A február, magam sem tudom, hogyan, de csak úgy elrepült, mondjuk ennek a hónapnak mindig ez a kedves tulajdonsága van a hosszú január után. A február számomra egy kisebb felüdülést jelentett, ugyanis a hónap elején volt egy kis pihenőidőm a vizsgák után. Bevallom, kicsit nehéz volt visszatérni az egyetemre a második félévre, és újra órákra járni, aztán estig dolgozni, de kezdek lassacskán visszarázódni. Most egész jó órarendem lett, nem olyan nagyon pocsék, mint eddig, egész sok szabadidőm lett csütörtökön és pénteken. Februárban végre sikerült egy keveset lazítani, találkozgatni barátokkal, kicsit bulizgatni, és egyáltalán, kikapcsolódni, és többet szocializálódni. Észre is vettem magamon, hogy ebben a hónapban úgymond sokkal nyitottabb voltam az emberek felé, egy kicsit talán pozitívabb is, ahogy érzem a tavasz közeledtét.

A Várj még alkony! számomra kissé túl cukros, tündérmesés volt, és bizton állíthatom, hogy egyik ilyen korú tinédzser sem beszél így, cselekszik, vagy gondolkozik így, ahogy a könyvben meg volt írva. Az egész kissé túlidealizált volt, és csak úgy van, egy síkon halad a sztori, még csak fordulópont vagy izgalmasabb rész sincs, semmi jelentőségteljes karakterfejlődés nem figyelhető meg. Igazából kaptam ezt a könyvet, még nagyon régen, de soha nem ragadta meg a figyelmem. Most viszont elkezdtem elolvasgatni azokat a könyveket, amiket még kaptam, de soha nem volt kedvem elolvasni őket, így ebben a hónapban főleg erre fókuszáltam.

A Nyilak az erős kezében és a Mindennapi és nem egészen mindennapi könyvek is ilyen ajándékok voltak, attól a gyülekezettől, ahova a gimiből jártunk műsorozni évente egyszer. Mindkettő vallásos, hit témát dolgoz fel, azonban a második engem jobban megfogott, érdekesebb és szórakoztatóbb volt.

A Vérvonal 3 - Jégnász szintén egy ajándék volt, érdekes, hogy se az első se a második kötettel nem rendelkezem, de csak úgy megkaptam. Igazából gondolkodtam azon, hogy beszerzem az első két részt, hogy adjak neki egy rendes esélyt, de nagyon macerás lett volna a beszerzésük, és én szerintem bőven nem értek meg annyi pénzt. A sztori maga egy kicsit bugyuta, azonban tényleg érdekes, így is kicsit izgalmas volt, hogy fogalmam sem volt az előzményekről, de nem annyira, hogy epekedjek a meg nem jelent negyedik rész után.

Carrie naplója, ahogy a képen is láthatjátok, angolul lett elolvasva, és hadd jegyezzem meg, hogy ez és a sorozat maximum nyomokban hasonlít egymásra, pedig azt is nagyon kedveltem, de ez meg egy egészen más perspektíva, és huh. annyira különbözött, hogy itt pár szóban azt nem lehet összefoglalni. Lényeg a lényeg, nagyon élveztem az olvasását, mindenkinek ajánlom eredeti nyelven is, hiszen a nyelvezete egyáltalán nem nehéz, még csak egy B2-es nyelvvizsga szinten sincs.

A Nem akartam vele élni egy friss szerzemény, és saját választás volt, úgy éreztem, a sok kapott könyv után kell egy kicsi a saját akaratomból is. Már egy ideje nézegettem, de sosem csigázott fel annyira a gondolat, hogy megvegyem, végül februárban, mikor volt egy kis szabadidőm és beugrottam nézelődni a könyvesboltba, nos, ő távozott velem, plusz egy másik darab is. Egyáltalán nem ilyen történetre számítottam, de ezt már meg is szokhattam volna, hiszen mostanában kerülöm a fülszövegeket is. Egy elvált szülős lányról szól az egész, aki felváltva lakik az apjánál és az anyjánál a két testvérével együtt, de elege van ebből a rendszerből, ő így inkább egyetlen szülőjénél maradna. És egy-két véletlen során az egyikőjük meg is hal. Nagy sokk is ez mindenkinek, így utána már a gyászról és annak feldolgozásáról ír a könyv. Láttam lehúzó kritikákat, ám szerintem elég jól meg voltak fogalmazva azok a gondolatok, amik bennünk is lejátszódnak, illetve hogyan játszódnak le. Tény, hogy nem egy pozitív könyv, de pozitív jellemfejlődést láthatunk benne, szóval azért már megéri elolvasni.

Az Anniet nagyon megszerettem, egy nagyon jó kis musical volt, szerintem érdemes megnézni legalább egyszer, és sajnos ebben a filmben láthatjuk utoljára Cameron Diazt, aki az egyik kedvenc színésznőm, nem is tudom, miért, de egyszerűen imádom.

A Denisz a komisz egy afféle szintén klasszikus számomra, de annyira sokat felejtettem belőle az évek során, hogy kinda első nézésnek számít, de még mindig nagyon szeretem, egyszerűen csak a gyerekkorom jut eszembe.

Persze nem csak szép, egyszerű, cuki filmeket néztem, azért egy komolyabb hangvételű film is a látókörömbe tévedt. A címe Jack of the Red Hearts, ami egy ál-gondozó lányról, és egy autista kislányról szól. Igazából egy nagyon pozitív film abban a tekintetben, hogy egy fajta realitást mutat be számunkra, és milliónyi karakterfejlődést kezdve Jacktől, egészen a kislányig.

Az Outcast és a Good Kids tipikus tinédzser filmek, amik akkor nagyon is jók, amikor próbálsz kikapcsolni egy egyszerű kis filmmel. És persze rohadt humorosak is.

A kém, aki dobott engem egy nagyon népszerű film, én azonban csak februárban jutottam el odáig, hogy meg is nézzem. Nos, az biztos, hogy Mila Kunis nálam egy jó pont, a humor is az volt, és basszus amúgy nagyon tetszett. Az egész akciódús volt, kicsit összezavaró, a poénok miatt viszont könnyed és jópofa. Komolyan gyerekek, ezt mindenkinek meg kell néznie egyszer, hogyha rossz hangulata van.

Moziba is eljutottam egyszer, még a hónap legelején, és mondhatjuk azt, hogy elég kíváncsi is voltam a Végtelen útvesztőre. Alapjában véve tetszett a film, igaz, valamit, nem is tudom egyébként, hogy mit, hiányoltam belőle, és egészen kiszámítható volt, de egyértelműen nem volt rossz. Kíváncsi vagyok, hogy a függővégből csinálnak-e második részt vagy sem.

 Rövidfilmeket is megnéztem, ez itt nyilván nem az összes, de róluk szerettem volna egy kicsit bővebben beszélni. A Coco Chanel rövidfilmje annyira lekötött, annyira jó volt nézni, kicsit sajnáltam is, hogy tényleg csak egy rövidfilmről beszélünk.

A Delirium egy könyvadaptáció, és mivel nem éri el a 45 perces hosszúságot így csak rövidfilmnek nevezném. Nem volt rossz, alapjában véve én azonban hiányoltam belőle valamit, bár lehet, ha hosszabb lett volna, értelmesebben meg tudták volna csinálni.

Egy Harry Potter Fanmade rövidfilmet is sikerült megnézni, hát szerintem fantasztikusan megcsinálták, nagyon jól beleillett az egész világba, egy hatalmas csillagos ötös, szerintem érdemes megnéznie annak, aki Harry Potter fan és szeretne még egy picit elmerülni ebben a világban.

Ők pedig azok, amik folyamatban vannak sorozatnézés ügyében. A Jim szerint a világba ástam bele most magam nagyon, határozottan fejlődött a műsor az évadok során, most próbálom őt befejezni, szóval a hétköznapokban rajta van a hangsúly. Pokémonból hónap elején néztem nagyon sok részt, de egy kicsit hanyagoltam a hónap többi részében, mert már egy kicsit sok lett így, de majd úgyis fogom folytatni. A Riverdale pedig, nahát. Azt mondják sokan, hogy ez az éved egy nagy káosz lett, amiben egyet is értek, de engem annyira lebilincsel, hogy már nem is merem munka közbe nézni, mert a végén elfelejtek dolgozni. El sem hiszem, hogy pont most halt meg Luke, most ki fogja von átvenni a helyét a sorozatban?

A Legacies amennyire elkanyarodott az eredeti koncepciótól kezd annyira érdekelni, kíváncsi vagyok, mert ennyire gyerek szempontból még nem láttuk ezt a világot. Egyértelműen meg volt a tinédzser évek vége, meg volt a felnőtt perspektíva, itt az ideje a fiatalok miértjeit is megvizsgálni szerintem.

A Good Trouble is nagyon érdekes, az sem érdekel, ha felirat sincs hozzá, nagyon tetszik, hogy egy kicsit gondtalanabb problémákkal foglalkozik, nem annyira teljesen komolyakkal mint eddig tette a Fosters. És berendelték a második évadot, aminek pedig megint csak örülök.