Szóval, én és a munka. Ez eddig két külön fogalom volt, most azonban az elmúlt fél évben ez a két dolog összetalálkozott, és együtt valami nagyon furcsa keveréket alkotnak.

A történet ott kezdődik, hogy mint minden más diáknak, nekem is 50 közösségi órát el kell végeznem azért, hogy érettségizhessek. Az iskolában biztosítanak nekünk helyeket, ahol kötelező alapon meg kell jelennünk. Erről, ezekről a tapasztalatokról szeretnék nektek egy picikét mesélni. Az iskolában hat kötelező alkalom van, amin részt kell venni, ezekért pedig összesen tíz órát kaphatunk. Én egy óvodában voltam és tudom, hogy ezt furcsa hallani, de utálom a gyerekeket, mégis ezt választottam, ahol nem volt más dolgom, mint vizet osztani a kisgyerekeknek, megteríteni, megfésülni a kislányok haját, elpakolni az ágyakat, kartonlapokat vagdosni, és játszani a kisgyerekekkel. Köztudott tény, vagyis a közelebbi ismerőseim mind tudják, hogy nem bírom a gyerekeket, ezért mindenki meglepődött a választásomon. Én pedig azon lepődtem meg, hogy az ellenszenvem ellenére a gyerekek milyen barátságosak voltak velem, a társaim közül legtöbbször mindig engem figyeltek ki maguknak elsőként, ami nagyon meglepett. A másik dolog, ami hatalmas meglepetés volt számomra, hogy az idő nagyon gyorsan telt, és, hogy milyen jól éreztük magunkat. A gyerekek kedvesek voltak, folyton hívtak minket játszani, elárasztottak az öleléseikkel, és annyit mondogatták nekünk, hogy szeretnek minket, amit egy nyálas pár is megirigyelhetne. Szóval alapjában véve nagyon jó időeltöltés volt, és a többiekkel is megegyeztünk abban, hogy kár, hogy vége lett.

A második fázisa a történetemnek a mostani nyári munkám, ahol további x-es órát dolgozok le, az egyik hozzánk közeli kisváros helyi tv-ben történik. Eddig két napot dolgoztam ott, és meg kell mondjam, vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Egy részről jó, mert tényleg olyan helyen vagyok, ahol jó a társaság, és olyan feladatok vannak, másrészről a munkaruházatunk ilyen időben (nem lehet semmi rövidnadrág, meg túl lenge felső) kikészít, mert meg lehet sülni. A két nap feladatai sem voltak túl rózsásak, ugyanis én, és másik két srác kapta azt feladatul, hogy szórólapozzunk. Magyarán járjuk végig az egész várost, és minden postaládába dobáljunk egyet, majd a kezünkbe nyomott több mint 2000 szórólapot. Na már most. A tűző napon, farmerban/fekete leggingsben és fekete pólóban elég szívás csinálni. Az első nap végét már nagyon elcsaltuk, dobáltuk már mindenfelé, valahová sok szórólapot dobáltunk, és hát, lebuktunk. Másnap vártuk a nagy fejmosást, de szerencsére a főnök jófej volt, egy kacsintással megfűszerezett beszólásnál nem kaptunk többet. A másik előnye, legalább lebarnult a karom, ami az én ingerszegény bőrszínemnek elég jó lett. Amikor az irodában voltam, akkor helyesírást javítottam, és szövegeket ollóztam össze, ami viszont elég jól megy, és személy szerint jobban örülök a wordnek, excelnek és társainak, mint az egész napos járkálásnak egy ismeretlen helyen. Úgy érzem ez egy elég jó tapasztalat, és jól is érzem itt most magam, szívesen lennék itt nyári munkán is, mert nekem való hely, ráadásul sokkal nyitottabban viselkedem azóta, mióta ide kerültem :)