Tudom, a blogon elég sok a személyes poszt, én pedig nem hoztam számotokra túl hatalmas cikket, csupán néhány észrevétellel szolgálnék, az életemről, avagy annak dolgairól, próbálnék magamnak és másoknak is tanácsokkal szolgálni, a legjobb tudásom szerint.

Az életem most egy nagyon furcsa szakaszában tartok, amikor úgy érzem, hogy mindent és mégis, semmit sem tehetek. Valamint az érzéseim is ugyanilyenek. Egyszerre érzek mindent, és semmit. Azt hiszem, mindenki előbb vagy utóbb el jut erre a pontra, mert egyszer csak történik vele valami, olyasmi, amire sohasem számítana, de megtörténik, és beüt ez az állapot. 

Sokszor úgy érzem, nem csinálok mást, csak az unalmas napi rutinjaimat, amiket még csak be sem tudok fejezni, így napról-napra egyre több teendőm van, és egyre nagyobb csalódásokat okozok magamnak azzal, hogy a listát nem, hogy csökkentem, de növelem is. Tudom, mások számára ezek a dolgok feleslegesek, de nekem szükségem van a magam által kijelölt útmutatásra, amit követhetek, különben azt sem tudnám, hogy merre áll a fejem. Amit ezzel kapcsolatban mondanék nektek. 

Ti is állítsatok fel magatoknak egy útmutatást, akár egy rövid levelet, akár egy rövid listát arról, hogy mit szeretnétek elérni egy nap, vagy akár úgy általánosságban, és vezessétek le apró pontokra, és azok kipipálására koncentráljatok, és a ne a nagy dolgokra. Hamarosan a kis dolgokból úgy is, meg fog születni a kívánt eredmény.

A második tippem rögtön ehhez kapcsolódik. Legyetek türelemmel, ugyanis nem fog minden az ölünkbe hullani, prontó. Sokat és keményen kell küzdenünk a céljaink elérése érdekében, legyen az bármennyire is rossz és nehéz. Én majd másfél hónapig gyakoroltam, tanultam - mind szövegileg és mind kiejtésileg egy francia dalt, és körülbelül három hétig gyűjtögettem a magabiztosságom, ahhoz, hogy oda menjek a francia tanárnőhöz, és megkérdezzem, hogy szólót is elő lehet-e adni, a közelgő latin délutánon, amire annyira készültünk. És tudjátok mit? Először remegtem, alig vártam, hogy egyedül maradjak a teremben, és csak akkor mertem kérdezni. A tanárnő pedig el volt ragadtatva, azok után meg főképp, miután megtudta, melyik számot tanultam meg. Szerette volna meghallgatni, ezért becsuktuk az ajtót, és ott, a szünetben meghallgatott, rendes zenei aláfestéssel, meg minden. Iszonyúan remegtem, a kezem és a lábam, azt hittem elsírom magam, a vér a fülemben dobogott és elöntött a melegség. Féltem, hogy elrontom, de közben azt is gondoltam, hogy hiába az izgulás, akkor is kitartom a hangokat, nem ijedek meg a kihívástól. És tudjátok mi történt? Addig a pillanatig az volt a legszebb próbám, akkor ment a legjobban. Megnyugtatott, hogy nagyon is jó, majd megkérdezte, hol bujkáltam eddig. A többi már túl storytime lenne, ezért rövidre zárom. Belevetettem magam mégjobban a gyakorlásba, volt, amikor fel akartam adni, mert a hangok nem úgy sikerültek, de eljött az előadás napja, mikor már majdnem elájultam, de megcsináltam, és hatalmas tapsot kaptam! És ebben a barátok is nagyon sokat segítettek. 

Ha idegesek vagytok, ha üresnek érzitek magatokat, akkor ajánlom, hogy szervezzetek minél több programot a barátitokkal, kérjetek tőlük nyugodtan segítséget! Ha igazi barátokról beszélünk, úgyis segíteni fognak, legyen bármi! Menjetek el új helyekre, ismerkedjetek, fedezzetek fel új dolgokat, lépjetek ki a megszokottból, és főképpen, lépjetek ki a komfortzónátokból, vállaljatok kockázatot. Tudom, klisés marhaságnak hangzik az egész, de nagyon sokat változtatnak, és építenek az ilyen helyzetek. 

Nekem is, mostanában csak erre van szükségem, hogy ne legyek egyedül, hogy legyen kivel beszélnem, hogy a barátaim körében töltsek minél több időt. Elég sok változás, és kavarodás-keveredés folyik mostanában az ismeretségi és baráti körömben, valahogy egyre több ember ismerek meg. És mi az ismeretség egyik kulcsa? Hogy ne féljetek megmutatni az igazi éneteket. Minek viselkedj másképp a barátaid körében, csak mert ott van egy idegen? Hülyeség. Legyél olyan, mint máskor. És mosolyogj! Mindenki szívesebben ismerkedik és beszélget egy olyan emberrel, akin látszik a pozitívság, a nyíltság jele, aki azt sugallja, hogy ne félj, nem eszlek meg. Én is, próbálok többet mosolyogni és a körülöttem levők is sokkal nyíltabban és barátságosabban viselkednek velem.

Valamint hallasd a hangodat! Ne félj kimondani a véleményedet, hiszen ugyanolyan, egyenlő ember vagy, mint bárki más. Ha más megteheti azt, hogy véleményt formál, akkor te is. 

Ha pedig semmi sem segít, a zene mindig ott van, hogy felvidítson, vagy betöltse az űrt! É mostanában nagyon sok zenét hallgatok, mindenféle stílusban, még olyanokat is hallgatok, amikről pár hónapja még azt gondoltam volna, hogy én ilyet soha a büdös életbe nem hallgatnék.

Mégis, most érzem azt, hogy napról-napra a szóhasználatom, az érzelmeim, a megnyilvánulásaim, az ízlésem és a stílusom napról-napra változik és talán kezdem felfedezni vagy éppenséggel megismerni az új önmagam.