A november is olyan hamar elszállt, hogy észre sem vettem. Egy hónapja ilyenkor még a közelgő történelem próbaérettség miatt paráztam, most viszont, már túl is vagyok rajta, sőt, nemsokára jön a karácsony, a magyar próbaérettségi, a szilveszter, és annyi minden, hogy alig hiszem el. Nem régen volt január, és mégis, most vége lesz ennek az évnek is. Persze nem múlik el úgy hónap, hogy ne emlékeznék meg rá, így lássuk is, mit tartogatott számomra ez a novemberi hónap!
A LOL- könyvek számomra klasszikusok, avagy alapdarabok. Ha megjelenik egy új, azt biztos, hogy megveszem. Mindig problémám volt, hogy annyi könyvet szerettem volna olvasni, ezért jobbára az internetről töltögettem le. Azonban ezeknek mára már a gyűjtőjévé váltam, el sem tudom mondani, hogy mennyire imádom minden egyes történetét ennek a kiadásnak. Kelly Oram Örökkön-örökké könyve meglepett, nem hittem volna, hogy a Cinder és Ellának lesz második része, habár nagyon imádtam az elsőt. Nem is ilyen második részre számítottam a fülszöveg alapján, de az ritkán tükrözi pontosan a valóságot. Brian humora fantasztikus volt, Ella önbizalomhiánya pedig egy kicsit magamra emlékeztetett. Szokás szerint Kelly megint olyat alkotott, amit egyenes imádok.
Befejeztem a Jónő című könyvet is, amelynek néhány bölcsességét, már korábban megosztottam veletek a blogon. Először, a borító alapján nem gondoltam volna, hogy ennyire nagyon ki fog hatni a véleményemre, de amióta elolvastam, azóta nagyon sokszor vannak ezzel kapcsolatban gondolataim, amik a mindennapi élet forgatagában egyszer csak előpattannak, és nagy befolyással hatnak az életemre.
Pár napja elkezdtem Benina Bíborhajújának a 4. részét is, habár már nyáron befejeztem az első hármat, egész jól visszarázódtam a történetbe. Eddig érdekes a sztori, nem vártam már rögtön az elején ilyen nagy fordulatokat és eseményeket, azonban nagyon tetszik idáig, már a harmadik fejezetnél majd meghaltam az izgalomtól, kíváncsi leszek a végeredményre.
Móricz Zsigmond Úri muriját képtelen voltam befejezni, egyszerűen nem bírom elolvasni, hiába próbálkoztam milliomodszorra. Nem tudom, Móricz stílusa valahogy nem az én világom.
Nova Weetman Legyen ahogy akarod pálya vagy dráma című könyve ötletesen van megírva, azonban még nem tudtam rávenni magam, hogy befejezzem.
Igazából szerelem: Főként a szereplőgárda miatt néztem meg, de nem csalódtam, szép film volt.
Vizsga két személyre: Szokásos romantikus film, érdekes volt a történet, ez a csavar pedig a végén elég röhejes volt, és szomorú is. Nem kapunk a végén ugyan teljes happy endet, de elég szépen befejezik.
Ollókezű Edward: Johnny Depp egyik hihetetlen alakítása, nem olyan volt, amilyet vártam, és nagyon szomorú is volt a vége.
Vadregény: Szintén a nagy szereplőgárda miatt néztem meg. A feléig semmi baj nem volt a filmmel, nagyon bírtam, ám a második fele már csak időhúzás volt, ráadásul nagyon unalmas és értelmetlen.
Az utazó: Imádom a Johnny Depp filmeket, szerintem hatalmas egy színész, és ilyen szerepben még nem láttam, de ezt is nagyon jól alakította.
Sztár születik: Hihetetlen mennyi Hilary Duff film létezik, és hihetetlen, hogy mindegyik szinte ugyanaz a kategória. Ez a film is egy unalmas vasárnapi délutánra jó, ami eltereli egy kicsit a figyelmedet, egyébként én a végére valami nagyobb durranást vártam.
Nanny McPhee 1, 2 - Az első része nagyon jó és szép volt, én valahogy mindig abban a hitben éltem, hogy 2 gyerek van összesen, és álmodni se mertem volna, hogy Collin Firth is játszik benne. Az első rész vége megkönnyeztetett, a második rész viszont már nem volt olyan nagy durranás.
Asterix és Obelix az Olimpián: francia órán néztük franciául, francia felirattal szóval képzelhetitek mennyit értettem belőle, de azért voltak benne elég jó poénok :D
Hókusz Pókusz: Egy kis halloweeni film. Érdekes volt, de nem az én világom.
A klikk: A film elkezdése után jöttem rá, hogy ezt a filmet már egyszer láttam, igaz, nem az elejétől. Szokásos csajos-pizsipartis film.
A Bűbájos: Nem tudom mit gondoljak erről a filmről, szerintem egy kicsit gagyi hatása van, vagy nem is tudom.
Thirteen: Egy minisorozatról társalgunk most éppen, ami hihetetlenül durva. Nem is számítottam ennyire kemény eseménysorozatra, az egész hihetetlenül megrázó volt. Voltak elborzasztó részek, megdöbbentőek, és eléggé undorítóak is. Elborzasztó dolgokat láthattunk a sorozatban, ezek a traumák, a Stockholm szindróma meg minden. A két nyomozó és az anyuka számomra egy kicsit idegesítő volt, de minden más nagyon jól fel volt építve. Az állandó csalódások, a lelki és testi terror, az a sok év. Megdöbbentő.
Bridget Jones babát vár: Végre megnéztem a harmadik részt. Huh, hogy mennyire jó is volt egy olyan filmet nézni, ami tényleg nem volt gagyi, jól fel volt építve, és a szereplők sem semmik. Az új Bridget menő és vékony, de lelke néha még mindig a régi, ezzel együtt egy új és egy régi szerelem felé is kacsintgat. Hogy mi lesz ebből? Pont az, amire számítunk :)
Pretty Woman: röviden a kurva és a pénzes pasi love storyja. Alapból nem szeretem a régebbi filmeket, és egyszer amikor egy kis részletet láttam belőle akkor sem jött be annyira, de megnéztem nemrég
Nagydumás kiscsajok: Mit is mondhatnék erről a filmről? Hát, mindenképpen azt, hogy csajos. Nem is az a nagy hű de kasszasiker típusú film. Azonban nagyon szép története van. Ezért egyszer mindenképpen megéri megnézni a filmet.
Igen, ahogy kitűnik rengeteg filmet néztem novemberben, hiszen nagyon sokat tanultam a töri próbaérettségire, és az évek alatt rájöttem, hogy filmnézés közben sokkal jobban megy a tanulás. Novemberben sikerült befejeznem az Időtlen szerelem trilógiának az adaptációját is, igaz, mindegyik németül volt, de legalább volt hozzá felirat. Anno még akkor láttam az első részt, miután elolvastam a sorozatot és kicsit utánakutakodtam. Akkor még csak az első részt adták ki moziban, de most sok haszna volt megnézni a filmeket, mert nagyon tetszett. Igaz, nem pont olyan volt, mint amilyen a könyv, de ezt már megszoktam, és azon kívül mégis mesés lett az egész.
A Fák Jú Tanár Úr számomra egy örök kedvenc, mind a két része. Zeki Müller és osztálya olyan szinten feldobja a kedvem, és lenyugtat, mint nagyon kevés dolog. A humor, a romantika, és a szeretet szépen íveli végig több szálon a történetet. Már igazán várom, hogy mikor tűzik ki premierre a harmadik részt hazánkban, ugyanis a német mozik már vetítik.
A 27 idegen igen egy újranézős film volt. A vicces ebben az volt, hogy én totálisan elfelejtettem, hogy már láttam ezt a filmet, csak amikor elkezdődött, akkor esett le a tantusz, de úgy voltam vele, hogy már nem érdekel, ha elkezdtem befejezem. Tipikus romantikus sztori, de aranyos nagyon.
A visszatérők: Először a könyvet néztem ki magamnak, még régen, ám most elővettem a sorozatot egy Snittes kihívás kedvéért. Meg is néztem az első évadot, amiről el kell mondanom, hogy imádom. A történt tele van izgalommal és olyan szálakkal, amik egymással és mégis egymás ellen dolgoznak. Hihetetlen, hogy milyen jó történetet raktak össze.
Riverdale: Belekezdtem a második évadba, már amennyi rész kijött november hónapban. Már érdekesen indult az egész, és el sem hiszem, hogy milyen jól megoldották a folytatást. Nem hittem volna, hogy az első évad után még tudnak érdekes folytatást felmutatni, de eddig egy elég csavaros cselekményt kaphattunk.
The Fosters: Imádom, szerintem nem is kell többet mondanom. Lassan haladok vele, mert nincs sok időm sorozatokra és filmekre, de azért novemberben is meg tudtam nézni párat belőle. Komoly témákat bontogat a sorozat, amiket nagyra értékelek, mert nagyon jó tanulsággal hinthet be minket, ráadásul nagyon sok kifejezés is ránk ragad a nézése közben. Hihetetlenül izgalmas is, szóval még csak azt sem mondhatom, hogy lapos.
Carrie naplója: Egy nagyon bájos sorozat, amely elég jól felvezeti a tinédzserproblémákat, és jól esik olyan sorozatot nézni, amely a múltban élő tinédzserekről szól.
Novemberben eléggé megkopott az írástudásom. Néhány verset elírogattam magamnak órán, azonban egyetlen történet ötleten kívül mással nem volt időm foglalkozni, amit nagyon bánok. Néha kicsit hiányzik, hogy csak úgy leüljek és írjak, kiírjam magamból azokat az ötleteket, amik a fejemből pattannak elő.
Az éneklés is nagyon háttérbe szorult, valahogy nem éreztem motivációt és elég önbizalmat, ahhoz, hogy énekeljek, vagy megtanuljak bármi újat is. Két dal azonban mégis belopta magát a szívembe, az egyik Julia Brennan Inner Demons című száma, ami nagyon jól leírja, hogy mit érez az ember, amikor depressziós, amikor úgy érezi teljesen egyedül van, és úgy érzem a szövege hozzám szól, és ahhoz az időszakhoz, amikor én is egy komoly depresszión estem át.
A másik is egy kicsit depressziósabb szám, de nekem nagyon tetszik a stílusa, és a szövege is nagyon kifejező. Katelyn Tarver You don't know című száma lágy, és mégis kemény, a mondandója pedig nagyon ott van.
