Idén sem múltak el a Glamour-napok úgy, hogy nem vásároltam, persze most is sikerült rengeteg mindent beszerezni, amit meg is mutatok nektek ebben a videóban :)
A minap sikerült eljutnom az egyetemi Gólyabálra, ami több szempontból is újdonságot jelentett számomra. Ez volt az első olyan bál, ami egy kicsit is hajazott az amerikai filmekben látott bálokra. Kihívás volt számomra, mert teljesen egyedül mentem, egy teljesen ismeretlen szituációban, ráadásul a bál színe a kék volt, nekem pedig ezzel együtt minden a komfortzónámon kívül esett. Nem mondom, hogy eget rengetően fantasztikus sminket csináltam, de szerintem elég jól teljesítettem ezt a kis "kihívást".
A videó már egy ideje kint van, de még bejegyzés formájában nem írtam meg, szóval most itt van :D
Próbáltam végre csinálni egy "normális" sminkvideót egy másik kamerával, de szerintem rosszabb minőségben vette fel, mint amúgy a másik, szóval azt hiszem maradok a másiknál. Próbáltam egy kicsit egyszerűbb, mindennapi sminket csinálni, nos szerintem nem egészen olyan lett, mint amilyet szerettem volna, kicsit annál élénkebb lett, de az eredmény egész szép lett szerintem, az biztos, hogy sokkal magabiztosabban éreztem magam benne.
Végre elérkezett az ideje annak, hogy feltöltsem a második részt is a Glamour napi nagy vásárlásból :D Ez a videó jóval hosszabb és tartalmasabb is, mint a másik, számos izgalmas termékkel :)
Ti mit vettetek a Glamour-napokon? :)
Nem is kérdés, hogy idén ősszel is részt veszek a Glamour napokon, habár sajnos csak vasárnap tudok eljutni vásárolni, így nem tudom, hogy milyen kínálatban lesz részem, és mit tudok beszerezni erről a hatalmas listáról. Habár inkább a sminktermékek és egyéb szépségápolási termékek azok, amiket ténylegesen szeretnék beszerezni, azért a ruhatermékek közül is szívesen csemegézek, ezért is állítottam össze ezt a hatalmas listát.
A Garnier termékei közül ezeket néztem ki, már régóta gondolkodom ezek kipróbálásán, hát most miért ne.
Nézegettem a H&M webshopját és jobbnál-jobb pulóvereket láttam, és furcsa módon egyik sem fekete, én pedig az elmúlt egy hónapban élek-halok a pulcsikért :D
Kis megszállottságom van az ingekkel és blúzokkal szemben is, nem csoda, hogy láttam pár terméket mind a Tally, a H&M oldalán, amik felkeltették az érdeklődésemet.
És akkor ne is beszéljünk a H&M pólószekciójáról, amit egyenesen imádok.
Ja, és akkor ott van a New Yorker, a Reserved, és a Tally is :D
Sőt, még több pulóver, ami nagyon-nagyon tetszik :)
És ezek a Reserved pólók is *-*
Tudom, hogy már vége a ruhaszezonnak, azonban vannak olyan darabok, amiket bármikor szívesen látnék a szekrényemben.
Meg persze a milliónyi sminktermék. Most nem gondolkoztam túl sokféle márkában, inkább a Lovely és Maybelline termékek érdekelnek mostanában, persze azért szemezgetek egy-két más sminktermékkel is :)
És habár már a szoknyás is oda van, az ilyen fajta szoknyák mostanában annyira megtetszettek, hogy muszáj lesz szétnézni köztük.
Kabár vadászatban vagyok, keresem a megfelelő átmeneti kabátot a hideg de nem túl megsülős időhöz, én ezekkel szemezgetek. Ja, és a szokásos Vans cipő, ami már évek óta a kívánságlistámon van. Idén, hátha .
Nagyon ritkán van mostanában olyan bejegyzés, ahol nem csak videót osztok meg, ez pedig jobbára azért van, mert szeretem a videózást csinálni. Igaz, hogy elég kezdő a felszerelésem, és hogy a videóimnak nincs akkora nézettsége, mint mikor csak simán ide posztoltam képekkel és szöveggel, de én bízok abban, hogy majd egyszer, amikor már kicsit jobban fejlődött a kép és hangtechnikám, valamint a tudásom a videószerkesztés terén, akkor majd szépen lassan mindkét platformon elismernek majd. Nem szánakozásból írom most mindezt, nem is azért, mert figyelemre vágyok, csupán úgy érzem, hogy mind veletek mind magammal is szeretnék őszinte lenni. Habár ezeket a posztokat és videókat azért csinálom, mert szeretem ezt csinálni és élvezem is, és hiába nincs nagy érdekeltsége a blogomnak én akkor is csinálni fogom, bevallom, mint ahogyan szinte minden blogger, aki komolyabban foglalkozik ezekkel a dolgokkal, én is elbizonytalanodom olyankor, amikor összehozok egy nekem nagyon tetsző videót, vagy szerintem ütős posztot de nézettség terén mégsem alakult olyan jól és visszajelzést sem kaptam senkitől. Szerintem nagyon fontos dolog, hogy elismerjük és támogassuk a másikat, hogy tanácsokat adjunk egymásnak és fejlődjünk, mert ez az, ami mindannyiunkat előrevisz. A közös siker, egyrészről, hogy segítettem egy másik társamnak, másrészről, hogy volt valaki olyan kedves, hogy segítsen.
Mostanában nem igazán posztoltam. A hétköznapok forgataga és a munka mellett (Update: egy hét fekvőgipsz miatt kirúgtak) kevesebb időm van a blogra, a videókra, erre az egészre mégsem szeretném feladni. Próbálok egy új beosztást, a heti egy posztot vagy videót betartani, azonban úgy gondolom jobban szeretnék ezúttal a tartalomra és minőségre fókuszálni nem pedig a mennyiségre. Eddig próbáltam mindig túlteljesíteni az előző évi posztjaim számát, ami -rájöttem- hatalmas nagy butaság, mert nem az számít. Nem mindig a számok számítanak.
De miután itt jól kidumáltam magamat, bele is kezdenék ennek a bejegyzésnek az igazi témájába :D
Mostanában megint egyre többet vásárolgatok, nem csak ruhákat, hanem mindenféle random, picike vagy aranyos dolgot, amit ma meg is szeretnék nektek mutatni.
Kezdeném a könyvekkel, amiket azóta már el is olvastam, és hamarosan fog is a könyvekről születni egy véleményes poszt. Nagyon régen szereztem be új könyveket, amit igencsak sajnálok, hiszen az olvasás az egyik, ha nem az egyetlen kedvenc időtöltésem. Imádom az ifjúsági regényeket, főképpen a Móra kiadó által megjelentetett LOL sorozatot, a Könyvmolyképző könyveit és a Dream válogatás könyveit. Ezek azok, amikről biztosan tudom, hogy nem fognak nekem csalódást okozni. A Sweet Evil trilógia első részét sajnos nem sikerült beszereznem a könyvesboltban, csak a többi részt, de szerintem mondanom sem kell, hogy miképpen érzek a sorozat felől ha véleményt is formálok róla külön bejegyzésben, hiszen a havi Művelődőimben mindig számot adok arról, hogy mit is sikerült elolvasnom. Jennifer E. Smith könyveit is nagyon szeretem, ez az új darab már a negyedik, amit tőle olvastam. Az ő munkásságában azt szeretem, hogy nem a szokásos mézzel és mázzal megkent történeteket vetíti elénk, hanem az írásaiban megjelenik a valóság szaga mégis olyan cselekményvázlatot kapunk, amivel az ember elég rendesen meg tud elégedni. Ráadásul nem feltétlenül a szerelem áll a művei középpontjában, hanem az emberi kapcsolatok és a szülő-gyermek viszony is nagyon fontos nála.
Az Auchanba betévedve találtunk az írószer szekciónál egy nagyon jó kis displayt tele mindenféle ilyen menő kaktuszos irodaszerrel, márpedig én alapból imádom az irodaszereket, a kampányunk óta a kaktuszok is vonzanak, így kérdés sem volt, hogy muszáj lesz beszereznem onnan valamit. Végül egy pasztellszínű jegyzetfüzetre esett a választásom - aminek még nem szántam konkrét sorsot - és meg kell mondanom, mostanában vonzanak az ilyen pasztell és arany dolgok - valószínűleg a sok külföldi youtuber hatása lehet.
A lényeg, hogy a múlt héten, miközben nagyban születésnapi ajándék vásárlásba voltam, a Miskolc Centrumba betévedve megláttam ezt az iszonyúan aranyos bögrét 390 Ft-ért, és egyszerűen tudtam, hogy nekem kell majd egy ilyen. A felirat nagyon aranyos, édes, nem a tipikus motiváló szöveges, de mégis ad valamiféle löketet, és nagyon tetszik ez a barackvirág szín is.
Gyertyák terén a szaglásom igencsak válogatós és nem felel meg akármilyen illat, de szerencsémre a Pepcoban találtam nem is egy olyan nagyobb kiszerelésű gyertyát, amely nem csak közel hajolva áraszt magából jó illatot, de égetés közben is beteríti a szobát. Egy nagyon jó és reális árért árulják őket, olyan 500 Ft körül vannak, és nagyon sokáig bírják. Legutóbb egy almás-fahéjas változatot szereztem be, ami igazából számomra teljes mértékben őszies illat, de hát, mit tehetünk, nagyon kedveltem az illatát, ráadásul sajnos nem sajnos az ősz is majdnem itt van újra.
Az egyik miskolci Rossmannban mindig külön a leárazott szekcióba viszik az éppen akcióban lévő kozmetikai termékeket az állványokról, így mindig úgy tűnhet, hogy mások gyorsabban voltak nálad, holott csak annyi, hogy máshol keresni. Így találtam rá a két Essence körömlakkra is, egy nagyon szép burgundy-barna színre a Winter Dreamin' trendkiadásból, ami a 02-es hot cocoa&fuzzy socks árnyalatra hallgat, és egy türkiz színű Chupa Chups trendkiadású 03 i want watermelon! árnyalatú lakkra és mindkettőnek csodálatos színe van, ezért sem hagyhattam ott őket.
Vettem egy Lovely szájkontúr ceruzát is, amit egyszer már használtam. Olyan színe van körülbelül, mint a számnak, de jelenleg most nem tudom megmondani, hogy milyen árnyalatú, mert nem tudom hol van, a használatát illetően azonban még habozok, mert kicsit fájdalmas volt vele dolgozni, de ez nagyon sok tényező miatt alakulhatott így, szóval még adok neki egy-két próbát.
A bankettemre szerettem volna valami merészet de mégis visszafogottat, ezért is döntöttem, emellett a kinézet mellett. A piroson kívül minden más visszafogott volt, persze a highlighteremen kívül azt hiszem :D Nem nehéz elkészíteni sem, és bármilyen alkalomra jó lehet. Akár egy bálról, barátnőkkel bulizásról, randiról vagy esküvőről beszélünk,
szerintem ezekre tökéletes ez a kis smink :)
A szatyor, amiben gyűjtöttem a lejárt, és elhasznált termékeket, megtelt. A fotók elkészültek. És most a véleményemet is láthatjátok róluk.
Smink
A legnépesebb csoport az a smink lett.
Miss Sporty So Perfect Stay és Miss Sporty So Clear korrektor:
Most voltam úgy vele, hogy hiába tartogatom, már évek óta meg van, legalább egy éve nem is használtam őket, nem is fogom, betettem őket a kidobásra való szatyorba. Ezek a darabok voltak életem első korrektorai. A legvilágosabb színben. Az elején nagyon tetszett, kísérletezgettem velük, a fedése nem volt rossz, viszont szükségem volt rájuk, mert a pattanásaim őrültek voltak abban az időben. Azonban, mivel nekem kombinált bőrtípusom van, és a pattanásaim az arcom száraz területein jelennek meg, a korrektor gyakran csúnyán rászáradt az arcomra, és nagyon látható volt, le is hámlott onnan napközben, így délutánra szinte semmi nem fedte a pattanásokat. Az áruk nem húzós, körülbelül 900 Ft körül mozognak, viszont nekem a kemény állaguk és szárító hatásuk miatt nem vált be, egyértelmű, hogy nem fogok többet Miss Sporty stiftes korrektort venni.
Rózsaszín rúzs:
Egy túlságosan barbie rózsaszín rúzs, amit körülbelül 11 évesen vettem a helyi kisboltban. Gyerekként szerettem vele játszani, néha rákenni itthon a számra, most viszont beláttam, hogy csak a helyet foglalja, a színe olyan, mint a rosszul sminkelt nagyikon a rúzs, nincs rá szükségem.
Púderecset:
Egy rózsaszín, kompakt, púderecsetem volt, amit össze tudtam picire nyomni, hordozhatónak volt megcsinálva. Azonban tavaly széjjel esett, és már maga a szálak sem voltak túl használhatóak.
Bourjois szempillaspirál:
Már használtan kaptam, de én is kiszáradásig használtam. A nevét nem tudom, mert az már réges-rég lekopott róla, de ha találok hozzá hasonlót, lehet, hogy veszek egyet, mert nagyon szép pillákat varázsolt.
Sárga szemhéjpúder:
Gyerekkori Bravo Girl újság imádatom egyik szerzeménye, amit soha nem használtam, mégis meg volt, aztán egyszer leejtettem pakolás közben, kiesett belőle egy darab és nem volt kérdés, hogy kukába kerül.
Astor és Avon körömágy ápoló krémek:
Kaptam őket és egyiket sem használtam.Azóta le is jártak. Kuka.
Essence The Satin körömlakk, engaged árnyalat:
Essence körömlakkból sok van a gyűjteményemben. Ezt a darabot pedig kifejezetten szerettem, szolid színe volt, így iskolában is viselhettem, de sajnos beszáradt. Újravenném, ha nem lenne már kivonva a forgalomból.
Boulevard körömlakk:
A lakk, a nyári kadásból származik, élénk sárga színe tökéletes nyári viselet volt, amikor használtam, azonban már beszáradt. A tartóssága viszont nem volt olyan szuper, így nem hiszem, hogy bármikor is vásárolnék belőle egy újabb darabot.
Essence Liquid Eyeliner black árnyalat:
A második Essence folyékony szemhéjtusom, amelyet elhasználtam. Nagyon sokáig elegendő volt számomra, napi szinten használtam, és nem száradt be. A színe szép, könnyű vele dolgozni, igaz, szeret a nap végére kicsit elkenődni vagy eltűnni, de volt már olyan, hogy nem mostam le a sminkemet éjszaka, olyan fáradt voltam, és másnap reggel még mindig a helyén volt ( ha meg nem, akkor nyomtalanul lepergett). Már újra is vettem.
Lovely Nude Makeup Kit:
Imádtam a palettát, de tényleg. Minden színét használtam, de történt egy szörnyű baleset. Kiesett a kezemből és szinte az összes szín összetört benne. Azt a néhányat megpróbálom megmenteni hajvasalóval, de a paletta maga, az kuka. Szerencsére még karácsonyra kaptam egy ugyanilyen palettát, így meg is volt az utánpótlásom.
Arc és haj
Balea szárazsampon barna hajra:
Aha, hét ezzel igen befürödtem. Behind My Makeup oldalán olvastam, hogy a barna hajra való darab rossz, de én úgy voltam vele, hogy adok neki egy próbát. Az első két-három alkalommal nem is volt vele semmi gond, de utána már csak büdös volt, csúnyán színezte a hajat, és csak még zsírosabbnak tűnt vele a frizurám. Nem sokat használtam ezután, csak állt egy darabig a polcomon. Soha nem fogok ilyet venni, maximum a szőkék számára készített verziót.
Avon Naturals olívabogyós arctisztító:
Nagyon sokáig használtam, nagyon üde érzést hagyott az arcomon, azonban kicsi nehéz volt lemosni. Lejárt, így muszáj volt kidobnom, de nem valószínű, hogy újraveszem.
Avon Clear skin blackhead clearing arctisztító:
Ez a mitesszer eltávolító sem volt rossz, azonban vigyázni kell vele, mert ha valahol nem mossuk le jól, és rajta marad a krém, akkor másnapra hajlamosak vagyunk új pattikat kapni. A szemcsék számomra egy kicsit durvák voltak, az elején még segített, de utána már csak rontott a helyzeten. Nem venném újra, inkább másokkal kísérleteznék.
Rossmann Passionfruit arcmaszk:
Egy hidratáló maszk volt, aminek az állaga inkább emlékeztetett testápolóra, mint bármi másra, de csak pozitív véleményem van róla. Nekem nagyon jól működött, a száraz arcbőrömet nagyon jól táplálta, és egy ilyen kis adag nekem három alkalommal elég volt. Az illata kellemes, nem hagy ragacsos érzést maga után. Ha találok még belőle, biztos, hogy veszek párat.
Test
Nivea Happy Time narancsos tusfürdőHuh, nem is tudom hol kezdjem. Krémes állaga van, és nagyon "meleg" narancs illata, tipikus olyan illatról beszélünk, ami kellemes melengeti az embert télen, a nagy fagyokban. Jó volt használni, finom illatot hagyott maga után, és szuperül ápolt és hidratált. Viszont, mivel annyira szeretek új tusfürdőket kipróbálni nem vagyok benne biztos, hogy fogok-e még venni.
Star Nature epres parfüm
Olcsó kis parfüm, remek minőségben. Sok hihetetlenül fura illatban kapni, az ára 1000 Ft körül mozog mindenhol, és akár százforintos boltokban is találhattok belőle egy rakatot. Az illata nagyon kellemes volt, sokáig megőrizte magát a bőrömön, és nagyon sokáig tartott. Újraveszem? Talán.
Marie Colette dezodor:
Egy nagyon édes, cukorkás illatú dezodorról beszélünk, amit még anno a Müllerben vettem. Akkor még tetszett az illata, mára már egy kicsit túl sokká vált. A feje is valahogyan lejött, és képtelen voltam megcsinálni, ráadásul nem is volt rendes dezodor, ugyanis semmit nem segített az izzadságon. Nem is gátolta, és még át is ütött az illaton az izzadságszag. Abszolúte nem venném újra.

















