Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Egy újabb hónak végére értünk, ami a blog számára egy újabb Művelődőt jelent. Ha így most értékelnem kellene a hónapot azt kell mondanom, hogy hihetetlenül jól indult, nagyon pozitívan kezdtem az egészet egy fantasztikus június után, aztán a hónap második hetétől dolgozni kezdtem egy nagyon szuper helyen, jó közösségben és olyan munkát is végeztem, amit igen szerettem. Habár leterhelő volt, és nagyon sok energiámat vette el, én mégis jól éreztem magam, és nagyon hálás voltam, hogy pont j időben voltam jó helyen ahhoz, hogy megkapjam ezt az állást. Aztán jött a nagy Bumm, ami igencsak keservesen lelökött a magaslóról, ugyanis sikeresen eltörtem másodszorra is ugyanazon a helyen a lábamat, ami egyrészt kiakasztó, mert majdnem a nyár végéig gipszben kell élnem az életem - ami nem csak azért negatív mert mindenki bámul ha utcára mintha valami cirkuszi látványosság lennék - hanem az elviselhetetlen hőség miatt is, hogy nem tudok így edzeni, és még a munkahelyemet is elvesztettem a négy nap fekvőgipsz miatt, igazából oktalanul. Így érzelmileg egy kicsit megborultam, újra előkerülnek azok a sötét gondolatok, amik eddig elkerültek, éjszaka nem hagynak aludni így gyakran még hajnali egykor is azon kapom magamat, hogy a történteken rágódom, és, hogy egy pillanat mennyire el tudta rontani azt, amire nagyon szükségem lett volna. 
Események terén így nem is történt sok minden, egyszer találkoztam az egyik barátnőmmel, meg egyszer egy haverommal, kétszer elmentem vásárolni, amiről érkeznek majd a videók, szülinapot ünnepeltünk. Elmentünk Tokajba a családommal ebédelni, amiről nem tudom, hogy hozzak e bejegyzést vagy ne, és voltunk moziban is, amiről viszont igenis jön majd egy bejegyzés!
Wendy Higgins Sweet-Evil sorozata volt számomra a hónap olvasmánya. Nem szeretnék sokat regélni itt róla, mert egy külön bejegyzést tervezek róla, de nagyon tetszett az a világ, amit az írónő felépített és a történet maga is nagyon nagyon jó volt. 

Kezdem a filmeket egy mesepakkal, hiszen ebben a hónapban megnéztem pár régi Disney kedvencet. A kis hableány számomra mindig egy ultimate mese volt, a Hamupipőke viszont már gyerekkoromban is vegyes érzelmekkel töltött el, hiszen szerettem a mesét, de a gonosz mostoha bánásmódját - obviously - nem. A Csipkerózsikát talán egyszer sikerült megtekinteni gyerekkoromban, viszont tudom, hogy ebből nagyon sokféle változatot láttam, így amikor újranéztem számomra az egész egy kicsit morbid volt. Mármint, nem igazán értem, hogy ebben mi tetszhet a gyerekeknek annyira nagyon.
A hónapban sajnos kevés olyan film volt, ami igazán elnyerte volna a tetszésemet, összesen négy darab volt, amire azt mondhattam, hogy hú. A Mad Max Fury Road számomra tök ismeretlen filmnek számított (nem láttam az előző részeket) de meglepően tetszett és izgalomban tartott. A Rivaldafényben - Pörgesd fel! egy újabb táncos film, ami meglepően tetszett és élveztem habár hiányoltam belőle a nagyobb táncos jeleneteket. És ha már jelenetekről beszélünk, ki ne szeretne néha egy olyan filmet látni, ami tele van mindenféle zenés jelenettel és csillogó szemmel nézni végig az egészet? A Mamma Mia! számomra mindig is egy olyan film volt, aminek a létezéséről tudtam, mégis ódzkodtam attól, hogy megnézzem, így mikor apu közölte, hogy megnézzük holnap a moziban a második részét, úgy éreztem pótolnom kell, és megnéztem. És nagyon tetszett, sőt, erről is tervezek egy külön bejegyzést, szóval az is coming soon ;)
Akadt pár olyan film, amin eligazodni annyira nem tudok, vagy legalábbis a saját érzéseimet nem tudom velük kapcsolatban kifejezni és ha számmal kellene értékelnem, hogy mennyire tetszettek (nem a film értéke, hanem személyes vélemény), akkor olyan 5-7 pont között lennének értékelve. Ezekre a filmekre szerintem mind jellemző egy kicsit az abszurd morbidság, az élethű dolgok keveredése a fantáziával, és olyan keverékeket adnak ki, amiknek megítélése csakis az ember hangulatán múlik. A Kalifornia Álom megnézése már jó régóta tervben van, amióta láttam a moziban róla az előzetest, de kissé csalódást okozott. Olyan bummra vártam, mint a Mamma Mianál vagy a régi HSM filmeknél itt viszont sokszor értelmetlenek voltak a zenés részek és a sztori is olyan hebehurgya. Értem én, hogy álomkeresés meg minden de a történet maga valahogy elcsúszott és nem igazán volt mesélni való benne.
A Grand Budapest Hotel pont a furasága miatt tetszett és ez volt az oka amiért nem tetszett. Néha kicsit túl parodizáltnak éreztem, néha viszont túl komolynak az előző jelenetekhez képest. Igaz ilyen történetet még sehol sem hallottam az biztos. 

Az Engedj be! korábbi verziója. Őszintén, ebben is csalódtam egy kicsit. Én azt mondom, hogy egy horrort sokkal jobban át tud adni egy film, mint egy könyv, mert ugyebár olvastam a könyvet, de egy nagyon lagymatag filmet kaptunk ahhoz képest, ami a könyvben van. Oké, hogy ötszáz oldalt nehéz belezsúfolni egy maximum két órás filmbe de könyörgöm. Hol a hátborzongató véres részek, az erőszaktevés, és Oskar valódi zaklatása? A film nem adta át azt a történetet, még kis részben sem, mint, ami a könyvben volt.
Liza a rókatündér. Hmmm. Az egész egy kicsit túl parodikus volt számomra, azt hiszem jobban tetszett volna, ha ezt nem egy vicces irányba, hanem komolyabb vizekre terelik és szerintem egy sokkal másabb és sokkal remekebb mű születhetett volna, habár mondom, ez a furcsaság az, ami miatt nem tudom eldönteni, hogy most tetszik e a mű vagy sem. 
A Faun labirintusa. Egy érdekes film, amiben a történelem és misztikum, egy kicsit horrorisztikus is, azonban én tényleg vártam azt a csodát, azokat a fantasy elemeket, azokat az eseményeket, amik majd naggyá teszik ezt a filmet, de nem történt meg, a sztori egy-két kisebb kiugrás kivételével langyosan sétálgatott a végéig.
A Dzsungel könyvét egészen élveztem, azonban nem volt meg az a varázs, amit én vártam volna, és még a figyelmemet sem kötötte le úgy, ahogy kellett volna.

Aztán ott vannak azok a filmek, amik abszolút Nem kategóriások. A két hét múlva örökké egy nagyon lapos sztori volt, semmi kiemelkedő, és habár imádom Sandra Bullockot és Hugh Grantet, ez egyértelműen nem a legjobb filmjük volt. 
Az Ask Me Anything csak angolul volt fent, és elvileg így nagyon le kellett volna kötnie, főképp a koncentráció miatt, de ez a film úgy volt borzalmas, ahogy. 
A Halloween című kultusz film eddig kimaradt az életemből, és őszintén megmondom, nem is vesztettem vele semmit. A sztori rohadt unalmas volt, a szereplők buták voltak (most komolyan, ki dobja el többször is a kést, ami megmentheti az életét, ha Michael ugyanúgy felkelt először, másodszor úgyse fog, mi ha először már megtette)

Rövidfilmek:

  • Erma
  • The Little Mermaid
  • Re-Gifted
  • Selfie Cat
  • Cheat Day
  • Overcomer
  • No monsters
  • Being Pretty





Belehúztam a sorozatokba, most főképpen azokhoz volt kedvem. 
Sikerült megnéznem az Egynyári Kaland harmadik évadát, ami eléggé eltér az első kettőtől, habár persze mindig elbúcsúzunk egy-két szereplőtől, és kapunk egy-két újat.
Befejeztem a Vadmacskák című sorozatot, amiből már csak három rész volt hátra, és meg kell mondanom, azért egy kicsit szomorú vagyok, hogy egy évad után elkaszálták, szerintem volt potenciál benne. 
Elkezdtem a Rólunk szól második évadát, de még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a sorozat az én ízlésemnek való-e vagy sem.
Nagy sajnálatomra befejeződött egy hihetetlen értékekkel rendelkező sorozat, a The Fosters, amiről hozok majd nektek egy full bejegyzést, a véleményemmel.
Megnéztem a 13 okom volt második évadát is, amiről szintén egy külön bejegyzésben fogom feszegetni a sorozattal felmerülő problémákat.
Néhány Dr. Csont epizód is belefért júliusba, bár meg kell mondanom, érezni a sorozat hanyatlását már a 8. évad körül, már egyáltalán nem bír úgy lekötni, mint, ahogy az előző évadok tették.
A visszatérők egyszerűen hihetetlen, az új évadról és annak a végéről szintén egy külön bejegyzésben fogok nektek beszámolni.
A The Originals is a végéhez közeledik, nemsokára leadják a sorozatzáró epizódot, de hihetetlenül meg vagyok elégedve ezzel az évaddal is, sajnálom, hogy ilyen hamar véget ér, de a befejezésről úgyis külön bejegyzést hozok majd :D

A High School DxD, az egyetlen anime, amit megnézek, is elérkezett egy újabb évad végére, és nem bírom már kivárni azt az időt, amikor végre új évadot kap, hiszen olyan izgi volt ennek is a vége *-*

A Wendy egy minisorozat volt, ami viszont nem nyerte el a tetszésemet, hiszen túl volt csűrve-csavarva köbö hat olyan miniepizód, ami nagyjából huszonöt perc volt összesen.Szóval ha csak nm meghalni akarsz, nem érdemes megnézni.

A Pretty Dirty Secrets a PLL egy miniepizódokból álló kis "melléklete" amit most sikerült megnéznem, de igazából értékes plusz információt nem tudtam meg. 
The Fosters -Girl United Webisode részei viszont cukik voltak, örültem, hogy egy kicsit többet láthattunk a Girls United életéből :)



Mostanában három számot énekelgetek kitartóan, és a dalírás is kezd vissza térni, szóval nem is beszélek, csak belinkelem a három zenét :)





Kezdek magam visszaterelni az írás felé, és egész jól haladok, mostanában írtam pár verset, a current könyvemet is folytattam, sőt bele kezdtem egy újba is, amit megint csak az egyik álmom ihletett.


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Habár már beleszaladtunk eléggé a szeptemberbe, azért nem hagynám ki a visszatérésem utáni első alkalmat arra, hogy megírhassam a havi Művelődőt :)
Igazán restellem, hogy augusztusban így kimaradt az olvasás, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi történhetett velem. Az az egyszerű kifogásom, hogy sajnos nagyon sok tennivalóm és elfoglaltságom volt, így egyszerűen már nem jutott arra időm, hogy egy történet olvasását élvezhessem.

Bree Despain könyvsorozatába kezdtem bele, és el is olvastam az első két részét. Őszintén, a fülszöveg alapján eléggé érdekesnek találtam, de a történet még csak részleteiben sem hasonlított arra, mint amit én elképzeltem. Az elején még túl furcsának tűnt az egész megfogalmazás, valahogy az írásmód nem volt számomra az igazi, végül aztán elég pofás könyv kerekedett belőle, a tökéletes pedig hirtelen nagyon is mocskosnak látszott, több szempontból is. Ahogy pedig később visszatértem a borítókra, és a címekre, azok nagyon is értelmet nyertek számomra. A háttértörténet elképesztően részletes lett, a farkasok misztériuma bámulatos, azt kívánom bár jobban ki lenne dolgozva maga a történet is.
Jennifer E. Smith Ilyen a Boldogság című könyve már régóta tervben van, ez ugyanis egy kiegészítő kötet a Milyen Is a Boldogsághoz?, amit egyszerűen imádtam. Ez a történet is nagyon aranyos volt, bár ez sem pont az volt, amit elképzeltem, kicsit szomorkás is, de engem ez is lenyűgözött. Mondjuk, engem nem túl nehéz lenyűgözni, de azért mégis. 
Filmekből bőven jutott augusztus hónapra is, így több kategóriára bontottam őket.
Újranéztem az egész Beavatott sorozatot egy kihívás kedvéért. Így sokadik nézésre, már feltűnnek a hibák nekem is, a rózsaszín lepel, ami néhány filmnél ködként ereszkedik a szememre, már lassacskán lehull, így már a negatívat is észreveszem. Bár azt kell mondjam, hogy a harmadik rész, az egy hatalmas nagy katasztrófa lett, azért mégis csak sajnálom, hogy a könyv végét nem láthatjuk filmben. Persze az első filmet nem űbereli egyik másik rész sem, olyan világba, és hangulatba vezet be minket, amit eléggé megváltoztatnak a továbbiakban.

A Demóna a TV-ben ment, én alapból nem szoktam televíziót nézni, de emiatt leültem elé, jó volt újra látni, elsőre is nagyon tetszett, másodjára már több részletre is oda tudtam figyelni.
A Bájos törtető az egyik kedvenc Disney, élőszereplős filmem, nem tudom, mi ragadott meg benne, de úgy bírom az egészet, szívesen néztem meg újra egy kihívás kedvéért.
A Fák Jú Tanár Úr egy újabb olyan film, ami kedvéért bármikor leülök a TV elé, a humora, az egyedisége, a szabályokat nem követő életmód teljesen oda tud láncolni a képernyő elé.
A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei a mozi vásznon kívül is jól nézett ki a TV-ben, ami furcsa, hiszen említettem, hogy nem szoktam nézni, mégis, ebben az augusztusban többet volt bekapcsolva a készülékem, mint fél éven keresztül. Szóval a film, a kigondolás, a megvalósítás bámulatos, bár még nem olvastam a könyvet, de ha további véleményre vagytok kíváncsiak egy egész bejegyzést szenteltem korábban ennek a filmnek.
Két filmet sikerült megnéznem a moziban, az augusztus valahogy mindig ilyen mozis hónappá kerekedik. Az Anyák elszabadulva egy butácska vígjáték, különösebb mondanivalója nincs, számomra egyszer nézhető film volt, egy családi mozizásnak megfelelt.
Na, de a Pappa Pia. Te jó ég! Egész nap áradozhatnék a filmről, hogy mennyire magába szippantott a mozivászon, hogy a lábam minden szám alatt táncra akart perdülni, hogy úgy éreztem magam, mintha egy mesébe csöppentem volna. Egy limonádés hangulatú film, természetes happy enddel, de olyan jól megoldották. Ez pedig tényleg az első olyan magyar film, aminek a megnézésére önként vállalkoztam. Már az előzetese is úgy felcsigázott, és a filmben sem kellett csalódnom. Sokszor ugyanis, egy-egy előzetest annyira jól megcsinálnak, hogy az embernek csalódást okoz maga a film. Na, itt nem. Szuper volt.
Persze nem csak szuper jó filmek kerültek megnézésre, sajnos voltak olyan darabok is, amik nem érték el nálam a "hű" kategóriát. A láthatatlan tesót, egy kihívás miatt néztem meg, de nem nyerte el a tetszésem, csak végigszenvedtem. A Mélytengeri pokol kissé Titanic szagú volt, ha így jobban belegondolok, megint csak, hiába Dylan O'Brien játszik benne, rajta kívül annyira nem kötött le a történet. A Minden, minden megnézésére a nagy hype miatt vettem rá magam, sokan áradoznak, hogy milyen jó film, szerintem nem lett olyan szuper, mint, amilyennek állítják. A francia, Egy őrült pillanat című film, egészen lesokkolt, aminek talán ez is volt a célja, de maga az egész történet nem tetszett, kesze-kusza volt, ráadásul feleslegesen.Az Ilyen a formám és a Most jó még ahhoz képest nem voltak rosszak, de csak háttérfilmként tudtam őket nézni, mert nem kötöttek le igazából.
A Szépség és a Szörnyeteg filmes változata is belopta magát a szívembe,sőt, talán még azt is mondhatom, hogy ez jobban tetszett, mint az eredeti mese. Annyira magába szippantott, hogy úgy éreztem, én is a film részese vagyok. Emma Wattson pedig kivételesen jól játszik ebben is. A Két bébszitter kalandjai szintén kihívás része volt, de nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. A sztori jó volt, a csavarok, ez az egész üldözés, az ilyen típusú filmek mindig is bejöttek. Az Utódokkal sincs másképp a helyzet. Régen nagyon sok reklámot láttam róluk az interneten, de Disney filmként nem mozgatott az, hogy én meg is nézzem, de kár, hogy nem láttam előbb, mert egy nagyon jó háttér történettel rendelkező filmet csináltak. Itt, ami a legjobban a kakukktojás, az a Snowpiercer - A túlélők viadala. Bámulatosan volt ez is összerakva, egyedül csak a végét sajnálom, hogy ilyen lett, de a film, na az nagyon lekötött.

Ahogy kikerült a Teen Wolf folytatása, egyértelmű volt, hogy nekem látnom kell. Imádom ezt a sorozatot már az első rész óta, igaz, az utolsó évad már most fájdalommal tölt el, már csak egyáltalán azért, mert utolsó.
Egy másik természetfeletti sorozatot is végignéztem, A kiválasztottakat, igaz, csak egy évados volt, mert kaszát kapott, amit én egyáltalán nem értek, hogy miért, hiszen igazán jó volt, az évadzáró pedig nagyon sok izgalmat kecsegtetett számunkra. Igaz, néhány szereplőt már párszor fejbe lőttem volna, de egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy így ért véget egy sorozat.


Ha már sorozatok, a nagy felhajtás miatt, én is megnéztem az újonnan debütált Riverdalet, igaz, nálam nem okozott olyan hatalmas fangörcsöt, mint az emberek 80%-nál, de nem rossz kis bűnügyi sorozat, már várom, hogy mit hoznak ki a második évadból.
Az Egynyári kalandra még júliusban találtam rá. Magyar sorozat, így elég sok aggályom volt, amikor elkezdtem nézni, de nagyon meglepődtem azon, hogy mennyire jól bemutatják a fiatalok világát, milyen jól átköszön a Balatoni életérzés, és, hogy nem a tökéletes álomvilágot kapjuk. Sőt, még a sztori is jó, és élvezhető is. Augusztusban a második évadot néztem végig, várom, hogy végre a harmadiknak is nekikezdhessek.
A híres film, 10 dolog, amit utálok benned sorozat változata. Átalakítva, kicsit hétköznapibbá téve a történetet. A filmért annyira nem rajongtam, de a sorozatra kíváncsi voltam a szereplőgárda miatt. És amit mondanom kell az az, hogy te jó ég, el sem hiszem, hogy ez a sorozat is kaszát kapott, mi az, hogy csak egy évadot kaptunk belőle, főleg a vége, az valami rettenetesen izgalmas, nem is bírom felfogni, kik voltak azok a hülyék, akik kaszát adtak ennek a csodálatos sorozatnak!

Az éneklés augusztusban nagyon háttérbe szorult, egyszerűen nem találtam olyan számokat, amik tetszettek volna, amit meg akartam volna tanulni. Azért három számot mégis sikerült, az egyik a Margaret Island - Nem voltál jó című száma. Azóta vagyok Margaret Island fanatikus, amióta Csillagponton hallhattam őket élőben. Jó, azelőtt is szerettem őket, de az a hangulat, ami a koncerten uralkodott, hát az egyszerűen csodálatos volt. Harry Styles - Sign of the Times című számában van valami, ami egyszerűen csak megkedvelteti veled a számot, pár nap múlva meg már kívülről fújod az egészet. Bruno Mars, viszonylag régebb számát is megkedveltem, a When I Was Your Men ritmusa és lüktetése olyan drámai szintre emelkedik néha, amit öröm énekelni.
Az írás is megint csak hanyagolódik, csupán az új könyvem második fejezetéig jutottam, és egy még újabba kezdtem bele, aminek az első fejezetét írom, de mostanában valahogy nem érzek motivációt arra, hogy folytassam a történeteket. Vagyis, egyszerűen csak lusta vagyok írni.

Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Back To School | Haul | Ruha
    Az intróképem valahol elkeveredett a két telefon, és a számítógép között, úgyhogy nem vesződök újjal, rögtön bele is vágok a legújabb Back ...
  • Let's Talk | Lopás, rablás és egyéb szinonímák
    Azt hiszem itt az ideje egy kis beszélgetős posztnak. Ma azonban kicsit mesélősebbre venném a figurát. Eredetileg egy újabb Back To School ...
  • Tinidiszkó - Hogy mi van?
    Legjobb bejegyzéstípusoknak tartom azokat a cikkeket, amik valós történetek, események alapján készülnek vagy íródnak, éppen aktuálisak vag...
  • Év végi NYEREMÉNYJÁTÉK
    Azt hiszem, ennyi évnyi bloggerkedés után, már ideje volt egy nyereményjátéknak a blogon :) Ugyan nem lett egy hatalmas nagy csomag, de ...
  • 100 kérdés challenge
    A mai nap egy egész más topikkal jöttem, mint, amivel szoktam. Ezt a fajta challenget a WeHeartIt-on láttam, ha szeretné valaki, bátran kit...

Ami eddig történt

  • ▼  2021 (1)
    • ▼  január (1)
      • Lássuk melyik termékek váltak be a régi vásárlásai...
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose