Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei


Idén sem múltak el a Glamour-napok úgy, hogy nem vásároltam, persze most is sikerült rengeteg mindent beszerezni, amit meg is mutatok nektek ebben a videóban :)



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Tegnap a DM-ben jártam, és mivel nem szerettem volna erre a pár dologra felvenni egy egész videót, amiben feleslegesen beszélek órákig :D ezért úgy gondoltam egy bejegyzés formájában mutatom meg nektek, hogy mit szereztem be a rövid látogatásom alkalmával :)
Eddig mindig a Syoss szárazsamponát használtam, amivel meg is voltam elégedve, azonban egészen biztos vagyok benne, hogy nem imádom és van nála jobb is, ráadásul már olyan régóta kerülgetem ezt a márkát, főleg, amióta Magyarországon is van, hogy úgy éreztem itt az ideje kipróbálni a hírhedt Batiste szárazsamponokat, azok közül is a cherry-s változatot, kíváncsi vagyok, hogy fog szuperálni.
A Balea avokádós-málnás dezodorja 100%-ig impulzusvásár volt, a csomagolása miatt, meg azért az illata sem rossz, bár nem hiszem, hogy hatalmas csodákat művelne majd.
Az egyetlen sminktermék szerű dolog, amit tegnap beszereztem az a 183 Days spraye, kíváncsi vagyok, jobban tart e majd tőle a sminkem, talán még tesztet is hozok róla a blogra. 


Talán feltűnhetett már a posztjaimból és a videóimból, hogy odavagyok a limitált kiadású Baleás dolgokért, imádom őket kipróbálni, mert mindig olyan jópofa dolgokkal rukkolnak elő. 
Beszereztem egy Vanilia Chai maszkot, ami reményeim szerint ugyanolyan lesz,mint a tavalyi limitált kiadású, csak más csomagolásban, ugyanis azt imádtam, és sajnáltam, hogy nincs belőle több a boltban. Egy kivis maszkot is beszereztem, rá is nagyon kíváncsi vagyok.
Vettem egy kávés-mandulás testradírt is, amire nagyon kíváncsi vagyok, valamint egy Ice Berry nevezetűt is, mert fogalmam sincs, mit produkálhatnak ezek a bőrömmel, és úgy gondoltam, érdemes nekik egy próbát adni.
Hajápolás terén beszereztem egy hajpakolást száraz hajra, amit én a hajtöveimre szeretnék elhasználni, mert mostanában kicsit szárazak, és szeretném őket "új" életre kelteni



Lehet ez az egyik legrandomabb kép a blogon, vagy legalábbis ebben a bejegyzésben, de úgy gondoltam, ha már megvettem, akkor megmutatom. Beszereztem egy Alpro kókusz-mandula tejet, mert a múltkori kókusztej, és vaníliás szójatej isteni volt, így úgy gondoltam ezt is kipróbálom. Amióta felfedeztem, hogy az esetek nagy részében a szervezetem rosszul reagál a tejtermékekre, próbálom csökkenteni a laktózbevitelemet, és próbálok más alternatívákat beszerezni rá, mint a Mizo laktózmentes tejek, vagy az Alpro termékei. 
Shadow sem maradhatott ki a jóból, vettem neki három ilyen Dein Bestes konzervet, amiből egyet már megevett, mire a kép elkészült, valamint egy alutasakosat is kapott, egy jutalomrudat, és egy egészen fura találmányt, macskalevest, amiről még életemben nem hallottam, de mivel kíváncsi vagyok rá, hogy ez mégis mi, majd Shadow kikísérletezi. 


A legutolsó dolog, ami igazából a legelső dolog volt, ami a kosaramba került, az az AirWick adventi kalendárja, ami 24 darab karácsonyi mécsest tartalmaz. Nem volt olyan túl drága, 1900 Ft-ért árulják, ami adventi kalendár árviszonyban jó, gyertyában inkább egy kicsit túlárazott, de úgy gondoltam miért ne, a karácsonyban az egyik legjobb dolog az adventi kalendár és a karácsonyi illatok, így egyben megkapom mindkettőt. Hogyha kíváncsiak vagytok, hogy melyik nap milyen illatokat tartalmaz, akkor kövessetek be instagrammon ( keri.dora18 ), mert sztoriban fogom őket kibontani minden nap. Igazából szemeztem még egy DM Trend It Up adventi kalendárral is, de annak nem volt kiírva az ára, így őt ott hagytam, de nagyon érdekel, hogy mi van benne.




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Ismét összegyűlt egy újabb adag termék, ami elfogyott, nem is kevés, szóval itt is van, egy úabb videó formájában :)



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

A blogon itt már a harmadik, a csatornán azonban még csak az első Elfogytak bejegyzés (régi nevén itt Volt-Nincs) így úgy gondoltam legyen mindkettő egálban, nyissunk tiszta lappal. Még bőven az érettségire készülés közben dobtam össze ezt a videót, szerintem meg is látszik rajta, de nem baj, már egy elfogytak bejegyzést így is töröltem, olyan pocsék lett, így itt van ez, egy kicsivel jobb minőség, de még nem az igazi ez se. Nem baj, folyamatosan dolgozom az ügyön, és remélhetőleg jövő ilyenkorra már egy sokkal jobb minőségű kamerával készíthetem az új posztokat és videókat :)

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Azt hiszem, ennyi évnyi bloggerkedés után, már ideje volt egy nyereményjátéknak a blogon :)
Ugyan nem lett egy hatalmas nagy csomag, de nagy körültekintéssel válogattam ki vásárláskor, hogy mit is szeretnék beletenni ebbe a csomagba, plusz még így utolsó pillanatban hozzátettem még egy-két meglepetést is, ami se a videóba, se a képen nem szerepel ;)

A csomag tartalma: 


  • Reeses Peanut Butter Cup
  • York mentolos csokoládé
  • Hershey Mr. Goodbar
  • Karácsonyi cukor, és rágó
  • A6-os sima jegyzetfüzet 
  • Rózsaszín-fehér toll
  • Garnier aloe verás sampon termékminta
  • Isana tej és méz illatú tusfürdő
  • Essence Studio Nails körömmatrica
  • Essence 98 pure beauty árnyalatú körömlakk
  • Balea ribiszke és dinnye illatú univerzális krém

Hogyan jelentkezhetsz?


  1. Légy feliratkozva a blogra, a youtube-csatornámra és az instagrammomra
  2. Írd meg kommentben, hogy milyen neveken követsz, és az e-mail címedet, hogy érthesíthesselek
  3. És írd meg azt is, hogy miért várod a karácsonyt, és mi volt a legjobb dolog, ami ebben az évben történt veled :)

Sorsolás január 1-én!





Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
Ahogy ígértem nektek az egyik instagrammos bejegyzésemben, el is készítettem nektek a hatalmas őszi hault! Már nagyon izgatott voltam, hogy mikor kerülhet fel a poszt a blogra, és bár a képek még mindig nem olyanok, amilyennek lenniük kellene, de kitartás, előbb-utóbb sikerül beszereznem egy jobb kamerát és egy jobb helyet is, ahol fotózhatok :) Ja, és nem említettem még sehol sem, de mai bejegyzés tartogat egy kis meglepetést, egy kis formabontást, amolyan próbaképpen. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval ne kíméljetek, mondjátok csak el, hogy mit gondoltok ;)
Az első két dolog, ami még a Back To School haul-ból kimaradt, az kettő darab leggings, a Decathlonból. Az egyik rövidnadrág, a másik hosszú. Már volt mindkettőből egy-egy darabom, azonban úgy gondoltam, hogy szükségem lesz utánpótlásra, nem is drága darabok, így megvettük őket.

Szeptemberben rengeteg vásároltam, ezt elismerem, én magam is meglepődtem azon a mennyiségen, amit beszereztem, de rendszeresen szortírozom a szekrényemet, így kellett a frissítés a ruhatáramnak. Amit tavaly kaptam bőrdzsekit az enyhén szólva sosem tetszett, bár akkor még imádtam, de még nagy is volt rám, így mindig kényelmetlenül éreztem magam, akárhányszor csak rajtam volt. Ráadásul mindkét zsebe is kiszakadt a kabátból, így nem láttam értelmét megtartani, sem megjavíttatni egy olyan darabot, amit nem imádok a szívem legmélyéig, így beszereztem egy újat a Tallyban. A Tally Weijl számomra mindig is olyan ruhákat jelentett, amiket én imádok, bőrdzsekiből pedig volt vagy ötféle, így tudtam miből válogatni. Ki is választottam egy szép darabot, amiről kijelenthetem, hogy abszolút imádom. 
Kettő felsőt is vettem, egy szürke bordázott háromnegyedes ujjú felsőt, aminek van vállkivásása, és kicsit magas nyaka, ez volt az, és az egyszerűsége, ami miatt megtetszett. Valamint egy szintén bordázott, barackszínű hosszúujjú felsőt is választottam, aminek a nyaka különleges. Mindkettőt abszolúte imádom, már régóta kerestem olyan felsőket, amik elegánsak, de egyszerűek és hordhatom őket egyaránt iskolába, és bármerre. 
Ami pedig a plusz, és amit a cukisága miatt vettem meg, az a fekete unikornisos zokni. Egyébként is jobban preferálom a fekete, fehér és szürke zoknikat, hát, amikor megláttam rajta az unikornist. Képtelen voltam ott hagyni.


A Reservedben egy nagyon menő pizsamaszettet találtam, a felső az mondjuk nm kedvencem, de a sort. Uramisten! Annyira kényelmes, annyira cuki, és egyszerűen csak olyan jó benne aludni, hogy úristen. Szerintem még meglátogatom majd egy párszor a Reserved pizsamaszekcióját. 
Egy titokzokni szett is jött velem haza, mert eddig még nem volt, de vannak olyan cipőim, amibe jól jönnének. Praktikus döntés volt.


A táskavadászatomnak meg lett az eredménye, a Playersroomban megtaláltam ezt a Dorkos táskát, ami annyira hasonlít a régi Nikeomra, hogy nem hagyhattam ott. Eleve ugyanolyat akartam venni, mint a régi, de már sehol sem találtam, és ez mivel stílusban tök ugyanolyan, megvettem. Tök jó, mert fekete színe van, így passzol mindenhez, és végre van egy hatalmas táskám, amiben minden elfér. 
A Rosmmannban is beszereztem pár dolgot aznap. Hosszú idő után végre pótoltam a szárazsampon hiányomat, és megvettem a Syoss Volume Lift darabját, aminek nagyon kellemes illata van. Szükségem volt egy újabb esernyőre, mert, amit a múltkor vettem valahogy használhatatlanná vált, valamint mert elfogyott vettem egy csomag Isanás vattakorongot, hogy legyen mivel lemosni a sminkemet. 
Amit egyáltalán nem terveztem, de végül megvettem, az a Catrice 02-as árnyalatú Maroon rúzsa lett. Már régóta kerestem egy barna árnyalatot, egy olyat, ami jól is áll nekem, mert tudjátok szerintem mostanra, hogy milyen nehéz is nekem, hogy megfelelő árnyalatú rúzst találjak, de ez elég szép barna, kicsit erős, de még belefér az iskolai szolidabb színek közé. Épphogy, de még nem kaptam rá beszólást. Még.

Osztálykirándulás előtt el kellett mennem venni még néhány dolgot, mert tudjátok, hogy van ez, egy nőnek sosem lehet elég cucca, nem igaz? Egy bomberdzsekit már régóta szerettem volna, szóval be is szereztem, le is volt akciózva a Tallyban, így meg még jobban megérte. 

Szintén a Tallyban vettem egy nadrágot, mert mostanában a nadrágjaim megint kezdenek cserben hagyni így szükségem van az utánpótlásra. 
Ezt  a felsőt már régóta nézegettem, nagyon tetszett az, hogy nem tipikus mindennap hordom felső, hanem kicsit merészebb, és a színe ez a szilvás lilás piros annyira megfogott, hogy egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből a felsőt. Akárhányszor a boltban jártam, és megláttam, nem tudtam nem gondolni arra a felsőre, és hogy mennyire szeretném. Úgyis kerestem már egy jó kis felsőt, amit buliba fel tudok venni, nos, megtaláltam :)
A kis hátizsákom, amit annyira imádtam, a nyár folyamán tönkrement, így pótolnom kellett valamivel, a Reservedben pedig megtaláltam ezt  a gyönyörű hátizsákot. Nem tudom, hogy miért mániám mostanában az ilyen plum szín, de ahh. Pont megfelelő mérete van a táskának, nem túl kicsi, nem túl nagy, egy kisebb kiránduláshoz bele lehet pakolni, sőt, lazább napokon még az iskolai cuccom is belefér, ami igen nagy szó.
A H&M-ben csodálatos leértékelésre bukkantam. Egy öt darabos gyűrűcsomagot találtam 250 Ft-ért. Nagyon jól kinéző gyűrűk is voltak benne, gyűrűmániám pedig kiskorom óta van, szóval :D Apuékkal pont moziba mentünk, és volt fél óránk a film kezdetéig, hát bementünk nézelődni. Végül a húgom és én is kaptam egy-egy csomagot.

A Budapesti kiruccanás második napján az osztály egyöntetűen az Aréna Plázára szavazott. Döntő többségünk lány, így természetes, hogy mindenki vásárolni akart egy kicsit. Én a Bershkában találtam egy egyszerű, V kivágású bordó felsőt, ami pont az egyszerűsége miatt tetszett meg, ja és a színe miatt, de az sem elhanyagolható, hogy olyan puha anyagból készült, hogy húha. 
A New Yorkerben egy váll nélküli piszkosrózsaszín, fodros mintás hosszú ujjúba estem bele, régen keresett darab volt egy ehhez hasonló, végtelenül olcsónak is találtam, hát megvettem. 

A Claire's-be eredetileg a húgom miatt mentem be, ugyanis megkért, hogy hozzak neki valami ajándékot, és egyszerűen sehol sem találtam neki semmit. Itt viszont volt egy nagyon jó akció, ezért vettem neki egy fekete masnit, amit a hajába tud tűzni, valamint magamnak vettem egy cuki aranyláncot, amin az áll, hogy "state of mind", és egy choker is velem jött, amin egy apró Eiffel-torony medálka van.

Múlt hétvégén bementünk Miskolcra, és eredetileg csak egy órát terveztünk bent, végül ők lettek az eredményei. 
A Rossmannban egy arcmaszkot vettem, aminek a csomagolása fogott meg igazán, a DM-ben pedig egy Balea rózsás tusfürdőt. Illatra kellemes volt, majd meglátjuk, hogy használatra is az lesz vagy nem.
És már megint (lassan annyit vásárolok a Tallyban, hogy megszámolni sem tudom) a Tallyben megvettem ezt a piros, bordázott felsőt, aminek a különlegessége a mellrésznél van. Mondták mostohaanyámék, hogy választhatok valamit, hát választottam:)

Ezekről pedig nem is írnék semmit, csak annyit, hogy a Glamour-napokon szereztem be, és lássuk is, hogy mit is takar az a formabontás :)






Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
A héten sajnos elmaradt a bejegyzés, és a közösségi médiákon sem vagyok túlságosan aktív, DE ma megpróbálok egy kicsit visszaszokni a médiafelületekre, és megpróbálom behozni következő héten vagy akár ma az elmaradásomat egy újabb cikkel :)

Ma azokat a dolgokat szeretném megmutatni nektek, amikre le szeretnék csapni a Glamour-napokon, illetve, hogy hová tervezek menni :)

Egy nagy, meleg és puha sálra már igazán szükségem lenne, a H&M oldalán és a boltokban is elég jól néznek ki a sálak, mindenképpen meg fogom nézni az itteni választékot.
A Catrice folyékony Camuflage korrektora számomra is alaptermék lett, és a Rossmann-os kuponnal olcsóbban be is tudom szerezni, és mivel imádom, muszáj beszereznem egyet belőle, hogy ha elfogy, legyen rögtön pótlása.

Egy gyönyörű lilás-burgundis S-he körömlakkot kinéztem magamnak a DM-ben, az 50%-os kuponnal, majdnem ingyen juthatok hozzá. Nem is tudom, hogy van ez, mindig csodás körömlakkokat találok a Glamour-napokon a S-he darabjai közül, tudom, hogy ezzel sem fogok mellényúlni :)
A Mülleres kuponnal szeretnék betárazni egy újabb Essence Liquid Eyeliner-t.Ez már a harmadik darab lesz, amit megveszek tőlük, én folyékony szemhéjtusban rájuk esküszöm .

Ezek már nem kifejezetten a Glamour-napok miatt érdekesek, hanem mert tegnap kinéztem őket a DM-ben. A Maybelline paletta 1400 Ft-ra van leértékelve, amiért hétfőn vagy kedden muszáj leszek visszamenni, hiszen remek árajánlat egy eredetileg 4000 Ft-os palettáért, valamint felkeltette a figyelmemet egy Baleás arcmaszk, azt is be kellesz szereznem.
Az akciók között még felfigyeltem az 500 Ft-os Trend It Up rúzsokra, és találtam is egy szép színt, ami nem hagy nyugodni, azóta, hogy tegnap hazaértem, így muszáj lesz lecsapnom erre a három darabra, mielőtt elviszik őket.


Visszatérve a Glamour napokra, vágtam ki New Yorker kupont, onnan egyelőre még nem tudom, hogy mit vegyek, de ott mindig tonnányi jó dolgot és akciót találok, biztos vagyok benne, hogy most sem lesz másképp.
A Reserved, a Tally, a C&A, és a Takko üzleteiből nem tudom, hogy mit szeretnék venni, csak kivágtam a kuponokat, hátha találok majd valamit, ami tetszik, de most főként két darab pulóvert szeretnék, egy sima bebújóst, és egy kötöttet, valamint egy szép arany, rózsaszín vagy rosegold színű órát, mert nincs egyetlen órám se.
A Libriben valami olyasmi könyvet vennék, ami már nagyon érdekel, az Idegpálya könyves változata pedig már egy ideje mozgatja a fantáziám. A filmet imádtam, itt az ideje elolvasni a könyvet is. 

Ti részt vesztek az őszi Glamour napokon?


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
A szatyor, amiben gyűjtöttem a lejárt, és elhasznált termékeket, megtelt. A fotók elkészültek. És most a véleményemet is láthatjátok róluk.

Smink


A legnépesebb csoport az a smink lett. 
Miss Sporty So Perfect Stay és Miss Sporty So Clear korrektor:
Most voltam úgy vele, hogy hiába tartogatom, már évek óta meg van, legalább egy éve nem is használtam őket, nem is fogom, betettem őket a kidobásra való szatyorba. Ezek a darabok voltak életem első korrektorai. A legvilágosabb színben. Az elején nagyon tetszett, kísérletezgettem velük, a fedése nem volt rossz, viszont szükségem volt rájuk, mert a pattanásaim őrültek voltak abban az időben. Azonban, mivel nekem kombinált bőrtípusom van, és a pattanásaim az arcom száraz területein jelennek meg, a korrektor gyakran csúnyán rászáradt az arcomra, és nagyon látható volt, le is hámlott onnan napközben, így délutánra szinte semmi nem fedte a pattanásokat. Az áruk nem húzós, körülbelül 900 Ft körül mozognak, viszont nekem a kemény állaguk és szárító hatásuk miatt nem vált be, egyértelmű, hogy nem fogok többet Miss Sporty stiftes korrektort venni.
Rózsaszín rúzs: 
Egy túlságosan barbie rózsaszín rúzs, amit körülbelül 11 évesen vettem a helyi kisboltban. Gyerekként szerettem vele játszani, néha rákenni itthon a számra, most viszont beláttam, hogy csak a helyet foglalja, a színe olyan, mint a rosszul sminkelt nagyikon a rúzs, nincs rá szükségem.
Púderecset:
Egy rózsaszín, kompakt, púderecsetem volt, amit össze tudtam picire nyomni, hordozhatónak volt megcsinálva. Azonban tavaly széjjel esett, és már maga a szálak sem voltak túl használhatóak. 
Bourjois szempillaspirál:
Már használtan kaptam, de én is kiszáradásig használtam. A nevét nem tudom, mert az már réges-rég lekopott róla, de ha találok hozzá hasonlót, lehet, hogy veszek egyet, mert nagyon szép pillákat varázsolt. 
Sárga szemhéjpúder: 
Gyerekkori Bravo Girl újság imádatom egyik szerzeménye, amit soha nem használtam, mégis meg volt, aztán egyszer leejtettem pakolás közben, kiesett belőle egy darab és nem volt kérdés, hogy kukába kerül.
Astor és Avon körömágy ápoló krémek:
Kaptam őket és egyiket sem használtam.Azóta le is jártak. Kuka.


Essence The Satin körömlakk, engaged árnyalat:
Essence körömlakkból sok van a gyűjteményemben. Ezt a darabot pedig kifejezetten szerettem, szolid színe volt, így iskolában is viselhettem, de sajnos beszáradt. Újravenném, ha nem lenne már kivonva a forgalomból.
Boulevard körömlakk:
A lakk, a nyári kadásból származik, élénk sárga színe tökéletes nyári viselet volt, amikor használtam, azonban már beszáradt. A tartóssága viszont nem volt olyan szuper, így nem hiszem, hogy bármikor is vásárolnék belőle egy újabb darabot.
Essence Liquid Eyeliner black árnyalat:
A második Essence folyékony szemhéjtusom, amelyet elhasználtam. Nagyon sokáig elegendő volt számomra, napi szinten használtam, és nem száradt be. A színe szép, könnyű vele dolgozni, igaz, szeret a nap végére kicsit elkenődni vagy eltűnni, de volt már olyan, hogy nem mostam le a sminkemet éjszaka, olyan fáradt voltam, és másnap reggel még mindig a helyén volt ( ha meg nem, akkor nyomtalanul lepergett). Már újra is vettem.
Lovely Nude Makeup Kit:
Imádtam a palettát, de tényleg. Minden színét használtam, de történt egy szörnyű baleset. Kiesett a kezemből és szinte az összes szín összetört benne. Azt a néhányat megpróbálom megmenteni hajvasalóval, de a paletta maga, az kuka. Szerencsére még karácsonyra kaptam egy ugyanilyen palettát, így meg is volt az utánpótlásom.

Arc és haj


Balea szárazsampon barna hajra:
Aha, hét ezzel igen befürödtem. Behind My Makeup oldalán olvastam, hogy a barna hajra való darab rossz, de én úgy voltam vele, hogy adok neki egy próbát. Az első két-három alkalommal nem is volt vele semmi gond, de utána már csak büdös volt, csúnyán színezte a hajat, és csak még zsírosabbnak tűnt vele a frizurám. Nem sokat használtam ezután, csak állt egy darabig a polcomon. Soha nem fogok ilyet venni, maximum a szőkék számára készített verziót.
Avon Naturals olívabogyós arctisztító:
Nagyon sokáig használtam, nagyon üde érzést hagyott az arcomon, azonban kicsi nehéz volt lemosni. Lejárt, így muszáj volt kidobnom, de nem valószínű, hogy újraveszem.
Avon Clear skin blackhead clearing arctisztító:
Ez a mitesszer eltávolító sem volt rossz, azonban vigyázni kell vele, mert ha valahol nem mossuk le jól, és rajta marad a krém, akkor másnapra hajlamosak vagyunk új pattikat kapni. A szemcsék számomra egy kicsit durvák voltak, az elején még segített, de utána már csak rontott a helyzeten. Nem venném újra, inkább másokkal kísérleteznék.
Rossmann Passionfruit arcmaszk:
Egy hidratáló maszk volt, aminek az állaga inkább emlékeztetett testápolóra, mint bármi másra, de csak pozitív véleményem van róla. Nekem nagyon jól működött, a száraz arcbőrömet nagyon jól táplálta, és egy ilyen kis adag nekem három alkalommal elég volt. Az illata kellemes, nem hagy ragacsos érzést maga után. Ha találok még belőle, biztos, hogy veszek párat.

Test

Nivea Happy Time narancsos tusfürdő
Huh, nem is tudom hol kezdjem. Krémes állaga van, és nagyon "meleg" narancs illata, tipikus olyan illatról beszélünk, ami kellemes melengeti az embert télen, a nagy fagyokban. Jó volt használni, finom illatot hagyott maga után, és szuperül ápolt és hidratált. Viszont, mivel annyira szeretek új tusfürdőket kipróbálni nem vagyok benne biztos, hogy fogok-e még venni.
Star Nature epres parfüm
Olcsó kis parfüm, remek minőségben. Sok hihetetlenül fura illatban kapni, az ára 1000 Ft körül mozog mindenhol, és akár százforintos boltokban is találhattok belőle egy rakatot. Az illata nagyon kellemes volt, sokáig megőrizte magát a bőrömön, és nagyon sokáig tartott. Újraveszem? Talán.
Marie Colette dezodor: 
Egy nagyon édes, cukorkás illatú dezodorról beszélünk, amit még anno a Müllerben vettem. Akkor még tetszett az illata, mára már egy kicsit túl sokká vált. A feje is valahogyan lejött, és képtelen voltam megcsinálni, ráadásul nem is volt rendes dezodor, ugyanis semmit nem segített az izzadságon. Nem is gátolta, és még át is ütött az illaton az izzadságszag. Abszolúte nem venném újra.

Ti próbáltátok már valamelyiket?


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Back To School | Haul | Ruha
    Az intróképem valahol elkeveredett a két telefon, és a számítógép között, úgyhogy nem vesződök újjal, rögtön bele is vágok a legújabb Back ...
  • Let's Talk | Lopás, rablás és egyéb szinonímák
    Azt hiszem itt az ideje egy kis beszélgetős posztnak. Ma azonban kicsit mesélősebbre venném a figurát. Eredetileg egy újabb Back To School ...
  • Tinidiszkó - Hogy mi van?
    Legjobb bejegyzéstípusoknak tartom azokat a cikkeket, amik valós történetek, események alapján készülnek vagy íródnak, éppen aktuálisak vag...
  • Év végi NYEREMÉNYJÁTÉK
    Azt hiszem, ennyi évnyi bloggerkedés után, már ideje volt egy nyereményjátéknak a blogon :) Ugyan nem lett egy hatalmas nagy csomag, de ...
  • 100 kérdés challenge
    A mai nap egy egész más topikkal jöttem, mint, amivel szoktam. Ezt a fajta challenget a WeHeartIt-on láttam, ha szeretné valaki, bátran kit...

Ami eddig történt

  • ▼  2021 (1)
    • ▼  január (1)
      • Lássuk melyik termékek váltak be a régi vásárlásai...
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose