Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Október 31-e, november elseje és másodika, ezek általában mindenkinek ugyanazt jelenti, őszi szünet, avagy hosszú hétvége, illetve azok az amerikai buta hagyományok is ilyenkor vannak, nem , amikor a gyerekek csokit kéregetnek, valamint a temetőre is ilyenkor látogatunk el. De tudjuk - e valójában, hogy melyik nap mit is jelent igazából? Nos ebben a cikkben én erre világítok nektek rá.

Október 31.

Sokan nem tekintik az október 31-ét ünnepnapnak, habár nem is egy jelentős történés dolog történt ekkor. 
Kezdjük a népszerűbb témával:


Halloween


Az angolszász országok egyik legjobban várt ünnepe, amikor a gyerekek mindenféle jelmezekbe öltöznek fel, majd szomszédaiktól "Csokit vagy Csínyt" kiáltva cukorkát kapnak. A tinédzserek halloween bulit rendeznek, a felnőttek pedig hetekkel előre megvásárolják az elegendő édességmennyiséget. 
Nos, ennek a halloween-nek, főleg Amerikában hatalmas kultusza van. Nekem személy szerint tetszik, főleg a dekorálós része, hiszen minden család feldíszíti a házát, akárcsak karácsonykor. Ha úgy nézzük, az angolszász országoknak ez olyan, mint számunkra a farsang, nem? Na, jó, ők egy kicsit komolyabban űzik ezt az ipart. Filmek, ételek, dekorációk, zenék, az évnek ebben az időszakában minden erről szól, de ők vajon tudják, hogy mi is volt ekkor régen? Na, és mi tudjuk? Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Halloween a fiatalok körében, s habár nálunk nem ilyen szinten elterjedt, de az utóbbi öt évben egyre jellemzőbb a tinédzserek között, hogy beöltöznek, vagy kifestik magukat valaminek és bulit szerveznek. Ez mind szép és jó, de tanuljunk is egy kicsit a halloween keletkezéséről.
A haloween egy ősi kelta hagyományból terjedt, régen úgy gondolták, hogy október 31-e az a nap, amikor a legvékonyabb az elválasztóvonal a földi és a spirituális, mítikus világ között, így az emberek ijesztő jelmezekbe öltöztek, hogy elijesszék a szellemeket a földi síkról. Persze ha akarnék, napokat beszélhetnék a halloweenről, ugyanis elég jól ismerem magát az ünnepet, ebből kellett egyszer készülnöm angol PPT-vel, meg amúgy is mindig is érdekelt, de térjünk át egy kicsit magyarosabb vonatkoztatásokra.


A reformáció ünnepe


Hogy mi? Van ilyen? Igen, bizony van. Nem csak Halloween, meg ilyenek. 
Ha azt mondom, hogy Martin Luther, az úgy valamit megmozgat? Sok amerikai filmben előfordul ez a név. Na, mármost Martin Luther, magyarosan Luher Márton 1517. október 31-én kifüggesztette 95 pontos tételét a Wittenbergi vártemplom kapujára, amiből is később megszületett az evangélikus vallás, amiből később megszületett a református is. 
Igen, szerintem elég szomorú, hogy sok magyar ember, akik ugyan nem hívők, de meg vannak keresztelve, nem tudják a saját felekezetükről, hogy mégis hogyan alakult, de persze ha megkérdezek egy velem egyidős tinilányt, hogy hogyan alakult a One Direction száz százalék, hogy valami halvány sejtése lesz róla. 


Lehet, hogy a vallás nem játszik olyan nagy szerepet az életünkben, de könyörgöm, a halloween is csak egy amcsi futó-ünnep, kérek mindenkit, aki elolvassa, hogy egy kicsit kulturálódjunk már.
Lehet, hogy nem vagytok vele tisztában, de mire elértünk idáig, a vallásunk nagyon sokat fejlődött. Sokkal modernebb a felfogás, a szabályok betartása is laza keretek között mozog, és habár nem a legérdekesebb sokszor, de egy vasárnapi istentisztelet olyankor nagyon jó tanácsokat adhat számunkra az életben.


Ebben a cikkben nem volt célom egyik ünnepnek se a lealacsonyítása, se a népszerűsítése, csupán szerettem volna elmondani ezekről az ünnepekről a véleményem, és tájékoztatást adni számotokra, hogy igen, van ilyen a világon.


Ti mit szoktatok halloweenkor csinálni? 
Mennyire voltatok tisztában a reformáció ünnepével? 
Mi a véleményetek a két ünnepről?


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Nem kell semmi hatalmas nagy dologra gondolni, csak egy apró jövevényre, aki mostanában vidámmá varázsolja az itthon töltött időmet. Egyébként Nancy névre hallgat és egy tüneményes sziámi cica :)
Nem ő az első macskánk, hiszen elsős korom óta talán másfél-két év telhetett úgy el, hogy nem volt macskám, nálunk ugyanis a macskák, a hatalmas kutyáink miatt folyton fogyóeszköz voltak. Nagyon sok féle macskával hozott össze a sors, és most úgy alakult, hogy ez a gyönyörűség került hozzám, viszont ő annyival különlegesebb, hogy ő az első cica, aki helyet kapott a lakásban (apu mániája volt mindig, hogy semmilyen állat nem való  a lakásba, majd végül ő intézte nekünk bentre Nancy-t, hmm a sors iróniája). 
Imádom, szeretem, és muszáj róla gondoskodnom, ugyanis teljes mértékben rám és a mostoha húgomra lett bízva, ami azt jelenti, hogy nekem kell gondját viselnem. Viszont nagyon örülök, már az első perctől kezdve sikerült megtalálnunk a közös hangot, és folyton folyvást bújik hozzám, keresi  a társaságom, és úgy követ, mintha az anyukája lennék, ami büszkeséggel tölt el, és úgy látszik, hogy rajtam megtalálta a tökéletes alvóhelyet is.
És habár teljes a szerelem, persze a macskának is megvannak a hátrányosságai, mint mikor túlságosan hiperaktív és az istenért sem akar békén hagyni, mikor randomba rád ugrik, vagy addig nyávog az asztal alatt, és ugrál fel az öledbe, amíg nem adsz neki egy kis kaját, hát igen, ezek elég szemtelen dolgok, ja és ne hagyjuk ki, hogy imád a függönyökre ugrálni, aminek a következménye vagy egy szakadás a függönyön, vagy leszakad a függöny a helyéről, és ezt miért? Mert látott egy átkozott túlélő legyet.
Félretéve ezeket a panaszáradatokat, Nancy az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt hetekben történhetett velem, segít egy kicsit feldobni a hangulatomat és túltenni magam a dolgokon, és tényleg nem kell se sokat költeni rá, se túl sok mindennel elhalmozni, legalábbis neki van egy alomtálcája, egy tálkája, és egy játéka, valamint egy kaparófát akarunk neki beszerezni, mert felfedezte  a bútorokat magának, fekhelyet meg úgysem veszünk neki, úgyis mindig az egyik kanapéra vackolja be magát.

Nektek van valami házi állatotok? Ha igen, mi? Bent vagy kint tartjátok?



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
A Vaksötéthez, mint filmhez vegyes érzelmeim vannak, mint műfajilag, mint emlékileg (már ha van ilyen szó), de azért megpróbálok egy értelmes véleményt összehozni.
Két fiatal srác és egy lány a környékbeli házak fosztogatásával egészíti ki a zsebpénzét. Ügyesek, gyorsak, gátlástalanok, így aztán egyre sikeresebbek. Amikor kinéznek maguknak egy a világtól visszavonultan élő vak férfit (Stephen Lang), akiről az a hír járja, hogy milliókat rejteget otthon, azt hiszik, még az eddigieknél is könnyebb dolguk lesz.

Tévednek: az eddigieknél sokkal nehezebb feladattal találják szembe magukat: életben kell maradniuk.
A férfi ugyanis őrült. Kegyetlen, gátlástalan pszichopata, és a három betörő fogollyá válik a házában. Attól kezdve a túlélésért küzdenek. A vak férfi azonban mintha olvasna a gondolataikban, mintha látna a sötétben, mindig előttük jár, és mindig okosabbnak bizonyul náluk. Játszik a támadóival. Méghozzá egy nagyon kegyetlen játékot.

Nekem, ha a szereplőosztást vesszük figyelembe, a film tök szuper, a színészek szimpatikusak, Jane Levy és Dylan Minnette nagyon illettek a filmhez, habár megjegyzem, hogy Jane-nek a vörös haj sokkal jobban áll. Dylan pedig egyszerűen ahw, egy tökéletes kisfiús mégis férfias karakterű pasi, és nem ebben a filmben láttam először, a színészi alakítása elég jó. 

Viszont vegyük figyelembe magát a történetet. A moziban ülve, az exemmel néztük a filmet, és, hát, mondjuk azt, hogy nem túlságosan jött be a film. 18+osnak volt a film hirdetve, ráadásul horrornak, de igazából nem volt több egy átlagos thrillernél én szerintem, pedig én kevésbé bírom a horrort mint a barátnőim, de esküszöm néha már azért nevettem, mert olyan viccesen klisés, kiszámítható, bugyuta jelenetek voltak benne, és emlékszem, mennyire nagy élvezettel beszéltem az exemnek, hogy tuti ez meg ez fog következni és láss csodát, igazam is lett. Volt benne olyan jelenet is, ami számomra nagyon polgárpukkasztó volt, s kicsiny feminista énem nagyon is felháborodott azon a tényen, hogy a fogvatartott nőt még valamilyen szinten meg is erőszakolta, ami számomra visszataszító. A csaj háttértörténete jó volt, de igazából nem voltak benne olyan dolgok, amik tetszettek volna, viszont volt benne egy-két olyan csavar, ami igen is letaglózott, hogy oké, ez most mi a fasz (sorry, a káromkodásért). Bár alapjában véve nézhető film volt, de én inkább nem ajánlanám senkinek,


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Mindenki máshogy készülődik a lefekvéshez, nekem is van egy kialakult rutinom, amit most szeretnék nektek megmutatni :)

1. Természetesen egy fürdő, vagyis általában egy zuhany, ami nem tart tovább öt-tíz percnél, kivéve szerdán és vasárnap mert akkor egy órás másfél órás relaxáló fürdőt veszek.

2. Ez után általában van egy kis szabad időm, amikor egy kicsit a laptopomon pötyöghetek, vagy tévézhetek vagy pakolhatok, esetleg tanulhatok, ez mindig változó.

3. Fél órával lefekvés előtt általában kiveszem a kontaktlencsém, kifésülöm, majd összefogom a hajam és lemosom a sminkem, majd még egyszer alaposan átöblítem az arcom.

4. Ha éppen olyan kedvem van, akkor a fogmosást reggelre halasztom, és mielőtt bemennék a szobámba csinálok magamnak egy bögre kakaót vagy teát, habár most a teás korszakomat élem. Estére általában vagy egy stresszoldó hatású teát csinálok magamnak vagy citromfüveset, sőt van olyan, hogy mindkettőt, mert vagy keveset ittam napközben, és tudom, hogy az a két bögre is segíteni fog, vagy csak azért, mert olyan ideges vagyok, hogy nem tudok elaludni.

5. Ezután két dolgot szoktam még tenni. Vagy olvasok egy kicsit és lecsekkolom még utoljára a közösségi médiát vagy olyan fáradt vagyok, hogy csak végiggörgetek egyszer instán, aztán megyek is aludni.





Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Szerintem az én randomságomnak nincsen határa, főleg, úgy, hogy csak fogtam és beillesztettem ide ezt a klippet. James Arthur egyik legújabb dala, a Say You Won't Let Go. Esküszöm, fogalmam sincs, hogy miért tettem ezt, de már vagy hatodszorra hallgatom meg ezt a számot zsinórban és egyre jobban és jobban tetszik, komolyan nem tudom, mi van velem, de annyira megindít ez a zene, hogy sírhatnékom támad tőle esküszöm. De ha már a zenénél járunk, hát akkor talán beszélek arról egy picikét. Túl vagyok életem első "zenekari" próbájának, már ha lehet így nevezni, a körülményeket tekintve, ebben a félévben pedig több covert is feltöltöttem youtube-ra, amiért büszke is vagyok magamra, habár egyik sem sikerült valami túl fényesen, de valahogy a kamera előtt mindig elbaltázom a dalokat. A kampánydalunk nagyot tarolt a suliban, a fejemben is folyton elő-elő kerül, aztán meg jövőhét hétfőn mi tanítjuk be az éneket a többi osztálynak szóval király. Kezdek visszaszokni a régi kerékvágásba, sikerül újra beiktatnom az éneklést a napirendembe, és addig nem állok le, amíg napi minimum öt számot el nem tudok énekelni. Egyébként ilyen téren próbálok beszerezni egy mikrofont és egy bluetoothos hangszórót is, mert már mindkettőre fáj a fogam elég régóta, valamint elő akarom kaparni a kamerámat is, hogy majd azzal valamit alkotok, nem a gépem szörnyű minőségű beépített kamerájával.  Hogy, hogy született ez a poszt? Újfent fogalmam sincs, de jó volt kiírni magamból ezeket, a dalt meg hallgassátok meg, mert baromira jó, és, ha nem ragad magával titeket, akkor bocsi de valami nagyon nem stimmel ott benn.


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Nem mondom, hogy odavagyok az őszért, hogy az a kedvenc évszakom, bár mindig kifejezetten várom - nem az iskola miatt - hanem mert ilyenkor van a szülinapom, és tény, hogy szeretem az ezzel járó dolgokat, de valljuk be, hogy a hideget egyikünk sem annyira komálja vagy az ősz elején tomboló reggel megfagyok, délután kettésülök szituációkat. Persze nem azt mondom, hogy csak ebből áll, de ez is szerves velejárója az évszaknak, és hazudik, aki azt mondja, hogy egyszer sem kívánta a pokolba az őszt, és áhítozott egy szép, nyári meleg nap után. Ebben a posztban pedig nem elszeretném venni a kedvetek az ősztől, hanem gondoltam, szemléltetem veletek az évszak előnyeit, és hátrányait is, mert miért ne :)
Az őszi táj általában csodálatos. Ahogy a színek változnak, ahogy nem csak a természet, hanem az ember életében is változások állnak be (mint például az iskola), ahogy minden kicsit színesebb és mégis komorabb lesz. Persze a természetnek is megvannak a hátrányai, a reggeli ködös időknek, hogy mikor felkelünk jobbára még sötét van és már lassan sötétben is járunk haza, és annak a hidegnek, amit senki nem szeret. ahogy a nyálkás faleveleket sem a talpunk alatt, vagy azokat az undorító pocsolyákat, és sártócsákat, amiket a folyamatos esőzések okoznak. Persze nem azt mondom, a legjobb dolog ilyenkor diót és vadgesztenyét szedni, mogyorót enni, leveleket és termést gyűjteni, meg sétálni menni és fotózni, mert én ezeket imádom, csak éppen a hideg nem tetszik benne.
Tea, kávé és forró csoki minden mennyiségben *-* Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele, de nekem az ősz beköszöntével előkerülnek a mindenféle mintás bögréim, amikből folyton teát kortyolgatok, meg kakaót és forró csokit, és délután egy meleg kávé pedig nagyon fel tudja melegíteni az embert. Hogy legyünk már kicsit negatívak is, és lássuk meg mindenben a rosszat, persze idő ezeknek az elkészítése, és én most azt sajnálom, hogy ahová eddig jártunk kávézni a barátaimmal ( olcsó kávé és isteni finom, de csak kint lehetett leülni) valószínűleg lekerül a szezonra a listánkról mert sajnos csak kint vannak székek, és az ilyen nyirkos időben nem a legjobb választás.
Pulcsik. Mi jut eszetekbe erről a szóról. Nagy és meleg kötött pulcsik, amikben elrejtőzhetünk, ami szép és jó, de fogalmam sincs, hogy ki engedhet meg magának 8000 Ft-ért pulcsit, mert sajnos ezek a csodák körülbelül ennyit kóstálnak, az én pulcsijaim pedig általában csak meg nem fagyástól mentenek meg, én attól még iskolában ugyanúgy fázok bennük, de ez már csak az én hibám, hogy nem találtam meg a tökéletes pulóvert számomra. 
Na , igen a Halloween, amit mindenki annyira vár, még a magyar tinédzserek jó része is, habár nem ünnepeljük. Persze azért kezd egyre elterjedtebb lenni, a nagy áruházláncokban már nagyon sok ilyen dekorációt kaphatunk, valamint a halloween partik is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban, én tényleg csak azt sajnálom, hogy nálunk nincs cukorkagyűjtés, ilyenkor mindig azt kívánom, bár én is Amerikába születtem volna.
Őszi ízek. Ebben az időben minden dolognak meg van a maga ősziesített verziója, ami általában a sütőtökhöz, az almához és a fahéjhoz kapcsolódik. Mindegyik isteni illatú s ízű magában, főleg, ha még süteményt vagy kávét csinálnak, na akkor meg. Kár, hogy ezek a dolgok kétszer annyiba kerülnek, így szerintem egy homemade sütőtökös pitével jobban járunk, mint egy puccos kávézóban vett nyamvadt kis szelettel, amivel még csak jól sem lakunk.
Az egyik kedvenc dolgom az őszben, mikor egy esős napon beteszek valami megnyugtató filmet a DVD- lejátszómba, betakarózok, és csinálok magamnak valami forró italt, majd nekikezdek egy könyvnek. Komolyan ennél jobb dolog, kevés létezik csak.
Gyümölcs, gyümölcs hátán. Az ősz egyúttal gyümölcsszezon váltást is hoz magával. A finom, ropogós és lédús almákért szerintem nem csak én vagyok oda, kockáztatok, hogy a körtéért sem, valamint szerintem kevés olyan ember létezik, aki ne kapna be néha napján néhány szem szőlőt, legyen az akármilyen fehér vagy kék vagy piros. Én imádom ezeket a gyümölcsöket, almából kilószámra ennék minden nap, főleg a házi almát szeretem, mert annak igazi íze van, össze sem lehet hasonlítani, a boltban vett külföldi almákkal.
A gyertyagyújtás ideje. Ilyenkor előkerülnek a nyáron hanyagolt gyertyák, és a fényükkel és illatukkal belengik a szobám, új hangulatot varázsolva annak. Főleg este van nagy hangulata, meg mikor bekuckózik az ember. A kedvencem az ősz illatú gyertyák. 
Az őszi outfitek. Amikor a régi cuccaidhoz végre hozzákombinálhatod azokat a dolgokat, amiket nyár végén vettél az őszre. Amikor a megfelelő rétegezés nagyon fontos, de egyúttal nagyon divatos is tud lenni, ha odafigyel az ember. Én személy szerint imádom a sálakat, sapkákat és átmeneti csizmákat, mert nagyon jól fel tudják dobni a szettünket.

Ti mit szerettek és mit nem az őszben?












Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
A mai bejegyzésben összeállítottam, hogy milyen termékeket szeretnék kipróbálni az Essence termékcsaládból - azon belül is a szem és ajaktermékek közül válogattam :)

Ajkak


Bevallom, hogy imádok az ajkaimmal kísérletezni, és szeretem megtalálni a hozzáillő árnyalatokat, mindenféle márkában, fajtában, kategóriában, textúrában, állagban, illatban stb.. Ezekkel mindig meggyűlik a  bajom, mivel a szám igencsak körülményes, de így is van már jó pár ajakkencém, sőt, ezeket a gyönyörűségeket is ki szeretném próbálni. A BB beauty balm szájfényéből meg egyet sem próbáltam, hát itt az ideje, a 03-a flirtylicious árnyalat kellőképpen felcsigázta az érdeklődésemet, nagyon tetszik a színe, és szerintem simán megér 750 Ft-ot. A matt matt matt szájfények közül nem is egy megtetszett, hanem rögtön három is a 02-es beauty-approved!, a 04-es ready, set impress! és a 05 simply be an icon. Mindháromnak olyan fantasztikus színe van, hogy szerelem, de komolyan, 850 Ft-os árat kóstálnak, hát nem tudom, lehet, hogy majd kísérletezek vele. A longlasting ajakrúzsokból mindenképpen valami nude árnyalatot szeretnék legközelebb kipróbálni, hiszen már van 2 erősebb színem ebből a fajtából, és megjött a kedvem a nude árnyalatokhoz, ezek közül a 06-os barely there lenne az, amit szívesen kipróbálnék. Már említettem a matt matt matt-et, na ennek az ajakrúzsából is kinéztem egy jó kis nude árnyalatot, ami a 02-es perfect match névre hallgat, hihetetlenül bejön az egyszerűsége. A smoothing lip peeling ajakápolóra is kíváncsi vagyok, valamint a balmy kiss kiadásra is.

Szemek


Szemek terén már sokkal visszafogottabb vagyok, és jóval kevesebb terméket használok ezen a területen. Szempillaspirál is csak egyetlen érdekel innen, a lash princess false lash effect szempillaspirál, mert a testvére nagyon jól funkcionál, így erre is kíváncsi vagyok, meg nézzétek már meg a csomagolását, milyen brutál jól néz ki? :D The velvets szemhéjpúder kollekció, a legelső szemhéjpúder ami tényleg érdekel, és az a 02-es almost peachy! Nem nagyon használok szemhéjpúdert, meg amúgy is van, igazából még a színek sem keltik fel a érdeklődésem, szóval ezen meglepődtem, hogy találtam egy színt, ami piszkálja a fantáziám. Extreme lasting szemceruza 01-es blacklove árnyalat. Tényleg szükségem lenne már egy olyan szemceruzára, ami nem mosódik el, és nem varázsol pandává. A blogger's beauty secrets touch up to go one-for paletta számomra egy álom lenne. Ez egy tipikusan olyan paletta, amely tökéletes minden olyan lány számára, akik mindig jól akarnak kinézni, de nincs sok hely a táskájukban. Légyszi egy ilyen palettával lepjen meg valaki! A 2 in 1 szemkihúzó tollra kíváncsi vagyok, hiszen imádok a szemhéjtusokkal kísérletezni, meg úgy magában imádom a szemhéjtusokat, na :D
Szemöldök formázás terén, be kell, hogy valljam, elég gyérek az ismereteim, és a tapasztalataim is, de ezen szeretnék változtatni, hiszen már régóta kinéztem hozzá pár terméket, amit jónak gondolok. Szemöldökceruzából a 02-es dark brown tűnik a számomra megfelelő árnyalatnak, a szemöldök ápoló készletből az egyes passzol hozzám, és még annyi mindenféle terméket próbálnék ki hozzá, hogy napokba telne felsorolni.

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Újabb személyesebb témájú bejegyzés, amivel nem szeretnék túl sokat bíbelődni sem, ezért, vágjunk is bele a közepébe!
Hogy miért csúszok? Az életem egy újabb meredek szakaszába kezdtem bele! Az elmúlt egy hónapban átestem egy fájdalmas szakításon, ami lelkileg a padlóra dobott, sőt még testileg is sajnos, és ha még ez nem lenne elég, a hetem nagy részét lefoglalják a Kampány előkészületei! Igen, zen a héten pénteken az iskolámban diákigazgatóválasztást tartunk, amire már hónapok óta gőzerővel készülünk, nekem pedig még meghalni sincs időm, vagy ha van, ahhoz is túl lusta vagyok. Komolyan, az év még csak most kezdődött el, de nekem máris hanyagolnom kell a tanulmányaimat, mert számunkra ez nagyon fontos, már öt éve ezt várjuk, hogy eljöjjön a mi időnk, és a mi jelöltünk nyerjen. Ami pedig ebben nagyon lefoglalta az időm az a tánc volt, amivel készülünk, és nagyon sokszor maradtam a filmforgatásra is, mert hát igen, filmünk is lesz, meg táncunk, meg dalunk, saját büfénk, meg minden ilyen jó dolog, kár, hogy dög fárasztó az egész. Szóval igen.
A csúszás oka egy részről lelki eredetű is. Lassan kászálódom csak fel a padlóról, és úgy tűnt, hogy kezd minden rendbe jönni, tegnap voltam is egy amolyan zenekari meghallgatás félén is, de azt olyan szinten elszúrtam, hogy az valami hihetetlen. A pánik, a félelem és az izgatottság, no meg a stressz annyira rám telepedett, hogy képtelen voltam kicsikarni magamból egy értelmes hangot is. Annyira rossz volt, a tegnapi teljesítményemnek köze nem volt ahhoz, amilyen szokott lenni, egyszerűen siralmas voltam, annyira hamis, néhol meg túl mély, a szöveggel csúsztam, és most nagyon dühös vagyok magamra, hogy elrontottam, mert tudom, hogy sokkal jobb lehettem volna, de látni, hogy körülöttem mindenki olyan profin játszik, hogy az önbizalmam és magabiztosságom szépen lecsökkent 0-ra. Komolyan, úristen el sem hiszem, hogy mennyire béna voltam tegnap.
Vannak még persze okok, a napi teendőimmel is nagyon el vagyok csúszva, a szokásos veszekedés is jelen van, meg még egy plusz új lakó is, akiért nagyrészt én vagyok a felelős...
Szóval igen, ezek a dolgok azok, amik miatt újra csúszok, és habár nem valami nagy dolgok, de azért megterhelő, higgyétek el.

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Habár a szülinapom már egy hónappal ezelőtt következett be, én azért mégiscsak szeretnék hozni nektek egy beszámolót, hogy milyen aprósággal leptek meg az emberek!

Anyám mindenképpen vásárolni szeretett volna nekem születésnapomra, így hát teljesen megérthető szerintem, hogy akkor betáraztattam vele pár dolgot. Ezt a két pulcsit a Tallyban vettük, a világos az egy tipikusan vékony fajta pulóver, ami tökéletes őszre, igaz, suliban csak úgy hordhatom, hogy a feliratot eltakarom (vallásos iskola, egy átok), a másik pedig megtetszett az egyszerű mintája, és a színe miatt, valamiért mostanában egyre jobban rajongok a bordóért, és nagyon puha és nagyon meleg is ráadásul.
Két farmert is vettük, mind a kettőt a H&M-ben. A sötétebb színű egy egyszerű, sima szűk farmer, a világosabb pedig egy magasított derekú naci, és pont jól jött mind a kettő, mert az elmúlt egy hónapban szétszakadt rajtam az egyik kedvenc tallys farmerom, a másik pedig konkrétan olyan nagy volt rám, mikor hónapok után újra felvettem, hogy lógott rajtam, pedig csőnadrág volt.
Kis apróságok. A kék malacka Wishről érkezett, és egyébként egy mini kontaktlencse tartó, amit imádok, magammal hordom a sulis táskámba, hátha szükség lenne rá valamikor. 
A rózsaszín fülhallgató egy nagyon nagy kedvenc, hihetetlenül jól szól, és még a viselése is kényelmes, a rózsaszín póni pedig egy kulcstartó, ami szerintem nagyon cuki.
A szülinapom alkalmából magamat is megleptem, ugyanis évnyitó után, a barátnőmmel elmentünk shoppingolni, és a C&A-ban belefutottunk egy isteni akció utolsó napjába. Az akció keretein belül (minden akciós termékre 50% kedvezmény volt!!) szereztem egy nagyon jó kis rövidnadrágot és egy haspólót fillérekért. 
A farmert vagy 750 vagy 1500 forintért szereztem meg, nagyon kényelmes, és nagyon jól néz ki
A haspóló is körülbelül ennyi körül mozoghatott, és nekem nagyon elnyerte a tetszésemet az egyszerű mintájával, nem értem, hogy mások miért nem kapkodták el, hiszen tele volt vele az üzlet.

A mostohaanyámtól a krémszínű párizsos felsőt kaptam, és habár elég furán néz ki, rajtam már sokkal jobban mutat, ráadásul jó meleg is, annak ellenére, hogy vékony anyagból készült. 
A szüleim ketten megleptek egy bőrkabáttal, amiért már három éve nyígok nekik, szóval elhihetitek, nagyon örültem.
Egyébként a nagyszüleim egy tábla csokival és egy kis pénzzel támogattak meg, de arról úgy gondoltam, hogy nem csinálok képet.
Igen, itt pedig a feketeleves. A rózsát és a bonbont, a mára már ex-barátomtól kaptam, ebbe inkább nem megyek bele, feleslegesen nem tépem a szám, a koronát viszont a legjobb barátnőmtől, aki tudta, hogy már a tizenhatodik születésnapomra is szerettem volna, de jó ez így a tizenhetedikre is.
A húgomtól pedig tűfilc csomagot kaptam, mert iskolakezdéskor nem vettünk nekem, pedig kellett volna, ő pedig vetetett nekem :D


Ennyi lett volna, tudom, megint csúszok a bejegyzésekkel, de ne aggódjatok, már vannak ötletek, és lesz egy bejegyzés, ami majd a csúszás okát foglalja magába, szóval don't worry emberek, készülőben van pár dolog;)




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Winter Wishlist 2
    Elkészült a Winter Wishlistem második része is :) Ezek a felsők, egyszerűen valami csodák. A szürke body nagyon tetszik, főleg a kivágá...
  • Essence - mit az arc nem bír el a körmön folyik le
    Hosszú idő után itt egy újabb Essence termék mustra, ezúttal arcra, és körömre való dolgokat mutatok meg nektek, azok közül is azokat, amik...
  • Reggeli sminkrutinom
    A reggeleim általában a katasztrófa, és a nyugalmi állapot között ingadoznak. Szeretek minél hamarabb elkészülni, hogy utána esetleg még ...
  • A könyvtolvaj: Már filmben is láttam!
    Pár bejegyzéssel ezelőtt szó esett a Könyvtolvaj című könyvről, most pedig az abból készült filmet értékelném pár szóban! Figyelem, spoi...

Ami eddig történt

  • ►  2021 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ▼  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ▼  október (9)
      • Az a három nap, ami mindenkinek mást jelent | Októ...
      • Az új családtag :)
      • Filmajánló | Vaksötét
      • Before Bedtime
      • Say You Wont Let Go
      • We Love Autumn or not?
      • Essence kívánságlista - Mi szem szájnak ingere
      • Miért csúszok?
      • Szülinapi szerzemények
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose