Újabb beszélgetős poszt, remélem még nem unjátok!

Az igazság az, hogy mostanában nagyon sokat küzdök. A kezdeti lelkesedésem, a motivációm, hogy írjam a blogom, az ötleteim, mind kezdenek innen messze-messze távozni, mintha el akarnának hagyni. Nem tudom, hogy ez a valódi világnak és az ahhoz kapcsolt érzéseimnek az oka, de úgy érzem, lusta vagyok ezt folytatni. Nincs kedvem, ahogy igazából semmihez sem. Persze eszembe jut, hogy milyen jó lenne ez-meg ez egy blogra, de sajnos vagy nem sajnos be kell látnom, hogy nem vagyok egy beauty-fashion blog világba való blogger. Nincs meg hozzá a keretem, a felszerelésem, hogy odavalónak érezzem magam. De most igazából nem is erről szeretnék nektek írni.

A legutóbbi Let's Talk poszt a barátságokról szólt, egy teljesen random témáról, most pedig a lelki kimerültségről vagyis jobban mondva az én lelki kimerültségemről. Lehet, sőt, biztos, hogy nem érdekel ez titeket, de muszáj erről beszélnem valahol, és ehhez szerintem egy blog a legjobb ötlet. Mostanában nagyon ingadozó a hangulatom, fogjuk fel ezt kamaszkori ártalomnak vagy csak simán az, hogy szerelmes vagyok. Tudjátok, észre vettem, és esküszöm, képzeljetek bármilyen paranoiásnak és őrültnek, az időjárás és a hangulatom szervesen összekapcsolódik. Hetekig a mennyországban repkedtem, olyan boldog voltam, és emlékszem, akkor hétágra sütött a nap. Mikor bekövetkezett életem egyik nagy mélypontja, megérkezett hozzánk hosszú idő után az első vihar. Ahogy mostanában is. Boldogtalan vagyok, és esik az eső. Napról-napra ingadozom, úgy érzem nem csak testileg, de lelkileg is végtelenül fáradt vagyok. Elvégre a valódi érzések nagyon le tudják szívni az embert. Nem is tudom, mit kellene ez ellen tenni. Relaxálni valószínűleg. De hogyan? A lelki kimerültség valószínűleg az érzelmeink túlcsordulásával esetleg elvesztésével alakulhat ki az én véleményem szerint, mikor már nem tudjuk kezelni, hogy mi folyik az életünkben, a való világban, és egyszerűen csak kimerülünk. Alhatunk mi 5-8-10-12 órákat, a testünk és a lelkünk ugyanolyan fáradt marad, mert már nem elég a fizikai pihenés. Ezért talán tényleg a meditáció, vagy jóga, egy csendes séta vagy egy magányos délután tenne jót az embernek, vagy nem tudom. Nem tudom, hogy hogyan küzdjem le én is ezt az állapotot. Olyan szürreális, hogy egyszerre érzek mindent, és semmit. Egyszerre folyt meg a bizonytalanságom és ment meg a mások iránt érzett lojalitásom és szeretetem. Ti éltetek már át hasonlót? Mintha egy hullámvasúton ülnétek. Egyszer lent-egyszer fent. Igen, nyilván éltetek már át ilyet, nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen dolgokkal küzd. De ha van valami tippetek, hogy ezek ellen, mit tehet az ember, szívesen várom kommentben.