Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Elmúlt egy év és itt a következő rögtön azonban idén nem kívántam év összegző bejegyzést készíteni úgy éreztem túl megterhelő lenne. A december egy kicsit kiesett az irányításom alól, nem telt túl nagy harmóniában, inkább kapkodásról és kevés pihenésről szólt az egész, néhány harmonikusabb pillanatban. Idén szeretném a negatív filmélményeket kihagyni a blogból, mert azt hiszem nagyon sok lenne, így fókuszáljunk inkább csak a pozitívra.
Decemberben öt könyvet sikerült elolvasni, igazából a sorrend balról jobbra látható. A Beretva és tőr Böszörményi Gyulától másfél órás szórakozás volt, egyszerűen imádom. Az Egy lány belép a bárba hmm nem pont olyan könyv volt mint amire számítottam, de az írásmód lenyűgözően fantáziamozgató. A Taking Chances habár egy darabig nagyon jó volt, a végét annyira elcukrosították, hogy inkább hagyták volna abba. A remény kalózai habár szép üzenettel szolgál, engem nem nagyon kötött le. A Legyen ahogy akarod 2 nem volt olyan hatalmas nagy szám, szerintem mindenképpen kihagyható könyv



A Tolvajok fejedelme azt hittem nem fog tetszeni, de nagyon jó volt, igazán élveztem a tanulás mellett. 
A zodiákus nagyon rejtélyes volt, és első gondolatra azon voltam, hogy nekem ez nem tetszik, és igaz, hogy ez egy bőven hosszabb film, mint a megszokott, de végig lefoglalta a figyelmemet, és izgalommal tartott. Szerintem egy jó kriminek ilyennek kell lennie.
A Dust egy morbid, de a maga módján zseniális kisfilm Alan Rickman főszereplésével, és huh, belegondolni is furcsa, hogy némely embereknek ilyesmi jut az eszébe, egyszerűen zseniális :D

Az Engedj be! másik verzióját is megnéztem, és azt kell mondanom, a kettő ég és föld, mégsem tudnám eldönteni, hogy melyik tetszett jobban, hiszen mindkettőből hiányzik az a valami, ami teljessé tette volna a filmet. 
A karácsonyi rémálom egy ilyen sanda elutazós film emlék volt, amit muszáj volt megnéznem rendesen is. Nos, semmi különös, de azért van benne valami érdekes, ami miatt az ember mégis meg akarja nézni. 
A következő egy kisfilm, ami egyben egy rajongók által készített Voldemortos feldolgozás volt, és azt kell mondanom, hogy a látványvilág bámulatos, az ötlet is jó, majdnem egész jól illene a Harry Potter világba nekem mégis hiányzott belőle valami. Mondjuk a vége odatett, bár gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz :D
A Krampusz, nos egy tízes skálán kettes szinten ijesztő, szóval ha valami nagyon jó horrort akartak, amitől halálra ijedtek, az nem ez lesz, viszont simán nézhető, érdekes kis sztorija van az tuti.


És akkor itt vannak a pozitívabb filmek, amik főként a karácsony körül mozognak, de komolyan,bárki is hibáztatni merne azért, mert karácsonykor karácsonyi filmeket néztem? :D
A karácsonyi kutyabalhé egy aranyos kis Disney film, igazából azt hozza, amit a többi társa, szépen lefoglalja az embert, ad neki egy cuki sztorit amivel elvan egy darabig, aztán megy tovább az élet.
A Káosz Karácsonyra egy olyan film, amit minden évben adnak a tv-ben én pedig minden évben elkapok belőle egy csepp részletet, de soha nem nézem végig. Most végignéztem, és igazából egy elég jó film, olyan tipik karácsonyi romkom. A Holiday egy abszolúte új felfedezés volt, és nagyon hamar megszerettem, pedig az elején teljesen biztos voltam benne, hogy nem fog tetszeni. Nos, tévedtem, mert abszolúte imádtam, remek kis történetet vonultat fel. Richie Rich karácsonya száz százalékig nosztalgia volt vissza a nem is régi gyerekkoromra, amikor a Disney-Jetix-Foxkids csatornán olyan filmeket néztem, amiket szerettem, de a nevüket nem tudtam, így amikor találok egy régi kincset mindig ebbe a szép nosztalgikus hangulatba kerülök, szóval ezt is emiatt az érzés miatt néztem meg, és tényleg annyira jól esett, a történet maga kicsit nevetséges, a maga módján régimódi de annyira jó, hogy szerintem minden gyereknek muszáj ezt megnéznie gyerekkorában. A Rossz anyák egy újranézés, a Rossz anyák karácsonya új élmény volt, és azt hiszem, még jobban is élveztem a "karácsonyi kiadást" min az eredetit, hiszen felvonultat néhány olyan problémát, persze eltúlozva, kiparodizálva, ami a mai világban igenis jelen van. Amikor elkezdtem a Váratlan szépséget, tudtam, hogy igazából egy drámát kellene látnom, és vártam is  lírikus, metaforikus gondolatokat és képeket, azonban ez sajnos elmaradt, az alapötlet nagyon jó lett volna, de szerintem magában így az egész filmet elsiették, azonban még így is nagyon szép film volt. A karácsony mentőakció egy moziban megnézett kis élmény volt, amolyan karácsonyra hangolódásnak szántam, és ezzel a szándékkal abszolút átjött a film, szerintem nagyon aranyos film volt, azt hiszem sokan, néha én is, alul értékeljük a francia filmeket, pedig vannak köztük nagyon jók. Ez például szerintem egyedi volt több tekintetben is, kicsit régimódi elemek is megjelentek, de teljesen modernek is, szóval ő is nagyon tetszett nekem. Egy Netflixes film is megnézésre került, a Christmas Inheritance a The 100 sorozat női főszereplőjével itt is főszerepben. Tetszett, hogy ennek is volt egy kicsit old-school hangulata, és nemcsak egy szép karácsonyi filmet kapunk, hanem egy aranyos romantikus komédiát is, ahol a románc csak egy másodlagos dolog, míg az első az, hogy főszereplőnk megpróbálja megmutatni, hogy nem olyan szétszórt, elkényeztetett kiscsaj, mint aminek gondolják. Az Angela's Cristmas egy nagyon érdekes, és gyönyörűen szép animációs, angol nyelvű rövidfilm, ami szerintem egyszer majd nálam egy klasszikussá válik, hiszen nagy szép üzenete van.
A decemberi munkanapjaim nagy része így telt. Füles a fülemben, a wifi segítségével pedig a gépen kattintgatások közben végig Jóbarátokat néztem, és ez az egy sorozat kitartott egész hónapban. Meg kell mondanom, hogy egyszerűen beleszerettem ebbe a sorozatba. Tipikusan amerikai , olyan amitől jókat nevetsz, és olyan egyszerű, hogy még bonyolult is tud lenni, és szerintem pont ez a szép benne. Egyszerűen nem lehet abbahagyni, a mindig csak egy részből hirtelen egy évad lesz, majd egy újabb. Biztos, hogy mindenki talál magának olyan szereplőt, akivel azonosulni tudna, vagy imád, én pedig azóta már két Friends-es ruadarabot is beszereztem, amiket imádok - igaz, az egyiket csak alvós pólónak tudom használni, de megéri. 


Ti miket néztetek decemberben?




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Sziasztok! Mivel ide a blogra nem igen posztoltam őket, és instán és facebookon is ritkán osztottam meg egy-egy részt úgy gondoltam, hogy ebben a posztban beillesztem nektek az egész Karácsony Készyvel sorozatot. Igaz, egy kicsit elcsúsztam a részekkel vagy nagyon későn kerültek fel, de próbáltam tartani magamat az eredeti tervemhez, és feltölteni az összes videót, még ha egy kis csúszás is történt itt-ott. Remélem tetszett nektek a legelső Karácsony Készyvel széria, és nem felejtettetek el jelentkezni a nyereményjátékra sem ;)
Innen is kívánok mindenkinek boldog karácsonyt! :)


                                             Dekorációs Haul
Gift Guide
Háda Haul
L'Oréal Les Chocolats matt folyékony rúzs teszt
Téli Filmajánló
Nyereményjáték
Karácsonyi Muffinok
Essence Ho Ho Ho paletta teszt
Karácsonyi Hajstílusok
Karácsonyi Smink
Decemberi Vlog

Innen is szeretnék mindenkinek Boldog Új Évet Kívánni <3


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Winter Wishlist 2
    Elkészült a Winter Wishlistem második része is :) Ezek a felsők, egyszerűen valami csodák. A szürke body nagyon tetszik, főleg a kivágá...
  • Essence - mit az arc nem bír el a körmön folyik le
    Hosszú idő után itt egy újabb Essence termék mustra, ezúttal arcra, és körömre való dolgokat mutatok meg nektek, azok közül is azokat, amik...
  • Reggeli sminkrutinom
    A reggeleim általában a katasztrófa, és a nyugalmi állapot között ingadoznak. Szeretek minél hamarabb elkészülni, hogy utána esetleg még ...
  • A könyvtolvaj: Már filmben is láttam!
    Pár bejegyzéssel ezelőtt szó esett a Könyvtolvaj című könyvről, most pedig az abból készült filmet értékelném pár szóban! Figyelem, spoi...

Ami eddig történt

  • ►  2021 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ▼  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ▼  január (2)
      • Decemberi Művelődő | 2018
      • Karácsony Készyvel 2018
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose