Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Tavaly is körülbelül ugyanilyenkor láthattatok a blogon egy ilyen bejegyzést, akkor még eléggé béna címmel, mondjuk ez sem az a hú, de ütős, de százszor jobb mint a régi.
Ragozni nem is ragozom, egy vallásos iskolai évzáróra készült egyszerű sminket mutatok meg nektek.
Először egy Lora korrektorral a bőrhibákat vagyis pattanásokat festem el, a szemem alatti csúnya karikákat kentem be vele, majd lefixáltam a Lovely Golden Glow púderemmel. A szemhéjpalettának az egyik színével a szemöldökömet töltöttem fel, az Essence Get Big Lashes Triple Black szempillaspirállal szempillaspiráloztam természetesen és egy noname szemceruzával meghúztam az alsó vízvonalam felét, a szemhéjamat pedig ügyetlenül kihúztam vele, tudván, hogy a nagy melegben úgyis elfolyik, amivel így egy nagyon pici füstös hatást értem el.

Itt pedig egy előtte, utána fotót láthattok, valamint egy másik szögből a sminket.




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Szóval, én és a munka. Ez eddig két külön fogalom volt, most azonban az elmúlt fél évben ez a két dolog összetalálkozott, és együtt valami nagyon furcsa keveréket alkotnak.


A történet ott kezdődik, hogy mint minden más diáknak, nekem is 50 közösségi órát el kell végeznem azért, hogy érettségizhessek. Az iskolában biztosítanak nekünk helyeket, ahol kötelező alapon meg kell jelennünk. Erről, ezekről a tapasztalatokról szeretnék nektek egy picikét mesélni. Az iskolában hat kötelező alkalom van, amin részt kell venni, ezekért pedig összesen tíz órát kaphatunk. Én egy óvodában voltam és tudom, hogy ezt furcsa hallani, de utálom a gyerekeket, mégis ezt választottam, ahol nem volt más dolgom, mint vizet osztani a kisgyerekeknek, megteríteni, megfésülni a kislányok haját, elpakolni az ágyakat, kartonlapokat vagdosni, és játszani a kisgyerekekkel. Köztudott tény, vagyis a közelebbi ismerőseim mind tudják, hogy nem bírom a gyerekeket, ezért mindenki meglepődött a választásomon. Én pedig azon lepődtem meg, hogy az ellenszenvem ellenére a gyerekek milyen barátságosak voltak velem, a társaim közül legtöbbször mindig engem figyeltek ki maguknak elsőként, ami nagyon meglepett. A másik dolog, ami hatalmas meglepetés volt számomra, hogy az idő nagyon gyorsan telt, és, hogy milyen jól éreztük magunkat. A gyerekek kedvesek voltak, folyton hívtak minket játszani, elárasztottak az öleléseikkel, és annyit mondogatták nekünk, hogy szeretnek minket, amit egy nyálas pár is megirigyelhetne. Szóval alapjában véve nagyon jó időeltöltés volt, és a többiekkel is megegyeztünk abban, hogy kár, hogy vége lett.

A második fázisa a történetemnek a mostani nyári munkám, ahol további x-es órát dolgozok le, az egyik hozzánk közeli kisváros helyi tv-ben történik. Eddig két napot dolgoztam ott, és meg kell mondjam, vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Egy részről jó, mert tényleg olyan helyen vagyok, ahol jó a társaság, és olyan feladatok vannak, másrészről a munkaruházatunk ilyen időben (nem lehet semmi rövidnadrág, meg túl lenge felső) kikészít, mert meg lehet sülni. A két nap feladatai sem voltak túl rózsásak, ugyanis én, és másik két srác kapta azt feladatul, hogy szórólapozzunk. Magyarán járjuk végig az egész várost, és minden postaládába dobáljunk egyet, majd a kezünkbe nyomott több mint 2000 szórólapot. Na már most. A tűző napon, farmerban/fekete leggingsben és fekete pólóban elég szívás csinálni. Az első nap végét már nagyon elcsaltuk, dobáltuk már mindenfelé, valahová sok szórólapot dobáltunk, és hát, lebuktunk. Másnap vártuk a nagy fejmosást, de szerencsére a főnök jófej volt, egy kacsintással megfűszerezett beszólásnál nem kaptunk többet. A másik előnye, legalább lebarnult a karom, ami az én ingerszegény bőrszínemnek elég jó lett. Amikor az irodában voltam, akkor helyesírást javítottam, és szövegeket ollóztam össze, ami viszont elég jól megy, és személy szerint jobban örülök a wordnek, excelnek és társainak, mint az egész napos járkálásnak egy ismeretlen helyen. Úgy érzem ez egy elég jó tapasztalat, és jól is érzem itt most magam, szívesen lennék itt nyári munkán is, mert nekem való hely, ráadásul sokkal nyitottabban viselkedem azóta, mióta ide kerültem :)

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Újabb Let's Talk poszt! A mai beszélgetéstémának a barátságot találtam ki. Itt kifejtem a véleményemet a fake friendekről, az örök BFF-ekről, az elhalványuló ismeretségi körről és az alkalmi barátokról, haverokról. Ha nektek is van ezzel kapcsolatban véleményetek nyugodtan írjátok le kommentben, kíváncsi vagyok rájuk!
A legveszélyesebb teremtmény a földön egy hamis barát.

Fake Friend

Nem hivatalos kifejezés vagy az nem tudom, én így használom. Hogy mis is azok a Fake Friendek? Akik néha feltűnnek, főleg akkor, ha valami jó történik az életedben vagy szükségük van valamire tőled, esetleg abból, hogy veled lógnak, hasznuk származhat. Én ezt szánalmasnak tartom. Ugye, magyarul hamis barátok. Teljesen igaz. A hátad mögött sértegetnek, sőt a szemedbe is elmondják, de ezt úgy teszik, hogy ne tűnjön fel a sértés foka, csak apró medúzacsípésekkel teszik ezt. Ha valamire szükségük van, megjelennek, szívességet kérnek tőled, hiába nem beszéltetek például hónapokig, mikor nemet mondanál, a köztetek lévő hosszú barátságra hivatkozik mindenben. Így csalná ki a titkaidat, a bizalmas, személyes információidat, hogy aztán a többi barátjával rajtad nevessenek, és kibeszélhessenek. Azt hiszem, ez az egyik legszánalmasabb barát, embertípus, kinek hogy tetszik. Elvégre, ha nem kedvelünk valakit, csak nyíltan mondjuk ki, és ne használjuk ki. Mi értelme? Egy pillanatig jó lesz neked. És utána? Eltűnsz megint, hogy újra ezt csinálhasd. Istenem, ez annyira szánalmas. Ha ott vagy valakivel, akkor mindig legyél ott, ne csak a boldog pillanataiban.

Örök BFF

Az örök barátok, a best friend foreverök. Az embernek ebből nem sok van, maximum egy-kettő. Én sajnos most vesztem el az egyik legjobb barátnőmet, négy év után, mert másik országba költözik. De, hogy mi is, ki is a legjobb barát? A legjobb barát ott van a legszebb és legrosszabb pillanataidban is, akármi történjen, és habár megeshet az, hogy összevesztek, nem tudtok egymásra haragudni huzamosabb ideig, mindig kibékültök. A legjobb barát támogat, rábeszél olyan dolgokra, amikről tudja, hogy jó lesz vagy jót tesz, lebeszél a borzalmas ötletekről és belemegy minden hülyeségbe. Támogat téged a nehéz időkbe, felvidít, vagy ha kell veled együtt sír. Addig veséz veled egy témát, ameddig csak lehet, és képesek vagytok órákat beszélgetni minden nap, bármilyen kis hülyeségről. A legjobb barát mindig veled tart, és olyan témákról is beszélhetsz vele, amiről mással nem tehetnéd meg. Kiröhögitek egymást, szívatjátok egymást, beceneveket adtok egymásnak, közös kódjaitok és saját belső poénjaitok vannak. Mindent tudtok egymásról, befejezitek egymás mondatait, kitaláljátok egymás gondolatait. Minden gond nélkül húzzátok le egymást pénzzel, kajával, cuccokkal mert tudjátok, hogy úgyis visszakapjátok valamely módon. Nem érdekel titeket, hogy mit tett a másik a múltban, elfogadjátok egymást úgy, ahogy vagytok. Tippeket, tanácsokat adtok egymásnak, és még sorolhatnám. Szóval szerintem értitek a lényeget. Én talán két, talán három ilyen BFF-el rendelkezek, amikért nagyon is hálás vagyok, bár tudom, hogy nem mutatom ki jól. Talán bunkó vagyok néha velük, de tudniuk kell, hogy mindig számíthatnak rám, kivéve amikor nyűgös vagyok, mert akkor még magam sem számítok.


Minden más

A minden más, az elhalványuló ismeretségi kör, az alkalmi barátok és haverok. Szerintem nektek is vannak olyan emberek az életetekben, akikkel régebben együtt lógtatok, de nem voltatok túl szoros kapcsolatban, mégis jól kijöttetek egymással, mára már viszont egyáltalán vagy csak nagyon picit tartjátok a kapcsolatot. Nekem nagyon sok ilyen ember van/ volt az életemben, amit én nagyon sajnálok, nem hittem, hogy ez így fog alakulni. Az alkalmi barátok azok, akikkel este összefuttok a városban, vagy egy másik városban egy barátotoknál vagytok és bemutat az ottani haverjainak. Jól kijöttök, elbeszélgettek egymással, talán lőttök néhány közös selfit, bejelölitek egymást facebookon, néhanapján váltotok egy-két mondatot messengeren de körülbelül ennyi. Amikor újra találkoztok tök jól elvagytok, dumáltok és annyi. Nem lesz köztetek erősebb baráti kapcsolat, csupán futó ismerősök lesztek. A haverok pedig nyilván azok az emberek az életedben, akikkel elvagytok, néha együtt lógtok vagy beszélgettek, de nem beszélgettek bizalmasabb dolgokról, csupán semmiségekről. Igen, kijelenthetjük, hogy az embernek legtöbbje haverból van. Vagy legalábbis az esetek 85%-ban. 


Legalábbis ezek a jellemzések főleg az én saját tapasztalataimból íródtak, ahogy én látom a dolgokat, ahogy én megéltem őket, nem tudom, hogy ti , hogyan gondolkodtok az ilyen témákról, de én kíváncsi vagyok, szóval várom a visszajelzéseteket kommentár formában ;)

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Újabb haul poszt! Idegesítő mi? :D Most mondanám, hogy szolgálok mással, de sajnos-vagy nem sajnos- erről a témáról van kép a tarsolyomban. Ebben a hónapban nem tervezek még egy nagyon nagy vásárlást, valószínűleg ha veszek is, akkor csak pár apróságot, amit majd beleteszek a Havi Haul-os bejegyzésembe. Ezeken kívül ugyanis csak egy sport felsőt vettem és egy aranyos kis ruhácskát kaptam, és egy arckrémen és egy bikinin kívül nem tervezek semmi mást venni, kivéve megcsinálni a legjobb barátnőm búcsúztató bulijára a közös pólóinkat. Időközben pedig becsúszott pár dolog (barátnőmnél pakolni voltunk, és néhány dolgot amire nem volt szüksége, örömmel elkunyeráltam tőle)
A legkevesebbett erről a két ruhadarabról fogok beszélni. Múltkor (most már hivatalosan is), mostohaanyummal bementünk a Hádába nézelődni. Tudjátok, ha mi bemegyünk oda nézelődni üres kézzel sosem távozunk :D Szóval bementünk. nézelődtem, és bele is szerettem ebbe a két haspólóba. - Egyébkét a haspólók iránti szenvedélyem egyre nagyobb, lassan a fele szekrényem csak ezekből áll-
A fehér egy TOPSHOP-os felső, kár, hogy ez a márka nem kapható Magyarországon, mert mindig irtó jó rucikat találok a turikban ilyen márkanéven, valamint a batikolt hatású felső New Look-os.

A Secret Gardenes kifestőt egy bizsu boltban vettünk 400 Ft-ért, én pedig megvagyok veszve tőle. Rajz órán színeztünk ehhez hasonló aprólékos képeket, én pedig azóta megőrülök egy ilyenért. Amúgy is, valahogy most ez divatba jött, szóval alap volt, hogy beszerzek egyet. A lila kis naptárat alig pár száz forintért vettük a TKK-ban, igaz, hogy 2016-os, de a bejegyzéseket majd fel tudom jegyezni ebben, meg egyéb ilyen apróságokat. A szandál durván 1000 F-ba került egy kínai üzletben, sajnos ez volt a legnormálisabb, amit találtam, de meg kell mondanom, nem a kedvenc cipőm.
Utunk a Herbáriába is elvezetett, ezeket mind onnan szereztem. Ezek a fajta teák nagy kedvenceim, eddig az Auchanból szereztük be őket, de ott már nem lehetett kapni, itt pedig igen, sőt még akciós is volt, így beszereztem egy párat. A napszemüveg szintén innen van, ez is le volt akciózva, és őszintén megmondom ő a legelső normális napszemüvegem (ugyanis eddig a szemüvegem miatt nem hordhattam napszemüveget). Szeretem, imádom, most is itt díszeleg a fejemen, miközben ezt írom. A kénsampont próbaképp vettünk, ugyanis nekem nagyon korpás, három nap után pedig hihetetlenül zsíros hajam és fejbőröm van. Már használtam egy jó párszor, és sajnos azt kell mondanom, hogy nem segített rajta szinte semennyit, a hajam még mindig ugyanolyan pocsék állapotban van.





Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

A pénteki és vasárnapi bejegyzés összemosódik ugyanis az a közötti napon - igen, szombaton - esküvőn vettem részt, mégpedig a szüleim esküvőjén! (Jó, igazából mostohaanya, de akkor is)
Úgy gondoltam ebben a posztban megmutatom, hogy milyen sminket viseltem, az aljára pedig egy összhatást ábrázoló fotót is beteszek, mert miért ne.
El kell mondanom, hogy ez a legjobban elkészített sminkem, szóval ennél jobban, még soha nem sminkeltem ki se magamat, se mást. A fázisokat két részre osztottam, alapozásra és sminkre.

Alapozás

Legelőször is alapozót használtam, ebben az évben most az először, mégpedig a NYC 001-es árnyalatát. Meglepődtem, mert eddig ez a szín kicsit sötétnek bizonyult, de most tökéletesen illeszkedett a bőröm színéhez és még jól is fedett. Utána egy Lora-s korrektort használtam, aminek nagyon jó krémes állaga van, és nagyon jól is fed, amúgy Goodsmarketban és kisebb bizsuboltokban megtalálható a márka, és higgyétek el, a korrektoruk nagyon jó. Utána egy orosz, cserélt, már elég régi bronzosítót használtam az orromon, az arccsontomon, és az államon is. Végül púdereztem és pirosítóztam (amik a nagy paletta alsó részében találhatóak, az előző haul bejegyzésemben láthatjátok kinyitva is) A nagy Mary Kay ecsetemmel amúgy alapozóztam és púdereztem és pirosítóztam, a rózsaszín ecsettel és egy szemhéjecsettel pedig bronzosítottam. Tudom, hogy ezekhez vannak külön ecsetek, de még nem sikerült beszereznem egyet sem, de már tervben vannak.

Smink

A sminkem nem volt túl nehéz procedúra. Először is a szemhéjamat festettem ki  a Lovely Nude palettájával. Először egy arany árnyalatot vittem fel (balról a hetedik) a mozgószemhéjamra, aztán egy erősebb barnával (balról a második) árnyékoltam a szélét, összedolgoztam a másikkal. Mivel ez így elég lagymatagnak tűnt a ruhám színéhez képest a legsötétebb barnával (jobbról a második) kicsit átmentem a szélén, majd egy leheletnyi feketét is hozzámaszatoltam. A szemhéjamat a palettán lévő legsötétebb árnyalattal erősítettem meg, valamint a szemhéjzugomba és a szemöldököm tövébe fehér színt is felvittem, a szemem alsó részére pedig felvittem egy picike arany színt. Utána az Essence fekete szemhéjtusával tust húztam, egy noname szemceruzával gyorsan átmentem az alsó vízvonalamon, majd két rétegben szempillaspiráloztam. Először a Maybelline Lots of Lashes szempillaspirálját használtam a dússágért, majd az Essence Lash Princess szempillaspirálját az extra hosszú szempillákért (Tipp: ha összeragadnak a szempilláitok a fogpiszkáló sokat tud segíteni)
A képről lemaradt a számra való termékek, de először egy Avonos ajakbalzsamot vittem fel, majd az Aden egyik folyékony rúzsát, rá pedig az Essence 12 Blush My Lips árnyalatú rúzsa került, amikből megalkottam a tökéletes rózsaszínt.
Az átváltozásom: alap, smink, rúzzsal, hajjal
A sminkem közelibb képeken (minőségért bocsi, előlapi kamerás mutatványok)




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
A mai bejegyzésben egy hiper-szuper könyvről vagyis könyvsorozatról hoztam nektek egy ajánlót! Figyelem a leírás Spoilert tartalmaz!
Oké, alapjában véve a történet nem ölel fel hosszú időszakot, de az események pörögnek benne, amitől úgy tűnik nekünk, hogy sokkal, de sokkal több idő eltelt már a dolgok közt, mint valójában. Szóval, ott van nekünk Nora Grey, egy lány, aki javarészt szülők nélkül tölti idejét otthonában. Teljesen jó kislány, ám azonban kísérti apjának halála. Aztán ott van Folt, egy gyönyörű és szexi bukott angyal, akiket összesodor a nem túl véletlen sors biológiaórán. Hamarosan egymásba szeretnek, de nem olyan könnyű ám, mint ti azt hiszitek, ugyanis van itt még egy srác, egy felakasztott lány,a tény, hogy Nora valójában egy Nephilim leszármazottja, majd később ő is azzá válik. Ráadásul ott a minden lében kanál, de mindenre kész Vee Sky, egy halom bukott angyal és arkangyal, akik nem komálják a két szerelmes kapcsolatát és még sorolhatnám. Hogy mit akarok ezzel a sok hablattyal elérni? Hogy elolvasd  könyvet. Természetesen ez is egy olyan vörös pöttyös tinikönyv, aminek kiszámítható a vége, és minden kötet végén mikor már azt hinnéd, hogy minden oké, a következőben történik valami, amitől idegbajt kapsz, de a néhány kiszámítható fordulaton kívül, olyan keresztcsapások is vannak a történetben, amitől leesik az állad. Habár Nora határozott akar lenni, elég buta szegényem, mindig akkor lesz nyuszi mikor nem kéne, amikor pedig jobb lenne egy helyben maradnia, olyankor mindig feltámad benne a vágy, hogy ő is segíteni akar, én rajta kevéssé tudtam kiigazodni. Aztán Folt. Egy újabb mesebeli pasi, aki dögös, szexi, a szövegeitől elolvadsz, védelmező és még bukott angyal is. Komolyan, ennél többet nem is kívánhatna az ember. Szóval a négyrészes könyvsorozat megéri mind az árát, mind a könyvespolcodon lévő üres helyeket, mert imádni fogod a történetet, a csavarokat, a beszólásokat, na és természetesen imádni fogod Foltot!

Kedvenc szereplő: Naná, hogy Folt
Kedvenc csavar: Nem mondod komolyan, hogy pont Dante!
Kedvenc részlet: Amikor Nora elterül Folt ágyán, közben Folt apró megjegyzésekkel szurkálja.
10/9

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Sziasztok drága kis citromszeleteim!
A mai bejegyzésben a hajamról - azaz új hajamról - lesz szó! Pénteken ugyanis, majdnem egy év elteltével, végre meglátogattam a fodrászom, hogy kezdjen valamit a hajammal.

Konkrét elképzeléseim voltak, ez alapján, a fenti kép alapján kértem a hajam. Szerettem volna, ha egy kicsit világosítunk, rajta, és vágunk belőle, valamint tépetni is szerettem volna, sőt még egy oldalfrufurut is kipróbálni!
Bal kép: nadrág - Tally, és egy noname felső
Jobb kép: F&F felső és noname nadrág

Itt láthatjátok, hogy milyen volt, és lett a hajam. Az első képen látszik, hogy már eszméletesen hosszú volt, hála a hajszálaimnak, amik mint a gomba az eső alatt hihetetlenül gyorsan nőnek, bár nem fogok hazudni, volt már ennél is hosszabb hajam. A színe egy szokásos ombre volt, azért csináltattam még tavaly, mert untam a hajam színét, és ki szerettem volna próbálni egy új színt, de az egészet festetni nem mertem. Akkor kaptam egy fokozatos vágást, és egy ilyen ombrét. Én pedig elsőre beleszerettem a hajam színébe. (na nem a barna részébe, hanem a lentibe) A színe nekem eszméletlenül tetszett, és legyek egoista, de imádtam nézni, ahogy a fény csillogott rajta, és enyhe bronzos beütést kapott. A mostani hajam sokkal rövidebb lett, azt hiszem, hogy tíz éve nem volt ilyen rövid frizurám. A színébe beleszerettem, mikor a fodrász teljesen megszárította, azt hittem elsírom magam örömömben, annyira tetszett és tetszik még most is. Ugyan néha hiányzik a régi haja, de a fodrász szerint is ideje volt vágatnom, ugyanis a hajam vége nagyon el volt vékonyodva. De ez, ez a haj ez isteni! Mi ez, ha nem igaz szerelem? Sokkal jobban tetszik magamon, ráadásul kaptam egy sampon tanácsot is kaptam, ugyanis nekem sajnos nagyon korpás és esetenként nagyon zsíros hajam tud lenni. Valami Sallos a sampon neve? Ebben nem vagyok teljesen biztos, viszont most vettem egy kénsampont, jelenleg azzal fogok próbálkozni! Egyébként, ha érdekel titeket, hozhatok róla tesztet, vagy a hajápolási rutinomról egy bejegyzést. A képek alján pedig leírtam, hogy mi látható rajtam!


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Winter Wishlist 2
    Elkészült a Winter Wishlistem második része is :) Ezek a felsők, egyszerűen valami csodák. A szürke body nagyon tetszik, főleg a kivágá...
  • Essence - mit az arc nem bír el a körmön folyik le
    Hosszú idő után itt egy újabb Essence termék mustra, ezúttal arcra, és körömre való dolgokat mutatok meg nektek, azok közül is azokat, amik...
  • Reggeli sminkrutinom
    A reggeleim általában a katasztrófa, és a nyugalmi állapot között ingadoznak. Szeretek minél hamarabb elkészülni, hogy utána esetleg még ...
  • A könyvtolvaj: Már filmben is láttam!
    Pár bejegyzéssel ezelőtt szó esett a Könyvtolvaj című könyvről, most pedig az abból készült filmet értékelném pár szóban! Figyelem, spoi...

Ami eddig történt

  • ►  2021 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ▼  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ▼  június (7)
      • Smink évzáróra - religious school edition
      • Én és a munka
      • Let's talk: Barátságok
      • Little Haul
      • Smink esküvőre
      • Könyvajánló: Becca Fitzpatrick - Csitt csitt sorozat
      • Új haj!
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose