A Micsoda srác ez a lány! régi nagy kedvencem, mindig szerettem, mert szórakoztatónak és kikapcsolónak találtam, ámde az Én és a Hercegem kettő már annyira nem győzött meg, nem tetszett az új színésznő, és nem dolgozott fel semmi mást, csak a szokásos kliséket.

Az írásban sem jeleskedtem a hónapban, habár pár ilyen-olyan részletet írtam, és most egy nagy társadalomismeret projektben is benne vagyok, de sajnálom, hogy a kicsikémre nem jutott túl sok idő. Hét oldalt írtam összesen, ami szerintem eléggé szánalmas, ha úgy nézzük harminc napból, körülbelül hét napon keresztül minden nap írtam egy oldalt. Nem jó, nagyon nem.

A legtöbbet sajnos ebben a hónapban a The Originalst hanyagoltam, de sajnálom, a sok sorozat mellett egyszerűen nem tudom nyomon követni, hogy melyik mikor jelenik meg. Egy kicsivel többre jutottam a PLL-lel, de vele is le vagyok maradva, így úgy döntöttem, hogy egy időre leállok mindkettővel, és majd egybe nézem meg őket. Főleg a PLL-nél vagyok így, úgyis ez az utolsó évad. Pár részt már láttam belőle a többit meg majd pótolom egyben. Teen Wolfot egy hangyányival többet néztem, viszont már közel vagyok az utolsó részekhez, így próbálok minél lassabban haladni vele, hogy az új évad is elkezdődjön és leperegjen. Viszont az e havi etalon, az egyértelműen a 13 okom volt. Angol órán kezdtük el nézni az első részt, és utána Futótűz szerűen végig terjedt az osztályon a sorozat híre, és a nagy részünk már végig is nézte az egészet, persze én is. Őszintén már várom a második évadot, kíváncsi vagyok, hogy könyv nélkül mit hoznak ki belőle.

Ne mondja nekem senki, hogy nem bámult nyál csorgatva instagrammon vagy pinteresten ilyen képeket. Egyszerűen csodálatosan szuperül néznek ki ezek a tálak, és általában mindenféle jóval megpakolt étel nem csak finom, de egészséges is. Persze, ha mindenféle édességgel pakoljuk meg, akkor nyilván nem, persze az is egy más kérdés, hogy valakinek ez esik ínyére, de egyszer végre szívesen elkészítenék egy ilyet. Már, ha lenne turmixgépem :'D

Az elején egyáltalán nem vonzott az ilyes fajta étel, sőt, eléggé undorítónak találtam, de mostanában, ahogy próbálok az egészséges életmód felé nyitni (mondja úgy, hogy előtte lasagnét evett, pizzát készül rendelni vacsorára, és megevett egy császárzsömlét is, de az legalább teljes kiőrlésű volt és magvas), egyre vonzóbbnak találom az avokádót, és már kíváncsi vagyok az ízére, ugyanis még sohasem kóstoltam. Mondjuk ennek az elkészítésével is akadt egy kis probléma, ugyanis a konyhafelújítás során kidobtuk a pirítónkat és azóta sem vettünk újat.

A number 1. édesség nálam. Komolyan, ha valaki le akar nyűgözni, vagy levenni a lábamról, akkor vegyen nekem macaront. és a karjai közé omolok. Szó szerint. Más évek óta álmodoztam a macaron megkóstolásáról, amikor végre először a Sparban vettem, és miután megkóstoltam, tudtam, hogy az álmok és az elképzelések igazak is lehetnek, ugyanis mennyei volt. Utána a helyi cukrászdában vettünk kedvjavítóként, és akkor is elámultam a macaron csodálatos ízvilágán. Ezért is szeretném én is elkészíteni, hogy minél több variációt kipróbálhassak. Tudom, elég drága elkészíteni is, de egyébként is borsos ára van, és mondják, hogy nehéz, de hát a browniera, is azt mondják, mégis életem első brownieját két külön receptből alkottam meg, és első sütésre istenire kerekedett. Ugyan ez egy jóval időigényesebb és precízebb eljárást követel, de úgy ismerem magamat, mint, aki mindent megtesz azért, hogy megízlelhessen egy csodás macaront.

A Pepcoban is jártam, ahol az m.anyukámnak vettem ezt a szép fekete pénztárcát, aminek nem csak a külseje, de az ára is lenyűgöző volt, és ha már ott voltam, akkor beszereztem néhány nejlonzoknit, és egy harisnyát is, mert nincsen harisnyám, az egyenruha alá, márpedig érettségire kötelező a harisnya. Nem én találtam ki, sajnos így van...

Azt hiszem kijelenthetem, hogy áprilisban, hála a szünetnek, a jó időnek és az ihletnek, nagyon produktív voltam írás terén, összesen 28 oldalt írtam, telis-tele izgalmakkal és mindenféle érdekes szituációval. Büszke vagyok magamra, mert nagyon jól haladtam, a könyvem cselekményvázlata egy újabb szintre lépett, a leírásaim és a történetvezetésem pedig tisztább. Sőt, mivel a kis kreatív manók a fejemben sokat tevékenykedtek, újabb novelláskötetbe kezdtem, ahol már belekezdtem három kis történetbe is.

Röstellem, de az éneklés most annyira nem ment, vagyis de, voltak hátborzongató pillanatok, de nem ment úgy, mint máskor. Elkezdtem tanulgatni Ed Sheeran Shape of You-ját, Shawn Mendes Mercy száma bizonyos fokig egész jól megy, ahogy Alessia Cara - Scars To Your Beautiful száma is kezd nagyon nagyon jól menni. Daya - Sit Still Look Pretty számát is próbálgatom, de az etalon az egyértelműen még mindig a Take Me To Church Hoziertől és Louanetől a Jour 1.

Megint csak két csoportba szedtem a filmeket, a következők alapján. Kezdeném két Josh Hutcherson filmmel, mindkettő a színész ifjúkorából származik. Nos, mind a kettő nagyon aranyos volt meg minden, de nem nyerték el a tetszésemet, ahogyan Joshnak sem sikerült elnyernie az elismerésemet. Számomra mindig egy középkategóriás színész marad, kapjon akárhány szerepet. A Híd Terabíthia földjére nem volt olyan hangulatos mint vártam, a Manhattan Kicsiben pedig egy esős délutánra volt jó elfoglaltság.