Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

A Művelődő sorozatunk újabb fordulójához értünk, nézzük, hogy ezúttal mit tartogatott számomra a május :)

Aprilynne Pike Szárnyak című sorozata felkeltette az érdeklődésemet, ugyanakkor nem vagy elragadtatva a könyvtől. Érdekes, eddig kevesek által használt témával állt elő az írónő, ámde azt kell mondanom, hogy nem élt a lehetőségével, hogy egy jó könyvből fantasztikusat alkosson. Annyi kiaknázatlan dolog és kifejteni való szál maradt eddig kidolgozatlanul a könyvekben, hogy egy kissé csalódott vagyok, hogy egy jó könyvből nem készített fantasztikusat. Keveslem a leírásokat, a párbeszédek elég jók, de a részek között nincs átmenet, olyan, mintha az írónőnk hirtelen nem tudott volna mit írni, így új részbe kezdett. 
Szerintem be sem kell mutatnom, LOL könyv, az egyik haulomban már láthattátok. Sz mint szűz. Röpke pár óra alatt elolvastam, és egészen tetszett, nem olyan volt, mint amilyenre számítottam, de Kelly Oram mindig nagyszerű történeteket ír.
Röstellem, hogy csak ennyi könyvet olvastam, a Szárnyak sorozat harmadik részét jelenleg is olvasom, de ebben a hónapban már biztos, hogy nem fejezem be.

A Micsoda srác ez a lány! régi nagy kedvencem, mindig szerettem, mert szórakoztatónak és kikapcsolónak találtam, ámde az Én és a Hercegem kettő már annyira nem győzött meg, nem tetszett az új színésznő, és nem dolgozott fel semmi mást, csak a szokásos kliséket.
Megnéztem a Tucatjával olcsóbb 1-et és 2-et. A színészi gárda és maga a film sem volt rossz, de egyértelműen nem kerül be a kedvenceim közé. A Bratz is a szereplőgárdája miatt tetszett, egyébként szép üzenete van, ha odafigyelünk rá, tipikus gimis film, amit az ember élvezhet egy lustálkodós délután. Egy Hilary Duff film is megnézésre került, a Munkával szerzett pasi nem túl közismert film, de nem annyira pocsék, mint a címe, sőt, egész szórakoztató.


 A Jéghercegnő az utolsó film, amit májusban megnéztem, és el kell áruljam, nagyon tetszett. Érdekes, engem régóta vonzanak a jégkorcsolyás filmek, szó szerint gyerekkorom óta, mert mindig elvarázsolt. Ez a film is teljesen elvarázsolt. A Vaina egy nagyon aranyos animációs mese, és fogalmam sem volt róla, hogy ennyire tetszeni fog, mert úgy érzem, már kinőttem a mesékből. Óz, a hatalmas című filmet már másodszorra látom, most is csak azt tudom mondani, hogy a szereplőgárda nagyon szuper volt, a látvány pedig isteni. A Sötét ötven árnyalatát is megnéztem a hazafelé tartó hosszú utunkon ( egyébként erről tervezek Travel Journalt is!), és habár sokat fejlődött a történet, de egy valami nagyon zavaró volt. Christian még a könyvnél jobban is elpapucsosodott, viszont Ana, a könyvhöz nem méltóan nagy mértékben elribancosodott. Két percenként hallhattuk a filmben a hisztijeit. Nem volt valami fényes, ettől függetlenül kíváncsi vagyok a folytatásra.

Shawn Mendes Mercy száma, még mindig az én Top10 listámban van, imádom énekelgetni, ahogy még fent maradt Hozier Take Me To Church című száma is, de annak a varázsa már halványul. Viszont Selena Gomez It Ain't Me számának akusztikus verziója ámulatba ejt engem. Sajnos ebben a hónapban nagyon nem ment az éneklés, ilyenkor valamiért duzzadtabb a torkom és gyakrabban dugul be az orrom, ami még egy időzőjeles énekes számára is elég gáz dolog.
Viszont írtam két dalt is, egy angol és egy magyar számot, mindkettő nagyon tetszik, habár a témájuk elég különböző. Egyébként pedig nem énekelni, de hallgatni nagyon bírom a Despacitot, hát valami hihetetlenül táncra buzdító szám.

Az írásban sem jeleskedtem a hónapban, habár pár ilyen-olyan részletet írtam, és most egy nagy társadalomismeret projektben is benne vagyok, de sajnálom, hogy a kicsikémre nem jutott túl sok idő. Hét oldalt írtam összesen, ami szerintem eléggé szánalmas, ha úgy nézzük harminc napból, körülbelül hét napon keresztül minden nap írtam egy oldalt. Nem jó, nagyon nem.
A legtöbbet sajnos ebben a hónapban a The Originalst hanyagoltam, de sajnálom, a sok sorozat mellett egyszerűen nem tudom nyomon követni, hogy melyik mikor jelenik meg. Egy kicsivel többre jutottam a PLL-lel, de vele is le vagyok maradva, így úgy döntöttem, hogy egy időre leállok mindkettővel, és majd egybe nézem meg őket. Főleg a PLL-nél vagyok így, úgyis ez az utolsó évad. Pár részt már láttam belőle a többit meg majd pótolom egyben. Teen Wolfot egy hangyányival többet néztem, viszont már közel vagyok az utolsó részekhez, így próbálok minél lassabban haladni vele, hogy az új évad is elkezdődjön és leperegjen. Viszont az e havi etalon, az egyértelműen a 13 okom volt. Angol órán kezdtük el nézni az első részt, és utána Futótűz szerűen végig terjedt az osztályon a sorozat híre, és a nagy részünk már végig is nézte az egészet, persze én is. Őszintén már várom a második évadot, kíváncsi vagyok, hogy könyv nélkül mit hoznak ki belőle.

Ti láttátok már a 13 okom volt... című sorozatot?
Mi volt ebben a hónapban a kedvenc számotok?



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Nem múlik el hónap, hogy ne vásárolnék valamit, így természetesen a május sem maradt ki. A képek most sem túlságosan profik, de legyetek figyelmesek mert update bármikor lehet a poszton!
A Rossmannba csak nézelődni mentünk be, végül ez lett a vége, de bámulatos volt, mennyi minden jót találtam ezeken kívül is, úgy érzem, azok a kis dolgok, amiket néztem, egyszer még a bevásárlókosaramban fognak landolni. Most kizárólag csak Isana termékeket szereztem be, ami esküszöm véletlen volt, de én egyszerűen imádom a különleges illatokat, és limitált kiadásokat. Alapból annyira nem vonz az Isana márka, mert a DM Balea cuccok valahogy jobban bejönnek, de néha itt is akadnak olyan újdonságok, amikre kíváncsi az ember.
A legelső dolog, ami a kosárban landult egy rebarbara "smoothie-s" testápoló, mert már régóta szükségem volt egy új nyári testápolóra, mert a másik, Mülleres kókuszos sajnos felmondta a szolgálatot, iszonyat büdös lett, és úgy ítéltem, kukában a helye (btw, mostanában belekezdtem egy használjunk el mindent projektbe, és már elég sok terméknek a vége felé közeledek, így nemsokára egy olyan poszt is kikerül az oldalra!)
A mangós-passionfruitos frissítő arcmaszkok ezzel szemben voltak, és rögtön megakadt rajtuk a szemem. Mostanában egyre jobban érdekelnek az arcmaszkok, árban sem voltak rosszak, így jöttek velem haza, kíváncsi vagyok fognak-e használni.
A legutolsó, amiért az utolsó pillanatban szaladtam el, ugyanis már a kasszánál álltunk az egy kókuszos bőrradír. Régen kísérletezgettem egy Avonossal, de mivel nem láttam értelmét, nem használtam. Viszont már egy ideje kutatok bőrradír után, valami különlegesebbre vágytam, a kókusz meg amúgy is a nyárt idézi fel bennem, szóval kérdés sem volt, hogy ő lesz az.


Mostanában nagyon nagy bikini lázban égek, és annyi fürdőruhát néztem ki, vagy tetszett meg, hogy az valami hihetetlen, és késztetést érzek arra, hogy vegyem meg őket. Az ilyen fajta H&M-es bikinikkel már régóta szemeztem, és most itt volt az alkalom, hogy vegyek egyet.

Tipp: Miskolcon számos üzletben lehet fürdőruhát kapni, azonban nekem három kedvencem van: H&M, Reserved és New Yorker. 

Az alsóját még nem szereztem be, de úgy érzem, hogy hamarosan visszatérek érte, és talán néhány újabb darabért is :)
Igen, újabb LOL könyv, ez a hetekben jelent meg, én tegnap vettem meg, és még tegnap be is fejeztem az olvasását. Szerintem nem kell ragoznom, milliószor említettem már, hogy oda meg vissza vagyok a LOL könyvekért, és már hivatalosan is csak két könyv hiányzik a gyűjteményemből (viszont csaltam, mert az egyiket elolvastam PDF formátum, ez viszont nem gátol meg attól, hogy ne vegyem meg könyvként is )


Ti beszereztétek valamelyiket?



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Nagyon sok olyan étel van a világon, ami sok ember érdeklődését felcsigázza. Nos, ezzel én is így vagyok, rengeteg olyan ételt találok nap, mint nap Tasty-n, Nosalty-n, Youtube-on és Pinteresten, amiket nagyon szívesen kipróbálnék, azonban erre ritkán adatik meg lehetőség. Ebben a bejegyzésben néhány ilyen ételt mutatnék be.

Smoothie Bowl

Ne mondja nekem senki, hogy nem bámult nyál csorgatva instagrammon vagy pinteresten ilyen képeket. Egyszerűen csodálatosan szuperül néznek ki ezek a tálak, és általában mindenféle jóval megpakolt étel nem csak finom, de egészséges is. Persze, ha mindenféle édességgel pakoljuk meg, akkor nyilván nem, persze az is egy más kérdés, hogy valakinek ez esik ínyére, de egyszer végre szívesen elkészítenék egy ilyet. Már, ha lenne turmixgépem :'D

Avocado Toast

Az elején egyáltalán nem vonzott az ilyes fajta étel, sőt, eléggé undorítónak találtam, de mostanában, ahogy próbálok az egészséges életmód felé nyitni (mondja úgy, hogy előtte lasagnét evett, pizzát készül rendelni vacsorára, és megevett egy császárzsömlét is, de az legalább teljes kiőrlésű volt és magvas), egyre vonzóbbnak találom az avokádót, és már kíváncsi vagyok az ízére, ugyanis még sohasem kóstoltam. Mondjuk ennek az elkészítésével is akadt egy kis probléma, ugyanis a konyhafelújítás során kidobtuk a pirítónkat és azóta sem vettünk újat.

Mac&Cheese

Már csak a képre is elég ránéznem ahhoz, hogy éhes legyek és tudjam. Már pedig nekem ilyet főznöm kell. Más sajtot tésztát már csináltam, de az amerikai verzió egy kicsit eltér attól a módtól, de már gyerekkorom óta, amióta tisztában vagyok, hogy az amerikai filmek és sorozatok töltik ki a televíziós adók 90%-át, azóta látom, hogy elkészítik, megeszik, feltűnik ez a tipikusan amcsi fogás, ami engem is a kipróbálására késztet.

Macaron

A number 1. édesség nálam. Komolyan, ha valaki le akar nyűgözni, vagy levenni a lábamról, akkor vegyen nekem macaront. és a karjai közé omolok. Szó szerint. Más évek óta álmodoztam a macaron megkóstolásáról, amikor végre először a Sparban vettem, és miután megkóstoltam, tudtam, hogy az álmok és az elképzelések igazak is lehetnek, ugyanis mennyei volt. Utána a helyi cukrászdában vettünk kedvjavítóként, és akkor is elámultam a macaron csodálatos ízvilágán. Ezért is szeretném én is elkészíteni, hogy minél több variációt kipróbálhassak. Tudom, elég drága elkészíteni is, de egyébként is borsos ára van, és mondják, hogy nehéz, de hát a browniera, is azt mondják, mégis életem első brownieját két külön receptből alkottam meg, és első sütésre istenire kerekedett. Ugyan ez egy jóval időigényesebb és precízebb eljárást követel, de úgy ismerem magamat, mint, aki mindent megtesz azért, hogy megízlelhessen egy csodás macaront.

Chia Puding

A Chia mag Magyarországon pár hónapja lett igen felkapott, habár Amerikában már régebb óta népszerű ételnek és magnak számít. Számos receptet, hasznos és káros mellékhatásokról olvashattunk vele kapcsolatban és ismerjük be, ez sem a legolcsóbb sós földimogyoró árának környékén mozog, de én mégis kiszeretném próbálni. Már nem egy osztálytársam kipróbálta, rendszeresen fogyasztotta, pár hónappal azután, hogy először hallottam a chia magról, és már engem is nagyon régóta érdekel. Szerencsére nem is kell hozzá túl nagy mennyiség, egy kevés bőven elég, és valóban kis mértékben tényleg hasznos előnyei vannak.


Ti elkészítettétek már valamelyiket?





Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Régebben már láthattatok a blogon egy ilyen bejegyzést, hát, most is eljött az ideje egynek, főleg mert ruhákat és kiegészítőket szeretnék vásárolni, de mivel rengeteg van a kívánságlistámon, így úgy döntöttem, hogy kisebb tételekben rendezem őket.
A legelső, amit nagyon szeretnék beszerezni, az egy ilyen aranyos, arany színű ananászos fülbevaló. Néztem véleményeket, és a megkapott termékek nem sokban különböztek a képtől, így szeretnék egy ilyenre beruházni, ugyanis voltam olyan szerencsés, hogy két fülbevalómnak is beejtettem a párját az ágyam alá, és nem tudom őket kiszedni onnan, márpedig amúgyis szegényes készletem van fülbevalókból.
Egy ilyen Geneva hasonmás órát is szeretnék a magaménak tudni, mert nem birtokolok olyan órát, amit hordhatónak titulálnék, ráadásul a fehér színű óra, nagyon fel tudná dobni az egyes szetteimet.
Egy beauty blenderrel is szívesen megpróbálkoznék, ugyanis én ecsetet használok, de mindenképpen szeretnék egy próbát tenni, hogy érdemes-e nagyobb pénzt belefektetnem egy ilyenbe.



 Aztán nézzétek meg ezeket az aranyos ajakbalzsamokat, amiknek üdítő csomagolásuk van! Baromi jók, már csak a külseje miatt is megéri megvenni, aztán kíváncsi vagyok, hogy az illatuk is olyan-e. 
A második szájfény, ez a megszáradós lehúzós változat, amit igazából a Plázában is meg tudok venni, de azért mégiscsak kívánságlistás termék. Sokan panaszkodnak rá, hogy nem válik be, de én ezt cáfolni tudom, ugyanis már próbáltam, és 10 perc után, miután megszáradt a számon, tök jól letudtam húzni azt a réteget, és nagyon szép, tartós színt kaptam.
Az utolsó dolog már egy jóval praktikusabb darab, utazásra neszeszer, mindenféle zsebekkel és én ezzel vagyok mindig meglőve, mert sosem találok olyan neszeszert, ahol ezeket szépen eltudnám rendezni, és lenne is benne elég hely. A vélemények alapján kisebbre kell számítani, mint, ahogy a képen látjuk, de nincs olyan kicsi szütyő, ahová ne tudnék betömködni millió dolgot :D

Ti már megvásároltátok valamelyiket?




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
A mai késő esti bejegyzésben röviden beszélnék néhány szezonális Balea tusfürdőről, ezek főképp első benyomások!
Balea Bahamas Dream: Nos, ez a tusfürdő semmiben sem különbözik tartalmilag a többi kókusz illatú, fehér színű tusfürdőktől, csak a külcsíne más, ezért annyira nem nagy szám, tényleg csak a szép csomagolás miatt érdemes megvenni, de érzésre és illatra is ugyanolyan mint a többi. Átlagos.
Balea Bye Bye Unicorn: Sajnos az unikornisos tusfürdőből nem sikerült szereznem, viszont illatra megszagolhattam, és ez tényleg olyan, mint az előző, csak ez éppen sárkányokkal. Nos, kissé kettő az egyben hangulata van számomra, de nagyon tetszik. Az állaga mint szokott lenni, az illata viszont kicsit engem a Play-Doh gyurmára emlékeztet.
Balea Glamourous Nights: Nos ez a tusfürdő már valamivel különlegesebb, és egész jó érzés is használni. Rózsaszínes-lilás színű gél, amiben nagyon erős arany csillámok vannak, az illata pedig mű erdei gyümölcs illatú. Nem rossz,eddig szépen teljesít itthon.
Balea Jamaica Vibes: Nos, az állaga hideg, kicsit zavaró, a színe sárga , az illata pedig a tipikus műananászé.Ez a termék egyáltalán nem jött be nekem, de valaki, aki jobban kedveli az ananászt mint én, annak akár tetszhet is:)

Ti már próbáltátok valamelyiket? :)



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Most szombaton elfogott a vásárlási láz, és mint máskor, most is rájöttem, hogy menthetetlen boltkóros vagyok. Ha van egy üzlet, akkor nekem ott mindenképpen vásárolnom kell. Mégha, nem is miattam térek be egy üzletbe. Most is ez történt, anyák napja miatt mentem el vásárolni, végül nem csak az én jó édes mostohaanyukámnak vettem ajándékot, hanem magamat is megleptem bár aprósággal.
Miután leróttam a látogatásomat a kórházban, kisétáltam a Stop Shopba, ahol már jó rég nem jártam, de ideje volt ott tiszteletemet tennem. A New Yorker egy olyan bolt, amit imádok, mert árban is nagyon jó, és termékekben is. Két dolgot vettem, egy fekete haspólót, amihez choker is járt, ezért őt választottam, hiába egy kicsit nagyobb a kelleténél, de le volt értékelve 1800 Ft-ra, így vétel lett volna ott hagynom.
A másik felső egy méregzöld színű felső, már régóta szeretnék egy ilyen színt a szekrényembe, de eddig valahogy mindig más színeknél döntöttem. De most megvettem, ez a darab főleg a vállkivágása miatt tetszett meg nekem, és az ára sem volt sok, ez is 1800 Ft-ba került csak.


A Müllerbe is beugrottam egy bonbonért, és ha már ott jártam, akkor a sminkszekciónál is szétnéztem, és lehetetlen volt ott hagynom az Essence the Gel 21-es a whisper of spring árnyalatú pasztell lila színű lakkját, egyszerűen olyan szép, és szó szerint hívogatott, hogy vegyem le a polcról, amúgy is már régóta hajkurászok valami szép, cukorka színű lakkot.

A Pepcoban is jártam, ahol az m.anyukámnak vettem ezt a szép fekete pénztárcát, aminek nem csak a külseje, de az ára is lenyűgöző volt, és ha már ott voltam, akkor beszereztem néhány nejlonzoknit, és egy harisnyát is, mert nincsen harisnyám, az egyenruha alá, márpedig érettségire kötelező a harisnya. Nem én találtam ki, sajnos így van...


Ti mi jót vettetek mostanában?
Mit gondoltak a New Yorker mostani kollekcióiról?



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Yay! A Művelődő sorozatunk második része! Esküszöm, már nagyon vártam, hogy mikor írhatom meg a bejegyzést. Szerencsére, nem szerencsére, elég hamar vége lett az áprilisnak, így bátran értékelem azt. Egy jó kis érzelmi hullámvasutas áprilist éltem túl, lássuk is, hogy mi történt "művelődés" terén.
Azt hiszem kijelenthetem, hogy áprilisban, hála a szünetnek, a jó időnek és az ihletnek, nagyon produktív voltam írás terén, összesen 28 oldalt írtam, telis-tele izgalmakkal és mindenféle érdekes szituációval. Büszke vagyok magamra, mert nagyon jól haladtam, a könyvem cselekményvázlata egy újabb szintre lépett, a leírásaim és a történetvezetésem pedig tisztább. Sőt, mivel a kis kreatív manók a fejemben sokat tevékenykedtek, újabb novelláskötetbe kezdtem, ahol már belekezdtem három kis történetbe is.
Röstellem, de az éneklés most annyira nem ment, vagyis de, voltak hátborzongató pillanatok, de nem ment úgy, mint máskor. Elkezdtem tanulgatni Ed Sheeran Shape of You-ját, Shawn Mendes Mercy száma bizonyos fokig egész jól megy, ahogy Alessia Cara - Scars To Your Beautiful száma is kezd nagyon nagyon jól menni. Daya - Sit Still Look Pretty számát is próbálgatom, de az etalon az egyértelműen még mindig a Take Me To Church Hoziertől és Louanetől a Jour 1.
A Teen Wolf őrületem szakadatlan, habár most a harmadik évad második felénél járok, ami annyira nem tetszik. Én nagyon erősen Scott és Allison párti vagyok, Isaac ilyen téren nagyon nem.
 A The Originals is megjelent az új évaddal, én pedig hétről-hétre várom a feliratos verziót, aminek örülhetek, mondjuk így elég rossz. 
A Pretty Little Liars utolsó félévadja is áprilisban startolt és meg kell mondjam, hogy nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége. Habár a sorozat eléggé átrendeződött és megváltozott a kezdete óta, de ez a szituáció is nagyon érdekes.


Megint csak két csoportba szedtem a filmeket, a következők alapján. Kezdeném két Josh Hutcherson filmmel, mindkettő a színész ifjúkorából származik. Nos, mind a kettő nagyon aranyos volt meg minden, de nem nyerték el a tetszésemet, ahogyan Joshnak sem sikerült elnyernie az elismerésemet. Számomra mindig egy középkategóriás színész marad, kapjon akárhány szerepet. A Híd Terabíthia földjére nem volt olyan hangulatos mint vártam, a Manhattan Kicsiben pedig egy esős délutánra volt jó elfoglaltság.
Két Disney mesét is megnéztem angolul a kezdeti korszakból a The Three Caballeros-t és a Saludos Amigos-t. Nem voltak túl hosszúak, tételek kidolgozása mellé tökéletesen megfeleltek alapzajnak, de semmi többnek. 
A Remény Rabjaival igazából nem volt semmi gondom, nem váltott ki belőlem különösebb érzelmeket, de nem viszolygok tőle. 
A híres Keresztapa. Nos, legyen akármilyen híres, de nekem abszolúte nem tetszett, egy idő után már nem is nagyon érdekelt, számomra kínszenvedés volt végignézni. 
A Lányok a pácban is semmire nem volt jó, a Reszkessetek Repülők pedig főzés mellé volt kiválóan alkalmas.

Adam Sandler Kellékfelesége mindig mosolyt tud csalni az arcomra, ugyan csak kétszer láttam a filmet áprilisban :D 
A Hamupipőke történet feldolgozásokat nagyon szeretem, ez is nagyon király volt. 
A Szívrablók oltári poénos film volt, kezdem azt hinni, hogy a franciák nem is olyan bénák filmek terén. 
Emma Roberts filmjei valahogy mindig megnyerőek számomra, a Kutyaszálló és a Nancy Drew rejtélyei is nagyon aranyos kis filmek voltak. 
Bailee Madison filmjei is elég jók, valamiért szimpatizálok a lánnyal, talán azért mert alig egy hónap különbség van köztünk életkorban (igen, én vagyok az idősebb xd) Az angyalok a porondon egy nagyon aranyos kis történet volt, bár kissé bugyuta, a Ne félj a sötéttől! pedig egy tök jó horrorfilm, én nagyon élveztem. 
Az utolsó film, amit áprilisban láttam az az Én és a Hercegem volt, egy könnyed sztori bár kissé összecsapott az én véleményem szerint.

Katie McGarry Feszülő Húr sorozatát folytattam, a Dare To You és a Crash Into You is ugyanúgy befészkelte magát a szívembe, mint Echo és Noah története. Soha nem hittem volna, hogy megkedvelem Bethet, vagy, hogy örülni fogok Ryannak és fogalmam sem volt mire számítsak Isiahval és Rachellel, és ahogy haladtunk a részekkel, minden egyes könyv egyre tovább kalandozott a szexualitás irányába. Egyértelműen imádom ezt a sorozatot, Katie McGarry jó munkát végeztél!
Anne Percin, Hogy Told El (Jól) A Nyarad című könyve vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, mert tetszett is, meg nem is. Igaz, volt egy kis cselekménye, de őszintén egy kocka srác élete annyira nem volt izgalmas, mégis valahogy az írónk rávilágított arra, hogy nem mindenkinek lehet, hű de szuper érdekes élete. Most persze gondolatban én is jelentkezem, elvégre nekem sincs életem. 
Újabb LOL könyvek kerültek elolvasásra, Kelly Oram 16 csók novellája nagyon tetszett, olyan volt, mintha tényleg egy rendes 200 oldalas könyvet olvastam volna, a Kamuzások, kavarások című könyv pedig ahh, nagyon bejött. Van valami extra izgalmas az ilyen történetekben.
Irodalomfakultációra kellett elolvasnunk egy drámát, megadott darabok közül, én Csehov Sirályánál maradtam. Esküszöm, hamar vége lett a történetnek, csak az a kár, hogy ez a dráma tényleg cselekmény nélküli volt, és még értelmét sem láttam, na mindegy, a lényeg az, hogy ja, elolvastam.
Valamint belekezdtem a Aprilynne Pike Wings című könyvébe az utolsó napon, de még mindig olvasgatom.


Mit gondoltok Csehovról?
Valaki nézi valamelyik sorozatot?
Ismeritek a LOL- könyvsorozatot?








Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Winter Wishlist 2
    Elkészült a Winter Wishlistem második része is :) Ezek a felsők, egyszerűen valami csodák. A szürke body nagyon tetszik, főleg a kivágá...
  • Essence - mit az arc nem bír el a körmön folyik le
    Hosszú idő után itt egy újabb Essence termék mustra, ezúttal arcra, és körömre való dolgokat mutatok meg nektek, azok közül is azokat, amik...
  • Reggeli sminkrutinom
    A reggeleim általában a katasztrófa, és a nyugalmi állapot között ingadoznak. Szeretek minél hamarabb elkészülni, hogy utána esetleg még ...
  • A könyvtolvaj: Már filmben is láttam!
    Pár bejegyzéssel ezelőtt szó esett a Könyvtolvaj című könyvről, most pedig az abból készült filmet értékelném pár szóban! Figyelem, spoi...

Ami eddig történt

  • ►  2021 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ▼  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ▼  május (7)
      • Májusi Művelődő
      • Marvelous May | The regular haul
      • KK | Ételek, amiket szeretnék elkészíteni
      • Wish Wishlist #2
      • Marvelous May | Balea újdonságok tesztelve
      • Marvelous May | Shopaholics moments
      • Áprilisi Művelődő
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose