Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

A mai napon egy OOTD-vel készültem nektek, mégpedig a Manzara.hu weboldallal együttműködésben, amit itt is szeretnék nekik megköszönni, hiszen most ezzel egy hatalmas álmom vált valóra. Az egész összeállítás a weboldalról rendelt női kabát köré épült, otthon azon morfondíroztam, hogy milyen ruhákat tudnék kombinálni azzal a csodakabáttal. Bár meg kell mondanom, első látásra nem tudtam elképzelni, hogy egy ilyen lengének tűnő kis női kabát mégis hogyan funkcionálhat igazán kabátnak, de az eredmény engem is alaposan meglepett. 


Először is, szeretném leszögezni, hogy habár ez egy támogatott bejegyzés, minden vélemény a sajátom. Először is a szállítás. Hétfőn beszéltük meg, hogy feladják postára, én pedig már csütörtök este kézbe is foghattam a kabátot, amiben ugyebár eléggé kételkedtem. A weboldalan egyszerűen mesésnek nézett ki, én azonban nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg egy rendes igazi kabát, nekem túl vékonynak tűnt, mégis úgy gondoltam, hogy gyönyörű darab, és azért esett a választásom rá. A kép, egyébként tökéletesen visszaadja a valóságban kapott ruhadarabot, szerintem teljesen ugyanúgy néz ki, ahogy online is. Én egy S-es méretben rendeltem, azonban rám egy hangyányit nagy (amit egyáltalán nem bánok) - ezért is nézek ki néhány képek egy nagy fehér felhőnek - de ha valaki alá akar durván rétegelni az simán megteheti így. 
Az anyaga tényleg vékony, ezt el kell ismernem, viszont tömény pluss, szóval eszméletlenül meleg és puha, az egyik kedvenc kombinációm a világom.


A csodás anyag és az ugyanolyan termék ellenére is egy kissé szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, vajon mennyire is állja meg a helyét kabátként. De most szombaton meg is volt a lehetőségem arra, hogy teszteljem, hiszen a húgommal egy kis karácsonyi bevásárlást és kiruccanást terveztünk. Biztonság esetére a  nagy táskámba gyömöszöltem egy másik kabátot is, hátha túl hideg lenne. 
Az idő aznapra havat jósolt, szóval valamennyire enyhe idő volt várható, én mégis kíváncsi voltam. Elkezdtünk fotózni - nos, egyértelműen nem életem fotói lettek - és csodás módon elkezdett havazni. Habár hivatalosan egy kevés hó már jelenlétét tette nálunk novemberben, most mégis istenigazából elkezdett havazni, ami kész csoda volt, és nagyon megörültünk neki. 


Na, és mi lett az eredménye a melegen tart tesztnek? Az, hogy nagyon meleg! Mikor kiléptem az ajtón a kabátban, azt hittem megfagyok, de mint kiderült, egyáltalán nem így volt, sőt, nagyon is jól éreztem magam a kabátban, tökéletesen melegen tartott. A kinti fotózás is eltartott egy ideig, de egyáltalán nem fáztam benne, sőt, mikor felvettem a másik kabátot, abban sokkal jobban fáztam.

Végül a karácsonyi vásárláson jól éreztük magunkat, megvettünk majdnem minden ajándékot, és  kajálni és mozizni is beültünk, ahol megnéztünk egy cuki francia karácsonyi fimet. 

És akkor már csak a képek maradtak:





Pulóver: H&M // Nyaklánc:Aliexpress // Nadrág: H&M // Cipő:Deichmann //Kabát:Manzara


A végső véleményem az, hogy egyértelműen egy megbízható, gyors, jó minőségű termékeket szállító oldalról van szó, ahol tényleg minden megtalálható a kabátoktól ( https://www.manzara.hu/kabatok), a férfi cuccokig, a kiegészítőkig, szóval csak ajánlani tudom :)


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Sziasztok! Ahogy közeledik az év vége, a karácsony, ráadásul elértük a csatornán a 100 feliratkozót, úgy gondoltam meg kell ünnepelnünk ezt a csodás hármast, mégpedig egy kis nyereményjátékkal.
Ha szeretnétek megtudni, hogy mit tartalmaz a csomag nézzétek meg az alábbi videót, és jelentkezzetek bátran! :)

Jelentkezni december 31-ig lehet, sorsolni pedig január 5-én fogok instastoryban :)
A jelentkezési feltételek:

  • Kövess Instagrammon
  • Kövess Youtubeon
  • Kövesd a Facebook oldalam
  • Írd le kommentben, hogy hogyan érhetlek el, valamint, hogy mit vársz legjobban a karácsonyban/szilveszterben
  • + esélyért kövessétek be a blogom 

Mindenkinek sok sikert ;)


Share
Tweet
Pin
Share
1 megjegyzés
Annak ellenére, hogy folyamatosan töltöm fel a Karácsony Készyvel videókat, még nem felejtettem el a szokásos havi blogposztot, a Művelődőt. Ebben a hónapban már kicsit több időm volt lazítani, habár most sem volt olyan sok, és úgy döntöttem, hogy már nem is fogom feleslegesen tépni a számat azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amit már egyszer megmutattam nektek, így csakis az újdonságokra fogok koncentrálni.


A múlt hónapom nagy részben az egyetemről és a munkáról szólt. Elkezdtem dolgozni, így általánossá vált az, hogy késő este értem haza, és az alap dolgokon kívül meg persze az alváson kívül nem is nagyon volt időm semmire. Tanulásra egy héten maximum egyszer vagy kétszer jutott időm ha a hétvégéket nem számoljuk bele és sajnos az alvást is eléggé elhanyagoltam, így hónap végére eléggé elfáradtam, és gyakran váltam ingerlékennyé. És persze többet aludtam az óráimon. A hónap eleje tartogatott egy kis kihívást számomra, ugyanis elmentem az első igazi, egyetemi gólyabálomra, ráadásul tök egyedül, amire eléggé büszke vagyok. A smink is kihívás volt számomra, ugyanis az is a komfortzónámon kívül esett, de nagyon tetszett az egész összességében. A bál is jó volt, összefutottam néhány ismerőssel így nem voltam teljesen egyedül, és a Wellhello élőben másodszorra is nagyon nagy élmény volt, egyszerűen imádom őket.

A hónap bejegyzése/videója a csatornán/blogon: Az Őszi Smink, amit IDE kattintva, tudtok elérni!

A hónapban, főként az unalmasabb óráimon, és az óra közötti szünetekben volt egy kis időm olvasni, aminek nagyon örültem, már hiányzott az, hogy valamit kedvemre olvashassak, és elmerüljek benne.
Azonban Cat Patrik Forgotten könyve nem fogott meg annyira. Az alapötlet nagyon tetszik, a megvalósítás sem rossz, ám annyi naivitás és cukorfelhő volt belesűrítve a könyvbe, hogy néha csak fogtam a fejem. A vége egyre jobban tetszik, ahogy az események hatására, végre az agyműködése is kezd helyre jönni, ám nem ez volt a hónap legjobb könyve, amit olvastam.
Anne-Laure Bondoux könyvéről nem hittem volna azt, hogy tetszeni fog. Először is, meglepett, hogy milyen vékony könyvről beszélünk. Másrészről, a fülszöveg igencsak csalóka volt ahhoz képest, ami a könyvben történik. A könyv tele volt tanulságokkal, egy csodálatos történettel, és okítással, egy hosszú kalanddal és az élet kifürkészhetetlen dolgaival. Hiába könyveltem el még a könyv elolvasása előtt, hogy nem fog nekem tetszeni, mégis a végére elég rendesen meghatott, pedig köze sem volt a szerelmekkel teli, átlagos hétköznapokhoz, annál bizony egy kicsivel komolyabb hangvételű történetről beszélünk.
A Viskó, habár egy kötelező olvasmány az egyik vizsgámra, nem hagyott cserben. A belőle készült filmet, mg tavaly hittanon néztük meg, idén pedig kinyílt a szemem a csodálkozástól, amikor a tanárunk feladta a könyvet. Meg is rendeltem online, és nekiálltam olvasni. Sokkal elégedettebb voltam a könyvvel, mint a filmmel, habár hozzá kell tenni, hogy a film látványvilága sem volt semmi. Ez a legkomolyabb hangvételű könyv, amit a hónapban olvastam, de egyáltalán nem untatott, sőt inkább elgondolkodásra készteti az embert. Tudom, hogy sokan nincsenek oda az olyan könyvekért, filmekért, vagy sorozatokért, amiben a vallás vagy a hit nagy szerepet játszik, de szerintem egyébként a kötelező olvasmányok között lenne a helye, annyi gondolkodni valóval szolgál számunkra. 
A kedvenc könyvem a hónapban mégis Böszörményi Gyula könyve, A Rudnay-gyilkosságok volt, ami egy könyvsorozat második része. Tele volt izgalommal,kicsit kiszámítható, de izgalmas fordulatokkal és fondorlatokkal, és alig várom már, hogy a következő rész is a kezembe kerüljön, és nekiálljak a folytatásnak. Anno, szerintem többször is említettem már, hogy nem vagyok a hív az olyan könyveknek, amik a "múltban" játszódnak, ennél mégis azt éreztem, hogy ennek bizony így kell lennie, mai kontextusban nem lenne ilyen varázsa az egész történetnek.



A hónapban sajnos nem volt annyi időm filmet nézni, ám azért most is jutott némi időm filmeket nézegetni. Összesen négy "jó" film kerekedett ki, ami igazából csak három, mert már az egyiket korábban láttam, de úgy gondoltam illik beletenni most is.
Az eszeveszett mesék a morbidsága miatt tetszett meg nekem, azért mert eltér a legtöbb filmtől, és nem kertel, habár kicsit túlzó módon mutat be egyes dolgokat, bár ki tudja, lehet, hogy akár ilyen is előfordulhat a világban.
A legendás állatok és megfigyelésük a kakukktojás, hisz őt már láttam, a de a Grindelwald bűntettei miatt úgy gondoltam benne kell lennie. Ugyanis a most megjelent film valami káprázatosan eszméletlenül jó, és legyen is ennyi elég belőle, hiszen a későbbiekben egy egész poszt fog készülni a véleményemről. 
A Tűnj el! sajnos egyáltalán nem horror, legalábbis számomra biztos nem, viszont thrillernek egész jó volt, ezért került ide. 

A következő négy film képviseli az elmegy kategóriát. A Drágán add az életed! nem volt szörnyű, de nem is tetszett, inkább háttérfilm, amire az ember néha-néha huzamosabb ideig figyel, de semmi több.
A Förtelmes főnökök egy humoros film, amit haverokkal lehet jó egyszer megnézni, ám én nem vágyom arra, hogy többször is megnézzem.
Az Egy Ropi Naplójával igazából semmi gondom nincsen, tök jól ábrázolják a könyvet, ám engem egyáltalán nem kötött le olyan nagyon. Egyszerűen csak nem nyerte el a tetszésemet.
A Már megint Te?! egy tipikus csajos film, amit barátnőkkel jó megnézni egy ottalvós bulin, vagy valami ilyesmin, de ennyi.


Na, és akkor elérkeztünk az abszolúte nem, kategóriához. 
Az Adult World egy meglehetősen furcsa, felelőtlen lányról szól, aki nem veszi észre milyen gyerekesen viselkedik, és már teljesen megértem, hogy ez a film, miért nem kapott soha magyar szinkront. Mert nem érte meg.
A Ne kiálts vérfarkast! egy eléggé gagyi horrorfilm, ami még csak nem is mondható horrornak, és olyan filmelemek keverednek bele, mint a Twilight vámpírnyomozós jelenet, a TVD hasonmás dolog, és a szokásos gonosz vérfarkas, szomszéd elemek, ami egyszerűen nézhetetlenné és unalmassá teszi az egészet. Már-már röhejesnek bizonyult az egész.
A Virslipartiról a megjelenése után azt hallottam, hogy milyen vicces film, nekem mégis sok idő kellett hozzá, hogy rávegyem magamat a megnézésére. Őszintén szólva nem hagytam ki vele olyan sokat. Viccesnek egyáltalán nem volt, csak a primitív emberek gondolhatják azt, hogy a sok káromkodás, és vulgáris szexuális utalás kajákon keresztül vicces.
A Too Late, egy furcsak, művészfilm szerű dráma, amiben pont az összekevertsége a lényeg. Nos, értem én az álláspontját a készítőknek, de rohadt bonyolult volt, és sok értelmét sem láttam.



Sorozatok terén nem sok mesélni való van. A hónap elején belevetettem magam a Shadowhuntersbe, hogy behozzam az elmaradt részeket és felelevenítsem mi történt, most pedig már várom, hogy mikor jelenik meg a végső évad. 
Hosszas gondolkodás után végre belekezdtem a Jóbarátokba, és azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, ugyanis egy rohadt vicces sorozatról beszélünk. Imádom az egyszerűségét, hogy a részek összekapcsolódnak, még sincsen  hatalmas jelentősége az egész sorozatnak, hanem csak úgy van. Munka közben előszeretettel nézem fülessel a telefonomon, és annyira tetszik, hogy már a negyedik évad végénél járok, pedig csak ebben a hónapban kezdtem bele.





Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Már egy ideje érlelődik bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha csinálnék egy kis sorozatot karácsony alkalmából. Eddig még nagyon sehol nem osztottam meg ezt a gondolatot, hagytam, hadd ülepedjen bennem a dolog, és hogy eldöntsem magamban hogy képes vagyok-e megcsinálni. Nos, a válasz magamban igen lett, szóval neki is álltam, és íme! Itt az első része :)

Úgy gondoltam kezdjünk egy olyannal, amit amúgy is meg fogok csinálni, pláne ha elkezdődik december, illik egy kis hangulatot csinálni hozzá, márpedig szerintem az egyik legmeghatározóbb része a hangulatnak a dekoráció.



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Olyan régóta ül már a fejemben az ötlete ennek a bejegyzésnek, azt hiszem, most itt az ideje meg is valósítani. A mai nap, egy általam nagyon szeretett könyvről-filmről hozok nektek véleményt, bár azt hiszem, már most elárultam magam a a kezdő sorok alkalmával.  Itt is van tehát a W. Bruce Cameron által alkotott könyvről a véleményem.


Fülszöveg:
Minden ​kutya a mennybe kerül… kivéve, ha elintézetlen feladatuk maradt itt, a Földön. 

Lenyűgöző történetünk főszereplője, egy aranyos kutyus nem egy, de több életen keresztül próbál meg rájönni arra, hogy mi is az élete célja. A Kutyás történet más, mint a többi megszokott, cuki kis kutyusokról szóló megható regény. Az élet legalapvetőbb kérdésére keresi a választ: miért vagyunk itt? Hősünk, Béni maga is megdöbbenve tapasztalta, hogy lenyűgöző szépségű, aranyló szőrű kiskutyaként született újjá, miután végigélte egy korcs, kóbor kutya tragikusan rövid életét. Az új lehetőséget kihasználva eljut a nyolcéves kisfiú, Ethan ölelő karjába. Együtt számtalan lélegzetelállító kalandot élnek át, és közben Béni megtanulja, hogyan legyen jó kutya. 

Hősünk kalandja azonban nem ér véget azzal, hogy egy szerető család kedvenc háziállata lett. Ismét újjászületik, és vaksin pislogó kölyökkutyaként megint csak azt szeretné kideríteni, hogy képes lesz-e valaha is rájönni a létezése értelmére. 

Béni története szívet melengető, lényeglátó, és gyakran elképesztően mulatságos olvasmány. A Kutyás történetben nem csupán négylábú barátunk számos életének megrázó és mulatságos kalandjait ismerhetjük meg, de feltárul előttünk az is, ahogy egy kutya látja az emberi viszonyokat. Megismerhetjük, hogy milyen erős kötelék fűz minket legjobb barátunkhoz. 

A megragadó és magával ragadó, gyönyörű történetből kiderül, hogy a szeretet halhatatlan, hogy hűséges barátaink örökre itt maradnak velünk, és hogy a földkerekségen minden teremtmény azért született, mert megvan a maga oka, mert értelme van az élhetésének.


A vélemény:


Nos, mit is mondjak. Kapunk egy jó hosszú fülszöveget az biztos, amiben egyértelműen ne értem, hogy miért szerepel Béni, a Bailey helyett, a fordítók nem túl sikeresen hozták ezt össze.
A borítóval kapcsolatban. Emlékszem, már elég régen megfordult a látókörömben a könyv, akkor még az eredeti, kiskutyás, zöld borítóval, ami számomra túl gyerekessé tette az egész könyv megjelenését, így akkor még hanyagoltam. Így kezdődött a könyvvel a történetem.
Aztán tavaly jött a meglepetés, ebből is filmet csinálnak - megjegyzem, hihetetlen, hogy mennyi könyvből láthatunk mostanában adaptációt - mondom remek, erről sem tudom hogy valaha meg fogom-e nézni vagy sem. Végül idén márciusban rászántam magam, és megnéztem. A fülszöveg végül is nagyon jól összefoglalja a történetet. Adott kutyus, aki először csavargó kutyaként kezdi életét, majd bekerül egy kutyaparadicsomba(persze a filmben nem teljesen így van), onnan pedig nincs megállás. Főszereplő állatunknak, már akkor megfordul a fejében, hogy vajon miért is van a világon. Majd miután első élete olyan hamar véget ér, és újjászületik egy új kiskutya testében régi emlékeivel, tudja, hogy célja van. Csak azt nem tudja szegény, hogy mi. Számtalan életen át láthatjuk, egyetlen lélek vándorlását. A film nagyon szépen felvonultatja az érzelmeket, azt hiszem, egy kicsit azért hatásvadász is, de nagyon jól átadja azt, hogy mit érez Bailey - nem érdekel hány neve volt, nekem mindig Bailey marad - és ez sokszor szívfacsaró volt. A film háromnegyedét végigbőgtem, ami elég durva, ennyit filmen még biztos nem sírtam. Ezek után annyi minden átértékelődött bennem, a hozzáállásom a saját állataink iránt is. 




Snitten ez volt a véleményem, amikor láttam a filmet:



Szerintem megtaláltam az egyértelmű instant sírós filmemet. Ebből az egy és háromnegyed órából legalább egy háromnegyedet végigzokogtam, bizton állíthatom. Bár mindig is így volt, az első film, amin valaha sírta, az a Marley meg én volt, így ennél a bőgés borítékolható volt. A film borzasztóan szép, szomorú és boldog volt egyben. És mindent előhozott. Az életemben sok állat fordult elő, és előbb vagy utóbb, így vagy úgy, meg kellett tőlük válnunk. Ez a film pedig mindent előhozott belőlem. A fájdalmat, amit az elvesztésük okozott, és most úgy érzem, méltán meggyászolhatom azokat, akiktől nem tudtam úgy elbúcsúzni, ahogy kellett volna. Végig, ahogy néztem a filmet, éreztem azt, hogy többet kell foglalkoznom az itthoni állatokkal, a kutyákkal, a nyulakkal, a macskámmal. Éreztem azt a magányt, és azt a szeretni akarást végig, ami még arra is képes volt, hogy felállított a székből a film közben és kimentem pizsamába a kutyáinkhoz. És mámorító volt látni a boldog arcukat. A film nagyon sok értéket felmutat számunkra, amit követnünk kellene, és hatalmas tanulsággal szolgál az életünkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom, biztos, hogy milliószor újranézős film lesz!

Folytatva a gondolatmenetemet, egyértelmű volt, hogy a könyvet is el kell majd olvasnom valamikor. Végül erre ezen az év őszén került sor. A könyv, habár bőven közvetít felénk mindenféle érzelmet, egyértelműen gondolatok terén volt nyerő. Olvasás közben annyira a kutya fejébe képzeltem magam, egyszerűen tökéletesen lett megírva a narráció a kutya szemszögéből. Ahogy a filmben is, a könyvben is feltűnik, hogy nem teljesen úgy van az a négy élet, ahogy van, de ez így rendben van. Itt nem kezdtem el rögtön bőgni, igaz, az utolsó pár fejezetnél, már bőven elhasználtam pár zsebkendőt, és mikor sikerült megnyugodnom egy roham után, az első mondat elolvasásánál újra bőgni kezdtem. 

Nem beszélhetünk túl bonyolult gondolkodásról ám ez volt nagyszerű a könyvben és a filmben is. Egyszerű volt, tiszta, és ártatlan, és néha csak ennyire van szüksége az embernek. 
Az emberi szereplők a filmben jók voltak, egyet-kettőt imádok is közülük, de a színészi játék minden szereplőnél jó volt.


Ha valaki az én véleményemre volna kíváncsi, és azt tanácsolom, először a filmet, majd a könyvet olvassák el, szerintem úgy jobban üt. Először hatna így az érzelmekre, majd a gondolatokra. Egyértelműen csak ajánlani tudom mindkettőt, ez egy epic újranézős-olvasós, sírós film és könyv, amikhez szükség lesz egy száraz zsepire, és egy kisállatra kéznél. Bár egyértelműen, itt is győzött a könyv  a film felett, ám úgy gondolom, egyiket is másikat is kihagyni kár lenne.


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Tegnap a DM-ben jártam, és mivel nem szerettem volna erre a pár dologra felvenni egy egész videót, amiben feleslegesen beszélek órákig :D ezért úgy gondoltam egy bejegyzés formájában mutatom meg nektek, hogy mit szereztem be a rövid látogatásom alkalmával :)
Eddig mindig a Syoss szárazsamponát használtam, amivel meg is voltam elégedve, azonban egészen biztos vagyok benne, hogy nem imádom és van nála jobb is, ráadásul már olyan régóta kerülgetem ezt a márkát, főleg, amióta Magyarországon is van, hogy úgy éreztem itt az ideje kipróbálni a hírhedt Batiste szárazsamponokat, azok közül is a cherry-s változatot, kíváncsi vagyok, hogy fog szuperálni.
A Balea avokádós-málnás dezodorja 100%-ig impulzusvásár volt, a csomagolása miatt, meg azért az illata sem rossz, bár nem hiszem, hogy hatalmas csodákat művelne majd.
Az egyetlen sminktermék szerű dolog, amit tegnap beszereztem az a 183 Days spraye, kíváncsi vagyok, jobban tart e majd tőle a sminkem, talán még tesztet is hozok róla a blogra. 


Talán feltűnhetett már a posztjaimból és a videóimból, hogy odavagyok a limitált kiadású Baleás dolgokért, imádom őket kipróbálni, mert mindig olyan jópofa dolgokkal rukkolnak elő. 
Beszereztem egy Vanilia Chai maszkot, ami reményeim szerint ugyanolyan lesz,mint a tavalyi limitált kiadású, csak más csomagolásban, ugyanis azt imádtam, és sajnáltam, hogy nincs belőle több a boltban. Egy kivis maszkot is beszereztem, rá is nagyon kíváncsi vagyok.
Vettem egy kávés-mandulás testradírt is, amire nagyon kíváncsi vagyok, valamint egy Ice Berry nevezetűt is, mert fogalmam sincs, mit produkálhatnak ezek a bőrömmel, és úgy gondoltam, érdemes nekik egy próbát adni.
Hajápolás terén beszereztem egy hajpakolást száraz hajra, amit én a hajtöveimre szeretnék elhasználni, mert mostanában kicsit szárazak, és szeretném őket "új" életre kelteni



Lehet ez az egyik legrandomabb kép a blogon, vagy legalábbis ebben a bejegyzésben, de úgy gondoltam, ha már megvettem, akkor megmutatom. Beszereztem egy Alpro kókusz-mandula tejet, mert a múltkori kókusztej, és vaníliás szójatej isteni volt, így úgy gondoltam ezt is kipróbálom. Amióta felfedeztem, hogy az esetek nagy részében a szervezetem rosszul reagál a tejtermékekre, próbálom csökkenteni a laktózbevitelemet, és próbálok más alternatívákat beszerezni rá, mint a Mizo laktózmentes tejek, vagy az Alpro termékei. 
Shadow sem maradhatott ki a jóból, vettem neki három ilyen Dein Bestes konzervet, amiből egyet már megevett, mire a kép elkészült, valamint egy alutasakosat is kapott, egy jutalomrudat, és egy egészen fura találmányt, macskalevest, amiről még életemben nem hallottam, de mivel kíváncsi vagyok rá, hogy ez mégis mi, majd Shadow kikísérletezi. 


A legutolsó dolog, ami igazából a legelső dolog volt, ami a kosaramba került, az az AirWick adventi kalendárja, ami 24 darab karácsonyi mécsest tartalmaz. Nem volt olyan túl drága, 1900 Ft-ért árulják, ami adventi kalendár árviszonyban jó, gyertyában inkább egy kicsit túlárazott, de úgy gondoltam miért ne, a karácsonyban az egyik legjobb dolog az adventi kalendár és a karácsonyi illatok, így egyben megkapom mindkettőt. Hogyha kíváncsiak vagytok, hogy melyik nap milyen illatokat tartalmaz, akkor kövessetek be instagrammon ( keri.dora18 ), mert sztoriban fogom őket kibontani minden nap. Igazából szemeztem még egy DM Trend It Up adventi kalendárral is, de annak nem volt kiírva az ára, így őt ott hagytam, de nagyon érdekel, hogy mi van benne.




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

A minap sikerült eljutnom az egyetemi Gólyabálra, ami több szempontból is újdonságot jelentett számomra. Ez volt az első olyan bál, ami egy kicsit is hajazott az amerikai filmekben látott bálokra. Kihívás volt számomra, mert teljesen egyedül mentem, egy teljesen ismeretlen szituációban, ráadásul a bál színe a kék volt, nekem pedig ezzel együtt minden a komfortzónámon kívül esett. Nem mondom, hogy eget rengetően fantasztikus sminket csináltam, de szerintem elég jól teljesítettem ezt a kis "kihívást".


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
A videó már egy ideje kint van, de még bejegyzés formájában nem írtam meg, szóval most itt van :D 
Próbáltam végre csinálni egy "normális" sminkvideót egy másik kamerával, de szerintem rosszabb minőségben vette fel, mint amúgy a másik, szóval azt hiszem maradok a másiknál. Próbáltam egy kicsit egyszerűbb, mindennapi sminket csinálni, nos szerintem nem egészen olyan lett, mint amilyet szerettem volna, kicsit annál élénkebb lett, de az eredmény egész szép lett szerintem, az biztos, hogy sokkal magabiztosabban éreztem magam benne.




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Az október is sokkal gyorsabban telt el, mint azt szerettem volna, s sajnos azt kell mondanom, hoy egyáltalán nem volt kedvemre való. Se a bőröm nem szerette, hiszen szörnyű állapotban van még most is, se az egészségem nem volt a toppon, és valahogy lelkileg sem találom az utat. Nem sokat pihentem ebben a hónapban, talán pár nap volt olyan, amin tényleg pihenni tudtam, egyébként teljesen lefoglalt az egyetem, és az, hogy betanuljak az új munkahelyemen. Megtapasztaltam az első ZH élményemet, őszintén szólva, egyáltalán nem olyan, mint amilyenre számítottam, és egy kicsit csalódtam is magamban. Szóval ez az október nem volt túlságosan pozitív számomra. Talán kettő olyan nap volt, amikor találkoztam a legjobb barátnőmmel, és akkor tudtam csak egy kicsit kikapcsolódni. Ahogy már említettem időhiányban nem igazán hoztam a tőlem megszokott mennyiséget filmek és sorozatok terén, szóval most egy szerényebb kis Művelődővel készültem nektek. 


Röviden itt összefoglalnám azokat, amiknek most nem adok külön kategóriát:
Az írás mostanában megint csak egy vágyálom, habár támadt egy-két jó ötletem, amiket szeretnék megírni, és pár rövidke dal részlet is született, de ennyi. Nem túl sok időm maradt arra, hogy a hobbijaimat űzzem. Az éneklés is ritkán volt jelen az életemben, legfőképpen az eddig énekelteket dúdolgattam most is, valamint francia dalokat, amik most nagyon jól estek a lelkemnek.


A 101 kiskutya egy klasszikus film számomra, imádom nézni mert olyankor mindig egy sajátos hangulatba von, ami mindig kitart a film végéig. Az a tipikus "régi szép idők" hangulat, amiről beszélek, ezért is szeretem nagyon.
A pokolba a szerelemmel egy újdonság volt számomra, nem is tudtam, hogy van ilyen film, de basszus, ez nekem nagyon bejött. Az old-school filmek alapján, a tipikus Hollywoodi eredeti, és ahh. Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg. Renée kellemes meglepetést okozott nekem a filmben, Evan meg, huh. Szavak nincsenek rá, milyen sármos ez a pali.
A Gyerekjáték megint egy olyan film volt, amiről azelőtt sohasem hallottam, de nagyon jó kis tipikus családi film volt, élveztem, amíg tartott, persze ennek is vannak hibái.
A tetovált lány az egyik legfrissebb nézésem. Annyit hallottam már róla, de eddig ódzkodtam a megnézésétől, mert nem tudtam, hogy mire számítsak. Nos, először is wow. Voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, én ezt nem bírom, ez nagyon durva, rosszul vagyok, mégis figyelemmel kísértem az elejétől a végéig, anélkül, hogy meguntam volna, pedig egy hosszú filmről beszélünk. Nem ajánlom senkinek, aki legalább tényleg be nem töltötte a 16-ot, mert azért tényleg olyan részek vannak benne, amit fel kell dolgozni, de nagyon tetszett a film, magam sem tudom, miért.


Három olyan filmet láttam, ami nem különösebben váltott ki belőlem bármilyen érzést is. A Szakíts, ha bírsz egy könnyed kis vígjáték, de értelmét nem láttam, viszont elütöttem vele egy-két órát. 
Az Időcsavar egy kisebb csalódás volt számomra, egyáltalán nem olyan volt, amire számítottam, és a megvalósítás is túl lapos lett, azonban nem volt olyan szörnyű, hogy a "rossz" kategóriába kerüljön. A fecsegő tipegők Párizsban pedig egy nosztalgia hatására született, és most így felnőtt fejjel nem értem, hogy mi volt ebben a mesében olyan észvesztő, most csak teljesen átlagos volt.


Volt egy pár film, ami viszont abszolúte no-no. A hercegnő és a koboldot egy kihívás miatt néztem meg, de én egyáltalán nem élveztem, figyelni is néha csak a cica miatt figyeltem. 
Az Azt beszélik egy tipikus rosszabb fajta vígjáték, amit sajnos egyáltalán nem tudtam értékelni, maga a téma szerintem kicsit off, főleg, hogy a harmadik generáció is belevonódott.
Az Éjjel-nappal fiatalok szerinte borzalmas volt, egy cseppet sem tudtam élvezni, szerintem unalmas volt és idegesítő.
A tizedik kör alapötlete nem lett volna rossz, de a megvalósítás, és a karakterek viselkedése számomra élvezhetetlenné tette a filmet.


A Farkashalál egy trilógia befejező része, amit már sokkal hamarabb olvastam, de így is könnyen vissza tudtam hozni az emlékeimet, a könyvvel kapcsolatban, amikor ebbe belekezdtem. Nem volt rossz, szép befejezést kaptunk, azonban nem volt semmi különös. 
Az Itt vagyok egy egyáltalán nem megszokott könyv volt, ami néhol izgalmas volt, néhol annyira nem, engem viszont azt húzott fel benne, hogy mégis miért így ért véget. Azért egy epilógust írhattak volna hozzá.

A Struck számomra egy teljesen új élmény volt. Soha nem olvastam igazán olyan könyvet, ami a villámlás köré épült volna, és emlékszem, pár évvel ezelőtt, amikor megjelenés előtt állt, én ezt el szerettem volna olvasni. Nos, ez most sikerült. Érdekes, új történetet kaptunk, igaz nem dobtam el tőle az agyamat, de egyszeri olvasásra jó. 
A Leányrablás Budapesten egy olyan történetet, minek létezéséről már jó ideje tudok, de valahogy sohasem éreztem a késztetést, hogy én ezt el akarom olvasni. Aztán egyszer csak jött az ötlet, hogy miért ne. Az elején voltak fenntartásaim, nem igazán csípem a régebbi időkben játszódó sztorikat, de egész hamar magába szippantott.
A When It Rains borítója annyira nem volt csábító, mégis belevágtam. Hát egyáltalán nem olyan sztorit kaptam, mint amilyet vártam. A témája durva, és valós, ráadásul ez a könyv szépíteni sem akar, így amikor a könyv háromnegyedénél beüt az, amiért imádkozik az ember, hogy ne törtéjen meg, nos, megtörténik. Ezután annyira nem volt kedvem tovább olvasni a könyvet, hiszen mi, most mégis mit akarnak a sztorival kezdeni, de kapunk ahhoz képest egy elég szép happy endet, már a körülményekhez képest. 
Az Egy kutya négy életéről nem beszélnék itt sokat, mert egyértelmű, hogy egyszerűen imádtam, szeretnék majd egy kis összehasonlító véleményt írni egy külön posztban a könyvről és a filmről. 
John Green. Ajjaj, elég nagy gondban vagyok vele. Én tipikusan az az ember vagyok, hogyha a valóságban nem, akkor legalább a könyvekben kapjunk egy boldog befejezést. Azonban John Green könyvei nem ilyenek. Az ő könyvei tömény, fullasztó, valós emberi betegségekkel, problémákkal teli, és biztos lehetsz benne, hogy nem kapsz boldog befejezést, csak egy életszakasz lezárását a könyv végével. Ezért nem tudom eldönteni soha sem, hogy most tetszett-e a könyv, vagy nem, mert az én elvárásaimtól annyira különbözik. Tény, hogy a nyelvezet és a téma midig borzasztó jó (mondjuk engem még egyszer sem sikerült megsiratnia), csak nekem valahogy ez a stílus nem fekszik. Eddig három könyvet olvastam tőle, a mostani volt szerintem eddig a kedvencem.A Teknősök végtelen sora volt az eddigi legemészthetőbb könyve véleményem szerint. 



Ebben a hónapban csak két sorozatot néztem. Még a hónap elején befejeztem a Dr. Csontot, amiért persze kicsit sajog a szívem, hiszen imádtam már egészen gyerekkorom óta Booth és Bones párosát, így egy kicsi fáj nekik búcsút mondani. Habár az egész sorozatot imádom, az utolsó pár évadra már jellemző volt a hanyatlás. A legtöbb rész most már kicsit lapos volt a végén, csak egy-két személyesebb rész volt hűha. Ezen kívül tényleg nagyon szerettem a sorozatot, és akár hiszi az ember, akár nem, elég sokat tanulhat belőle az ember.
A mostani sorozat, aminek mindjárt elérek a megjelent részek végéig, az a Shadowhunters. Nos, ha a filmhez vagy a könyvhöz kellene hasonlítani a sorozatot, egyértelműen azt mondanám, hogy pocsék lett, teljesen eltértek az eredetitől, és a hangulatát is elrontották, varázsoltak belőle egy high-tech valamit, ami az összes rajongóban hatalmas csalódást keltett. Azonban ha elvonatkoztatom mindkettőtől, akkor egész jó. Persze nem egy világmegváltó sorozat, de egyszer elkezdtem, és szeretném befejezni, habár még legalább 10 rész csak 2019 elején fog megjelenni. Egyébként is, mostanában annyiszor álmodok a Shadowhunterekkel, hogy ajaj. Még a halloweeni jelmezem is volt xd




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Nos, elmondhatjuk, hogy a Halloween megállíthatatlanul terjed az egész világon, itt Magyarországon is, habár ránk még mindig jellemző az általános tiltakozás a túlságosan "amerikai" ünnepekkel kapcsolatban, amik jellemzően az idősebb generációk körében váltanak ki negatív érzéseket. Én személy szerint gyerekkorom óta rajongok ezért az ünnepért, nem csak azért mert ilyenkor az angolszász országok gyermekei rengeteg csokoládét kapnak, hanem a hangulata is mindig lenyűgözött. Sosem tartottam nagyon ezt az ünnepet, a mai videómban is láthatjátok, hogy ennyiben megragadtam az elmúlt évek során.


Ti ünneplitek a Halloweent?



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés


A mai napon egy ritka fashion bejegyzéssel készültem nektek, mégpedig a Manzara ( https://www.manzara.hu/  ) nevű webshoppal kapcsolatban. Már láttam egy-két bloggernél ugyanezt az oldalt, szóval úgy gondoltam, miért is ne vetnék rá én magam is egy pillantást. Az oldal dizájnja maga modern, jól kinéző, és könnyen használható. Rögtön az oldal tetején láthatjuk a különböző ruhakategóriákat, a kategóriákon belül pedig számtalan funkcióval szűrhetjük azokat a ruhákat, hogy még pontosabb eredményeket kapjunk. 

Az oldalon a bikinitől, a női kabátig, de még férfi ruhákból is válogathatunk kedvünkre, ami elég pozitív dolog. 
Ruhák tekintetében egyértelműen  nem az átlagos, mindenhol megtalálható darabokat árulják, inkább egy finomabb, nőiesebb, egyedibb vonalat képviselnek. 

Elég sokáig nézelődtem az oldalon, és minél tovább keresgéltem, annál több érdekes ruhadarabot véltem fölfedezni. Néhányat le is mentettem közülük, hogy megmutassam nektek, milyen darabokkal találkozhattok az oldalon. 
A legelső, amiről érdemesnek tartottam, ha beszélek, az egy női kabát. A képen látható egy egyszerű, kissé szűkített fazonú, hosszított és nagyon-nagyon melegnek tűnő fekete kabát, egy ilyen pedig természetesen az elkövetkezendő időszakban nagyon is jól jön majd, hiszen jön a tél, és vele együtt drága barátaink is a mínuszok. 
A másik szintén a télhez kapcsolódik, egy iszonyúan szőrös, fehér pulóver, ami már ránézésre extrém melegnek és puhának tűnik, pont olyan fajta bebújós pulcsi, amikért én mostanában rajongok. Nem kizárt, hogy egyszer megveszem, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a valóságban milyen is a minősége. 
A harmadik dolog inkább nyári, de úgy éreztem, muszáj ezt is megmutatnom. Idén nyáron nagy hype-ja volt az ilyen paperbag fazonú nadrágoknak, főleg ha még csíkosak is voltak. Bevallom, egy darabig én is vadásztam ehhez hasonlóra, de sohasem találtam vagy nem találtam olyat, ami tetszett volna, ez viszont körülbelül ilyen szerelem volt első látásra, mikor megláttam az oldalon. 

Az utolsó dolog, amiről még beszélni szeretnék nektek a mai napon, az ez a fehér női kabát/pulóver, ami irtó jól néz ki. Olyan bundásnak tűnik szintén, amit én most nagyon kedvelek, a fehér színe pedig eleganciát kölcsönöz neki. Nem tudom viszont, hogy inkább pulóvernek, vagy kabátnak lenne-e jobb, bár a kép alapján inkább egy meleg, kabát alá felvevős pulóvernek mondanám, de nekem nagyon tetszik, és kíváncsi vagyok, hogy tetszene magamon.


Ha felkeltettem az érdeklődéseteket az oldallal kapcsolatban, akkor ide is belinkelem legalulra, hátha valaki olyan lusta, hogy nem görget fel még egyszer :D
  https://www.manzara.hu/  



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Winter Wishlist 2
    Elkészült a Winter Wishlistem második része is :) Ezek a felsők, egyszerűen valami csodák. A szürke body nagyon tetszik, főleg a kivágá...
  • Essence - mit az arc nem bír el a körmön folyik le
    Hosszú idő után itt egy újabb Essence termék mustra, ezúttal arcra, és körömre való dolgokat mutatok meg nektek, azok közül is azokat, amik...
  • Reggeli sminkrutinom
    A reggeleim általában a katasztrófa, és a nyugalmi állapot között ingadoznak. Szeretek minél hamarabb elkészülni, hogy utána esetleg még ...
  • A könyvtolvaj: Már filmben is láttam!
    Pár bejegyzéssel ezelőtt szó esett a Könyvtolvaj című könyvről, most pedig az abból készült filmet értékelném pár szóban! Figyelem, spoi...

Ami eddig történt

  • ►  2021 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ▼  2018 (64)
    • ▼  december (4)
      • Snowy shopping for christmas time | OOTD w Manzara
      • Év Végi Nyereményjáték!
      • Novemberi Művelődő
      • Karácsony Készyvel | Karácsonyi Dekor Haul
    • ►  november (6)
      • Egy kutya négy élete | Könyv vs Film
      • Gyors DM Haul
      • Durván kék báli smink avagy azok az első benyomások
      • Őszi Smink | 2018
      • Októberi Művelődő 2018
      • Az én Halloweenom?!
    • ►  október (6)
      • Mi is az a Manzara.hu ?
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose