A mai napon egy könyvajánlóval jelentkezem!
Figyelem, spoilerveszély!

Fülszöveg

Értékelés:

Mikor először elkezdtem könyvkritikákat írni, teljesen oda voltam. Minden könyvet imádtam, minden könyvet az egekig ajnároztam. Sablonos voltam, és unalmas. Követtem egy sémát, kevés érzelemmel, rövid szövegekkel, mert nem jött több a számra. Nem volt nagyobb véleményem a könyvekről. De rájöttem, hogy mint sok dolog, ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. A könyvtolvaj című könyv létezéséről, már elég régóta tudtam, s meglepődtem, mikor eldöntötték, hogy filmet csinálnak belőle. Bevallom, nem láttam a filmet. Van egy elvem. Mindig kell lennie egy könyvnek, amit olvasok. Vagy száz könyv van a gépemen letöltve, várva, hogy bevégezzem őket. Legutóbb őt választottam. Eleinte minden utánaolvasás nélkül vágtam bele a könyvbe, egyetlen véleményt nem néztem róla, még a fülszöveget sem olvastam el. Mikor rájöttem, hogy a Hitler-béli időkről szól, elment a kedvem tőle. Sosem szerettem túlságosan a történelmi regényeket, vagy olyat, ami igen a múltban játszódik. Mégis. Belekezdtem, mert nem szeretek könyveket csak úgy abbahagyni, ezért folytattam, és elhatároztam, akármilyen küzdelmek árán, de elolvasom. Az elejét nem tartottam érdekesnek. Egy kislány, az anyja és az öccse. Liesel. Halál. Vonat. Egy könyv ellopása. Nem tetszett, mégis folytattam, és habár lassan haladtam vele, mert nem minden percben csak olvastam, de magam is meglepődtem, amikor egy idő után elkezdett érdekelni a szereplők sorsa, hogy Maxet vajon elkapják-e, hogy Liesel és Rudy váltanak-e egymással végül szerelmes csókot. A történet, szokása szerint, akárhányszor folytattam, bekebelezett. Mindig csak egy fejezet akartam olvasni, és lett belőle három, négy és öt, és akkor is kényszerrel álltam le. Liesel, számomra habár kicsit butácska, de jó szívű, bátor lánynak mutatkozott be. Rosa Hubermann sose volt olyan szörnyű, mint amilyennek a halál és Liesel lefestette a könyv közben. Hans Hubermann egyértelműen a világ legjószívűbb embere volt. Rudy Steinernek szerintem minden olvasó szurkolt, hogy végre csókolja meg Lieselt. És szerintem majdnem minden olvasónak könnyeket csalt a szemébe a befejezés. Az utolsó fejezet olvasása közben hatódtam meg, ami nálam ritka, könyvelnél szinte sohasem sírok, de mikor az egész Himmel utca haláláról olvastam, megdöbbentem. Nem hittem el, hogy Hans, Rosa és Rudy életüket vesztették. Nem, ők nem halhattak meg. Képtelenség volt, és akkor jöttem rá, hogy mennyire belopták magukat ezek a karakterek a szívembe. Az epilógust végigkönnyeztem, és amennyire ellenszenvvel voltam a könyv iránt, annyira hatott is meg. Újabb és újabb pozitív csalódások után kell rájönnöm, hogy még vannak olyan írók, akik az ember lelkéig hatolnak. Habár egy átlagos sztoriról hallunk - iskolai balhék, hazugságok, rejtegetés, lopás, szerelem, versengés, áldozatok - mégis egy olyan ember vagyis a Halál nézőpontjából, ami igen elgondolkodtat bennünket. A kedvenc karaktereim egyértelműen Liesel és Rudy volt, szerettem a velük kapcsolatos jeleneteket, habár a Max-es részek is elég emlékezetesek maradtak. Tudjátok mi volt jó a könyvben? Hiába volt hosszú, mindenre emlékeztél. Mindig olyankor jelentek meg emlékeztető mondatok a könyvben, amikor kellett, és nem hagyta, hogy elfelejtsd az elejét, a közepét. Szóval bátran ajánlom mindenkinek a könyvet, biztosan kikapcsol, és következő dolgom lesz megnézni a filmet is!