Habár már egy hónapja véget ért a kampány, amit igen csak sajnálok, hiszen tökéletes kibúvó volt az órák alól, és a hangulat is valami fergeteges volt, de azért idejét érzem, hogy így utólagos szemmel hozzak egy kis összefoglalót, illetve véleményt.

Lehet, hogy a ti iskolátokban is van ilyen, lehet, hogy nem, de elmagyarázom röviden, hogy miről is szól. Minden tizenegyedikes osztály választ az osztályából egy embert, akit diákigazgatónak jelölünk, és az osztályok harcba szálnak azért, hogy az ő osztályuk, azaz jelöltjük nyerjen. A kampány lebonyolítására ott volt már a tavalyi évünk vége, a nyár, illetve másfél hónap az iskolából, mi pedig kaptunk egy sulis napot, hogy bemutassuk, mire is képes az osztályunk. Hogy mit kellett tennünk? Kaptunk egy termet, amivel azt kezdhettünk, amit csak akartunk, így a pakolás mellett, berendeztünk egy ál-kocsmát, ugyanis a mi témánk a Western volt. Fel kellett díszítenünk, büfét kellett csinálnunk, aminek egész nap ki kellett tartania, valamint készültünk egy 40 perces műsorral, amibe beletartozott egy kampányfilm, egy dal, és egy általunk összeállított 8 perces tánc. Amúgy egész nap, húsz perces tanítási órák voltak, a nem a kampányoló osztályok számára, a szünetekben úgy dübörgött a zene, hogy a sulin kívül messzire el lehetett hallani, egy szóval buli volt az egész.

Szerintem elmondhatom az osztályom nevében, hogy amióta csak hetedikben belekóstolhattunk a kampány hangulatába, azóta vágytunk arra, hogy végre eljöjjön a mi időnk, és megmutathassuk, hogy kik vagyunk, és hogy legyőzhessük a többi osztályt, akiknek valahogy sosem voltunk a szívük csücske, nem tudom, miért. Tavaly, mikor még tizedikesek voltunk, már kritikus szemmel figyeltük a kampányt, hogy nekünk mire lesz szükségünk, hogy nekünk mit kellesz majd csinálnunk, és már akkor elkezdtünk ötletelni, a 10-ik végét pedig a témánk kitalálásával töltöttük. Nagyon sok variáción végigmentünk, végül a Vadnyugatnál kötöttünk ki, majd nyáron, rendeztünk egy osztálykirándulást-kampány összejövetelt, amikor átváltoztattuk a témát szinteknek megfelelően, amit nyár végé újra elvetettünk. Ebben az volt a vicces, hogy nekem kellett volna megírnom a forgatókönyvet, de nem volt egy egységes sztorink, sőt, semmilyen történetünk, és így nyáron is csak az ötletelés szintén maradtunk, azon kívül, hogy fogadtunk két tánctanárt, és augusztusban heti kétszer két-három órát táncoltunk. Végül csak nagyon kevés részt tartottunk meg ezekből a táncokból, sőt a tanárainktól is meg kellett válnunk, de csak összehoztuk. Az iskolai készülődés már húzósabb volt. 

Mikor folyton este nyolcra értem haza a táncpróbák, a filmforgatás, a díszítés és a szponzorkeresés miatt, ráadásul eközben még dogákat is írtunk, mert hiszen az élet nem állt meg. A legutolsó két hétben mindenfelé szaladgáltunk, pólót és dekorációt rendeltünk, és alig vettünk részt pár órán, annyit gyakoroltunk, de abszolút megérte szerintem. A kampány előtti napon én és pár lány az osztályból úgy döntött, hogy a sütünk még pluszban a kollégium tankonyháján, és el kell mondanom, hogy ennél finomabb browniet még életemben nem készítettem, mint ott, aminek a receptjét meg is szeretném veletek osztani. Esküszöm, annyira jó volt nézni, ahogy kampánykor hármasával-négyesével vitték a srácok, annyira nagy büszkeséggel töltött el, A sütés után pedig szépen bent maradtunk és nekiálltunk díszíteni, ugyanis másnap reggel hétre már mindennel készen kellett lennünk. 

Főként a terem díszítésére koncentráltunk. Az összes, hatalmas ablakot lefedtük újságpapírral, pár ügyes osztálytársam az az előtti napokon összeeszkábált nekünk egy nagyon menő pultot, ahol italokat szolgáltunk fel, és akik kaptak tőlünk fagyi kupont, azt beválthatták.  A fenti lámpákra égősorokat aggattunk, és tele ragasztottuk a falakat mindenféle kaktuszos ábrával. A bár fölött volt egy pöpec kis molinónk is, az is nagyon jól mutatott. az ajtóval viszont eléggé meggyűlt a bajunk, ugyanis mi szerettük volna tényleg kocsma feelingűvé tenni a termet, ezért lengőajtót csináltunk, tudjátok, mint a Timberben. A teremben volt még blackjack, szalmabálák, kanapék és babzsákfotelek, és a hangulat nagyon  volt, sokan jöttek be a terembe megnézni, hogy mivel készülünk nekik.

Maga a kampány nagyon durva volt. Előző este olyan tízkor sikerült ágyba keverednem, és már négykor kelnem kellett, hogy a fél ötössel be tudjak menni, ami, huh. A suliban ugye felöltöztünk, póló, kockás ing, rövidnadrág, bakancs, majd kétoldalt befonták a hajunk, és kaptunk két tizenkettedikestől nagyon profi egységes sminket. 

A büféről egyébként nem beszéltem, ott hatalmas üvegkancsókból szervíroztuk a limonádét, csináltattunk lufikaput, és ott is volt egy jó kis molinónk. Reggel még próbáltuk azt megcsinálni, amit csak lehetett, majd héttől az ajtóban vártuk a diákokat sütivel és a szponzoroktól kapott ajándékokkal - még előző nap kiosztottuk a kampányújságokat. És beindult a buli. Szólt a zene ezerrel, kántáltuk, hogy 11. A és minden szünetben elmentünk megnézni valamelyik osztály műsorát. Mi az utolsó, azaz az ötödik szünetet kaptuk meg, ezért nagyon idegesek voltunk, ahogy végig néztük a többi osztály produkcióját. Egyszer fogtam a fejem, hogy úristen, hogy lehet ilyet, máskor meg az ideg elkapott olyan jó volt egy-egy dolog. Az ötödik szünet előtt, miután a másik osztály műsora véget ért, bent maradtunk, és egyszer elpróbáltuk a dalt, és a táncot. Mindkettő jól ment, majd vártuk, hogy leteljen az óra, és gyülekezzenek a diákok.

Aztán jött a show. Nekem annyira tetszett, és annyira meghatott az, hogy még el sem kezdtünk kántálni, hogy még el sem kezdtük a műsorunkat, de a sorokból már azt mondogatták, hogy 11. A, Egyébként rendkívüli riválisnak tartott minket minden osztály, ahogy tudott, keresztbe tettek nekünk, és mégis mi voltunk azok, akik engedtek mindenben. Na de mindegy is. Beálltunk, és előadtuk az éneket, ami után rögtön következett a tánc, az átvezetés az volt, hogy az egyik osztálytársunk öccse ostorral csapott hármat. Majd elkezdődött a tánc. Olyan mosoly egyikünk arcán sem volt egyik próbán sem, mint akkor, a drukk, az izgalom és a jókedv megtette a hatását, kivéve.... a tánc végét oltárian elrontottuk. Én abban a részben pont nem táncoltam, de fogtam a fejem, mikor a táncosok fele csak fogta magát és lefagyott és nem tudta, hogy mit kell csinálni, mégis hatalmas tapsot kaptunk érte, és emlékszem az egész műsorunk végén egy halom ember odajött hozzánk, hogy mennyire jó volt a táncunk. A filmet egyébként mi is ott láttuk először végleges formájában, és azt kell mondanom hogy nagyon profi lett, és valami hihetetlenül jó, de ez az én elfogult véleményem. 

Este a 11-esek tiszteletére bált rendeztek, ami nagyon jó volt, a sok osztály évek óta először tényleg együtt bulizott fikázás nélkül, jó hangulatban. Másnap, szombaton volt az eredményhirdetés. Az első órában szavaztak mind a diákok, mind a zsűri, majd miután letelt az elsősök avatása, délben az egész iskola összeült, hogy meghallgassák az eredményhirdetést. Természetesen a szokásos dolgok voltak. Minden zsűri véleményt mondott a produkciókról, majd volt egy olyan lehetőségünk, hogy eldöntjük, hogy mindenki táncol-e, vagy csak egy osztály, akit kihúzunk és a nyertes. Mi annál döntöttünk, hogy majd a nyertesek és az az osztály fog táncolni, akit kihúz a tanár a kalapból. Nagyon szerettük volna, ha minket húznak ki, hiszen kiszerettük volna javítani a tegnapi bakinkat. És láss csodát, minket húztak ki. Az egész nagyon izgalmas volt, és az alkalommal, teljes tökéletességgel táncoltuk el, még a tegnap elrontott részt is. Sőt, az az emelés, ami a legutolsó próbán sem ment, sőt az előadás napján se ment teljesen egyszerre, abban a pillanatban, tökéletesen együtt mozgott mindenki, ami megmutatta, hogy mennyire összekovácsolt minket a kampány, és hogy mennyire egy rugóra járt akkor az agyunk. A táncunk befejeztével visszaültünk a helyünkre, és vártuk, hogy az igazgató kisorsolja a győztest. Négy kategóriának a győzteseit hirdette ki először, majd a teljes győztest. A film kategóriát sajnos nem mi nyertük, hanem a B-sek, a műsor kategóriát a D-sek, a büfé kategóriát mi, majd azt mondta az igazgató, hogy nem mondja meg, hogy ki nyerte a megjelenés kategóriát, mert akkor elárulná a rendes győztest. Mi nagyon meg voltunk rémülve, mert eddig akárhányszor, ha valaki nyert egy kategóriában, az sosem nyerte meg az egészet. Csak a C és az E nem nyert kategóriát, és mivel mind azt hittük, hogy az E fog nyerni - mert a műsoruk valami fantasztikus volt - teljesen kétségbe estünk. Mi ültünk a legközelebb az igazgatóhoz, ők a legtávolabb, az igazgató nagyon feléjük fordult, mikor elkezdte mondani, hogy a nyertes pedig - itt természetesen húzta - a tizenegy - itt megint húzta, a szája hihetetlenül az e felé állt, majd hirtelen felénk fordult, és azt mondta, hogy a 11. A. Abban a pillanatban mindenki felordított, és felpattant, majd együtt kiszaladtunk a diákigazgató jelöltünkhöz és a kampányfőnökünkhöz és sírva ölelgettük egymást. Komolyan, el sem hittem, még a mai napig sem hiszem el, hogy mi nyertük meg. Katartikus egy élmény volt. Mint később kiderült, nem véletlenül mi táncoltunk, ugyanis, minden cetlin a mi nevünk volt. Az osztályfőnökünk pedig volt olyan szuper, hogy előre rendeltetett nekünk tortát, nem számított, hogy nyertünk-e vagy veszítettünk. 

Ami utána jött, na az volt a fekete leves. Persze a vesztes osztályoknak gratuláltunk, és tudtuk, hogy lesznek majd utálkozó pillantások, meg beszólások, de ilyen durván még soha nem ment, mint ebben az évben. Kezdjük azzal, hogy csináltak belőlünk egy durva mémet, és voltak olyanok, akik olyan beszólásokkal illettek minket, illetve mindenért pontlevonást akartak kihozni. Mi voltunk az egyetlen osztály, akik így pontlevonást kaptak, és mégis, a sok keresztbetevés, pontlevonás és gyűlölködés ellenére is mi nyertünk. Ezért én nagyon büszke vagyok az osztályomra, és annyira szívesen mutatnék nektek sok-sok képet, de nem akarok személyiségi jogokat megsérteni, ezért csak pár publikus képet teszek fel:)