Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Az áprilisnak vége és én is itt vagyok! :) A hosszú kihagyásnak az az oka, hogy ezt a posztot szerettem volna következőnek kirakni, de inkább vártam a hónap végéig, hogy amiket vettem, az szépen felhalmozódjon. Ugye voltak Glamour napok, aztán jött Amerikából csomag, egyszer hétvégén bementünk Miskolcra shoppingolni, és így össze gyűltek. Sajnos nem mindenről tudtam képet készíteni, de a legtöbbről itt van, a maradékot pedig megpróbálom felsorolni.

Ezt a lakkot a Glamour napokon vettem J Volt egy hasonló lakkom, de az sajnálatos módon eltört, így idejét láttam annak, hogy pótoljam, méghozzá ezzel a cukisággal, ami annyira hasonlít rá. Ez egy S-he stylezone körömlakk, a DM-ben vettem olyan 300 Ft környékén. egy hasonló lakkom, de az sajnálatos módon eltört, így idejét láttam annak, hogy pótoljam, méghozzá ezzel a cukisággal, ami annyira hasonlít rá.
Ezt a felsőt az Avason vettem egy Platán 1000 Ft-os nevezetű boltocskában. Alapjában véve nagyon nem stílusom az a bolt, de erre a felsőre már régóta fájt a fogam. Először egy másik boltban láttam, de itt ténylegesen csak 1000 Ft volt, szóval megvettem. Már egyszer volt rajtam, egy kissé szokatlan volt a viselése, de tetszett az oldal hosszított fazonja.
Ez egy háromnegyedes leggings oldalfelirattal. Már korábban szerettem volna venni, de hirtelen mindenki ilyet kezdett el hordani, szóval lemondtam róla. De az 1000 Ft-os boltban volt háromnegyedes olcsón, akkor úgy gondoltam, miért ne vennék. Azt hiszem tesire fogom használni valamint pizsamának és otthoni nadrágnak is tökéletesen meg fog felelni. 
A glamour napok idején L'amour napok voltak a Hádában. Gondoltunk hát egyet, és bementünk. Hát valami iszonyat jó cuccokat találtunk, nem is távoztam üres kézzel. Sőt! Ezt is a Hádában találtam, nagyon jól kinéző kis ingnek tűnő felső. Ugyanis az elől lévő gombok csak díszítések, a nyakrészen hátul van egy gomb, amit ha kigombolunk, akkor tudjuk felvenni. Maga a felső teljesen áttetsző, szóval egy fekete pántos felsővel fogom hordani.
Noname márka, vagyis nem találtam benne címkét.
Ez is egy Hádás darab, egy szép, kissé átlátszó bézs ing, a nyakán néhány arany szegeccsel. Annyira nem rajongok az ingekért, de ez most megragadta a fantáziámat, ráadásul olyan márkájú, ami Magyarországon nem beszerezhető, de én már régóta vágyom egy ilyen márkájú darabra. És a márkája nem más, mint Forever21. Külföldi vloggerektől csak jót hallottam erről a márkáról, de rendelni nagyon drága, így a turikban próbáltam rálelni egy ilyen darabra. És most szerencsével jártam. Látszik rajta, hogy szinte alig volt hordva, jobban mondva teljesen úgy néz ki, mintha vadi új lenne :) Igazából még nincs elképzelésem, hogy hogyan fogom hordani, de egy fekete skaterszoknyával és egy statement nyaklánccal csak jól nézhet ki! ;) 
Újabb Hádás felső! Mostanában mániámmá váltak az ingek, a csipke és a crop-top-ok, szóval baromira örültem, mikor megpillantottam ezt a darabot. Úgy láttam csak párszor volt rajta. Ugye mosásban kijött néhány ilyen gumiszál és az picit látszott. Elől van egy bordó anyag és úgy a csipke, hátulról viszont csak a csipke van. Eléggé teljesíti a crop-top elvárásait, ugyanis mell alá egy picivel ér csak. Sajnos iskolába tuti nem tudom felvenni, de nyárra imádni fogom a viselését. Bár elég nehéz levenni, mert nagyon tapadós. Márkajelzés: Atmosphere
Szintén Hádás darab. A kép sajnos nem adja vissza az igazi színét, mert ez igazából ilyen mustáros-sárgás-barnás színű felső, ilyen kis fehér bigyuszkákkal. Az enyhe crop-top hatás itt is megvan, de elsősorban nem ezért vettem. Igazából ilyen felsőt már régóta kerestem, és színben sem volt ilyen felsőm, szóval ez felüdülést jelentett a gardróbomnak. Márkajelzés: Topshop
Dupla szerencse! :) Még egy Hádás darab, ami igen (wíí) Forever21-os. Elvileg mostohaanyámnak vettük, de neki otthon már nem tetszett a felső, így nekem adta. Gyönyörű, fekete alapon virág mintás felsőcske, a hátulja pedig színtiszta fekete csipke. Sajnos kicsit nagy rám, de majd egy fekete melltartóra tehetős másik melltartófélével orvosolom a helyzetet (sajnos nem tudom, hogy mi a neve:D)
Az Invázióban is 20% volt a Glamour napok idején, így végre megvehettem ezt a csodát! Előtte két héttel voltam az Invázióban, és akkor kinéztem magamnak ezt a darabot, de sietnünk kellett, így ott kellett hagynom :( De a Glamour napok alkalmával belestem, és akkor megvettem. Az eleje éppen hogy átlátszó, szóval egy erősebb színű melltartónak már jobban megnézve, látni a színét anyagon keresztül, viszont a hátulja nem átlátszó. Az oldalán két cipzár van, itt azt szabályozhatjuk, hogy mekkora legyen az ujja. Nagyon bele vagyok esve, mondjuk rajtam egy pöppet furán mutat. Már majdnem megvettem egy olcsóbb, barnát, de újra megtaláltam őt, és hazahoztam magammal :)
Miskolcon nyílt egy új bolt, szerintem eléggé közismert, ami nem más mint az XXL- áruház. Természetesen mi is ellátogattunk oda, és én majd megvesztem a jobbnál- jobb cuccoktól *-* Végül ennél a felsőnél állapodtam meg. Mint látszik, a nyakrésznél ilyen átlátszó, hálós anyaga van, onnan lelógó szegecsek választják el a rendes anyagtól. Én nagyon szeretem, és meglepődve tapasztaltam, hogy az egyik közeli barátnőm is ilyen van :D
Szintén XXL-áruházból való dolgok:) Beleszerettem ebbe a tolltartóba, és az ára is nagyon olcsó volt, és a toll is nagyon cuki volt, szóval ezeket is muszáj volt elhozni.
Egy Avonos Planet Spa kézkrém. Nálunk az osztályban mindenki kézkrémet hord magával, és az ilyen fajta vagy négy embernél található meg. Nekem is megtetszett, főleg az illata, ezért rendeltem egyet. Nagyon meg vagyok elégedve vele, igen selymessé teszi s kezet és puhává is, ami nagyon fontos, mert nekem télen-nyáron ki van száradva a kezem. Egyszóval, imádom.
Karkötők Amerikából. Mostohaanyám anyja kint van Amerikában és küldött nekünk egy csomagot. Abban a csomagban voltak ezek a karkötők is, mondjuk ez csak a fele, mert a másik kistesómnál van. Tetszik meg minden, csak nagy rám. Ezenkívül a csomagban volt még számomra, egy szürke-fekete rövidujjú és egy norvég mintás-virágos színes leggings.
Khmm, igen, kesztyű. Ne vessetek meg, ez is a csomagban volt.... Elég furcsa a tapintása, olyan szúrós. Más véleményem ne igazén van róla.
Ez a kis cukcsi tollacska is a csomagban volt :) Feketén fog, és jó vele írni. Amúgy no comment.
Amerikai édesség :) A piros és a zöld hosszú savanyú cukor amúgy édes volt, de a rózsaszín csomagos almás savanyú cukor tényleg baromi savanyú volt. De no para, imádom a savanyú cukrot :P Van ott még két kis csomag, az egyikben rendes gumikukacok voltak, a másikban gumifogak. Mindkettő nagyon finom volt :)
Ebben a zacskóban, csupa finom amcsi apró édesség van. Nem sorolom fel őket milyenek, de muszáj volt megmutatni őket.
Ezt a könyvet mostohaanyámtól kaptam. Nem tudok róla véleményt mondani, mert még nem olvastam, de a fülszöveg alapján elég érdekesnek tűnik. Bár a borító alapján én ezt soha nem vettem volna meg.
Magic Glow Jasmine, Michael Kors parfüm utánzat. Ez is a csomagban volt. Jó illata van, cukros, virágos, az az egyetlen hibája, hogy túlontúl-édes.
Párducmintás cipő. Nincs márkája meg semmi, de annyira tetszett ez a cipő, és amúgy is szükségem volt egy cipőre, úgyhogy megvettük nekem. Nagyon imádom, minden nap hordom, szóval már rá fér egy kis tisztítás. Valamint remekül megy a kék párducmintás felsőhöz és egy fehér H&M-es párducmintás felsőhöz, amit szintén ebben a hónapban kaptam, de nem csináltam róla képet.
Mire jó a rosszfiú? :) Imádom a LOL-os könyveket, mindegyik a birtokomban van már :) Ezt a Glamour napokon szereztem be, a 20%-os Libri kuponnal. Igazán tetszett a sztori, bár annyira nem volt jó, mint az előzőek :(
Szóval. Ezek a sminkek a glamour napokról származnak. Mondom sorban őket.
- Essence the Gel look - the Satin: enganged körömlakkja. Egyszerűen imádom, amikor csak tudom, használom. Most is az van a körmeimem ;)
- Essence Lash Princess szempillaspirál. Csak jókat hallottam, és alig vártam a Glamour napokat, hogy megvehessem ezt a kis csodát. Tényleg nagyon jó szempillaspirál, imádom, szinte minden nap használom.
- JimJams Beauty pórus és pattanás tapasz. Már az összeset elhasználtam, sajnos csak három darab van benne, de nekem nagyon jól használt. Olyan háromszáz forintba került, és gondolkodom rajta, hogy újra beszerzem.
- Essence hosszan tartó rúzs 01 Coral Calling A doboz alapján, és a név alapján valami sokkal korallosabb színre számítottam. Mikor felkentem a számra azonban nagyot kellett csalódnom. Egyszer erős pirosas színe van, máskor ha felkenem rikító narancssárga. Félreértés ne essék, szeretem ezt a rúzst, egy kis ügyködéssel tudok belőle korall színűt faragni, csak kicsit meglepett, amikor felkentem. Nem túl jó dolog, de sajnos szárítja a szánkat.
- Lovely Golden Glow 01-es árnyalatú púder. Ez a második ugyanilyen púderem. Igaz, az elsőből még van egy icipici, de úgy gondoltam ideje újra beszerezni. Az előző a vége felé sajnos eltört de azért még lelkesen használom. Az újat is használom. A rossmannban pont szerencsém volt, mert mikor néztem, akkor már nem volt az én árnyalatomban, de jött egy kedves eladó egy dobozzal és hozott nekem egyet. Sajnos mire hazaértem, a teteje eltört, ott ahol össze tudom zárni, de semmi baj, így is tudom használni.

A következő darab a Hádából származik. Sajnos a kép nem adja vissza az igazi színét. Ha visszagörgettek az F21-es inghez, körülbelül olyan bézs színe van ennek a felsőnek is. H&M-es és az egész egymerő átlátszó csipke. Engem nagyon megfogott, úgy határoztam, hogy nyáron tökéletes lesz benne kiülni a napra.
Ez a kis felső a Tally Weijlből való. Itt szintén vettem egy fekete skater szoknyát 3000 Ft-ért. Na mindegy. Mentem megnézni mennyibe kerül a szoknya, mikor jó kis leárazásra bukkantam. Alapból imádom a helyet, és mostanában olyan remek kis akcióik vannak, hogy húha. Szóval megvettem ezt a felsőt, ami a való életben sokkal rózsaszínebb, 1300 Ft-ért. Nagyon imádom az anyagát, meg, hogy nem annyira átlátszó, csak az a baj, hogy még az xs-es is nagy rám egy kicsit.
Ez a nadrág is a Tally-ból származik. Már régóta akartam ilyet, és úgy gondoltam, hogy mikor megnézem a szoknyát, megnézem mennyibe kerül a nadrág és majd kuponnal megveszem. Aha, hát nem. Le volt akciózva 3700-re. Eleve vétek lett volna ott hagyni, szóval felpróbáltam egyet és megvettem. Mondjuk nagyon idegesített, hogy van 34-es meg 38-as, csak a méretem nem, de nem baj, vettem egy 38-ast. Mosott farmer hatású jegging, magasított derékkal, amit imádok és egyszerűen tökéletes ez a nadrág. Igen, ez egyértelműen szerelem <3
Ennyi volt mára a haul, tudom, baromi sokat vásároltam, de ilyenre ne nagyon sokszor számítsatok :D Na, mindegy. Ezeken kívül még kaptam egy Everlastos felsőt és körülbelül ennyi, vagy a többire nem emlékszem. Remélem tetszett nektek a bejegyzés, és remélem, hogy nem untátok. Következő posztomban a körmökről lesz szó, remélem azt is majd nagy izgalommal várjatok. Millió csókok, kis citromszeleteim...

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Winter Wishlist 2
    Elkészült a Winter Wishlistem második része is :) Ezek a felsők, egyszerűen valami csodák. A szürke body nagyon tetszik, főleg a kivágá...
  • Essence - mit az arc nem bír el a körmön folyik le
    Hosszú idő után itt egy újabb Essence termék mustra, ezúttal arcra, és körömre való dolgokat mutatok meg nektek, azok közül is azokat, amik...
  • Reggeli sminkrutinom
    A reggeleim általában a katasztrófa, és a nyugalmi állapot között ingadoznak. Szeretek minél hamarabb elkészülni, hogy utána esetleg még ...
  • A könyvtolvaj: Már filmben is láttam!
    Pár bejegyzéssel ezelőtt szó esett a Könyvtolvaj című könyvről, most pedig az abból készült filmet értékelném pár szóban! Figyelem, spoi...

Ami eddig történt

  • ►  2021 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ▼  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ▼  május (1)
      • Áprilisi haul / April haul
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose