Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Igencsak meg vagyok csúszva a Back To School posztokkal :/

A mai nap négy nagyon egyszerű DIY- füzetborító elkészítését hoztam el. Igaz, idén többet szerettem volna, de valahogy úgy alakult, hogy csak ennyit tudtam, de ha később még lesz ilyen, arról úgyis hozok bejegyzést.


1. Az első füzet még tavalyi, szóval ez egy kicsit csalós poszt, de mivel ugyanazt a füzetet fogom idén is használni, ráadásul DIY füzet, ezért gondoltam, hogy őt is megmutatom. Ez egy munkaigényes füzet, szóval összecsapni nem igazán tudod, a lényeg amire szükséges lesz az egy halom washi-tape, amiket egymás mellé ragasztasz egy meghatározott sorrend szerint, vagy csak úgy, ahogy szeretnéd.
2. A mellette lévő füzetet egyértelműen a we heart it és a tumblr inspirálta. Nagyon régóta szemeztem az ilyen képekkel, és úgy gondoltam, miért ne, fogtam egy fehér lapot, ráragasztottam a füzetre, majd az ilyen képek segítségével megrajzoltam és voilá.
3. A harmadik és a negyedik füzet volt a legegyszerűbb, azokat simán csak beborítottam ilyen színes csomagolópapírral, amit itthon találtam.



Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Már lassan több mint egy hete halogatom ennek a könyvnek az élménybeszámolóját, egyszerűen nem jönnek a nyelvemre a szavak, és csak halogatom őket, most viszont megpróbálok valami értelmes véleményt kanyarítani.

„Lásd ​​meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…” 
Amikor az első és egyetlen keresztes háború elsöprő győzelmet aratott, a világra homály borult. Azóta az Örökkévaló egyháza vasmarokkal szorítja híveit, a 19. század végén az emberek még mindig inkvizíciótól, boszorkányoktól és démonoktól rettegnek.

Cailie Jacobs különleges fiú: az éjszaka teremtményei a védelmére kelnek, a farkasok szelíd kutyaként viselkednek a közelében. Híre azonban eljut az inkvizícióhoz: családját megölik, és ő maga is kínhalált halna, ha életét nem mentené meg egy furcsa társaság.
Brod Walters és ifjú társai kisstílű szélhámosok, eszük ágában sincs ujjat húzni az egyházzal. Ám ahogy keresztezi útjukat ez a különös fiú, addigi kényelmes életük fenekestül felfordul. Csatlakozik hozzájuk Dorien, az elf ifjú, és Eline, egy felfegyverzett asszony, aki a legrettenetesebb bűnt követte el az Örökkévaló egyháza ellen: megtanult varázsolni.
Hogy Cailie-t megóvják, fel kell fedniük az évszázadok óta a homályban rejtőző igazságot. De kicsoda ez a fiú valójában? Vajon a fény, vagy a sötétség uralja-e sorsát? Miért védelmezik egy elfeledett istennő, Balora szent állatai, a farkasok? Ki az a titokzatos angyal, aki mind gyakrabban bukkan fel álmaikban? Mi köze mindennek a Vatikánhoz és a közelgő pápaválasztáshoz?
A vándorokat egy varázslatos ereklye szólítja a messzeségből, és a jövendölés, hogy Balora prófétája újból a földet járja majd, aki reményt hoz a halandóknak. Reményt egy szabadabb világra, ahol az Elfeledettek újból visszatérhetnek. 
Lásd meg a jelet, mert hamarosan eljön az idő.

Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…
A mostani célom, hogy annyi Vörös Pöttyös könyvet olvassak el, amennyit csak tudok, vele kezdtem a sort. Szintén a fülszöveg elolvasása nélkül vágtam bele a Könyvmolyképző által kiadott könyvecskébe, ami egyébként nem is annyira könyvecske, tekintve, hogy több mint 500 oldallal rendelkezik. A címe alapján egészen más történetre számítottam, ezért is jött a szokásos szájhúzogatásom, amikor kiderült, hogy a XIX. században játszódik. Megismerhettünk az elején több történetfoszlányt, ami arra engedett következtetni, hogy a szereplők sorsa egymás felé tereli majd őket, ami igaz is volt. Brod Walters érzékeny szíve menti meg Cailie Jacobs életét, és összeszedi a legjobb csapatot csak a puszta jóindulata miatt. Igazából, ha be kell vallanom, jó volt a könyv, amennyire nem tetszett az elején, annyira győzött meg a végére, s habár nem tudom, hogy van-e folytatása, mégis úgy érzem sok minden ki lett hagyva a könyvből. Jew és Quentin szerelmi szála érdekes volt, én kíváncsi lettem volna, hogy mi lesz kettejük sorsa, habár meglepő módon az Eline és Brod féle furcsa kötelék elég érdekes volt. A karakterek nagyon szépen ki voltak dolgozva, a történet újabb-és újabb csavarokat tartogatott, és eléggé meglepődtem az ilyesfajta világszemléleten. Az, hogy egy ember ennyire képes megkérdőjelezni az Isteni létet, az egyház uralmát egy történeten keresztül, engem nagyon elgondolkodtatott. Mert akár lehetne így is. Lehet, hogy valójában tényleg így élünk. Mert elvakultak vagyunk a világgal szemben, és mint mindenben, követjük a divatot, a trendet. Nagyon szépen kidolgozott és kiépített hátteret kapott ezzel a történet, a sok kis mellék sztorival, és a különböző dolgokkal, amik egymást igazolták, amik alátámasztották a dolgokat, és néha-néha ( na jó, sokszor) elhittem, hogy tényleg az a világ az igazi. Lehet, hogy csak egy buta mese, egy jól kis kitalált történet, de én nagyon ajánlanám néhány kötelező olvasmány helyett, hiszen ez még a fiatalságnak is jobban bejönne, és talán mindenkit elgondolkodtatna egy kicsit a világról. Mert Cailie teste csak egy test, a benne rejlő lélek már hosszú ideje lakozott a földön, ahogy Briannar is, és, ahogy Eline-nek és Dorien-nek is már régen megírták a sorsát, nekik csak követniük kellett a megérzéseiket. Számomra talán a Cailie és Eline szemszögéből, életéről szóló részek voltak a kedvenceim,  és az, hogy nem voltak olyanok, hogy tökéletes szereplők. Hogy a karakterek akár még valóságosak is lehettek volna. Igen, ez egy könyv a javából.
"Porszemek vagyunk csupán. Mit ér a tudás, ha semmit sem kezdhetünk vele?"

Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Mostanában a filmnézés valahogy kezd előtérbe kerülni, szóval ne bántsatok a sok filmnézős poszt miatt :P
Meghan a csinos és munkamániás riporter egy váratlanul jól végződött buli után Los Angeles egyik lepukkant külvárosi negyedében találja magát telefon, személyi, autó és pénz nélkül. Legnagyobb álma, hogy hírbemondó lehessen, és csak pár órája van a tegnapi partirucijában eltipegni a züllött városrészen át élete legfontosabb meghallgatására, amihez természetesen minden szembejövőnek lesz egy-két szava.

Oké, ezzel a filmmel elég régóta kerülgettük egymást, aztán úgy adódott, hogy végül is neki kezdtem, innentől pedig jön a szokásos SPOILER veszély! Szóval Meghan alapjában véve egy tipikus jó kislány, aki egyébként egy jól menő híradónál dolgozik. Kap egy lehetőséget azonban, hogy egy jobba kerüljön, ámde mint kiderül, nem ő nyeri meg ezt a posztot, ráadásul még a pasija is elhagyta, és jóformán minden cuccot elvitt a házból. A barátnői ezt megneszelik, és elviszik őt egy igazi vad estére, aminek a vége elég érdekesen alakul. Meghan kissé részeg lesz, összejön egy sráccal, majd másnap reggel a pasi lakásán találja magát. Ha ez nem lenne elég, meghallgat egy hangposta üzenetet, amiből megtudja, hogy mégis van esélye az állásra, csak időben be kell érnie a melóhelyére, mert meg fogják nézni. Aha, itt kezdődnek a bonyodalmak. Ugyanis a pasi még alszik, ő nem találja a telefonját, egyedül a kocsikulcsával megy ki az épületből, ahol azt látja, hogy a kocsiját, amiben mellesleg a pénztárcája volt, elvontatják tilos parkolás mellett. Szegény Meghan, ekkor kezdődik a kalandja. Találkozik néhány prostival, két kegyetlenül hülye rendőrrel, akik őt magát Meghant is prostinak nézik, szóval így tőlük nem várhat segítséget. Belefut még egy pár drogdílerbe, egy kis díler harcba, egy bunkó buszsofőrbe, egy zsidóba (?) azt hiszem, sőt ellopja egy kis srác biciklijét is, csak azért, hogy eljusson a kocsijáért. Persze a mi kis zsaru párosunk is újra feltűnik, és körözni kezdik mint a sárga ruhás lányt. Az irónia az benne, hogy hiába jut el a telepig, ahová a kocsiját szállították, mivel a tárcája a kocsiban maradt, az irataival együtt, nem tudják kiadni neki a kocsit, amit utána csellel próbál megszerezni sikertelelenül. És, hogy hogy menekül meg? A barátai és a onenightstand pasi együttes erővel kutatni kezd utána, és a megfelelő pillanatban pont ráakadnak, így Meghan eljut a stúdióba, ahol a nap szenzációja, ő. Ő pedig elmeséli  a történetét, felajánlanak neki egy reality tv állást, de ő dobja őket. Hát igen, dióhéjban ennyi a sztori lényege, tipikusan egyszer nézhető film, ami leköti arra a pár órára az ember figyelmét, de nem volt rossz, habár egy 7-est simán megér a film:D A szereplőválogatás jó volt, persze itt is megjelentek a szokásos klisés alap karakterek, szóval igen, ennyi.


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Újabb Travel Journal ezúttal az augusztus 12-13-án megrendezett Factory fesztiválról! :)
Ha valaki azt mondja nekem 2 évvel ezelőtt, hogy én ezen az éven eljutok a Factory fesztiválra, én egyszerűen körberöhögöm és otthagyom. Persze bevallom, mindig izgatottan néztem a falfestményt a Factory fesztiválról egészen kicsi korom óta, de soha ne éreztem, hogy oda tartoznék. Idén terveztük a barátaimmal, hogy elmegyünk rá, de nekem a nyár elejétől kezdve valahogy nem volt kedvem hozzá, szóval offoltam a témát, aztán egy vagy két nappal factory feszt előtt a bestiemmel éppen csacsogtunk telefonon, és elkezdett győzködni, hogy de menjek már, én nekempedig kedvem lett hozzá, és igen, annyira izgatottan szerintem senki nem várta a Factory fesztivált mint én:)
Nem a legélesebb fotó, de itt egy kép a karszalagomról :) Nem igen készítettünk képeket, vagy ha igen, akkor nem túl felvállalhatóakat, szóval nem lesz egy képpel dús bejegyzés ez :D
Szóval nagyon izgatott voltam a Factory miatt, körülbelül hatféle outfit ötletem volt, amit a bestiemnek küldözgettem, hogy na válasszon melyik a legjobb, végül pedig a következő összeállítás mellett döntöttem :)

Póló és kockás ing: New Yorker, farmernadrág: Tally
Folytassuk annál, amikor találkoztam a legjobb barátnőmmel, konkrétan a nyakába ugrottam, annyira vártam már. Persze előtte csináltunk pár képet, találkoztunk pár emberrel és még beültünk valahová, majd felgyalogoltunk a Factoryba. Sajnos csak egy napra mentem, de az is elég jó volt.

Itt láthatjátok milyen király is volt :D Gyorstalpalóban amúgy volt három színpad és egy főszínpad, meg persze egy-két bár és kajálda. Mi meghallgattunk egy előadót, aztán csak úgy voltunk, erre-arra mászkáltunk meg dumáltunk. Kétszer álltunk sorba a bárnál, annak a várakozási ideje körülbelül egy óra volt, de nem lényeg. Volt ott minden. Két pulcsit az arcomba dobtak, mert mertem kiejteni a számon, hogy egy kicsit fázok, majdnem loptak nekem egy embernagyságú baglyot, volt egy srác, aki túlságosan nyomult, a factory végét egy tetőn ülve töltöttük, ahol volt részünk egy kis Tarzan előadásban, papírzsepis búcsút kaptam a villamoson, és ne tudjátok meg milyen jó érzés fél hatkor a buszmegállóban mogyorókrémes croissant enni.
A legjobban egyébként az éjfélkor kezdődő Wellhellot vártam, komolyan, ennyire tombolni még sohasem tomboltam és nagyon jól éreztem maga, hogy végre egyszer nem törődtem az emberek véleményével, hanem kedvemre ugrabugráltam meg táncoltam a legjobb barátnőmmel, miközben több száz emberrel együtt ordítottuk a dalszövegeket. Az első fesztiválom volt, de annak nagyon érdekes, nagyon kalandos, és főleg nagyon jó <3


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Valahogy mostanában több időm akad filmet nézni, aminek nagyon örülök, mert így újabb ajánlót hozhatok a blogra :)
Melissa McCarthy (Koszorúslányok, Női szervek) egy iparmágnást alakít, aki börtönbe kerül bennfentes kereskedés miatt. Amikor kiszabadul, és Amerika legújabb kedvenceként akarja újra piacra dobni magát, a korábban átvert áldozatai közül nem mindenki igyekszik fátylat borítani a kétes múltra
Szerintem ez egy igen jól sikerült film lett, a karakterek, a történet, az enyhe paródia, a beszólások és a helyzetek valami hihetetlen jól össze lettek hozva:) Michelle Darnell, egész életét egyedül tölti család és barátok nélkül, már születésétől fogva, hiszen árvaházban nevelkedik. De ő nem ám, mint holmi kisegér, behúzódik a többi ember közé, nem, ő nagy ambícióval rendelkezik, és eldönti, hogy híres lesz, amely meglepő módon össze is jön neki. Ámde a hírnévnek vannak hátulütői ugyebár, az ellenségek. Ronald, volt kedvese kissé zabos rá, amiért kihasználta, és bosszúra esküdött fel. Amint sikerült neki valami szennyest találnia Michellről, ő máris ledobja a bombát, így Michell börtönbe kerül, minden vagyonát és a házát lefoglalják. Miután kiengedik, volt titkárnőjénél és annak lányánál húzza meg magát, ámde ő már a visszatérését tervezgeti. Claire, a volt titkárnője brownie receptje és egy cserkész gyűlés isteni ötletet hoz neki. Saját vállalkozást indít. Ez sikerül is neki, először persze minden szép, utána következik ám a baki, de ugye szokásos mozis kliséként ők ezt megoldják. Egyébként imádtam a nő pikáns és csípős humorát és beszólásait, azt pedig soha nem fogom elfelejteni - mégpedig azért, mert hatalmasat nevettem - mikor kiköpte a másik szereplőnek, hogy "Soha nem az agy szopja a faszt" - hát esküszöm én szakadtam. Természetesen a film vége happy end lett, Michelle életében először családot talált magának, meg persze sokat is tanult, így abszolút nem értem, hogy miért csak 5,2 pontot kapott, én egy hetest simán adnék neki.


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Mások Ebay vagy Aliexpressről csinálnak wishlishteket, onnan rendelnek, én pedig a Wish-ről, és az általam követett bloggerek között még nem láttam olyat, hogy valaki a Wishen kapható dolgok közül csinált volna wishlistet, de most itt vagy én :D Majd én csinálok ;)
Próbáltam olyanokat hozni, amik már egy ideje a kívánságlistámon vannak, és próbáltam változatosan hozni őket

1. Ételtartó doboz
Ez egy olyan darab, amit én tipikusan használnék az iskolában, ha úgy döntenék, hogy meleg ételt vinnék magammal, ugyanis a leírásában van egy thermos szócska, ami gondolom melegen és hidegen is tartaná az ételem.

https://www.wish.com/profile?uid=56abaa6ac976da15584bf3c2#cid=561b6b133a698c46eb2b5974

2. Tolltartó
Nagyon praktikusnak néz ki, a tartói miatt, és az elrendezése miatt, évek óta próbálok ilyen fajta tolltartót találni a boltokban, de eddig még nem jártam szerencsével, vagy ha találtam is, annak az árából kétszer vagy háromszor is jóllakhattam volna :D

https://www.wish.com/profile?uid=56abaa6ac976da15584bf3c2#cid=5628a84961d6cf1597f40cf5

3. Felső
Ez egy melltartó féle, aminek a hátulja valami baromi jól néz ki, nyilván van tartása is, és egy ilyen aranyos darab mindig jól jön az embernek.

https://www.wish.com/profile?uid=56abaa6ac976da15584bf3c2#cid=5728a1a566fe1b0ebd987eb2

4. felső
Na, jó. Most mondjátok, hogy nem imádnivaló ez a felső, és nem értetek teljesen egyet a feliratával? Mert ez a felső tökéletesen én vagyok, és amint tudom, biztos, hogy megrendelem majd. Elvégre én félig egy unikornis vagyok, miért ne rendeljem meg? :D

https://www.wish.com/profile?uid=56abaa6ac976da15584bf3c2#cid=56a8b8f6e647cb6d1af4329f





Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
A Back To School széria kezdetét veszi!! Itt az ideje a rettegésnek, alig két hét és újra jön a koránkelés, az órán alvás vagy levelezés, a dolgozatok, és a tanárok! De előtte egyetlen jó dolog van :) A Vissza a suliba posztok! Egy vásárlós poszttal indítanám, és elméletileg lesz még egy, valamint egy füzetborítós ötletelőst is tervezek nektek, és néhány hasznos tippel is próbálok majd segíteni ;)
Kezdjük szerintem a füzetekkel és az írószerekkel:) Ilyen négy féle spirálfüzetet választottam erre az évre, ugyanis a tizenegyedikes tantárgyaim tipikusan olyanok lesznek, hogy nem lesz elég egy sima füzetecske, örülni fogok, ha a spirálfüzeteim kibírják majd a fél év utánig :D A matyó mintásból már csak az az egy volt, a sötétkéket kitűnőnek gondoltam töri füzetnek, a Budapestesből meg vagy hat darabot vettem, csak a biztonság kedvéért.
Idén nem volt szükségem sok írószerre, habár még mindig nem szereztem be tűfilcet, ami viszont nagyon is fontos lenne, viszont ezek is elkellettek. Néhány egyszerű vignetta, elvégre ha van kutyás meg cicás, meg gyümölcsös, akkor vegyünk simát is, egy cuki rókás órarend, mert odavagyok a rókákért, fogalmam sincs, hogy miért, de megszállott vagyok, valamint vettem egy pár különböző méretű post-it ez. A legnagyobb, sima sárga tökéletes lesz tanulókártyának, a négydarabosra tökéletesen lehet puskát írni;) ahogy az indexesre is, de azokkal főleg a jelenlegi helyet fogom jelölni, vagy a megtanulandó dolgokat. Írólapra is szükségem volt, abból beszereztem jó pár csomagot, mert három minimum elfogy az évben, ha nem több, és muszáj voltam venni egy A4-es nagyságú átlátszó mappát a sok papírnak, amit kapunk.

Vettem két jó kis tolltartót, egy aranyos mintásat, amibe már bele is pakoltam, és egy sima lilát, mert úgyis szükségem lesz rá, én előre érzem. Két ételtartó dobozt is beszereztem, mert idén megpróbálkozom az egészségesebb étkezéssel, és azzal, hogy nem szórok szét egy kiló morzsát a táskámban.

Persze vettünk ruhákat is, de csak egy részét, még mindig szükségem van jó pár dologra :D
Életemben először csak úgy fogtam magam, és teljesen egyedül bementem vásárolni, amiért hihetetlen büszke voltam magamra, és egy kicsit elmerültem az akciók világában, igaz nem vásároltam túl sokat. A #love-os felsőt a Tally-ban találtam, mindössze 2000 Ft volt, és nem hagyhattam ott. Igaz, voltak kétségeim a mérettel kapcsolatban, mikor a próbafülkébe mentem, de hiába xxs-es, jó rám. A mentazöld felsőt, két nappal ezelőtt kaptam, ahogy a No Standing Just Dancing feliratút is, a drága pótanyukámtól <3, a szürke felsőt pedig a C&A-ban találtam. és ez hiába XL-es ( jó egy hangyányit nagy, de na, már régóta akartam ilyen felsőt), eléggé kényelmes, és nem látszik rajta, hogy nagy méretű.
A New Yorkerbe cipőért tértünk be és meg is találtuk ezt a csodát *-* Ilyesfajta fazonú cipőt már rég szerettem volna magamnak, ő pedig 3000 Ft-ra le volt értékelve, így természetes volt, hogy ő  nyerő darab.
Legutolsó sorban pedig hosszú évek után, először találkoztam az igazi anyámmal, aki addig nyaggatott, amíg nem vehetett nekem valamit, szóval a szükség és a haszon most találkozott egymással, és végre megkaphattam a hőn áhított cipőmet a Deichmann-ból! A lapos taplú és a magassarkú verzió között vacilláltam, de végül őt választottam










Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Sziasztok! A mai alkalommal úgy döntöttem, hogy kitöltök egy zenei TAG-et, hiszen úgy sem volt még ilyen!

1: A song you like with a color in the title - Egy dal, amit szeretsz és egy szín van a címében


Iggy Azalea feat. Rita Ora - Black Widow
Szerintem ezt a számot mindenki ismeri, én egyszerűen imádom, habár csak nemrég jöttem rá, hogy kik is éneklik :D A másik szám ami rögtön erről a címről jutott eszembe, az Taylor Swifttől a Red, ami egy igen kellemes kis zene és van számomra egy enyhe fesztiválhangulata, egy motiváló dallama. Hülyeség? Lehet.


2: A song you like with a number in the title - Egy dal, amit szeretsz számmal a címében

Ez a szám ugrott be rögtön róla. Lukas Graham 7 Years című dala eléggé belopta magát a szívembe az utóbbi időben. Először ali tudtam követni, számomra olyan gyorsan énekelt, de szép lassan megtanultam, és most már tökéletesen tudom a szöveget, a karaoke meg, na az ott van :D Egyébként, ha kíváncsiak vagytok rá, megcsináltam ezt a számot egy cover videóban, és belinkelem ha valaki szertené megnézni.

3: A song that reminds you of summertime - Egy dal, ami a nyárra emlékeztet
Wellhello ft. Halott Pénz - Emlékszem Sopronban
Ez az a dal, amit a legjobb barátnőmmel üvöltve énekeltünk az éjszaka közepén, a kisbolt mellett üldögélve, és amit egész nyáron hallgattunk. Imádjuk, imádom, és nagyon szép emlékeket ébreszt bennem. Ráadásul most voltam Wellhello koncerten, és természetesen ezt a számot is lejátszották és wahh imádom *-*

4: A song that reminds you of someone you would rather forget about - Egy dal, ami olyasvalakire emlékeztet, akiről inkább elfelejtkeznél
David Guetta - What I Did For Love
Ez a dal akkor volt nagyon nagy sláger, mikor anno az első csókomat kaptam. Mindenhol ezt játszották, a telefonomon is rajta volt a gyakran játszott számok között, a VIVÁ-n is ez szólt folyamatosan szóval még ennyi idő után is, akárhányszor meghallom ezt a számot az a bizonyos srác jut eszembe, akit inkább felejtenék :P

5: A song that needs to be played LOUD-Egy dal, amit csak hangosan lehet lejátszani

Dér Heni - Ébresztő
Ez tipikusan egy olyan dal, amit nem lehet halkan hallgatni, ha meghallod, automatikusan hangosabbra veszed. Imádom énekelni, és a szövege számomra egy hatalmas motiváció, Dér Heni előadásmódja és hangja pedig nekem nagyon bejön.


6:A song that makes you want to dance - Egy dal, amitől legszívesebben táncra perdülnél


DNCE - Cake By The Ocean
Pont most hallgattam és rögtön, mielőtt még ez a kategória jött volna, elkezdtem táncolni rá az ágyon, szóval kétség sem volt róla, hogy ez a szám ide illik. Amúgy imádom ezt a számot szóval ahw :3

7: A song to drive to - Egy dal vezetéshez

American Authors - Best Day Of My Life
Ez a dalt számtalanszor hallgatom hazafelé a buszon, vagy a kocsiban ha megyünk valamerre, és megadja azt a tipikus filmes hangulatot, mikor a szereplők kifelé bámulnak az ablakon utazás közben, és ilyenkor olyan jó elképzelni, hogy én is egy filmszereplő vagyok. Meg ilyenkor jönnek a világmegváltó gondolatok :D

8: A song about drugs or alcohol - Egy dal drogokról vagy az alkoholról 

Mike Posner - I Took A Pill In Ibiza
Ez a dal nagyon ott van, imádom meg minden, rögtön ez a szám jutott eszembe, mert I took a pill, meg lalala meg minden xd

9: A song that makes you happy - Egy dal, ami felvidít/boldoggá tesz


Bruno Mars - The Lazy Song
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de akárhányszor csak meghallom ezt a számot, mindig mosoly kúszik az arcomra, minden ok nélkül, és hiába szó sincs benne olyan nagy pozitív vagy életvidám dolgokról, maga a dal stílusa, ez a chill hangulat engem valahogy boldoggá tesz.


10: A song that makes you sad - Egy dal, ami elszomorít 

Miley Cyrus - Adore You
Tipikusan elfog a világfájdalom, az elhagyatottság érzése, ha meghallom Mileytól az Adore You-t, ami szerintem hihetetlen odaadással lett felénekelve, olyankor még én is átérzem azt, amit egyébként nem tudnék magamtól.


11: A song that you never get tired of - Egy dal, amit sosem unok meg

Rock Mafia ft. Miley Cyrus - The Big Bang
Úristen, ez a szá teljesen kész van, egyszerűen imádom, és mindig bulihatnékom támad tőle. Egyszerűen annyira ikonikus szám, aminek sokkal ismertebbnek kellene lennie, az meg már csak rá rak egy lapáttal, hogy ebből is csináltam egy cover videót:D

12: A song from your preteen years - Egy dal kiskamasz-koromból

Lola - Hallja meg a világ
Nem éppen kiskamasz koromból, de a gyerekkorom egyik kedvenc dala, ami sohasem ment ki a fejemből, hát mekkora élmény volt számomra, mikor gyereknapkor nálunk koncertezett Lola és kaphattam tőle autogrammot meg közös fényképet.

13: One of your favorite 80’s songs - Egyik kedvenc dalom a '80-as évekből

ABBA - Mamma Mia
Jó, a legklisésebb, amit választhattam, de őszintén fogalmam sincs a nyolcvanas évekről, most kerestem rá, de ha mindenképpen választanom kell, akkor legyen ABBA azt úgyis mindenki ismeri és szereti :)


14: A song that you would love played at your wedding - Egy dal, amit szeretném, ha játszanának az esküvőmön

John Legend - All Of Me
Egyszerűen imádom ezt  dalt mind énekelni mind hallgatni, és azt kell mondjam, hogy egyre jobban megy. Ez egy örök szerelmes szám számomra, és mindent magába foglal, amit kell, de ugyanúgy érzek Christina Perri - Thousand Years című számával kapcsolatban is, amiről mindig az Alkonyat jut eszembe, amiért annyira rajongtam.



15: A song that is a cover by another artist - Egy dal, amit eredetileg más ad elő

James Arthur - Impossible
Az ő verzióját ismertem meg először, és tök jó me minden, de én valahogy a Shontelle féle változatot jobban csípem.

16: One of your favorite classical songs - Egyik kedvenc klasszikus zeném

Claude Debussy - Claire de Lune
Szintén az Alkonyatnak köszönhetően ismertem meg ezt a klasszikust, amiért egyszerűen rajongok, habár nem vagyok oda a klasszikus zenéért. Mégis ez elringat, megnyugtat, mindent csinál, amit kell.

17: A song that you would sing a duet with on karaoke - Egy dal, amit szívesen karaokéznék duettben

Alex& Sierra - Little Do You Know
Erre a számra sírni is jó, de amúgy tényleg nagyon szeretném elduettezni ezt valakivel, annyira nagyon jó szám

 18: A song from the year that you were born - Egy dal az évből, amikor születtél

Lou Bega - Mambo Number Five
Na, jó, bevallom, kicsit csaltam és utánanéztem az 1999-es slágereknek, és eléggé meglepődtem, mert ez volt az első dal amit csekkoltam, és rögtön beugrott már az elején, hogy ezért a zenéért én kiskoromban megőrültem. Szóval ez  a sors keze. Emlékszem, akkor találkoztam ezzel a dallal, mikor a mekiben ilyen zenélő bigyuszokat adtak a happy mealhez, és az én kis zenélő bigyuszom ezt játszotta le.


19: A song that makes you think about life - Egy dal, ami elgondolkodtat az életről

Beth Crowley - Warrior
Ez a dal inkább motivál, mint elgondolkodtat, de azt hiszem, mindkettőt. Ahogy a  szöveg elején megjelenik a bizonytalanság, majd egyre erősödik az egyén benne, elgondolkodtat, arról, hogy nekem is így kellene tennem. 

20: A song that has many meanings to yo- Egy dal ami sokat jelent neked

Ella Henderson - Missed
Ez  a dal anyámra emlékeztet, és a legelső alkalom amikor hallottam, teljesen elérzékenyültem, és életemben talán először teljes odaadással énekeltem el ezt a dalt, de annyira, hogy el is sírtam magam közben, ami azért eléggé wow.

21: A favorite song with a person’s name in the title - Egy kedvenc dal, aminek a címében egy személynév van

Fehérvári Gábor Alfréd - Mary Joe
Először nem is tudtam, hogy magyar előadó énekli ezt a számot, de meg kell mondanom, nagyon imádom ezt a számot, jó vele gyakorolni.

22: A song that moves you forward - Egy dal, ami előre visz

Miley Cyrus - The Climb
Ez a dal, akárhányszor csak hallom, hihetetlen lelki erővel tölt el, a szövege pedig arra sarkall, hogy folytassam. Mind az írást, mind az éneklést, mint a küzdést, hogy ne adjam fel, és vigyem véghez a céljaimat. Arra emlékeztet, hogy nem szabad feladnom a harcot.

23: A song that you think everybody should listen to - Egy dal, amit szerintem mindenkinek meg kéne hallgatni

Demi Lovato - Warrior
Ez a dal is szintén egy olyan dal, aminek ha érted a szövegét, hihetetlenül sok erőt adhat neked, ezért is gondolom azt, hogy ezt a számot legalább egyszer mindenkinek meg kellene hallgatnia. Ráadásul a szöveg nagyon átérezhető, ha valaki tudja, milyen nehéz helyzetben lenni, az főképp megértheti, ha milyen ha valakiben az utolsó csepp önbizalom is elveszlik, ez a dal pedig segít azt visszanyerni, és megtanít harcolni.



24: A song by a band you wish were still together - Egy dal egy bandától, akik szeretném, ha még együtt lennének


One Direction - Little Things
A szövege mindent megmagyaráz, elvégre minden lány olyan fiút akar, akinek ilyen szövegei és gondolatai vannak, csak az az egy probléma, hogy ilyen fiú nem létezik :D


25: A song by an artist no longer living - Egy dal egy olyan előadótól, aki már nem él

Michael Jackson - We Are The World
Erre csak annyit tudok mondani, hogy nagyon szép szám.



26: A song that makes you want to fall in love - Egy szám, amitől szerelmes akarok lenni

Zayn - Pillowtalk
Ha nem is pontosan ez a szám lényege, de az előadásmód engem rabul ejt.


 27: A song that breaks your heart - Egy dal, ami összetöri a szívem

Christina Perri - Jar Of Hearts
Annyira nyers, annyira érzelmes és annyi fájdalmat hordoz magában a dal, hogy egyszerűen lehetetlen nem érezni a fájdalmat, amit a zene magában hordoz.
Palmira - Még várj
Tipikus szakítós szám, ami minden fájdalmat magába foglal, én teljesen azonosulni tudok vele.

28: A song by an artist with a voice that you love - Egy dal olyan előadótól, akinek imádod a hangját


Dér Heni - Ég Veled
Dér Heninek olyan karakteres hangja van, amit imádok hallgatni, és respect neki, amiért az ilyen hangok kiadása után is képes normális hangon beszélni, mert nekem nem igazán megy.


29: A song that you remember from your childhood -Egy dal, a mire gyerekkoromból emlékszem

Jennette Mccurdy - Homeless Heart
Hát igen, amikor az ember megtanul angolul és rájön, hogy az egyik kedvenc tévés szereplőjének még hangja is van,ez az eredménye


 30: A song that reminds you of yourself - Egy dal, ami magamra emlékeztet

Colbie Caillat - When the darkness comes
Egyszerűen nem tudom kifejezni mennyire imádom ezt  a dalt. Igaz, annyira nem magamra emlékeztet, de egyszerűen nem tudom melyik lenne rám igaz, hát akkor legyen ez, úgyis az egyik kedvenc könyvemből, filmemből, sorozatomból való dal :)


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés
Newer Posts
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Winter Wishlist 2
    Elkészült a Winter Wishlistem második része is :) Ezek a felsők, egyszerűen valami csodák. A szürke body nagyon tetszik, főleg a kivágá...
  • Essence - mit az arc nem bír el a körmön folyik le
    Hosszú idő után itt egy újabb Essence termék mustra, ezúttal arcra, és körömre való dolgokat mutatok meg nektek, azok közül is azokat, amik...
  • Reggeli sminkrutinom
    A reggeleim általában a katasztrófa, és a nyugalmi állapot között ingadoznak. Szeretek minél hamarabb elkészülni, hogy utána esetleg még ...
  • A könyvtolvaj: Már filmben is láttam!
    Pár bejegyzéssel ezelőtt szó esett a Könyvtolvaj című könyvről, most pedig az abból készült filmet értékelném pár szóban! Figyelem, spoi...

Ami eddig történt

  • ►  2021 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ▼  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ▼  augusztus (13)
      • Back To School | DIY füzetborítók
      • Könyvajánló | Andrew Lucas McIlroy - Árnyból az an...
      • Filmajánló | Másnaposok szerencséje
      • Travel Journal | Factory fesztivál
      • Filmajánló | A Főnök
      • Wish-list
      • Back To School | Haul part I
      • Zene TAG
      • Filmajánló | Szerelem kölcsönbe
      • Travel Journal | Menjünk barátnőzni! - mit vittem ...
      • Filmajánló | Suicide Squad
      • Travel Journal | Tiszavasvári, Tiszalúc, Szikszó
      • Haul | Mert miért ne
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose