Már legalább egy hónapja befejeztem a sorozatot, és azt kell mondanom, hogy szomorú vagyok :(

A Simlis spinék egy romantikus vígjáték két jóbarátról, akik szeretik egymást - csakhogy nem úgy. Miután újra meg újra sikertelenül próbálnak népszerűek lenni, a lányokat tévedésből leszbikusnak gondolják, ami elég hozzá, hogy azonnal híresek legyenek. Az újonnan lelt hírnévtől elcsábulva Karma és Amy úgy döntenek, továbbra is szerelmeseknek adják ki magukat.

A simlis spinék egy átlagos tinisorozat. Minden résznek önálló története van, mégis összekapcsolódnak. Karma és Amy két figyelemre vágyó kamaszlány, és főként olyan problémákkal küszködnek, mint mindenki más. Népszerűek szeretnének lenni, és mi sem jobb, a népszerűségre, mint, hogy leszbikusnak adják ki magukat? Na, jó, a való életben talán nem ez  a legjobb döntés, de az ő iskolájukban elfogadható. Szóval Karma és Amy leszbikusságot tettetnek, hiába van Karma belezúgva Liam-be, a gimi legnagyobb csábítójába. Mint ahogy a történet halad, nemsokára kiderül a csúf igazság, hogy ez csak egy büdös nagy hazugság volt, s habár Amy így rájön a nemi identitására, eléggé megsínylik mindketten a dolgokat. A szokásos szerelmi történetek, a kiközösítés, a legjobb barátok veszekedése, ezek mind a való életben is feltűnnek, az MTV-től akár lehetne ez egy kissé letúlzott társadalomkritika is, mert valljuk be, nevetséges, ami itt folyik. S habár a három évad nagyon gyorsan eltelt,  én sajnálom, hogy nem rendeztek belőle több részt. A kedvenc szereplőm egyértelműen Karma volt, habár Shanet is egy jópofa figurának tartottam, a kedvenc jeleneteim egyértelműen a Karma&Liam jelenetek voltak.

Ajánlom a sorozatot mindenkinek, főleg olyanoknak akik egy kis kikapcsolódásra vágynak, mert tényleg nagyon jól ellazít a sori.

Őszintén bevallom, ez  a poszt kicsit sem tervezett, s csak úgy írom, mert nem szeretnék magamnak azzal csalódást okoznom, hogy nem folytatom a blogot. Eddig ugye volt a kifogásom, hogy nagyon sok minden történik, s habár most is nagyon elfoglalt vagyok, most minden még katasztrofálisabb mint eddig. Túl vagyok egy nem túl kellemes szakításon, a dolgozatok máris a nyakamba szakadnak, újra nem alszok, ezenkívül gőzerővel készülünk a kampányra, ami azt eredményezi, hogy egyes napokon nyolcra érek csak haza. Nem, nem panaszkodni szeretnék, csak informálok mindenkit, habár tudom, hogy úgysem érdekel senkit. Próbálok valahogy új életet kezdeni, megmutatni  a valódi önmagam és megvalósítani a céljaim, amik még nem igazán sikerültek. 

Egyébként nem tudom, hogy mit kellene írnom, csak úgy pötyögök a gép előtt, még egy jó kis megfázás is leterített a lábamról, ami extraszuper, ez a szeptember nem éppen a kedvencem, de azért próbálok felállítani célokat.

Fogalmam sincs, hogy mi lesz a bloggal, s habár nem látogatja senki, én azért nem szeretném feladni.

Az iskolára mindenképpen szeretnék ráállni, hiszen a tizenegyedik jegyei már számítanak, és ebben a félévben jó lenne egy 4,5-ös átlagot produkálni, mert az ELTE, hát valljuk be, nem az olyan hülye embereket keresi, mint én, de azért próbálkozzunk. 

Az éneklésre is szeretnék visszatérni, az elmúlt másfél hónapban már megint nem sikerült úgy gyakorolni, és amúgy fogalmam sincs mire várok. Hogy az ölembe hulljon egy lehetőség vagy valami, vagy, hogy segítsenek nekem zenekart találni, hát nem tudom, még meglátom.

Most már mindenképp beszeretnék fejezni egy olyan regényt, amit meg is merek mutatni, hiába írtam meg egy teljes három mini novellás könyvet,de az egyik olyan témát boncolgat, amit nem biztos, hogy tizenhét éves fejjel kellene kiadatni. 

S, hogy mit írjak? Jelenleg teljes ihlethiánnyal küszködöm, ebben a hónapban még mindenképp szeretném bemutatni a szülinapi szerzeményeim, meg minden ilyen cukros dolgot, esetleg hely vagy mozi értékelést közzé tenni, tanácsokat meg miegymást. 

Szóval igen, egyelőre így állunk, majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből...

Claire Loup könyve számomra nem okozott túl nagy meglepetést, olyan volt, mint amilyenre számítottam. Egy könnyed kis olvasmány, ami tökéletes arra, hogy elüssük az időt.

Egy hét kihagyás után újra jelentkezem egy Back To School haullal :) Ja, és bocsi a sok Haul poszt miatt de terveztem egy szülinapos szerzemények bejegyzést is, remélem nem unjátok!

A bal oldali mentazöld felsőt 1000 Ft-ért találtam a Auchanban, nem hagyhattam ott, kár, hogy az S méret ellenére még így is nagy rám egy kicsit. 

A Music is the answer feliratú haspólót kaptam, és úgy gondoltam, hogy táncot tanulni benne tökéletes lesz. 

Beszereztem egy Domyos-os tornazsákot is, és évek óta ez az első tornazsákom, az évek alatt valahogy leszoktam róla. 

Egy újabb darab cipőt kipipálhatok a listámról, már csak egy fekete magassarkúra van szükségem. Ezt a fekete balerinát a Pepcoban találtuk, 1500 Ft-ért, ami szerintem nagyon szuper ár érte.

A tesicuccom a Decathlonban szereztük be.

Sportmelltartóra muszáj volt beruháznom, egyszerűen nem bírom már elviselni, hogy folyton olyan felsőm van tesin, amiből kilátszik mindenem, mert nagy, így legalább csak a sportmelltartó látszik.

A kék Domyos felső hiába s-es sajnos ez is igen lóg rajtam, pedig imádom mind az anyagát, mind a színét.

A fekete hosszú cicagatyát rendes nacinak vettem, hogy a szürke ugyanilyen gatyám befoghassam tesinadrágnak, és beszereztem a feketéből a rövidnadrág verziót is, mert nem csak tesi órára tökéletes, de nagyon kényelmes, és életmentő tud lenni, ha ezt veszed fel szoknya alá.

Néhány random stuff. Egy jó pár zokni, mert valahogy abban az időszakban, amíg törött lábbal róttam a világot, a fehér zoknijaim elhasználódtak, így muszáj volt beszereznem néhány újat. 

Van itt egy Tangle Teezer utánzat fésű, ami eddig jól szuperált, meg két faragó, amit a mostohaanyám tett le az ágyamra, hogy tessék.