évek óta ült nálam a könyv, de nem akaródzott elolvasni a Hűvösvölgyi Suli B épület első részét, mert egyszerűen nem. Nem olvastam az előző köteteket, nem is volt rá nagyon kedvem, aztán pár hónapja belekezdtem abba a projektba, hogy minden eddig el nem olvasott könyvemet elolvasom, mielőtt valami újba kezdenék. Így került ő is a kezembe. Nem volt egy nagy szám, de nem is volt annyira rossz mint amennyire gondoltam. Elég sok időbe telt mire elolvastam , de csak sikerült.
A tizenharmadik villamos egy nagyon szép novella, elég komoly témát feszeget, de társul bele egy kis szerelmi pötty is, szóval az elveszi az élét az egésznek. Mindenképpen tanácsolom az elolvasását.
Megható történetek tinikről. Nos. Hát nem tudom mit mondjak. Oké, oké. Valaki értékeli az ilyeneket, de én nem. Kis rövid írások különböző amerikai tinikről. Unaloműzőnek sikerült csak elolvasni.
A Fearless egy két kötet közötti kis könyvecske, ami az első hivatalos e-book vásárlásom eredménye, ugyanis sehogy máshogy nem lehetett megszerezni. Angolul volt, de nem bántam, a gyakorlás nálam soha nem árt :D Egyébként élveztem a sztorit, magát a sorozatot már elolvastam, de jó volt őt is elolvasni.
Kelley Armstrong Sötét erő trilógiája nagyot is szólhatott volna, ám ehelyett csak suttogott, véleményem szerint. A sztori, és az alapötlet felettébb érdekes elgondolás volt, de annyira "gyerek" szinten íródott meg a történet, hogy elvette belőle az izgalom és a feszültség nagy részét. Némely részek el voltak húzva, némely részek túlságosan össze voltak csapva, a kidolgozatlan pillanatok pedig összezavarták az embert. Nem mondom, hogy nem élveztem a történetet, mert mondjuk szívesebben olvastam a Reading&Writing órám helyett is, de ahogy említettem, nem volt túl jó az írásmódja, így elveszett belőle az a varázs, ami benne lehetett volna. Illetve a főhősnőnkkel is voltak gondjaim.
Ebben a két hónapban nagyon rákaptam a szuperhősös filmekre és társaikra, és mivel mindenhonnan csak a Bosszúállókról lehetett hallani, ezért úgy gondoltam, én is belekukkantok abba, hogy miről is szól ez a Marvel Univerzum. Bevallom, soha nem láttam egyet sem ezelőtt, így ez az egész újdonság volt számomra. Az elejétől kezdtem A Vasemberrel és társaival. Az Amerika kapitány élvezetes volt számomra, és ezt muszáj megemlítenem, hiszen teljességgel azt gondoltam a filmről, hogy én ezt unni fogom, de nem tettem, ami hűha, nálam egy elég pozitív dolog. A Vasemberrel kezdődött minden és magam is meglepődtem azon, hogy mennyire megnyert magának ez a Tony Stark :D Egyszerűen imádnivaló bár az egója néha az őrületbe tud kergetni. Az ok, amiért nem látjátok itt az összes Marvel filmet amit eddig megnéztem, az azért van, mert úgy gondolom, hogy mindegyikből az Originial a legjobb, valamint minek tegyem be a többit, úgyis tudjátok, hogy miről beszélek, és van pár amit még nem láttam, illetve olyan egy részesek is, amelyek nem nyerték el a tetszésemet. A Bosszúállók mint film is nagyon tetszett, nem is számítottam rá, hogy ennyire fog, de meg volt a maga bája. A Pókember filmet is nagyon élveztem benne, hát én szakadtam, a fejemet fogtam, mindent csináltam. Azt hiszem talán ez az egyik kedvenc Marvel filmem, lehet csak azért, mert ez a film kicsit közelebb állt hozzám, hiszen mindenféle Pókember meséken nőttem fel. A Hangya szintén nagyon tetszett, kicsit eltér a hivatalos bosszúállók stílustól, sokkal lazább és jobban hasonlít egy kém sztorira. Hát Thor, jaj. Imádom a pasit meg ahogy játszik, szerintem nagyon jól áll neki ez a szerep, meg a hosszú haj. A sztori elsőre egy kicsit furcsa volt nekem, de végül sikerült ezt a trilógiát is megszeretni.
Az a tény, hogy magamtól úgymond rávetemedtem egy horrorfilmre, mégpedig az Az-ra, hatalmas tapsvihart érdemel, ugyanis hiába szeretem úgymond a horrorokat, soha nem merek megnézni egyet sem. Nos, a film nem volt rossz, volt egy-kettő hátborzongatóbb rész, azonban morbid módon rengeteget nevettem rajta, főleg a horror kliséken, de úgy magában is ez a bohóc egy kész röhej volt. A legjobban mindig azon nevettem, hogy mielőtt rátámadt volna valakire, elkezdte rázni a fejét. Mint valami idegrohamos pitbull, akinek rágót ragasztottak a szőrébe, és próbál megszabadulni tőle :D
Szuperhősökre még visszatérve, a Batman filmek is mostanában előkerültek nálam, habár az eredeti nem tetszett, az újabb feldolgozás már annál inkább, ennél sokkal jobban oda tudtam figyelni, és nem is volt rossz a sztori.
Van itt még film, ne aggódjatok. A kék lagúna számomra már retrónak számít, azonban mégis megnéztem, és valamilyen úton-módon tetszett. Persze a tragikus vég az már annyira nem, de egyébként egy szép történet. Kicsit bugyutácska de ez nem számít.
A két lépés távolságot moziban sikerült megnézni, amolyan csajos program keretében, és meg kell mondjam nem lett rossz. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenképpen újranézős film lesz, hiszen a mai világban jelen lévő minden klisét felhasználtak, amit csak lehetett, de szép film volt, a végét meg is könnyeztem. A Test-csere jó kis vígjáték volt, sokat nevettem rajta, tökéletes kis kikapcsoló film, csak úgy mint a Tökalsó is, ez a pali mindig fergetegesen idiótákat játszik. A Charlie angyalai pont azért tetszettek, mert olyan kis bugyuta film, annyira mű hogy már jó volt. A Flashdance most már annyira nem rémlik, de azt tudom, hogy csak háttérnek tettem be az elején, aztán azon kaptam magam, hogy folyton oda-oda nézegettem.
A hihetetlen család 2 premierje annyira nem hozott lázba, most mégis egy kihívás kedvéért megnéztem, és őszintén megmondom, tetszett. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni gyerekkorom egyik sokat látott meséjén.
Sosem titkoltam, hogy szeretem a musicaleket, azért mert olyan limonádék, és mert imádom a zenét. Amikor megnézek egyet, hatalmas kedvem támad mindig énekelni és táncolni, habár a tánc miatt már egyszer eltörtem a lábam :D A Hajlakk is pont a limonádésága miatt tetszett, meg persze volt egy mondanivalója is, erről se feledkezzünk meg, egyre több olyan filmet találok, ami nagyon jól mutatja be hogyan is bántak régen a feketékkel az emberek, valamint milyen előítéletesek és sekélyesek voltak.
Csak hogy még egy példát említsek a sekélyes emberek példájára, valamint egy musicalre, A Legnagyobb Showman is erre mutat föl nekünk dolgokat. Habár nem volt olyan nagyon lenyűgöző a film, mint amilyet vártam, de egy kellemes csalódás ért a végére, szépen be tudták fejezni, meg is könnyeztem egy picit.
A Café Society és az Egy hét Marilynnel is a régmúlt amerika híres oldalát mutatja be számunkra, hogy milyen kis ravasz, cselszövések folynak a háttérben, hogy a szerelem néha nem is szerelem, csak vágyódás az izgalom, a siker vagy a pénz iránt, és megmutatja azt is, hogy nem mindig az a heppy endingünk amit mi elképzelünk magunknak. Szép történetek, nem is annyira egyértelmű, de szép jelentéssel. A sok szereplő néha össze tudja keverni a dolgokat, azonban mindkettő szemet gyönyörködtető film volt, mindenképpen javaslom, hogy egyszer mindenki nézze meg őket, ugyanis van benne tanulság.
A kolónia nem a szépsége miatt tetszett meg nekem, nem is azért mert olyan jó a történet, hanem mert egyszerűen borzalmas az, ami a világban folyik évek óta. Ha jól emlékszem, ez is egy igaz történet feldolgozása, és azt kell mondanom, hogy megdöbbentő, hogy ilyen dolgok létezhettek bármikor is a társadalomban. Emma Wattson nagyon jól alakítja a szerelmét megmenteni akaró lányt, egészen elhittem, hogy a valóság ez, amit látok. Soha nem fogom megérteni egyszerű hétköznapi emberként, hogy mi folyik a világ hatalmainak fejében, és mi mindent tartanak a markukban, de ez a film egy nagyon jó példa arra, hogyha valakinek nagy a hatalma, mire képes.
Nem voltam soha túl jóban a történelmi filmekkel, azonban néha ráakadni egy-két gyöngyszemre, amit nagyon tud szeretni az ember. A The White Princess minisorozat nagyon jó módon mutatja be számunkra a történelem egy darabkáját. A The White Queen folytatása, amit nagyon szerettem, hát ez sem okozott csalódást. Nagyon jó a sorozat, ráadásul tényleg elültet egy-két morzsát az ember fejébe.
A séróból egy elkaszált egy évados kis sorozat volt, amit még áprilisban néztem meg. Nos túl sok mindent nem tudok róla mondani, nem forrott ki annyira az évad végére a sztori, hogy a folytatást akarjam, de unaloműzőnek jó.
A Good Trouble 1. évadát sikerült befejeznem még áprilisban, és a véleményem nem változott, szeretem ezt a sorozatot, továbbra is folytatni fogom a nézését, ha ki jön az új évad. Most viszont nem tudom, hogy a This Is Us-sal mi van, hogy lesz-e új évad, meg mikor mert habár az elején nagyon nem tetszett a sorozat, mostanra eléggé megkedveltem ezt a kis furcsa családot, és azért most már kíváncsi vagyok, hogy mi is lesz a végkimenetel, bár én még egy évadra számítok.
Aki nem követi a Riverdalet, nos az nem tudom mit csinál, de azonnal hagyja abba, és kezdje el nézni. Az első évadtól kezdve rá vagyok kattanva a sorozatra, nagyon tetszik, pont olyan, amilyennek lennie kell. Rejtélyes, kalandos, romantikus és gondolkodóba ejt. Meg sem tudom már számolni, hány álmomban jelent meg a Riverdale, kicsit obsessed vagyok, ez tény, de aki egy kis rejtélyre vágyik, az itt megkapja.
Befejeződött a Shadowhunters, most már végérvényesen is. Nos, mit is mondjak róla. Ha elvonatkoztatunk a könyvtől, akkor majdnem egy elég kis patent sorit kapunk, persze ha elvonatkoztatunk a könyvtől, akkor viszont kapunk benne egy csomó plotholet, ami egy kicsit értelmetlenné teszi számunkra az egészet, mégis szép a vége, és csak ez számít, hisze még van remény. Ha viszont figyelembe veszem az összes könyvet, akkor az egész egy nagy bullshit. Az alappillérek megmaradtak, az események is nagyjából, csak a gond az, hogy annyira összevariálták ezt más szereplőkkel, hogy elrontották az egészet. Persze, hozzuk ki mindenből a legjobbat, senkinek ne essen bántódása, ám ez a valóságban - azaz a könyvben - nem egyáltalán nem így van. Nem is voltam megelégedve minden karakterrel, teljesen az ellenkezőjét hozták annak, mint amilyennek kellett volna lenniük. Legnagyobb sajnálatomra Clary is ilyen volt. Habár eléggé hasonlított a Cassandra Clare által megálmodott Claryre szerintem külsőleg, azonban a cserfes, világot megmenteni akaró, makacs hősnő helyett inkább egy nyafizós, kissé ribanc attitűdű lányt kaptunk, aki néha játssza a smartguyt, néha meg az idiótát. Hmm, köszönöm nem. Habár Kathrine jó volt a szerepre, azért számomra mindig is Lily Collins marad Clary.
Sabrina Chilling Adventures. Nos, mit is mondjak. Merőben eltér az eredetitől, a jó helyett itt a sötét felé fordulunk, ami nekem nagyon is bejött. Szinte rekordgyorsasággal néztem meg a két megjelent évadot, és már alig várom a harmadikat. Mindenképpen ajánlom, ha fantasy pótlékra vágytok a kedvenc sorozatotok vége után ugyanis nagyon-nagyon jó. Persze nem tökéletes, melyik sorozat is lenne az, de ahh, nem is tudom mit mondjak. Csak menj és nézd meg.
A Legaciessal kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Szeretem is meg nem is. Azt hiszem ez az egy évad még nem volt elég arra hogy eldöntsem, hogy is viszonyulok ehhez a sorozathoz. Egy részem szereti, egy részem viszont nagyon is óczkodik az efféle túlfantasyzott világtól, amellyel most ez a sorozat szórakoztatott minket. Azonban akinek hiányzik a Vámpírnaplók, és a The Originals, az ezzel mindkettőből kap egy kicsit vissza, így azért megéri megnézni, legalább ezt az egy évadot.
Na, a Dimension 404 egy nagyon morbid sorozat. Csak ülsz felette tátott szájjal, az agyad ezerrel fut és csak egy dologra tudsz gondolni, hogy What the fuck. Ugyanis amiket mutatnak az hű, egyszerűen elképesztőek. Nem tudom, hogy lesznek-e új részek, melyre azért elég kevés esélyt látok, de azért ezt a kis sorozatot mindenképpen érdemes megnézni, ha valami brainfuck állapotba szeretnétek kerülni, vagy csak szeretnétek használni az fejeteket. Mert itt fogjátok!
Egy kis animés sorozatot is megnéztem, valami jó hosszú címe volt, de én csak annyit jegyeztem meg belőle, hogy Kokkuri-san. Szóval az egész természetesen nagyon morbid, teli plotholelal és furcsasággal, nekem viszont pont ezért tetszett és bánom, hogy nincs belőle több rész, mert még elnéztem volna egy darabig.
A vizsgaidőszak alatt, a nagy tanulások közben is kellett azért néha szünetet tartanom, különben megbolondultam volna, erre pedig tökéletes volt a TLC egyik műsora a Kuponzsonglőrök. Tudom, elég egy bárgyú műsor, de amikor az ember az agyát facsarja egész nap a tanulásban, egy ilyen gondolkodást nem igénylő műsor a tuti. Ráadásul mivel imádom a vásárlást, mindig megdöbbenek, hogy amerikában milyen jól össze lehet hozni a kuponokat. Bár ez az ő logikájukat is minősíti...Hmm.. Na mindegy.
Munka közben, egyetemen, csak úgy tökéletes nézni a SKAM Austint. Elég jó a feldolgozás, nagyon tetszik, bár van egy-két szereplő aki annyira nem szimpatikus nekem. Azért így is előszeretettel követem nyomon.
Még mindig néha az eszembe jut, amikor anno mikor még alig láttam ki a fejemből mennyit ment a TV-ben a Rém rendes család, én pedig mindig leültem a nappaliban nézni, ha éppen ment. Nem sok minden maradt meg belőle, nem is igazán értettem, de jól mulattam rajta mindig. Most nemrég egy kihívás kedvéért elővettem és úgy döntöttem, hogy megnézem már mi is volt az, ami ennyire érdekelt a sorozatban. Nos, őszintén, nem tudom megmondani. Tény, hogy nagyon jókat lehet nevetni rajta, hamar telik vele az idő, és idiótábbnál idiótább helyzetekbe kerülnek drága szereplőink, de azért még mindig várom azt az érzést, miután megnézek egy részt, hogy de jó, nézzük tovább hangulat kapjon el.
Nem csak az új, darkos Sabrinát néztem meg, hanem elkezdtem a klasszikus Sabrina sorozatot is. Mivel a modernebb verziót láttam először, kicsit meg is voltam ütközve, mikor elkezdtem a régit nézni, és azon gondolkoztam, hogy mennyire más a kettő. Igaz, az alapszereplők megvannak, meg néhány dolog így-úgy megegyezik, de merőben más a két sorozat. A régi sokkal pihentetőbb, bár egy kicsit kiakaszt néha Sabrina butasága, azért jó ég, néha nagyon agyhalottnak állítják be szegényt, de alapjában véve tetszik a sorozat. Viszont amikor össze-vissza változtatják a szinkront benne, attól a falra mászok. Megszokok valamit, aztán megváltoztatják, aztán összekeverik, aztán meg megint. Na, ezért nem érdemes hosszú sorozatot szinkronnal nézni.
Gyerekkorom egyik nosztalgikus sorozatát is elkezdtem, a Zack és Cody életét. Soha nem felejtem el, ez mindig ilyen apukás program volt számomra, amikor ment a TV-ben, általában mindig letelepedtünk az ágyra, apu az ebédjével, vagy egy keresztrejtvénnyel, és halálra nevettük magunkat a sorozaton. Így már egy kicsit érettebben nem nevetek annyit rajta, mint régen, de azért egy-két poén néha jól beletalál.
Nem gondoltam volna, hogy egyhamar belekezdek a PLL spinoffjába, úgy gondoltam, hogy várok vele egy picit és majd aztán. De, hát ahogy láthatjátok, ez nem igazán jött össze. Eléggé kíváncsi voltam, és nem is kellett csalódnom. Eddig nagyon tetszik a sorozat, kíváncsi vagyok, hogy mit fognak kihozni belőle. Mondhatjuk úgy is, hogy tipikus PLL.
Egyből két rész is érkezett a Visszatérők új évadjából, ami sokkal megdöbbentőbb mint amire számítottam. Ez csak szimplán olyan, hogy húha, mi folyik itt. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
Az Egyszer volt hol nem volt az elején annyira nem fogott meg, kicsit nekem túl sok volt ez a mesék összeolvasztása, aztán most már eléggé meg vagyok vele békülve, tetszik, hogy miképpen láthatjuk a múltat és a jelent, ahogy ugyanazok megtörténnek, és lassan bemutatja nekünk a szereplőket a jelenben, azonban mérges vagyok, hogy Jamie Dornant olyan hamar kiírták a sorozatból. Én azért elnéztem volna még egy darabig szegényt :D
A Kaleido Star gyerekkorom egyik meghatározó sorozata volt, álmodni és remélni tanított, és mindig elkápráztatott. Néhány évente mindig előkapom a sorozatot és mindig ugyanazzal a csodálattal nézem végig, és meglepő, mennyire elfelejtem és mégis mennyire emlékszem rá. Gyönyörű kis anime, olyan, amit szerintem mindenképpen látni kell legalább egyszer. Nem csak valami buta mese, nagyon sok értékkel ismertet meg minket minden részben.
Lassan, de biztosan haladok a Pokémonnal, néha amikor olyan kedvem van, előveszem és megnézek pár részt lazításképpen, így egész emészthető ez a rengeteg rész, és egy kicsit mindig visszaküld a gyermekkorom szebbik részébe.
0 megjegyzés