Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Elérkeztük az év harmadik Művelődőjéhez! Ahogy összegyűjtöttem mindent, amit néztem, eléggé meglepődtem, ugyanis nem éreztem úgy, hogy sokat pihentem volna, azonban mégis rengeteg film gyűlt össze, és olyan vegyes érzéseket keltettek bennem, hogy lehet, hogy a film résznél a szokásosnál még jobban le fogunk ragadni.
A Megőrjít a csaj valami eszméletlenül fejfogós volt, és nem is feltétlenül, mert olyan pocsék lett volna a film, csupán a történetet eseményei késztettek arra, hogy hangosan kommentáljam ezeket a véletleneket, de annyira szörnyű film nem volt. Jennifer Aniston hozta a szokásos fantasztikus formáját, azonban Owen Wilson kicsit csalódás volt a filmben. Viszont Imogen Poots nagyon odatette magát. A Lelkes testcserét egyszerűen nem bírtam nem szeretni, nagyon bírtam egyszerűen megmagyarázni sem bírom, hogy miért, de az egész film hangulata magába szippantott. A szerelmes smsről pedig még most sem tudom eldönteni a véleményem. Tetszik, nem tetszik, azt hiszem egy kicsit mindkettő, hiszen az eleje annyira nem kötött le, bőven csináltam még mást is közben, aztán talán a közepe felé kezdtem el igazán nézni a filmet. 

A Nász-ajánlat valahogy már egy "klasszikus" filmmé változott nekem, egyszer megnéztem, aztán még egyszer, és kedvelem. A puszta egyszerűsége miatt, tökéletes kis romantikus film. A Step Upot bevallom, ideáig még sohasem láttam. Lehet, hogy másoknak ez alapfilm volt, de nekem mindig is kimaradt, engem nem mozgatott meg a híre. Aztán a random film keverő ezt dobta, és úgy voltam vele, hogy miért ne. Aztán meg is lepődtem, amikor a film közben többször is az történt, hogy a szobában ugrándoztam és táncoltam a filmbeli zenékre, és egyszerűen csak tetszett és jól éreztem magam. A Csontváros nálam már örök klasszikus minden vizsgaidőszakban megnézem egyszer, az biztos, mert tökéletes rá tanulni, nem is miért, de már megszoktam ezt. A Percy Jakson filmek vihara eddig elkerült, azonban egymás után megnéztem mind a két részt, amit legyártottak, ugyanis baromi jó volt mind a két film. Persze mondják, hogy teljesen eltér a könyvektől, amiket eddig ugyebár nem olvastam, de így annyira nem is bánom, mert így most nem tetszene annyira. Persze alap, hogy ezek után már a könyveket is elolvasom, hogy szélesebb körű véleményem legyen róla, és úgy szimatolom, hogy ez egy elég jó fantasy korszaknak ígérkezik majd az érettségi miatti kötelező olvasmányok fárasztó mocsara után. A Ha\Ver eszméletlenül meglepett, ugyanis eddig soha nem voltam oda a szuperhősös filmekért, ez viszont valahogy nagyon is bejött, most pedig nem tudom eldönteni, hogy csak a horizontom tágul filmek terén, vagy az ízlésem lesz egyre rosszabb ennyi film után. A High School Rock szintén egy olyan film volt számomra, amiért éltem és haltam, ez is úgy magába szippantott, hogy végig énekeltem, amit tudtam, és egyszerűen csak jól éreztem magam a nézés közben. A dalok pedig úgy megtetszettek, hogy vagy harmincszor meghallgattam őket azóta. Egy "érdekes" választás is becsúszott, ugyanis megnéztem a Karácsony kis szépséghibával című filmet is, ami nem pont a márciusba illik, de nagyon tetszett.

A Dől a Moné!-tól én őszintén jobbat vártam, főleg mert Collin Firth, és az ő filmjei általában jók, ez viszont az olcsó szórakoztatás kategóriájába esett bele. Túl volt akciózva és bonyolítva. Egy bébiszitter naplója. Nem volt túl nagy szám, nem volt se nem rossz, se nem jó, egyszer nézős kategória. A koszorúslányok bosszúján én irtó jól szórakoztam, azonban ez sem ütötte meg azt a szintet, hogy többször is megnézzem. Az Anna Karenina mint filmileg, mint történetileg okés volt, azonban az az egy problémám volt vele, hogy egyszerűen nem bírtam a filmet. Mármint a cselekményszált. Szerintem egyszerűen undorító és túljátszott volt az egész az összes fél részéről. Persze minden másban tökéletes a film én csak az egész történettel nem vagyok kibékülve, amiről egyébként egy insta-posztban is beszélek. Ha már egyszer eltértem a karácsonyival, akkor miért ne térjek el azzal, hogy megnézem a Boszorkányváros 2-t, amit gyerekkoromban adtak egy párszor a mesecsatornán , ami akkor vagy Disney vagy Jetix volt, franc tudja már, és kicsit nosztalgiáztam vele. A Mindenki megvan kicsit szívszorító volt, elég szomorú volt látni ezt a hazugságot a gyerekek közt, és azt, hogy az apjuk tényleg csak szeretné látni őket, ami kicsit fájt még nekem is. A Fordított felállásról, azonban még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e, persze lehet, hogy csak a színészek miatt vagyok így, mert egy jó párat kedveltem közülük, szóval lehet, hogy csak ezért tűnt jónak a film. Mondjuk az ötlet sem rossz, azonban én jobban örültem volna, ha ezt egy kicsit máshogy csinálják meg. Az Amish Grace egyike azoknak a filmeknek, amiket tipikusan csak egy kihívás kedvéért nézek meg, ráadásul tuti, hogy nincs magyarul fent, de még csak egy angol felirattal sem. Szóval megnéztem originalba, minden segítség nélkül, és én magam is meglepődtem azon, hogy megértettem. Érettem a szöveget, a történetet, mindent, amit meg kellett. Az elején, meg úgy általában nem igazán vagyok oda ezért a kultúráért, azonban a film végére sikerült megkedvelnem a sztorit, és persze azért tegyük, hozzá, hogy néhány szereplő is rásegített.

Ha már március, meg tavasz, végre felkerült a Csajok szabadon magyar verziója, amit már elég régóta meg szerettem volna nézni, egyértelműen a szereplőgárdája miatt. Elképzelhetetlenül polgárpukkasztó film lett, mit ne mondjak. Ráadásul nagyon nem ilyen történetre számítottam az is biztos. Nem is tudom, hogy erre mit kellene mondanom, mert az igazság az, hogy jó is volt, meg nem is, de talán a legjobb szavak rá mégis azok, hogy rohadtul megdöbbent volt számomra. És nem tudom, hogy milyen dilibogyót szedtek azok a csajok a filmben, de hogy én biztos nem mentem volna el egy idegennel, akiről már ránézésre is süt a KÁOSZ, nagy betűvel, de az biztos, hogy elég ügyesen megoldották a végét, ezzel a kinyírok mindenkit dologgal. Újabb fantasy filmet adhatok a megnézett gyűjteményemhez, A pap - háború a vámpírok ellen egy teljesen másik perspektívát mutatott meg számomra ezzel a filmmel, ami azt hiszem, nagyon jól fog még jönni egy könyvemhez, és persze tegyük hozzá.  A szereplők, na igen. Eléggé bírom ezeket a színészeket. A J.K. Rowling sztoriról soha nem hittem volna, hogy tetszeni fog, úgy kezdtem neki, hogy láthatunk egy jó unalmas dokumentumfilmet valakinek az életéről, habár nem is csak valaki, mert J. K. Rowling azért rohadtul J. K. Rowling, és elképesztő, hogy mennyi mindent ért el. Ezelőtt is messziről csodáltam, de ez után a film után csak még jobban rajongok érte. A #sohavégetnemérős megint egy olyan film volt, amiért éltem haltam. Tény, hogy imádom a Wellhellot, na de, hogy ennyire, hogy lehet szeretni egy bandát. Ennél a filmnél is az történt, hogy végig mosolyogtam, ugráltam és énekeltem a filmet, mert egyszerűen csak jó volt, és boldoggá tett. Persze azért nem minden film volt csupa móka és kacagás, hiszen az Egy kutya négy élete olyan szinten megható volt, hogy már húsz perc után jöttek az első könnyek, amik pár perc alatt sikeresen el is múltak, aztán ment tovább a film, és mikor egy órához érkeztünk, onnantól már nem volt megállás, a végéig sírtam. Egyszerűen csak olyan értékeket vonultatott fel a könyv, olyan élethelyzeteket, amiket nagyon át tudtam élni, és azt hiszem egy kicsit gyászoltam is a saját állataim elvesztését az évek során, és elbúcsúztam azoktól, akiktől jobban el kellet volna búcsúznom, vagy soha nem is volt rá alkalmam. Ez a film szerintem mindenkit sírásra késztetne, mert egyszerű szomorú és csodálatos. Abszolút újranézős lesz, főleg ha éppen sírni szeretnék.
Persze azért néhány kisfilmet is megnéztem, a nevükre kattintva ti is megnézhetitek őket:
  • Tumbleweed Tango
  • Lambs
  • Allure
  • Rollin' Safari
  • Rollin' Christmas 360
  • Vulture
  • Meerkats
  • Take Me Home
  • Cursed
  • The Present



Most még mindig kötelező lázban égek és durván egy hónapom van rá, hogy elolvassam az összeset, így jelenleg hármat is olvasok egyszerre. Már jó régóta szenvedek vele az az igazság, egyszerűen nem haladok vele. Ottlik Iskola a határon című könyve számomra túl egyhangú, és habár meg kell mondanom, hogy Weöres Psyché-je elég szórakoztató még nem volt időm tovább olvasni, de a három közül szerintem őt fogom befejezni a leghamarabb. Borbély Szilárd Nincstelenek című könyvére pedig egyszerűen szavak nincsenek. A magyaros barátaimmal is beszéltük, hogy ennél vulgárisabb, undorítóbb könyvet régen olvastunk, számomra ezért is nehéz a vele haladás, mert egyszerűen nincs gusztusom tovább olvasni. 


Az írást sajnos még mindig hanyagolnom kell, csak néha-néha születik egy-egy dal vagy versfoszlány. Habár ha a társadalom ismeret érettségi projektemet és a szóbeli tételek kidolgozását is ide vesszük, még akkor is azt kell mondanom, hogy pocsékul állok, már sokkal előrébb kellene haladnom, szóval elég rendesen elszúrtam, ezt talán megjegyezhetem itt magamnak. 


Az elmúlt pár napban teljesen rákattantam a Pretty Girl című számra, fogalmam sincsen, hogy miért, de nagyon tetszik a szövege, valahogyan nagyon jól kifejezi, hogy mi játszódik le bennem néhanapján.

A hónapban három sorozatot néztem, azon kívül, hogy három rész erejéig leültem a húgommal Spongyabobot nézni, és közben azon gondolkoztam, hogy én miért is szerettem ezt a mesét. Szóval folytattam a Dr. Csontot, azt hiszem már a negyedik évadot nyüvöm belőle, de egy kicsit félretettem a This is Us kedvéért, amiről viszont tényleg nem tudom eldönteni, hogy akkor most tetszik-e vagy mégsem. Megnéztem az első évadot, de még feldolgozom ezt az egészet. A Red Band Society viszont már határozottan tetszik, sajnos már csak egyetlen egy rész van hátra belőle, és bosszankodom, hogy miért is kaszálták el a sorozatot, nem igaz, hogy egy második évadot ne élt volna meg. Teljesen tinisorozat, habár nem tipikus, viszont szerintem egész jó tanulságokat is hordoz számunkra.

A hónap Youtube-videója a csatornámról:



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Legjobb bejegyzéstípusoknak tartom azokat a cikkeket, amik valós történetek, események alapján készülnek vagy íródnak, éppen aktuálisak vagy aktuálisak voltak, és nem csak szimplán be vannak állítva, hogy jó, leülök és csinálok egy sminket a blogra, miért ne alapon, hanem története is van.
A mai bejegyzésemben egy kicsit a mai nap tinidiszkóiról beszélnék, csak úgy, bármiről, amit el tudsz képzelni. Tapasztalatok, előnyök, hátrányok, stb...

Miről is beszélünk?


Éjszakai szórakozóhely, night club, diszkó, klub. Így szoktuk hívni a helyet, ahol fiatalok tömkelege egymásnak nyomódva dülöngél ide-oda a zene ritmusára. De mi is ez hivatalosan? Ki mennyit tud róla? Ezek a helyek a vendéglátás egyik egységébe tartoznak, név szerint a zenés szórakozóhelyek kategóriájába. Ezeknek két fajtáját különböztetjük meg. Beszélhetünk varietéről és diszkóról. A varieté, jóval inkább felnőtt korosztály számára kitalált színház, ahol szórakoztató ének, tánc és artistaszámok várják a betévedőket. Itt általában kötelező a fogyasztás, az árak jóval magasabbak, különleges italok és ételek találhatók a menüben. 
A bejegyzésünk számára azonban nekünk nem ez, hanem a diszkó a fontos. A diszkó általában fiatalok számára rendezett, táncos és zenés szórakozóhely. Itt a lényeg, hogy mindenki jó érezze magát, a tánc és a zene élveznek előnyt. Nem rendelkeznek kötelező fogyasztással, ám az árak jóval alacsonyabbak, mint egy varietén. Éjszakába, jobban mondva hajnalokba nyúlik a nyitva tartás, és a fő hangsúly az italokon van a bárban, étellel ritkán találkozunk. 

Néhány tanács


  • Egy jobb klubba 16 éves kortól bemehetsz, ám vannak olyan helyek, ahol nem törődnek azzal, hogy az illető 12-13 vagy 45 éves, szíve szerint bárki mehet. Nos, én ettől egyáltalán nem vagyok elragadtatva, szerintem se kisgyerekeknek, se olyan embereknek nincs helye egy olyan szórakozóhelyen, ahol a célközönség 16-28 év között van. Persze mindenkinek meg van a saját véleménye, én ezt gondolom. 
  • A "profi" klubbozók, már tudják a járást, hogy ott a diszkóban minimálisat vagy semmit nem fogyaszt az ember, előtte a városban, vagy házibuliban, a társaság együtt iszik - már, ha iszik -, hogy megalapozzák jókedvüket.
  • Egy jobb klubról tudni kell, hogy a biztonsági őrök mindenhol, észrevétlenül ott lesznek, a bejáratnál pedig szanálni fognak. Senkit nem fognak beengedni, aki túl illuminált állapotban van, vagy látszik rajta, hogy szívott valamit, esetleg ez már kicsit kellemetlenebb eset, amikor nem tetszik a kidobónak az arckifejezésed, így nem enged be. De ez általában csak férfiakra és fiúkra vonatkozik, a lányokat szinte kivétel nélkül beengedik.
  • A bulik általában kilenc körül kezdődnek, de nyugodjatok meg, ha még nem voltatok, ne is menjetek kilencre, ugyanis nem lesz ott még semmi. A bulik 11 és éjfél között kezdenek először tényleges életjelet mutatni magukból, azelőtt csak pangás van. Természetes hát, hogy ezért egy buli akár reggel 5-ig vagy 6-ig is eltarthat.
  • Nagyon kevés szórakozóhely létezik, ahol nincsen jegyár. A beugró általában ezer forintnál kezdődik, de a határ a csillagos ég. 
  • Ha szeretnél biztonságosan bulizni, redukáld le a dolgaid számát. Általában elég egy telefontartó, ahová el tudod tenni a pénzedet és az igazolványodat, amit magadnál tudsz tartani, a kabátodat és a táskádat jobb leadni a ruhatárba. 
  • Mindig legyen nálad egy pulóver és kerüld a vékony talpú cipőket! Még a legnagyobb nyári melegben is lehet hűvös hajnalban, a többi évszakban meg úgy is jól jön. Egyébként érdemes vastag talpú cipőt felvenni, mert vannak olyan emberek, akik nem bírnak magukkal, üvegek törnek, amik a földön landolnak. 


Előnyök


Szocializálódás. Mostanában nagyon fontos az emberek, főleg a fiatalok számára, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, hogy mindenki kedvelje őket. Egy klubban nagyon sok új ismerősre tehetsz szert, mert ilyenkor általában mindenki nyitottabb a másik felé, legtöbbször az alkohol miatt. 
Szórakozás. Ha megfelelő társasággal mész, akkor egy nagyon jó estét tudtok eltölteni egymással, táncoltok, beszélgettek, meg egyebek. 
Szingli mód. Sok lány és srác azért megy ilyen helyekre, hogy találjon magának valakit. Nos, ez legtöbbször hatalmas nagy baki, de vannak olyan pillanatok, amikor valakire tényleg rátalál a következő párja. 
Randi. Ha valaki már régóta van együtt a párjával, akkor egyszeri randinak sem rossz egy ilyen hely.


Hátrányok

A hangos zene. Persze, a zene az egy nagyon jó dolog, én is imádom, azonban a hangerő. Nos, eléggé rossz dolog úgy kimenni a friss levegőre, hogy alig hallasz valamit. Ez az ilyen helyek velejárója. Ideiglenes halláskárosodás. Jobb eseteben. 

A tömeg. Szerintem senkinek nincsen kedve hering partit játszania, és azt érezni, hogy valaki lépten-nyomon neked megy hátulról, vagy valaki végigtapos a lábadon a magassarkújával. Arról ne is beszéljünk, hogy a nagy tömeg fülledt levegőhöz vezethet, sőt, a menekülési útvonal, hogy szívj egy kis friss levegőt igen csekély ilyenkor.

Rablás. A szórakozóhelyek a zsebtolvajok melegágya. Pár száz forint apró jobb esetben, rosszabban már telefon, pénztárca, lakáskulcs vagy irat tok is a mi zsebünkből, az övékbe kerül. Ezért érdemes vigyázni, ahogy azt a tanácsokban említem, hogy mit is lehet ezek ellen tenni.
Erőszak. Amikor valaki akkor is rángatni kezd magával, amikor te nem akarsz az illetővel táncolni, vagy még rosszabb esetben, ő arra ösztönöz, hogy lépjetek le, te pedig egyáltalán nem vágysz erre. Nos, akkor következhet be az, hogy éget ráncigálni akar, vagy valami, jó, ha van ilyenkor a tarsolyunkban egy-két önvédelmi fogás, vagy a zsebünkben egy géz-spray, mert ha nincs kidobó vagy pultos a közelben, előfordulhat, hogy senki nem fog a segítségedre sietni, mert mindenki ittas állapotban lesz, és nem lesz számukra furcsa a dolog.

Saját tapasztalatok


Megmondom az őszintét, sosem tartottam magam egy nagy táncosnak, meg egy olyan embernek, aki minden péntek meg szombat este valamelyik diszkóban ropja valami DJ-re, akit még soha nem hallott, de azért élvezi, mert kellően részeg ahhoz, hogy ne zavarja, hogy mások mit gondolnak az öltözködéséről, a mozgásáról stb. Azonban így tizennyolc évesen én is végre eljutottam egy éjszakai szórakozóhelyre a hétvégén. Alapjában véve nem volt rossz, én egy Lights Off eseményen vettem részt, amit bárkinek ajánlani tudok, ugyanis nagyon kulturált volt maga az alap, és szerintem egy ilyen eseményen azért nagyobb a "biztonság". Nagyon jó remixeket hallhattunk, mai zenék voltak, slágerek, szinte mindenki ismerhette egytől egyig. Az embertömeg az elviselhető volt, egyszer többen másszor kevesebben voltak a teremben. Negatívum nálam az, hogy az este folyamán eltűnt kettő darab vonaljegyem, amire szükségem lett volna még az este. Mivel nem városi vagyok, a jegy meg azért nem egy olcsó mulatság mostanában, így elég rosszul érintett. Ugyan nem kellett aggódnom, mert végül az egész csapat amellett döntött, hogy inkább gyalogol, mint buszozik, csak kellemetlen szituáció volt, mikor már harmadszorra pakoltam ki a táskám tartalmát, és még mindig nem találtam meg a jegyeket. Ugyancsak, hívjatok nyugodtan zsugorinak, de 50 Ft-tal is megrövidített valaki, jó, nem igazán fáj az az 50 Ft, de mégis. A lopás, azért lopás, nem túl jó, amikor az ember rájön, hogy nem annyi van, mint amennyinek kellene lennie. De ezen kívül semmi baj nem volt. A pultosok jó fejek voltak, a hangulat ütős volt, nagyon jól éreztem magam, habár a feloldódás sem sikerült még annyira a legelején, végül egész jól elengedtem magam. Boldog vagyok, mert szereztem egy új barátot is, aki nagyon jó fej, és ehhez kis mértékben az is hozzájárult, hogy mindketten közvetlenebbül viselkedtünk egymással mint egyébkét szoktunk. Persze egyébként vicces volt nézni, ahogy néhány ember vonaglott a parketten, vagy néhány pár hogyan torzította el a tánc fogalmát, azonban azon egyik sem változtat, hogy jól éreztem magam. Azt, hogy fogok-e még ilyen helyekre menni, azt nem tudom, de első tapasztalatnak nem volt rossz.

Ti mennyire vagytok képben az ilyen helyekkel?
Gyakran jártok night klubokba?

Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Back To School | Haul | Ruha
    Az intróképem valahol elkeveredett a két telefon, és a számítógép között, úgyhogy nem vesződök újjal, rögtön bele is vágok a legújabb Back ...
  • Let's Talk | Lopás, rablás és egyéb szinonímák
    Azt hiszem itt az ideje egy kis beszélgetős posztnak. Ma azonban kicsit mesélősebbre venném a figurát. Eredetileg egy újabb Back To School ...
  • Tinidiszkó - Hogy mi van?
    Legjobb bejegyzéstípusoknak tartom azokat a cikkeket, amik valós történetek, események alapján készülnek vagy íródnak, éppen aktuálisak vag...
  • Év végi NYEREMÉNYJÁTÉK
    Azt hiszem, ennyi évnyi bloggerkedés után, már ideje volt egy nyereményjátéknak a blogon :) Ugyan nem lett egy hatalmas nagy csomag, de ...
  • 100 kérdés challenge
    A mai nap egy egész más topikkal jöttem, mint, amivel szoktam. Ezt a fajta challenget a WeHeartIt-on láttam, ha szeretné valaki, bátran kit...

Ami eddig történt

  • ▼  2021 (1)
    • ▼  január (1)
      • Lássuk melyik termékek váltak be a régi vásárlásai...
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose