Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Az ősz számomra mindig egy "elő-varázslat" volt, a sok szín, a napsütés és a színes levelek kontrasztja egymással. Mindig hordozott magában valamilyen hangulatot, ahogy az ablakon át a csendes eső szemlélése, a kedvenc lila pokrócomba burkolózva, forró csokit vagy teát szürcsölve, miközben könyvet olvasok, vagy filmet nézek. Ezek valahogyan mindig melegséggel töltenek el, a szívem kicsit örömtelibb.Ezeket a fotókat a Népkertben készítettük, nagy szenvedések árán, ez nem is kérdés, de meg vagyok elégedve azzal a mennyiséggel, amit jónak titulálhatok (a képek háromnegyede azonban vállalhatatlan lett). A képeket ugyan már a tél elején, pontosabban december 2-án készítettük, amikor már jócskán hideg volt, de a nap gyönyörűen sütött néha. Ezekkel a képekkel pedig hivatalosan is elbúcsúzom az ősztől, ami habár egy hónapja elmúlt, de a hangulata még mindig itt-ott dereng, kicsit kiszorítva a télt a szélre. Reméljük minél hamarabb felülkerekedik az őszön a tél, és hoz nekünk egy kis havat :)







cipő/Deichmann, farmernadrág/H&M, öv/H&M, felső/Tally Weijl, pulóver/New Look, kabát/Covent Garden, sál/H&M, táska/Reserved

Remélem mindenkinek jól telik a szünete <3 Ti eddig mivel töltöttétek?



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Ma már Szenteste van, ami általában a közösen elfogyasztott karácsonyi vacsoráról és az ajándékozásról szól. Innen is szeretnék mindenkinek Boldog Ünnepeket kívánni, mind az olvasóimnak, mind azoknak, akik csak egy-egy bejegyzés alkalmával feltévednek szerény kis blogomra.
 

1. Szépségápolás

Azt hiszem ez az egyik olyan dolog, amit lányoknál ritkán lehet eltéveszteni. Ugyan a boltok 95%-a nincsen nyitva Szenteste, de a te kollekciódban is bizonyára vannak olyan darabok, amiket sosem használtál. Ebbe a kategóriába bele tartoznak a tusfürdők, amelyből egy nőnek biztos, hogy mindig van készleten, a fürdőbombák, és egyéb ilyen csecse-becsék. Teljesen véletlenszerűen összelehet állítani egy nagyon menő kis karácsonyi csomagot, azokból, amik nálunk csak vannak.


2. Csokoládé, kávé, tea, sütemény

Egy másik adu-ász. Nem sok olyan embert ismerek, aki legalább az egyiknek nem örülne. Karácsony közeledtével, és a mikulás elteltével hihetetlen mennyiségű sütemény, és csokoládé gyűlik össze a konyhánkban. Ezeket nem nehéz becsomagolni egy szép csomagolópapírba, és nagy szeretettel odaadni. Ha pedig tél, nem tudom, de nálunk mindig beindul a tea-szezon. Ilyenkor mindig veszünk egy halom teát, így nem nehéz összeállítani egy szép tea-válogatást sem. És csodával határos módon, mindig vannak olyan boltok, amik még reggel nyitva vannak, így onnan is összelehet szedni gyorsba egy szép kis ajándékot.

3. PPT

Ha anyukáról, vagy barátnőről beszélünk, nagyon szép és egyszerű ajándék lehet, ha készítesz nekik egy PPT-t, a közös képeitekből. Ezt mindenféle animációval tudjátok gazdagítani, valamint ha aláteszitek azt a számot, ami mindkettőtöknek sokat jelent, és egy ütős szöveget is belecsaptok a prezentációba, akár még könnyekig is meghathatjátok a választott személyt. 

4. Playlist

Ez megint attól függ, hogy mennyire ismeritek az adott személyt, de ha igen egyező a zenei ízlésetek, vagy tudjátok, hogy mit szeret hallgatni, akkor semmibe nem telik megcsinálni egy playlistet, amit aztán kiírtok neki CD-re. Szerintem ez az ajándék sokkal személyesebb lehet, mint egy körömlakk, vagy egy tusfürdő csomag, amit vakulásig árulnak az üzletekben. 

Még egyszer kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyt :)


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Már ugyan beleszaladtunk jócskán a decemberbe, de mint korábban ígértem, szeretném kiértékelni magamat, és, hogy milyen jól vagy milyen rosszul teljesítettem a kis kihívásomat.

1. Átmenni a töri próbaérettségin


Az első pontot sikeresen kipipálhatom, ugyanis jelentem, 100%-ot kaptam a vizsgámra, amin én magam is meglepődtem. Szerencsémre egy könnyű tételt húztam ki, a középkori város hála istennek egy jokernak bizonyult, és még puskám is volt hozzá, ami egy pluszt jelentett. Bár szerintem nem érdemeltem meg azt a száz százalékot, de azért annak a négy darab ötösnek igen csak örültem. 

2. Lehullott faleveleken sétálni


Esküszöm, többször is megpróbáltam, de valahogy mindig úgy sikerült, hogy sár volt, és kevés levél. Szóval sétálgattam azon a kevés levélen, jól össze is saraztam vele a bokacsizmám, de megcsináltam. Meg az iskolában a bejárati ajtó mellett mindig egy halom gyönyörű sárga falevél van, ami gyönyörű, ha rájuk süt a nap, szóval azokban gyönyörködtem, és egyszer közéjük is merészkedtem. De a kép az sajnos lemaradt.

3. Rendszerezni mindent, amire ráfér

Jelentem, ez is megvolt :D A szobám mostanában sokkal letisztultabb, mint valaha, és a rendet is szívesebben tartom meg így. Már csak egy polc hiányzik ahhoz, hogy teljesen késznek mondhassam a szobámat.

4. Naplót és határidőnaplót vezetni minden nap

Na, ezt viszont alaposan bebuktam. Se naplót, se határidőnaplót nem volt időm vezetni, annyira besűrűsödtek sokszor azok a fránya őszi napok, így, amikor kinda chill volt itthon, nem is volt értelme elővennem és írnom.

5. Elkezdeni a Bullet Journalt


Ez az egy, amire tényleg büszke is vagyok. Már majdnem minden nap használom, és kezdek végre rájönni, hogy miképp is csináljam. Hónapról-hónapra egyre izgatottabb vagyok az elkészítésével, és azt hiszem egyre szebbre is sikerülnek, aminek tényleg nagyon örülök.

6. Kipróbálni egy őszi kávé ízt

Hatalmas élményt jelentett számomra, hogy osztálykiránduláskor végre betérhettem egy Starbucksba. Miskolcon, sőt a közelben sehol sincsen, de már gyerek korom óta áhítozom egy Starbucksos látogatásra, így amikor jött a lehetőség, a barátaimmal be is ültünk. Ezzel pedig teljesítettem is a kihívásomat, hiszen egy mennyei Pumpkin Spice Latte-t vettem, amiről állandóan csodákat zeng az internet, és nem is alaptalanul. Ilyen finomat, amiben elvileg még kávé is volt, még soha a büdös életben nem ittam, és bár néhány barátom panaszkodott az árra, de szerintem bőven megért ennyit ez a pohárba zárt, meleg szeretet <3

7. Outfit ötleteket keresni az interneten

Jelentem, ez is sikeresen kész lett, a Pinterest Boardom nagy mennyiségben növelve lett a jobbnál-jobb összeállításokkal, ha érdekel titeket IDE kattintva meg is tudjátok nézni őket.

8. Kilépni a komfort zónámból

Magamhoz képest hatalmas előrelépés volt az, amikor szeptember elején néhány ismerősömmel elmentünk Miskolc egyik legnépszerűbb szórakozóhelyére a Rockwell Klubba. Már pedig én alapból nem vagyok egy hatalmas diszkóba járunk és egész éjjel ott riszáljuk magunkat típus, szóval számomra ez egy nagy kihívást jelentett. Nem tudtam, hogy mire számítsak, és nem is pontosan az volt, amire számítottam, de egy élmény volt, az biztos.

9. Rendszeresen eljárni kondizni

Nos ez még ősz elején rendben is volt, aztán nagyon sok minden közbe jött és utolsó dolog volt az számomra, hogy a testem is edzésben tartsam, és már csak a tél kezdetével kezdtem el újra kondizni járni.

10. Elolvasni minimum két kötelezőt

Na ez úgy, ahogy van, hatalmas nagy fail, ugyanis még egyet sem tudtam befejezni, egyszerűen csak nem bírtam tovább pár fejezetnél. Majd legközelebb.

11. Legalább 20 oldalt írni valamelyik könyvemben

Egy újabb veszett ügy a listán. Sajnos az írás ebben az évszakban eléggé háttérbe került, szinte nem írtam egyáltalán semmit sem, mert se időm, se ihletem nem volt. 

12. Bowlingozni menni

Sajnos, pedig annyira akartam, de nem jutottunk el bowlingozni, valahogy ennek az eshetősége mindig elfelejtődött. Azért remélem, hogy még majd eljutok egyszer, mert nagyon jó szórakozás.

13. Fotósorozat a blogra


Kicsit átcsúszva a decemberre, de elkészítettük húgommal a fotókat, amiket ugyan még nem posztoltam, de a közeljövőben tervezek. Nem lettek olyan hú de szuper képek, mint reméltem (hiába, húgom csapnivaló fotós), de azért nem is lettek olyan vészesek, így van egy pár darab, amit megéri feltölteni.

14. Rajzolni valamit

Ha a BuJo-ba firkálgatás nem számít, akkor sajnos ez sem jött össze. Ahogy már sokszor említettem, ezen ősszel kevesebb szabadidőm volt, mint eddig bármikor. 

15. Fodrászhoz menni


Az elsődleges célom az volt, hogy még szalagavató előtt eljussak, de ez sajnos nem sikerült, mivel a fodrász, akihez eddig jártam, elérhetetlen volt. Aztán felhívtuk egyik rokonunkat, aki a szalagavató után rögtön el is vállalt, és, nagyon meg vagyok elégedve vele. A hajam színe, a hossza, pont olyan lett, mint amilyennek elképzeltem. A másodlagos célom az volt, hogy legalább a tablófotózás előtt készen legyen a hajam, és szerencsére addig még volt idő. 

Overall: 15/9

Összesen 9 kihívás teljesítettem a bakancslistámról 3 hónap alatt, ami szerintem magamhoz képest elég jó, tekintve, hogy hajlamos vagyok dolgokról elfeledkezni, és tologatni későbbre. Viszont azért is vagyok büszke magamra, mert sok olyan dolgot teljesítettem, amik élmények, és valamennyire életmód téren is javítottam magamon. Ezeket a szokásokat, például a Bullet Journalt, mindenképpen folytatni szeretném, az írásra pedig mindenképpen szeretnék több időt fordítani.







Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Azt hiszem, ennyi évnyi bloggerkedés után, már ideje volt egy nyereményjátéknak a blogon :)
Ugyan nem lett egy hatalmas nagy csomag, de nagy körültekintéssel válogattam ki vásárláskor, hogy mit is szeretnék beletenni ebbe a csomagba, plusz még így utolsó pillanatban hozzátettem még egy-két meglepetést is, ami se a videóba, se a képen nem szerepel ;)

A csomag tartalma: 


  • Reeses Peanut Butter Cup
  • York mentolos csokoládé
  • Hershey Mr. Goodbar
  • Karácsonyi cukor, és rágó
  • A6-os sima jegyzetfüzet 
  • Rózsaszín-fehér toll
  • Garnier aloe verás sampon termékminta
  • Isana tej és méz illatú tusfürdő
  • Essence Studio Nails körömmatrica
  • Essence 98 pure beauty árnyalatú körömlakk
  • Balea ribiszke és dinnye illatú univerzális krém

Hogyan jelentkezhetsz?


  1. Légy feliratkozva a blogra, a youtube-csatornámra és az instagrammomra
  2. Írd meg kommentben, hogy milyen neveken követsz, és az e-mail címedet, hogy érthesíthesselek
  3. És írd meg azt is, hogy miért várod a karácsonyt, és mi volt a legjobb dolog, ami ebben az évben történt veled :)

Sorsolás január 1-én!





Share
Tweet
Pin
Share
4 megjegyzés
A november is olyan hamar elszállt, hogy észre sem vettem. Egy hónapja ilyenkor még a közelgő történelem próbaérettség miatt paráztam, most viszont, már túl is vagyok rajta, sőt, nemsokára jön a karácsony, a magyar próbaérettségi, a szilveszter, és annyi minden, hogy alig hiszem el. Nem régen volt január, és mégis, most vége lesz ennek az évnek is. Persze nem múlik el úgy hónap, hogy ne emlékeznék meg rá, így lássuk is, mit tartogatott számomra ez a novemberi hónap!
A LOL- könyvek számomra klasszikusok, avagy alapdarabok. Ha megjelenik egy új, azt biztos, hogy megveszem. Mindig problémám volt, hogy annyi könyvet szerettem volna olvasni, ezért jobbára az internetről töltögettem le. Azonban ezeknek mára már a gyűjtőjévé váltam, el sem tudom mondani, hogy mennyire imádom minden egyes történetét ennek a kiadásnak. Kelly Oram Örökkön-örökké könyve meglepett, nem hittem volna, hogy a Cinder és Ellának lesz második része, habár nagyon imádtam az elsőt. Nem is ilyen második részre számítottam a fülszöveg alapján, de az ritkán tükrözi pontosan a valóságot. Brian humora fantasztikus volt, Ella önbizalomhiánya pedig egy kicsit magamra emlékeztetett. Szokás szerint Kelly megint olyat alkotott, amit egyenes imádok.
Befejeztem a Jónő című könyvet is, amelynek néhány bölcsességét, már korábban megosztottam veletek a blogon. Először, a borító alapján nem gondoltam volna, hogy ennyire nagyon ki fog hatni a véleményemre, de amióta elolvastam, azóta nagyon sokszor vannak ezzel kapcsolatban gondolataim, amik a mindennapi élet forgatagában egyszer csak előpattannak, és nagy befolyással hatnak az életemre.
Pár napja elkezdtem Benina Bíborhajújának a 4. részét is, habár már nyáron befejeztem az első hármat, egész jól visszarázódtam a történetbe. Eddig érdekes a sztori, nem vártam már rögtön az elején ilyen nagy fordulatokat és eseményeket, azonban nagyon tetszik idáig, már a harmadik fejezetnél majd meghaltam az izgalomtól, kíváncsi leszek a végeredményre.
Móricz Zsigmond Úri muriját képtelen voltam befejezni, egyszerűen nem bírom elolvasni, hiába próbálkoztam milliomodszorra. Nem tudom, Móricz stílusa valahogy nem az én világom.
Nova Weetman Legyen ahogy akarod pálya vagy dráma című könyve ötletesen van megírva, azonban még nem tudtam rávenni magam, hogy befejezzem.
Igazából szerelem: Főként a szereplőgárda miatt néztem meg, de nem csalódtam, szép film volt.
Vizsga két személyre: Szokásos romantikus film, érdekes volt a történet, ez a csavar pedig a végén elég röhejes volt, és szomorú is. Nem kapunk a végén ugyan teljes happy endet, de elég szépen befejezik.
Ollókezű Edward: Johnny Depp egyik hihetetlen alakítása, nem olyan volt, amilyet vártam, és nagyon szomorú is volt a vége.
Vadregény: Szintén a nagy szereplőgárda miatt néztem meg. A feléig semmi baj nem volt a filmmel, nagyon bírtam, ám a második fele már csak időhúzás volt, ráadásul nagyon unalmas és értelmetlen.
Az utazó: Imádom a Johnny Depp filmeket, szerintem hatalmas egy színész, és ilyen szerepben még nem láttam, de ezt is nagyon jól alakította.
Sztár születik: Hihetetlen mennyi Hilary Duff film létezik, és hihetetlen, hogy mindegyik szinte ugyanaz a kategória. Ez a film is egy unalmas vasárnapi délutánra jó, ami eltereli egy kicsit a figyelmedet, egyébként én a végére valami nagyobb durranást vártam.
Nanny McPhee 1, 2 - Az első része nagyon jó és szép volt, én valahogy mindig abban a hitben éltem, hogy 2 gyerek van összesen, és álmodni se mertem volna, hogy Collin Firth is játszik benne. Az első rész vége megkönnyeztetett, a második rész viszont már nem volt olyan nagy durranás.
Asterix és Obelix az Olimpián: francia órán néztük franciául, francia felirattal szóval képzelhetitek mennyit értettem belőle, de azért voltak benne elég jó poénok :D
Hókusz Pókusz: Egy kis halloweeni film. Érdekes volt, de nem az én világom.
A klikk: A film elkezdése után jöttem rá, hogy ezt a filmet már egyszer láttam, igaz, nem az elejétől. Szokásos csajos-pizsipartis film.
A Bűbájos: Nem tudom mit gondoljak erről a filmről, szerintem egy kicsit gagyi hatása van, vagy nem is tudom.
Thirteen: Egy minisorozatról társalgunk most éppen, ami hihetetlenül durva. Nem is számítottam ennyire kemény eseménysorozatra, az egész hihetetlenül megrázó volt. Voltak elborzasztó részek, megdöbbentőek, és eléggé undorítóak is. Elborzasztó dolgokat láthattunk a sorozatban, ezek a traumák, a Stockholm szindróma meg minden. A két nyomozó és az anyuka számomra egy kicsit idegesítő volt, de minden más nagyon jól fel volt építve. Az állandó csalódások, a lelki és testi terror, az a sok év. Megdöbbentő.
Bridget Jones babát vár: Végre megnéztem a harmadik részt. Huh, hogy mennyire jó is volt egy olyan filmet nézni, ami tényleg nem volt gagyi, jól fel volt építve, és a szereplők sem semmik. Az új Bridget menő és vékony, de lelke néha még mindig a régi, ezzel együtt egy új és egy régi szerelem felé is kacsintgat. Hogy mi lesz ebből? Pont az, amire számítunk :)
Pretty Woman: röviden a kurva és a pénzes pasi love storyja. Alapból nem szeretem  a régebbi filmeket, és egyszer amikor egy kis részletet láttam belőle akkor sem jött be annyira, de megnéztem nemrég
Nagydumás kiscsajok: Mit is mondhatnék erről a filmről? Hát, mindenképpen azt, hogy csajos. Nem is az a nagy hű de kasszasiker típusú film. Azonban nagyon szép története van. Ezért egyszer mindenképpen megéri megnézni a filmet.
Igen, ahogy kitűnik rengeteg filmet néztem novemberben, hiszen nagyon sokat tanultam a töri próbaérettségire, és az évek alatt rájöttem, hogy filmnézés közben sokkal jobban megy a tanulás. Novemberben sikerült befejeznem az Időtlen szerelem trilógiának az adaptációját is, igaz, mindegyik németül volt, de legalább volt hozzá felirat. Anno még akkor láttam az első részt, miután elolvastam a sorozatot és kicsit utánakutakodtam. Akkor még csak az első részt adták ki moziban, de most sok haszna volt megnézni a filmeket, mert nagyon tetszett. Igaz, nem pont olyan volt, mint amilyen a könyv, de ezt már megszoktam, és azon kívül mégis mesés lett az egész.
A Fák Jú Tanár Úr számomra egy örök kedvenc, mind a két része. Zeki Müller és osztálya olyan szinten feldobja a kedvem, és lenyugtat, mint nagyon kevés dolog. A humor, a romantika, és a szeretet szépen íveli végig több szálon a történetet. Már igazán várom, hogy mikor tűzik ki premierre  a harmadik részt hazánkban, ugyanis a német mozik már vetítik.
A 27 idegen igen egy újranézős film volt. A vicces ebben az volt, hogy én totálisan elfelejtettem, hogy már láttam ezt a filmet, csak amikor elkezdődött, akkor esett le a tantusz, de úgy voltam vele, hogy már nem érdekel, ha elkezdtem befejezem. Tipikus romantikus sztori, de aranyos nagyon.
A visszatérők: Először a könyvet néztem ki magamnak, még régen, ám most elővettem a sorozatot egy Snittes kihívás kedvéért. Meg is néztem az első évadot, amiről el kell mondanom, hogy imádom. A történt tele van izgalommal és olyan szálakkal, amik egymással és mégis egymás ellen dolgoznak. Hihetetlen, hogy milyen jó történetet raktak össze.
Riverdale: Belekezdtem a második évadba, már amennyi rész kijött november hónapban. Már érdekesen indult az egész, és el sem hiszem, hogy milyen jól megoldották a folytatást. Nem hittem volna, hogy az első évad után még tudnak érdekes folytatást felmutatni, de eddig egy elég csavaros cselekményt kaphattunk.
The Fosters: Imádom, szerintem nem is kell többet mondanom. Lassan haladok vele, mert nincs sok időm sorozatokra és filmekre, de azért novemberben is meg tudtam nézni párat belőle. Komoly témákat bontogat a sorozat, amiket nagyra értékelek, mert nagyon jó tanulsággal hinthet be minket, ráadásul nagyon sok kifejezés is ránk ragad a nézése közben. Hihetetlenül izgalmas is, szóval még csak azt sem mondhatom, hogy lapos. 
Carrie naplója: Egy nagyon bájos sorozat, amely elég jól felvezeti a tinédzserproblémákat, és jól esik olyan sorozatot nézni, amely a múltban élő tinédzserekről szól.

Novemberben eléggé megkopott az írástudásom. Néhány verset elírogattam magamnak órán, azonban egyetlen történet ötleten kívül mással nem volt időm foglalkozni, amit nagyon bánok. Néha kicsit hiányzik, hogy csak úgy leüljek és írjak, kiírjam magamból azokat  az ötleteket, amik a fejemből pattannak elő.




Az éneklés is nagyon háttérbe szorult, valahogy nem éreztem motivációt és elég önbizalmat, ahhoz, hogy énekeljek, vagy megtanuljak bármi újat is. Két dal azonban mégis belopta magát a szívembe, az egyik Julia Brennan Inner Demons című száma, ami nagyon jól leírja, hogy mit érez az ember, amikor depressziós, amikor úgy érezi teljesen egyedül van, és úgy érzem a szövege hozzám szól, és ahhoz az időszakhoz, amikor én is egy komoly depresszión estem át. 

A másik is egy kicsit depressziósabb szám, de nekem nagyon tetszik a stílusa, és a szövege is nagyon kifejező. Katelyn Tarver You don't know című száma lágy, és mégis kemény, a mondandója pedig nagyon ott van.




Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Amikor az ember csomagot kap, késztetést érez arra, hogy mindenkinek elmesélje, hogy milyen fantasztikus dolgokat kapott. Nos, én ezúttal abban a bizonyos csomagban rejlő édességeket kóstoltam meg :)


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Új kis bejegyzéstípust hoztam ma nektek, ami egy kicsit jobban beenged titeket az életembe. Tegnap, elég mozgalmas napom volt, az én unalmas életemhez képest, így el is mesélem nektek, hogy mi is történt tegnap, valamint egy kis mini-vlogot is készítettem mellé, hogy színesebb legyen .

Három nappal ezelőtt, azt hiszem, az Instagrammon görgettem és storykat nézegettem, mikor a következő story került a szemem elé. Viszkok Fruzsi, egy közismert youtuber, a második Rossmann-os neszeszerével újra közönségtalálkozót tart az országban, az egyik hely pedig Miskolc volt. Na, én már akkor tudtam, hogy nekem ott kell lennem, amikor megláttam a Miskolc szót. Nem szégyellem, kicsit felnézek Fruzsira, hiszen már csak a videói alapján is láthatjuk, hogy nagyon sok mindent ért el az életében, és azon kívül, hogy sikeresen lediplomázott, emellett még youtuber-ként is remekel ebben a világban. Amikor megérkeztünk, már hatalmas sor állt, mi például egy kicsivel több, mint egy órát álltunk sorba azért, hogy találkozhassunk vele. Ahogy fogyott a sor, én egyre izgatottabb voltam, amikor pedig mi következtünk, annyira zavarban voltam, hogy alig tudtam mit mondani. Fruzsi tényleg nagyon helyes, és kedves, állíthatom, hogy ugyanúgy néz ki, és ugyanolyan a hangja is, mint a videókban. Mondjuk meglepett, amikor megkérdezte, hogy szoktam-e, Inez videóit nézni-e, mert hasonlítok rá. Nos, én azért ezt nem mondanám, de azért jól esett, hogy ezt mondta. Nálam ez a blogolós-videózni akarok dolog lassan már 7 éve fent áll, mindig is ez volt az álmom már kis koromtól kezdve. Persze nem olyan egyszerű ez, mint gondoljuk, én sem tudok még hű de minőségi anyagokat hozni, hiszen nagyon sok minden kell egy videó létrehozásához, amik nem is egy vagy két fillérbe kerülnek. Elhihetitek, hogy otthon már mosolyogva néztem meg a legújabb a videóját, és  nap folyamán is többször végtelen boldogság kerített hatalmába, hogy találkozhattam egy olyan emberrel, akire valamely szinten felnézek. Persze mindenkinek megvan a saját véleménye, hogy miért csodálunk egy másik embert, aki ugyanolyan, mint mi, de én egyszerűen a munkásságát és az elért dolgait csodálom, és ösztönöz arra, hogy én is elérhetem a saját céljaimat. ( A képeket azért itt megemlítem, hogy pocsékok lettek, ilyen helyzetben valahogy mindig béna vagyok) Miután végigálltuk a sort, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Népkertbe, ugyanis én szerettem volna outfit-et fotózni, a húgom meg szimplán szeret ott játszani. Körülbelül egy háromnegyed órát töltöttünk ott, de olyan hideg volt már, hogy kettéfagytunk ezért bementünk a legközelebbi bevásárlóközpontba melegedni a busz indulásáig. Összességében egy jó napot tudhattunk le magunk mögött, sajnálom, hogy nem videóztam többet.



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Winter Wishlist 2
    Elkészült a Winter Wishlistem második része is :) Ezek a felsők, egyszerűen valami csodák. A szürke body nagyon tetszik, főleg a kivágá...
  • Essence - mit az arc nem bír el a körmön folyik le
    Hosszú idő után itt egy újabb Essence termék mustra, ezúttal arcra, és körömre való dolgokat mutatok meg nektek, azok közül is azokat, amik...
  • Reggeli sminkrutinom
    A reggeleim általában a katasztrófa, és a nyugalmi állapot között ingadoznak. Szeretek minél hamarabb elkészülni, hogy utána esetleg még ...
  • A könyvtolvaj: Már filmben is láttam!
    Pár bejegyzéssel ezelőtt szó esett a Könyvtolvaj című könyvről, most pedig az abból készült filmet értékelném pár szóban! Figyelem, spoi...

Ami eddig történt

  • ►  2021 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ▼  2017 (70)
    • ▼  december (7)
      • Goodbye fall, hello winter
      • Ajándékok a legutolsó pillanatban
      • Őszi bakancslista kiértékelés
      • Év végi NYEREMÉNYJÁTÉK
      • Novemberi Művelődő
      • Amerikai édesség kóstolás
      • BehindMyLife | Viszkok Fruzsi, Népkert, Fotózás
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose