Már lassan több mint egy hete halogatom ennek a könyvnek az élménybeszámolóját, egyszerűen nem jönnek a nyelvemre a szavak, és csak halogatom őket, most viszont megpróbálok valami értelmes véleményt kanyarítani.

„Lásd ​​meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…” 

Amikor az első és egyetlen keresztes háború elsöprő győzelmet aratott, a világra homály borult. Azóta az Örökkévaló egyháza vasmarokkal szorítja híveit, a 19. század végén az emberek még mindig inkvizíciótól, boszorkányoktól és démonoktól rettegnek.

Cailie Jacobs különleges fiú: az éjszaka teremtményei a védelmére kelnek, a farkasok szelíd kutyaként viselkednek a közelében. Híre azonban eljut az inkvizícióhoz: családját megölik, és ő maga is kínhalált halna, ha életét nem mentené meg egy furcsa társaság.

Brod Walters és ifjú társai kisstílű szélhámosok, eszük ágában sincs ujjat húzni az egyházzal. Ám ahogy keresztezi útjukat ez a különös fiú, addigi kényelmes életük fenekestül felfordul. Csatlakozik hozzájuk Dorien, az elf ifjú, és Eline, egy felfegyverzett asszony, aki a legrettenetesebb bűnt követte el az Örökkévaló egyháza ellen: megtanult varázsolni.

Hogy Cailie-t megóvják, fel kell fedniük az évszázadok óta a homályban rejtőző igazságot. De kicsoda ez a fiú valójában? Vajon a fény, vagy a sötétség uralja-e sorsát? Miért védelmezik egy elfeledett istennő, Balora szent állatai, a farkasok? Ki az a titokzatos angyal, aki mind gyakrabban bukkan fel álmaikban? Mi köze mindennek a Vatikánhoz és a közelgő pápaválasztáshoz?

A vándorokat egy varázslatos ereklye szólítja a messzeségből, és a jövendölés, hogy Balora prófétája újból a földet járja majd, aki reményt hoz a halandóknak. Reményt egy szabadabb világra, ahol az Elfeledettek újból visszatérhetnek. 

Lásd meg a jelet, mert hamarosan eljön az idő.

Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…

A mostani célom, hogy annyi Vörös Pöttyös könyvet olvassak el, amennyit csak tudok, vele kezdtem a sort. Szintén a fülszöveg elolvasása nélkül vágtam bele a Könyvmolyképző által kiadott könyvecskébe, ami egyébként nem is annyira könyvecske, tekintve, hogy több mint 500 oldallal rendelkezik. A címe alapján egészen más történetre számítottam, ezért is jött a szokásos szájhúzogatásom, amikor kiderült, hogy a XIX. században játszódik. Megismerhettünk az elején több történetfoszlányt, ami arra engedett következtetni, hogy a szereplők sorsa egymás felé tereli majd őket, ami igaz is volt. Brod Walters érzékeny szíve menti meg Cailie Jacobs életét, és összeszedi a legjobb csapatot csak a puszta jóindulata miatt. Igazából, ha be kell vallanom, jó volt a könyv, amennyire nem tetszett az elején, annyira győzött meg a végére, s habár nem tudom, hogy van-e folytatása, mégis úgy érzem sok minden ki lett hagyva a könyvből. Jew és Quentin szerelmi szála érdekes volt, én kíváncsi lettem volna, hogy mi lesz kettejük sorsa, habár meglepő módon az Eline és Brod féle furcsa kötelék elég érdekes volt. A karakterek nagyon szépen ki voltak dolgozva, a történet újabb-és újabb csavarokat tartogatott, és eléggé meglepődtem az ilyesfajta világszemléleten. Az, hogy egy ember ennyire képes megkérdőjelezni az Isteni létet, az egyház uralmát egy történeten keresztül, engem nagyon elgondolkodtatott. Mert akár lehetne így is. Lehet, hogy valójában tényleg így élünk. Mert elvakultak vagyunk a világgal szemben, és mint mindenben, követjük a divatot, a trendet. Nagyon szépen kidolgozott és kiépített hátteret kapott ezzel a történet, a sok kis mellék sztorival, és a különböző dolgokkal, amik egymást igazolták, amik alátámasztották a dolgokat, és néha-néha ( na jó, sokszor) elhittem, hogy tényleg az a világ az igazi. Lehet, hogy csak egy buta mese, egy jól kis kitalált történet, de én nagyon ajánlanám néhány kötelező olvasmány helyett, hiszen ez még a fiatalságnak is jobban bejönne, és talán mindenkit elgondolkodtatna egy kicsit a világról. Mert Cailie teste csak egy test, a benne rejlő lélek már hosszú ideje lakozott a földön, ahogy Briannar is, és, ahogy Eline-nek és Dorien-nek is már régen megírták a sorsát, nekik csak követniük kellett a megérzéseiket. Számomra talán a Cailie és Eline szemszögéből, életéről szóló részek voltak a kedvenceim,  és az, hogy nem voltak olyanok, hogy tökéletes szereplők. Hogy a karakterek akár még valóságosak is lehettek volna. Igen, ez egy könyv a javából.

"Porszemek vagyunk csupán. Mit ér a tudás, ha semmit sem kezdhetünk vele?"