Nos, elmondhatjuk, hogy a Halloween megállíthatatlanul terjed az egész világon, itt Magyarországon is, habár ránk még mindig jellemző az általános tiltakozás a túlságosan "amerikai" ünnepekkel kapcsolatban, amik jellemzően az idősebb generációk körében váltanak ki negatív érzéseket. Én személy szerint gyerekkorom óta rajongok ezért az ünnepért, nem csak azért mert ilyenkor az angolszász országok gyermekei rengeteg csokoládét kapnak, hanem a hangulata is mindig lenyűgözött. Sosem tartottam nagyon ezt az ünnepet, a mai videómban is láthatjátok, hogy ennyiben megragadtam az elmúlt évek során.
Hát, ez a pillanat is elérkezett az életemben, olyan dolog, amire sohasem számítottam volna, ugyanis egyetemista lettem. Gyerekként el nem tudtam képzelni, hogy mi lesz belőlem, abban azonban teljesen biztos voltam, hogy én a szükségesnél nem fogok többet iskolába járni. Számomra valahogy magától értetődő volt az, hogy gimnáziumba mentem, nem is gondolkodtam el máson, habár a jövőmnek egy egészen más utat képzeltem el. Akartam lenni sok minden, és ezeket az álmaimat mind a mai napig meg is tartottam, ám valahogy még most is hihetetlennek tűnik, hogy egyetemista lett belőlem, pont az, ami én soha nem akartam lenni. A gólyatábornak köszönhetően az elmúlt időszakban elég sok időt töltöttem az Egyetemvárosban, ám meg kell mondanom, még mindig úgy érzem magam, mint aki gimnazistaként szemléli az egészet.
Persze már most érzem azt a szabadságot, amit az egyetem nyújt, és el kell ismernem, egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy mit is kezdjek ezzel az egész helyzettel, kicsit elveszettnek érzem magam.
Mivel elég szorongó, csendes és alapvetően introvertált személyiség vagyok, a gólyatábor kezdete előtt ugyanúgy végigjátszódott bennem ugyanaz a metódus, ami mindig. Természetesen aggályokkal rendelkeztem a legelejétől, mást nem is tudtam elképzelni, csak azokat az amerikai filmeket, amik az egyetemről szólnak és totál off az egész. Másodszor, eszembe jutott, amikor egy egyetemista ismerősöm megjegyezte, hogy tényleg olyan az egész mint a filmekben, így persze nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Énem két lénye viaskodott bennem, az amelyik élni akart, ú embereket megismerni és élményeket szerezni, valamint az, amelyik fél minden új helyzettől, nehezen ismerkedik, fél megszólalni új emberek közelében, és inkább marad a takarója védelmében egész nap.
Nagy nehezen mégis sikerült magam rábeszélnem a jelentkezésre, mert tudtam, hogyha ne megyek el a gólyatáborba, akkor utána az egyetemen még nehezebb lesz új embereket megismernem és új kapcsolatokat kialakítanom. Úgy voltam vele, hogy egy kisebb rossz, a nagyobb jó ellenében. Persze egyúttal izgatott is voltam, mégis, olyan gyorsan telt így már nyár végén az idő, hogy egy kicsit elfeledkeztem arról, hogy mikor is kéne elkezdeni izgulni. Így a gólyatábor előtt egy nappal olyan szorongás jött rám, hogy azon gondolkoztam, hagyjuk ezt az egészet, nem megyek, félek, hogy tényleg valami olyasmi fog történni, amit én nem akarok.
Nos, a tapasztalataim a következőek:
Az első aggályom az volt, hogy olyan hatalmas maga az Egyetemváros, hogy nem fogom tudni, hogy hová kell menni. Ez a problémám végül megoldódott, de így visszagondolva örülök, hogy nem egyenesen a egyetemre mentem ki, hanem kijelölt találkozóhelyeken, így megkezdhettem egy kisebb csoporttal való megismerkedésemet. A felmenetel sem volt így olyan nehéz, csak követnem kellett őket oda, ahová mennem kellett.
A második problémám az volt, hogy csak pár napja vetettem le akkor a gipszet a lábamról, ráadásul saját felelősségre, ergó az még mindig törött volt, és csak a legkisebb ütés is újra teljesen eltörhette volna azt a részt, ami már összeforrt, szóval aggódhattam azért is, nehogy valami benga vagy részeg állat telibe tapossa a lábamat, amit elég sikerese elkerültem egészen az utolsó estéig.
Az első napunk elég laza volt, főleg az ismerkedésről szólt az egész, valamint este volt egy kisebb vetélkedős ügyességi játékos dolog, amiben próbáltam annyira kivenni a részem, amennyire törött lábbal az ember tud mozogni. Pláne volt az egészben, hogy a BTK gólyái mind családokba voltak osztva, így elmondhattuk, hogy máris megkönnyítették a dolgomat az ismerkedésben, ráadásul négy ágya szobában voltam így minden egy kicsivel könnyebb volt. A családok alapján, nem csak a karok, hanem a BTK-s családok közt is versengés folyt (amiben sajnos csak második lett a család, kicsit sajnálom, hogy nem tudtam többet tenni az egészért, de így is annyira kivettem a részem az egészből, amennyire tudtam)
Egyébként tényleg rengeteg programon vettünk részt, komolyan reggeltől estig folyamatosan csak sétáltunk, napi minimum 10 km-t, lézer harcoztunk, részt vettünk néhány komolyabb programon is, volt borkóstolás, és volt egy egész sport nap - ami ugye nálam offos volt a lábam miatt.
De nagyon örülök, hogy elmentem, hihetetlen élményekkel távoztam, és megismertem nagyszerű emberekkel, ráadásul megint csak sikerült kicsit változtatniuk a nézőpontomon, ami egy plusz pont nekik.
Egy rövid videót is csináltam, amit csak az adott linken tudtok elérni, ugyanis nem teljesen a közéletnek szántam, hanem afféle emléknek, de persze attól még publikus az egész
Szóval így végezetül, mindazoknak, akik a jövőjüket egy egyetemen képzelik el, mindképpen ajánlom, hogy próbálják ki a gólyatábort, mert tényleg annyi mindennel gazdagodtok, ami a későbbiekben még nagyon hasznos lehet.
A mai nap végre megérkezett a Siófokról készült Vlogom is! :) Vért és könnyeket izzadtam, mire sikerült megszerkeszteni, annyiszor lefagyott, és annyi szerkesztési nehézség támadt vele, de sikerült és az időt is sikerült leredukálnom közel negyven percről :'D
Egyértelműen csodás három napról beszélhetünk, még akkor is, ha nem fürödtünk a Balatonban, mellesleg még mindig szívesen lemennék csobbanni egyet, de majd jövőre. Az ételek, amiket ott ettünk isteniek voltak, az árak nagyon barátiak voltak mindenhol és rengeteg program és látnivaló várja a Siófokon üdülőket, nem csak a Balaton. Mi a szállás.hu-n keresztül foglaltunk szállást, ami gyönyörű volt és még olcsó is, és kaptunk egy halom kupont is, amit plusz volt, és egyébként jól is jött. Siófok maga csodás város, habár annyira nem sikerült felfedezni, és őszintén vágyik vissza oda a szívem <3
Elég sokat gondolkodtam, hogy végül azt a másik két napot is belevágjam vagy ne, de megtettem, mert úgy gondoltam, csak így kaptok teljes képet, ha már az első nap végén beharangoztam :D
Kedvenc bejegyzéstípusom, amikor végre összegyűjthetem nektek, hogy miket is néztem és olvastam, hogy mivel töltöttem az időmet, a sulin és a tanuláson kívül. Ez a Művelődő számomra pedig még izgalmasabb, ugyanis egy "rövidke" vlogot is készítettem nektek, amit a bejegyzés végé meg is tekinthettek :)
Ebben a hónapban eléggé megszenvedtem a könyvekkel, ugyanis most nem "örömből" olvasgatok, hanem nagyban benne vagyok az emelt magyar érettségihez szükséges könyvek elolvasásában. Hála az égnek, egy hónapon belül sikerült befejeznem Bulgakov Mester és Margarita című könyvét, amit nem értek, hogy mégis hogyan tetszhet másnak. Nagyon morbid, ahogyan egy Jézus-Sátán vonalat boncolgat végig a történeten, az, hogy tele van kimondhatatlan orosz nevekkel. Egyszerűen ez nagyon nem az én olvasmányom volt.
Persze azért haladni kell a többivel is, így még februárban kettőbe is belekezdtem. Weöres Sándor Psyché könyvét, és Borbély Szilárd Nincstelenek című művét még jelenleg is olvasom.
A filmek azért még így is szerves részét képezték a napjaimnak, így megint sikerült megnéznem egy jó adagot.
Rövidfilmeket is megnéztem egy párat, ha ti is szeretnétek pár percnyi cukiságot látni, a nevükre kattintva megnézhetitek őket:)
Rövidfilmek: Mixer Minyonok, On The Same Page, Last Shot, Nuit Blanche, Paper Attack, Course of Nature, Dream Catchers, Devils, Angels & Dating,
Elég sok film elnyerte a tetszésemet szerencsére. Imádom a Drew Barrymore és Adam Sandler féle párost, szuper jó alakítást hoztak össze a Kavarásban, nagyon bírtam ezt a tipik romantikus nyáladzást. A Derült égből szerelem sem volt más, már láttam egyszer azt hiszem, de nem volt rossz dolog újra nézni. Ha már pedig moziban megnéztük családdala második részt úgy, hogy az elsőt nem is láttam, ideje volt bepótolni a Megjött Apucit, amin nagyon jól szórakoztam. Soha nem gondoltam volna, de szerintem az egyik legjobb film, amit a hónapban láttam az az xXx: Újra akcióban volt. Rendkívül érdekes, és izgalmas volt, pedig azt hittem, hogy nem fog tetszeni. Az Utazók számomra evidens volt, hogy tetszeni fog, hiszen mindig is nagyon bírtam a poszt-apokaliptikus világot, mindent, ami fantasy vagy ami az emberiség jövőjével kapcsolatos. A Halálkúráról nem is kell beszélnem, ha kíváncsiak vagytok a véleményemre IDE kattintva, elolvashatjátok, hiszen már hoztam róla egy rövidke beszámolót. A szabadság ötven árnyalatát is a moziban néztem meg, bár az első kettőtől nem voltam elájulva, el kell, hogy mondjam, hogy a harmadik részt nagyon oda rakták, tényleg ez sikerült a legjobban mind közül.
A 16-love számomra csak egy kis nyelvgyakorlásnak volt jó, valamint még sosem láttam olyan filmet, ami a tenisz köré épített volna, de egész jó volt.
Akadtak olyan filmek is, amik nem voltak se jók, se rosszak. Élveztem végignézni őket, azonban nem érzek késztetést arra, hogy bármikor is újra nézzem őket. A lány és a farkas egy jó kis thriller-fantasy volt,a Tan-túra szokásos tingli-tangli Disney film, és habár a Joy inspiráló volt, és Jennifer Lawrence játéka remek, mégsem fogott meg.
![]() |
| Serena, A vonzás szabályai, Megváltás, anyám!, Kedves Lemon Lima |
Aztán sajnos összegyűlt egy kupac is, ami egyáltalán nem tetszett nekem, nem is akarok róluk véleményt írni, mert mindenkinek más az ízlése, nem akarom elvenni a kedveteket a megnézésüktől.
A hónapban két sorozatot néztem, az egyik egy történelmi sorozat volt, A fehér királyné. Furcsa, mert én annyira nem vagyok oda a történelmi filmekért vagy sorozatokért, ez azonban nagyon elnyerte a tetszésemet. Olyan élethűen, és közvetlenül mutatja be nekünk Angliát. És csupán tíz részből áll az egész. Hihetetlen, mennyire tetszik, el nem tudtam volna képzelni eddig, hogy egy történelmi sorozat, ennyire belopja magát a szívembe
A másik sorozat az a régi, gyerekkori kedvencem a Dr. Csont, ami annyi részt és évadot élt már meg, hogy úgy döntöttem elkezdem az elejéről nézni. Nem tudom, miért, valahogy egészen kicsi korom óra imádtam ezeket a sorozatokat, amiben bűnügyeket kell felderíteni és imádom a Booth és Bones féle párost *-*
A hónapban nagy erőkkel a latin délutánra készültem, ahol idén másodszorra és egyben utoljára léptem fel(végzős ártalom), Louane Si t'étais la című számát énekelgettem állandóan, vagy ha nem azt, még mindig tarol nálam a Havana. Ja, és ha kíváncsiak vagytok a fellépésemre, akkor IDE kattintva meg tudjátok nézni azt.
Ebben a hónapban sem volt túl sok időm az írásra, jobbára unalmasabb órákon írtam pár verset, amik nem is lettek olyan szörnyűek, valamint valamelyik nap elkezdtem, egy szerintem egész jó dalt írni, bár, hogy mi fog kisülni belőle, arról fogalmam sincsen.












