Na, mi telt el megint? Ja, egy újabb hónap, nagyon fantasztikus. Igazából, fel sem tűnt, hogy őszinte legyek. Annyira nagy a rohanás az életemben, hogy azt sem tudom, hogy merre jár a fejem mostanság. Most akartam megosztani a Pesti Vlogomat, mint bejegyzés, erre mit látok? Hogy még nem készítettem Júniusi Művelődőt, és örülnék neki, ha ez nem maradna ki. Szóval most itt vagyok, és próbálok valami értékelhetőt alkotni :D
Nagyon különös, de júniusban legtöbbször sorozatot néztem, amin magam is meglepődtem. A Jóbarátokból és a Legaciesből újranéztem pár részt, ami úgy jól esett, nem sokszor szoktam csak úgy újranézni pár részt, szóval ez új volt.
Befejeztem a Kaleido Star sorozatot, újra, és istenem. Imádom, szeretem, egy álom sorozat. Olyan csodálatos, komolyan mondom, hogy szavak nincsenek rá. Az ember csak nézi elámulva és azt kívánja bár az egész valóság lehetne. Elképesztő.
A PLL Perfekcionisták első évadát is befejeztem, amiről el kell mondanom, hogy a végére nagyon érdekelni kezdett, így már alig várom az új évadot, mert nagyon jól összerakták úgy, hogy az ember csak még többet akarjon belőle. ( Csak azért ne 8 évadot)
A Buzzfeed Unsolved True Crime és Supernatural sorozatokat az elejétől fogva követem, azonban a hónapban rendeztem egy amolyan egybe minél több részt megnézni pillanatot. Én személy szerint jobban kedvelem a Supernatural részt, de a True Crime se rossz.
Még mindig a Once Upon a Time-t nézem, jelenleg még csak a második évadnál járok, és a szálak ajjaj, egyre jobban kavarodnak, a legszívesebben mindenkit ülepen billentenék, de hát sajnos nem tehetem. Mindenesetre nagyon érdekes, kíváncsi vagyok a folytatásra.
Folytattam a Visszatérők új évadának részeit és meg kell mondanom, hogy az első pár rész után nagyon durván agyfaszt kaptam. Fogalmam sincs, mit akarnak kihozni belőle, de remélem nem szúrják el, mert van benne potenciál.
A hónapban volt időm egy kicsit énekelgetni, be is illesztem azokat, amiket nagyon szerettem a hónapban:
Ez pedig a legmegdöbbentőbb. Csak három új filmet láttam a hónapban, ami huh. Hát magamtól nem erre számítottam.
Még soha nem láttam a Mary Poppinst, ami tudom, szégyen, de engem soha nem érdekelt annyira. Furcsa volt számomra Julie Andrewst fiatalon látni, hiszen nekem a Neveletlen hercegnőből ismerős, de nagyon jól játszotta a szerepét. De! Annyira nekem a film nem jött be. Kicsit idétlen volt, meg túl hosszú, én nem tudtam értékelni annyira, amennyire szerettem volna.
A Milliárdos fiúk klubja nagyon durva volt, már ha azt nézzük, miről szól az egész. Rámutat, hogy a nagykutyák világában mennyire tudnak játszani az emberek, még a nem létező pénzzel is, megmutatja az "elit" élet árnyoldalát, a botrányokat, hogy egy ilyen helyen senki sem ártatlan.
A Schindler listája pedig lélegzetelállító volt. Annyira jól mutatja be a szörnyűségeket, hogy az ember nem bírja felfogni, hogy ez tényleg megtörtént. Voltak olyanok akik ilyet csináltak, és természetesnek gondolták. Undorító, de nagyon lebilincselő volt.
Érdekes módon sikerült egy kevés könyvet elolvasnom, illetve befejeznem.
A Miért jó hinni volt az eddigi legrosszabb hitről szóló könyv, amit olvastam, számomra túl száraz volt, nagyon az ember szájába akarta rágni a saját véleményét és nagyon tolta az általa kialakított igazságot, amely szerintem felelős lehet nagyon sok elvakult hívőért.
Jamie McGuire Véletlen szerelem című könyve is elolvasásra került miközben utaztunk a Voltra, és molyon olvastam, hogy nem ez az írónő legjobb könyve, szóval még nem adtam fel a reményt. Ezzel sem volt komolyabb gond, csak szimplán butácska volt az egész, és nem jól kifejtett. Értem én, hogy ez direkt ilyen rövidre írt kis trilógia, azonban jobban is ki lehetett volna fejteni benne ezt vagy azt így talán jobban tudtam volna azonosulni a karakterrel.
Krystal Sutherland A szerelem kémiáját is befejeztem, és teljesen igazam volt. Ez nem egy hétköznapi történet. Végül nem egy olyan happy endet kapunk, amire várunk, azonban én most mégis meg voltam elégedve a befejezéssel. Egy életszakaszról olvashatunk, egy időtartamról egy ember életéből és nem a megpecsételt sorsról, ahogy a legtöbb YA regényben, és pont ettől volt valódi és szerethető. Nem volt az egész túl idealizált, de túl mocskos sem, mindenből annyi volt, amennyi a valódi életben is megtörténhet.
A kedvenc könyvem egyértelműen a A kis francia panzió volt. Itt nem tinidrámát olvashatunk, hanem már felnőttet :D A lényeg a lényeg, hogy nagyon jól összeszedett, humoros, kellőképp pikáns, de idillikus, botrányos de mégis fülsüketítően nyugtató kis könyv ez, amit boldogság olvasni, és a letehetetlen kategóriát súrolja.
