Ezen kívül persze nagyon keveset aludtam, szerintem ennyire fáradt még soha nem voltam, néha annyira besűrűsödtek a dolgok :D Barátkoztam nagyon sokat, ami tőlem nagy haladás, új ismerősökre tettem szert, amiért nagyon hálás vagyok, és sikerült megújítanom a kapcsolatom Istennel is :)

Persze ez azt jelenti, hogy nem túl sok időm volt pihenni, vagy ilyesmi, hiszen nem igen volt túl sok szabadidőm, de pár filmet és egy könyvet azért bele tudtam sűríteni a szoros programrendembe.

Sok Taron Egerton filmet néztem a hónapban egy kihívás kedvéért, de egyébként nem bántam meg, mint kiderült, egész jó színész barátunk :D Az ifjúság végrendelete szép film volt, bár azt hittem, hogy a női főszereplő nem fogja úgy érzékeltetni az egész hangulatát, de tévednem kellett. Az eleinte karót nyelt Vera érzései tökéletesen leírták a világháború által érzett fájdalmakat és gondolatokat. Ha már háború, a Pearl Harbor is megnézésre került, és elcsodálkoztam azon, hogy mennyire tetszett a film, pedig mikor elkezdtem már leírtam előre, mert meg voltam győződve arról, hogy nekem háborús film nem tetszhet. Hát, tévednem kellett, ugyanis szívszorító volt az egész, megspékelve romantikával és izgalommal. 

Nem egyszer mondtam, hogy én irtózom a magyar filmektől, körülbelül gyerekkorom óta. Valamiért soha nem tetszettek, olyan snassz volt az összes, kicsit gagyi hatása volt, és rettentően nem tudtak lekötni. Ez elmúlt években azért persze láttam pár jót is, szerencsére egy kicsit jobb véleménnyel vagyok most már, de még mindig nem tiszta. Ezért is vártam annyit, hogy megnézzem a Kincsemet, pedig annyira érdekelt, végül ennyi idő után győzött a lovak iránti rajongásom, és huh. Új magyar kedvencet arattunk hölgyeim és uraim. Pedig ráadásul történelmi a film is, ami megint csak nem az én műfajom, de ez teljesen levett a lábamról. A színészi játék, a hely, a hangulat, a jelmezek nagyon korhűek voltak, csak ámuldozni tudtam és máris vége volt. 

Annyira vágytam valami izgalmas filmre, és tudtam, hogy ez az lesz. A Ready Player One nem okozott számomra csalódást, minden percét élveztem. Egy olyan világba nyertünk megint betekintést, ami bámulatos, és hihetetlen, hogy valakinek egy ilyen világ lakozzon a fejében, hogy megszülessen egy ilyen fantasztikus dolog. Alig várom, hogy elolvassam a könyvet, az angol változata már a polcomon csücsül.

Megnéztem a Mary Poppins második részét, és ez egy kicsivel talán jobban tetszett, mint az első rész, habár szerintem itt Mary Poppins jóval arrogánsabb és önimádó volt, amit nagyon sajnálok, pedig Emily Blunt nagyon jól alakította Mary Poppinst, abszolúte illett hozzá a karakter.

Merő véletlenségből kezdte bele ebbe a könyvbe Rebecca Donovantől. Éppen a könyvespolcomat nézegettem, azon is az elolvasandó kupacot, ami nyárra felgyülemlett, én pedig úgy éreztem szeretnék valami romantikus könyvet olvasni. Nos, jól választottam. Az Elakadó lélegzet pontosan azt szolgáltatta nekem, amit szerettem volna. Megmentésre szoruló lány, egy pasi, aki romantikus, és egy olyan legjobb barátnő aki egyben a kisangyal és a kisördög a válladon. Együtt sírtam, nevettem a könyvvel, és igen, együtt akadt el a lélegzetem a főszereplővel. Felüdülés volt egy jó könyv végre.

Annyira akartam szeretni a könyvet, de egyszerűen nem sikerült. A Varázslatos szerelemnek sem sikerült Erin és Weston párosát megkedveltetnie, sőt. Minél előrébb haladtam, annál ellenszenvesebb lett számomra mindkét szereplő. Egyre többet hisztiztek és cselekedtek logikátlanul, ami miatt kedvem lett volna mindkettőt jól pofán vágni. Valószínűleg nem ettől a sorozattól fogom megkedvelni Jamie McGuire műveit.

A Poketet még első "alone" Pesti utam alkalmával szereztem be, és úgy gondoltam ez a nyár tökéletes lesz arra, hogy elolvassam. Krúdy Gyulától azt hiszem nem olvastam még semmit, azonban a cím eléggé megragadta a figyelmemet. Ady Endre éjszakái, ahogy a címéből kitűnik, Ady Endréről szól, habár szerencsére nem abban a száraz irodalomórai hangvételben. Az egész életrajzi szerű, Ady Endre pesti időszakával ismerkedhetünk meg Krúdy Gyula elbeszélése alapján, ahogy ő látta a költőt. Nem volt hosszú könyv, én azonban hosszúnak éreztem. Némely részei tetszettek, némelyek azonban számomra kicsit unalmasak voltak, a sok név könnyen összezavart néha, így nem is volt kedvem folytatni, így az egész nyaram ezzel az olvasmánnyal való birkózásról szólt. Igaz, amely részeket kedveltem, azokkal hamar is végeztem, én azonban úgy érzem, még nem nőttem fel egészen ehhez  a műhöz.

Most több filmet is sikerült megnéznem, azonban csak három film volt olyan, amit nagyjából értékelni is tudtam az összes közül. Nem gondoltam volna, hogy nekem fog tetszeni egy régi, old school retro film, azonban ismét tévednem kellett, mert a Sabrina nagyon szórakoztató kis filmnek bizonyult, és persze a romantika sem maradhatott el, ugyebár, szerintem nagyon aranyos kis film volt. 

A Lazacfogás Jemenben annyira nem érdekelt mikor elkezdtem, de szerencsére, ahogy a történet cselekménye haladt előre, úgy kezdett egyre jobban tetszeni a sztori. Megint csak egy romantikus filmről beszélünk, ami sokkal inkább a finom, érintések nélküli romantikus filmek kategóriájába esik, szóval aki valami másra vágyik éppen, az keressen mást, én viszont nagyon élveztem, a vége habár kiszámítható, de olyan, aminek lennie kell. 

Robin Hood - alakítja Taron Egerton. Gyerekek. Már sokféle Robin Hood filmet és mesét láttam, de ez. Snitten érkezett jó pár dühös hozzászólás a komment szekcióban, hogy elrontották a filmet, én azonban nagyon élveztem. Sokat panaszkodtak arra, hogy nem korhű a film, és valóban, akadt egy pár baki - bár szerintem szándékosan csinálták - a jelmezeket illetően, de nekem pont ez tetszett benne. Egy sokkal modernebb verzióban tálalták nekünk Robin Hood világát. 

Két sorozat volt, ami kitöltötte az augusztust. A Once Upon a Time mind júliusban, mind augusztusban velem volt, töretlenül szeretem a sorozatot, habár néha jól pofán rúgnék egy-egy szereplőt, és arról se feledkezzünk meg, hogy néha olyan plot-twistek fordulnak elő benne, hogy csak nézek, hogy wtf?!

Megnéztem végre én is a híres-neves Csernobil sorozatot, amiért mindenki odáig volt, mikor legelőször kijött. Persze megértem miért lett nagy durranás - kinda bunkó, de véletlen beszólás - a sorozat, hiszen az egész esemény világszerte híres volt, így pedig még jobban felhívta a figyelmet valami olyanra, ami egy hatalmas fekete pont az emberiség történelmében. Azoknak, akik tényleg keveset tudnak erről, a sorozat igazi történelem órának számít, nagyon sok hasznos dolgot megtudhatunk belőle. Én elég sokat tanultam erről a témáról így csak arról tudok írni, hogy a színészi játék milyen volt, hiszen számomra ezek most már csak szomorú tények voltak. Viszont azt kell mondanom, a színészek nagyon jól adták a szerepük. A közöny, a nemtörődömség, a pánik és a nemtudás tökéletesen átjött.

Sajnos az elmúlt hónapban nem volt időm megírni a Művelődőt, de ez nem azt jelenti, hogy nem marad el, hanem, hogy összekombinálom a májusi hónappal :D Jó...jó... így elég sok minden gyűjt össze, és annyira élménybeszámolót sem tudok írni mert teljesen összefolyt előttem ez a két hónap, szóval bocsi a kicsit "összecsapott" bejegyzésért :)

A legutolsó elolvasott könyvem egy LOL szerzemény, a Tiéd leszek, amit egy kis frissítőnek olvastam a tanulás közben. Ebből a frissítőből az lett hogy egyhuzamban elolvastam az egészet, ami hajnal kettőig tartott, mert nagyon élveztem. Kis játékos történet volt, persze kiszámítható, de nagyon aranyos. Sajnos mostanában nem voltam oda a legutóbbi LOL könyvekért, de ez most visszahozta a reményt.

Egy Dream kiadásos könyv is végre elolvasásra került, a Mindig, néha, soha, amely egy egyfajta kicsavart szerelmi történet, egy listával és jó sztorikkal. Nagyon élveztem a könyvet, azonban nem volt olyan izgalmas számomra, így három különböző alkalom kellett ahhoz, hogy teljesen befejezzem.

A két lépés távolságot moziban sikerült megnézni, amolyan csajos program keretében, és meg kell mondjam nem lett rossz. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenképpen újranézős film lesz, hiszen a mai világban jelen lévő minden klisét felhasználtak, amit csak lehetett, de szép film volt, a végét meg is könnyeztem. A Test-csere jó kis vígjáték volt, sokat nevettem rajta, tökéletes kis kikapcsoló film, csak úgy mint a Tökalsó is, ez a pali mindig fergetegesen idiótákat játszik. A Charlie angyalai pont azért tetszettek, mert olyan kis bugyuta film, annyira mű hogy már jó volt. A Flashdance most már annyira nem rémlik, de azt tudom, hogy csak háttérnek tettem be az elején, aztán azon kaptam magam, hogy folyton oda-oda nézegettem.

A hihetetlen család 2 premierje annyira nem hozott lázba, most mégis egy kihívás kedvéért megnéztem, és őszintén megmondom, tetszett. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni gyerekkorom egyik sokat látott meséjén.

Sosem titkoltam, hogy szeretem a musicaleket, azért mert olyan limonádék, és mert imádom a zenét. Amikor megnézek egyet, hatalmas kedvem támad mindig énekelni és táncolni, habár a tánc miatt már egyszer eltörtem a lábam :D A Hajlakk is pont a limonádésága miatt tetszett, meg persze volt egy mondanivalója is, erről se feledkezzünk meg, egyre több olyan filmet találok, ami nagyon jól mutatja be hogyan is bántak régen a feketékkel az emberek, valamint milyen előítéletesek és sekélyesek voltak.

Csak hogy még egy példát említsek a sekélyes emberek példájára, valamint egy musicalre, A Legnagyobb Showman is erre mutat föl nekünk dolgokat. Habár nem volt olyan nagyon lenyűgöző a film, mint amilyet vártam, de egy kellemes csalódás ért a végére, szépen be tudták fejezni, meg is könnyeztem egy picit.

A Café Society és az Egy hét Marilynnel is a régmúlt amerika híres oldalát mutatja be számunkra, hogy milyen kis ravasz, cselszövések folynak a háttérben, hogy a szerelem néha nem is szerelem, csak vágyódás az izgalom, a siker vagy a pénz iránt, és megmutatja azt is, hogy nem mindig az a heppy endingünk amit mi elképzelünk magunknak. Szép történetek, nem is annyira egyértelmű, de szép jelentéssel. A sok szereplő néha össze tudja keverni a dolgokat, azonban mindkettő szemet gyönyörködtető film volt, mindenképpen javaslom, hogy egyszer mindenki nézze meg őket, ugyanis van benne tanulság.

A kolónia nem a szépsége miatt tetszett meg nekem, nem is azért mert olyan jó a történet, hanem mert egyszerűen borzalmas az, ami a világban folyik évek óta. Ha jól emlékszem, ez is egy igaz történet feldolgozása, és azt kell mondanom, hogy megdöbbentő, hogy ilyen dolgok létezhettek bármikor is a társadalomban. Emma Wattson nagyon jól alakítja a szerelmét megmenteni akaró lányt, egészen elhittem, hogy a valóság ez, amit látok. Soha nem fogom megérteni egyszerű hétköznapi emberként, hogy mi folyik a világ hatalmainak fejében, és mi mindent tartanak a markukban, de ez a film egy nagyon jó példa arra, hogyha valakinek nagy a hatalma, mire képes.

Aki nem követi a Riverdalet, nos az nem tudom mit csinál, de azonnal hagyja abba, és kezdje el nézni. Az első évadtól kezdve rá vagyok kattanva a sorozatra, nagyon tetszik, pont olyan, amilyennek lennie kell. Rejtélyes, kalandos, romantikus és gondolkodóba ejt. Meg sem tudom már számolni, hány álmomban jelent meg a Riverdale, kicsit obsessed vagyok, ez tény, de aki egy kis rejtélyre vágyik, az itt megkapja.

Befejeződött a Shadowhunters, most már végérvényesen is. Nos, mit is mondjak róla. Ha elvonatkoztatunk a könyvtől, akkor majdnem egy elég kis patent sorit kapunk, persze ha elvonatkoztatunk a könyvtől, akkor viszont kapunk benne egy csomó plotholet, ami egy kicsit értelmetlenné teszi számunkra az egészet, mégis szép a vége, és csak ez számít, hisze még van remény. Ha viszont figyelembe veszem az összes könyvet, akkor az egész egy nagy bullshit. Az alappillérek megmaradtak, az események is nagyjából, csak a gond az, hogy annyira összevariálták ezt más szereplőkkel, hogy elrontották az egészet. Persze, hozzuk ki mindenből a legjobbat, senkinek ne essen bántódása, ám ez a valóságban - azaz a könyvben - nem egyáltalán nem így van. Nem is voltam megelégedve minden karakterrel, teljesen az ellenkezőjét hozták annak, mint amilyennek kellett volna lenniük. Legnagyobb sajnálatomra Clary is ilyen volt. Habár eléggé hasonlított a Cassandra Clare által megálmodott Claryre szerintem külsőleg, azonban a cserfes, világot megmenteni akaró, makacs hősnő helyett inkább egy nyafizós, kissé ribanc attitűdű lányt kaptunk, aki néha játssza a smartguyt, néha meg az idiótát. Hmm, köszönöm nem. Habár Kathrine jó volt a szerepre, azért számomra mindig is Lily Collins marad Clary.

Munka közben, egyetemen, csak úgy tökéletes nézni a SKAM Austint. Elég jó a feldolgozás, nagyon tetszik, bár van egy-két szereplő aki annyira nem szimpatikus nekem. Azért így is előszeretettel követem nyomon.

Nem csak az új, darkos Sabrinát néztem meg, hanem elkezdtem a klasszikus Sabrina sorozatot is. Mivel a modernebb verziót láttam először, kicsit meg is voltam ütközve, mikor elkezdtem a régit nézni, és azon gondolkoztam, hogy mennyire más a kettő. Igaz, az alapszereplők megvannak, meg néhány dolog így-úgy megegyezik, de merőben más a két sorozat. A régi sokkal pihentetőbb, bár egy kicsit kiakaszt néha Sabrina butasága, azért jó ég, néha nagyon agyhalottnak állítják be szegényt, de alapjában véve tetszik a sorozat. Viszont amikor össze-vissza változtatják a szinkront benne, attól a falra mászok. Megszokok valamit, aztán megváltoztatják, aztán összekeverik, aztán meg megint. Na, ezért nem érdemes hosszú sorozatot szinkronnal nézni.

A március megint csak elszaladt, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, milyen gyorsan haladnak a hónapok hiszen mg csak most kezdődött 2019. De nem, már márciusnak is vége van. Őrület! Ez a hónap is főképpen a munkával és az egyetemmel telt, viszont volt egy nagyon szuper csajos esténk is, a vásárlást sem hanyagoltam, volt sajnos pár nagyobb váratlan kiadásom, valamint egy hónap végi Pesti kiruccanás is összejött.

A Rocky Horror Picture Show új változata egyszerűen olyan morbid, hogy csak kapkodtam a fejemet össze-vissza, hogy mégis mi folyik itt. Sajnos az eredetit még nem láttam, de néhány részen egész jót mulattam, a mai napig nem megy ki a fejemből, hogy "Damn it, Janet"

A hipervándor egész jó film volt, a vége igazán ütős volt, bár egy kicsit rövidnek tartottam, még néztem volna tovább is.

A hónap filmje számomra egyértelműen A komornyik volt. Nem egy könnyen fogyasztható filmről beszélünk, elég komoly témát boncolgat, az amerikai fekete társadalomról szól a film, ráadásul elég hosszú is, de én baromira élveztem. Nem csak, hogy felnyitja a szemünket egy-két dologról, nagyon jól bemutatja a történelmet egy más perspektívából, szóval nagyon jó oktató jellege van, és tanulsággal is szolgál. Magamat is megleptem azzal, hogy ennyire tetszett a film.

Ha pedig itt könnyű falatokról beszélünk, meg se említsük, hogy a Benjamin Button különös élete mennyire nagy falatnak bizonyult. Remek film volt, természetesen, és pont emiatt volt az, hogy néha nagyon meg kellett magammal birkóznom, hogy a figyelmem ne lankadjon.

A Pokémon még mindig megy nálam, kisebb nagyobb szünetekkel nézem, hogy ne unjam meg túlságosan. Sajnos a második évad már egyáltalán nem volt olyan izgalmas mint az első, meg hát Brock távozása, hmm..

A Legacies az huh. Nem is tudom mit mondjak róla. Fergetegesen bugyuta, de izgalmas, amint vannak új részek mindig megnézegetem őket. És lassan egy sorozatos videó is készül a csatornára, ahol mindegyik sorozatról majd nyilván többet beszélek.

A This Is Us legutolsó részei eléggé meghatottak, hiába az elején nem volt szimpi a sorozat, azért csak kezdem megkedvelni.

A Shadowhunters mindig lenyűgöz kár hogy nemsokára vége lesz.

A Good Trouble pedig mindig meg tud lepni, egy hatalmasan fergeteges sorozatról beszélünk, tutira van benne fantázia.

A február, magam sem tudom, hogyan, de csak úgy elrepült, mondjuk ennek a hónapnak mindig ez a kedves tulajdonsága van a hosszú január után. A február számomra egy kisebb felüdülést jelentett, ugyanis a hónap elején volt egy kis pihenőidőm a vizsgák után. Bevallom, kicsit nehéz volt visszatérni az egyetemre a második félévre, és újra órákra járni, aztán estig dolgozni, de kezdek lassacskán visszarázódni. Most egész jó órarendem lett, nem olyan nagyon pocsék, mint eddig, egész sok szabadidőm lett csütörtökön és pénteken. Februárban végre sikerült egy keveset lazítani, találkozgatni barátokkal, kicsit bulizgatni, és egyáltalán, kikapcsolódni, és többet szocializálódni. Észre is vettem magamon, hogy ebben a hónapban úgymond sokkal nyitottabb voltam az emberek felé, egy kicsit talán pozitívabb is, ahogy érzem a tavasz közeledtét.

A Várj még alkony! számomra kissé túl cukros, tündérmesés volt, és bizton állíthatom, hogy egyik ilyen korú tinédzser sem beszél így, cselekszik, vagy gondolkozik így, ahogy a könyvben meg volt írva. Az egész kissé túlidealizált volt, és csak úgy van, egy síkon halad a sztori, még csak fordulópont vagy izgalmasabb rész sincs, semmi jelentőségteljes karakterfejlődés nem figyelhető meg. Igazából kaptam ezt a könyvet, még nagyon régen, de soha nem ragadta meg a figyelmem. Most viszont elkezdtem elolvasgatni azokat a könyveket, amiket még kaptam, de soha nem volt kedvem elolvasni őket, így ebben a hónapban főleg erre fókuszáltam.

A Nyilak az erős kezében és a Mindennapi és nem egészen mindennapi könyvek is ilyen ajándékok voltak, attól a gyülekezettől, ahova a gimiből jártunk műsorozni évente egyszer. Mindkettő vallásos, hit témát dolgoz fel, azonban a második engem jobban megfogott, érdekesebb és szórakoztatóbb volt.

A Vérvonal 3 - Jégnász szintén egy ajándék volt, érdekes, hogy se az első se a második kötettel nem rendelkezem, de csak úgy megkaptam. Igazából gondolkodtam azon, hogy beszerzem az első két részt, hogy adjak neki egy rendes esélyt, de nagyon macerás lett volna a beszerzésük, és én szerintem bőven nem értek meg annyi pénzt. A sztori maga egy kicsit bugyuta, azonban tényleg érdekes, így is kicsit izgalmas volt, hogy fogalmam sem volt az előzményekről, de nem annyira, hogy epekedjek a meg nem jelent negyedik rész után.

Carrie naplója, ahogy a képen is láthatjátok, angolul lett elolvasva, és hadd jegyezzem meg, hogy ez és a sorozat maximum nyomokban hasonlít egymásra, pedig azt is nagyon kedveltem, de ez meg egy egészen más perspektíva, és huh. annyira különbözött, hogy itt pár szóban azt nem lehet összefoglalni. Lényeg a lényeg, nagyon élveztem az olvasását, mindenkinek ajánlom eredeti nyelven is, hiszen a nyelvezete egyáltalán nem nehéz, még csak egy B2-es nyelvvizsga szinten sincs.

A Nem akartam vele élni egy friss szerzemény, és saját választás volt, úgy éreztem, a sok kapott könyv után kell egy kicsi a saját akaratomból is. Már egy ideje nézegettem, de sosem csigázott fel annyira a gondolat, hogy megvegyem, végül februárban, mikor volt egy kis szabadidőm és beugrottam nézelődni a könyvesboltba, nos, ő távozott velem, plusz egy másik darab is. Egyáltalán nem ilyen történetre számítottam, de ezt már meg is szokhattam volna, hiszen mostanában kerülöm a fülszövegeket is. Egy elvált szülős lányról szól az egész, aki felváltva lakik az apjánál és az anyjánál a két testvérével együtt, de elege van ebből a rendszerből, ő így inkább egyetlen szülőjénél maradna. És egy-két véletlen során az egyikőjük meg is hal. Nagy sokk is ez mindenkinek, így utána már a gyászról és annak feldolgozásáról ír a könyv. Láttam lehúzó kritikákat, ám szerintem elég jól meg voltak fogalmazva azok a gondolatok, amik bennünk is lejátszódnak, illetve hogyan játszódnak le. Tény, hogy nem egy pozitív könyv, de pozitív jellemfejlődést láthatunk benne, szóval azért már megéri elolvasni.

Az Anniet nagyon megszerettem, egy nagyon jó kis musical volt, szerintem érdemes megnézni legalább egyszer, és sajnos ebben a filmben láthatjuk utoljára Cameron Diazt, aki az egyik kedvenc színésznőm, nem is tudom, miért, de egyszerűen imádom.

A Denisz a komisz egy afféle szintén klasszikus számomra, de annyira sokat felejtettem belőle az évek során, hogy kinda első nézésnek számít, de még mindig nagyon szeretem, egyszerűen csak a gyerekkorom jut eszembe.

Persze nem csak szép, egyszerű, cuki filmeket néztem, azért egy komolyabb hangvételű film is a látókörömbe tévedt. A címe Jack of the Red Hearts, ami egy ál-gondozó lányról, és egy autista kislányról szól. Igazából egy nagyon pozitív film abban a tekintetben, hogy egy fajta realitást mutat be számunkra, és milliónyi karakterfejlődést kezdve Jacktől, egészen a kislányig.

Az Outcast és a Good Kids tipikus tinédzser filmek, amik akkor nagyon is jók, amikor próbálsz kikapcsolni egy egyszerű kis filmmel. És persze rohadt humorosak is.

A kém, aki dobott engem egy nagyon népszerű film, én azonban csak februárban jutottam el odáig, hogy meg is nézzem. Nos, az biztos, hogy Mila Kunis nálam egy jó pont, a humor is az volt, és basszus amúgy nagyon tetszett. Az egész akciódús volt, kicsit összezavaró, a poénok miatt viszont könnyed és jópofa. Komolyan gyerekek, ezt mindenkinek meg kell néznie egyszer, hogyha rossz hangulata van.

Moziba is eljutottam egyszer, még a hónap legelején, és mondhatjuk azt, hogy elég kíváncsi is voltam a Végtelen útvesztőre. Alapjában véve tetszett a film, igaz, valamit, nem is tudom egyébként, hogy mit, hiányoltam belőle, és egészen kiszámítható volt, de egyértelműen nem volt rossz. Kíváncsi vagyok, hogy a függővégből csinálnak-e második részt vagy sem.

 Rövidfilmeket is megnéztem, ez itt nyilván nem az összes, de róluk szerettem volna egy kicsit bővebben beszélni. A Coco Chanel rövidfilmje annyira lekötött, annyira jó volt nézni, kicsit sajnáltam is, hogy tényleg csak egy rövidfilmről beszélünk.

A Delirium egy könyvadaptáció, és mivel nem éri el a 45 perces hosszúságot így csak rövidfilmnek nevezném. Nem volt rossz, alapjában véve én azonban hiányoltam belőle valamit, bár lehet, ha hosszabb lett volna, értelmesebben meg tudták volna csinálni.

Egy Harry Potter Fanmade rövidfilmet is sikerült megnézni, hát szerintem fantasztikusan megcsinálták, nagyon jól beleillett az egész világba, egy hatalmas csillagos ötös, szerintem érdemes megnéznie annak, aki Harry Potter fan és szeretne még egy picit elmerülni ebben a világban.

Ők pedig azok, amik folyamatban vannak sorozatnézés ügyében. A Jim szerint a világba ástam bele most magam nagyon, határozottan fejlődött a műsor az évadok során, most próbálom őt befejezni, szóval a hétköznapokban rajta van a hangsúly. Pokémonból hónap elején néztem nagyon sok részt, de egy kicsit hanyagoltam a hónap többi részében, mert már egy kicsit sok lett így, de majd úgyis fogom folytatni. A Riverdale pedig, nahát. Azt mondják sokan, hogy ez az éved egy nagy káosz lett, amiben egyet is értek, de engem annyira lebilincsel, hogy már nem is merem munka közbe nézni, mert a végén elfelejtek dolgozni. El sem hiszem, hogy pont most halt meg Luke, most ki fogja von átvenni a helyét a sorozatban?

A Legacies amennyire elkanyarodott az eredeti koncepciótól kezd annyira érdekelni, kíváncsi vagyok, mert ennyire gyerek szempontból még nem láttuk ezt a világot. Egyértelműen meg volt a tinédzser évek vége, meg volt a felnőtt perspektíva, itt az ideje a fiatalok miértjeit is megvizsgálni szerintem.

A Good Trouble is nagyon érdekes, az sem érdekel, ha felirat sincs hozzá, nagyon tetszik, hogy egy kicsit gondtalanabb problémákkal foglalkozik, nem annyira teljesen komolyakkal mint eddig tette a Fosters. És berendelték a második évadot, aminek pedig megint csak örülök.

Elmúlt egy év és itt a következő rögtön azonban idén nem kívántam év összegző bejegyzést készíteni úgy éreztem túl megterhelő lenne. A december egy kicsit kiesett az irányításom alól, nem telt túl nagy harmóniában, inkább kapkodásról és kevés pihenésről szólt az egész, néhány harmonikusabb pillanatban. Idén szeretném a negatív filmélményeket kihagyni a blogból, mert azt hiszem nagyon sok lenne, így fókuszáljunk inkább csak a pozitívra.

A Dust egy morbid, de a maga módján zseniális kisfilm Alan Rickman főszereplésével, és huh, belegondolni is furcsa, hogy némely embereknek ilyesmi jut az eszébe, egyszerűen zseniális :D

Az Engedj be! másik verzióját is megnéztem, és azt kell mondanom, a kettő ég és föld, mégsem tudnám eldönteni, hogy melyik tetszett jobban, hiszen mindkettőből hiányzik az a valami, ami teljessé tette volna a filmet. 

A karácsonyi rémálom egy ilyen sanda elutazós film emlék volt, amit muszáj volt megnéznem rendesen is. Nos, semmi különös, de azért van benne valami érdekes, ami miatt az ember mégis meg akarja nézni. 

A következő egy kisfilm, ami egyben egy rajongók által készített Voldemortos feldolgozás volt, és azt kell mondanom, hogy a látványvilág bámulatos, az ötlet is jó, majdnem egész jól illene a Harry Potter világba nekem mégis hiányzott belőle valami. Mondjuk a vége odatett, bár gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz :D

A Krampusz, nos egy tízes skálán kettes szinten ijesztő, szóval ha valami nagyon jó horrort akartak, amitől halálra ijedtek, az nem ez lesz, viszont simán nézhető, érdekes kis sztorija van az tuti.

A karácsonyi kutyabalhé egy aranyos kis Disney film, igazából azt hozza, amit a többi társa, szépen lefoglalja az embert, ad neki egy cuki sztorit amivel elvan egy darabig, aztán megy tovább az élet.

A Káosz Karácsonyra egy olyan film, amit minden évben adnak a tv-ben én pedig minden évben elkapok belőle egy csepp részletet, de soha nem nézem végig. Most végignéztem, és igazából egy elég jó film, olyan tipik karácsonyi romkom. A Holiday egy abszolúte új felfedezés volt, és nagyon hamar megszerettem, pedig az elején teljesen biztos voltam benne, hogy nem fog tetszeni. Nos, tévedtem, mert abszolúte imádtam, remek kis történetet vonultat fel. Richie Rich karácsonya száz százalékig nosztalgia volt vissza a nem is régi gyerekkoromra, amikor a Disney-Jetix-Foxkids csatornán olyan filmeket néztem, amiket szerettem, de a nevüket nem tudtam, így amikor találok egy régi kincset mindig ebbe a szép nosztalgikus hangulatba kerülök, szóval ezt is emiatt az érzés miatt néztem meg, és tényleg annyira jól esett, a történet maga kicsit nevetséges, a maga módján régimódi de annyira jó, hogy szerintem minden gyereknek muszáj ezt megnéznie gyerekkorában. A Rossz anyák egy újranézés, a Rossz anyák karácsonya új élmény volt, és azt hiszem, még jobban is élveztem a "karácsonyi kiadást" min az eredetit, hiszen felvonultat néhány olyan problémát, persze eltúlozva, kiparodizálva, ami a mai világban igenis jelen van. Amikor elkezdtem a Váratlan szépséget, tudtam, hogy igazából egy drámát kellene látnom, és vártam is  lírikus, metaforikus gondolatokat és képeket, azonban ez sajnos elmaradt, az alapötlet nagyon jó lett volna, de szerintem magában így az egész filmet elsiették, azonban még így is nagyon szép film volt. A karácsony mentőakció egy moziban megnézett kis élmény volt, amolyan karácsonyra hangolódásnak szántam, és ezzel a szándékkal abszolút átjött a film, szerintem nagyon aranyos film volt, azt hiszem sokan, néha én is, alul értékeljük a francia filmeket, pedig vannak köztük nagyon jók. Ez például szerintem egyedi volt több tekintetben is, kicsit régimódi elemek is megjelentek, de teljesen modernek is, szóval ő is nagyon tetszett nekem. Egy Netflixes film is megnézésre került, a Christmas Inheritance a The 100 sorozat női főszereplőjével itt is főszerepben. Tetszett, hogy ennek is volt egy kicsit old-school hangulata, és nemcsak egy szép karácsonyi filmet kapunk, hanem egy aranyos romantikus komédiát is, ahol a románc csak egy másodlagos dolog, míg az első az, hogy főszereplőnk megpróbálja megmutatni, hogy nem olyan szétszórt, elkényeztetett kiscsaj, mint aminek gondolják. Az Angela's Cristmas egy nagyon érdekes, és gyönyörűen szép animációs, angol nyelvű rövidfilm, ami szerintem egyszer majd nálam egy klasszikussá válik, hiszen nagy szép üzenete van.

Annak ellenére, hogy folyamatosan töltöm fel a Karácsony Készyvel videókat, még nem felejtettem el a szokásos havi blogposztot, a Művelődőt. Ebben a hónapban már kicsit több időm volt lazítani, habár most sem volt olyan sok, és úgy döntöttem, hogy már nem is fogom feleslegesen tépni a számat azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amit már egyszer megmutattam nektek, így csakis az újdonságokra fogok koncentrálni.

A múlt hónapom nagy részben az egyetemről és a munkáról szólt. Elkezdtem dolgozni, így általánossá vált az, hogy késő este értem haza, és az alap dolgokon kívül meg persze az alváson kívül nem is nagyon volt időm semmire. Tanulásra egy héten maximum egyszer vagy kétszer jutott időm ha a hétvégéket nem számoljuk bele és sajnos az alvást is eléggé elhanyagoltam, így hónap végére eléggé elfáradtam, és gyakran váltam ingerlékennyé. És persze többet aludtam az óráimon. A hónap eleje tartogatott egy kis kihívást számomra, ugyanis elmentem az első igazi, egyetemi gólyabálomra, ráadásul tök egyedül, amire eléggé büszke vagyok. A smink is kihívás volt számomra, ugyanis az is a komfortzónámon kívül esett, de nagyon tetszett az egész összességében. A bál is jó volt, összefutottam néhány ismerőssel így nem voltam teljesen egyedül, és a Wellhello élőben másodszorra is nagyon nagy élmény volt, egyszerűen imádom őket.

A hónapban, főként az unalmasabb óráimon, és az óra közötti szünetekben volt egy kis időm olvasni, aminek nagyon örültem, már hiányzott az, hogy valamit kedvemre olvashassak, és elmerüljek benne.

Azonban Cat Patrik Forgotten könyve nem fogott meg annyira. Az alapötlet nagyon tetszik, a megvalósítás sem rossz, ám annyi naivitás és cukorfelhő volt belesűrítve a könyvbe, hogy néha csak fogtam a fejem. A vége egyre jobban tetszik, ahogy az események hatására, végre az agyműködése is kezd helyre jönni, ám nem ez volt a hónap legjobb könyve, amit olvastam.

Anne-Laure Bondoux könyvéről nem hittem volna azt, hogy tetszeni fog. Először is, meglepett, hogy milyen vékony könyvről beszélünk. Másrészről, a fülszöveg igencsak csalóka volt ahhoz képest, ami a könyvben történik. A könyv tele volt tanulságokkal, egy csodálatos történettel, és okítással, egy hosszú kalanddal és az élet kifürkészhetetlen dolgaival. Hiába könyveltem el még a könyv elolvasása előtt, hogy nem fog nekem tetszeni, mégis a végére elég rendesen meghatott, pedig köze sem volt a szerelmekkel teli, átlagos hétköznapokhoz, annál bizony egy kicsivel komolyabb hangvételű történetről beszélünk.

A Viskó, habár egy kötelező olvasmány az egyik vizsgámra, nem hagyott cserben. A belőle készült filmet, mg tavaly hittanon néztük meg, idén pedig kinyílt a szemem a csodálkozástól, amikor a tanárunk feladta a könyvet. Meg is rendeltem online, és nekiálltam olvasni. Sokkal elégedettebb voltam a könyvvel, mint a filmmel, habár hozzá kell tenni, hogy a film látványvilága sem volt semmi. Ez a legkomolyabb hangvételű könyv, amit a hónapban olvastam, de egyáltalán nem untatott, sőt inkább elgondolkodásra készteti az embert. Tudom, hogy sokan nincsenek oda az olyan könyvekért, filmekért, vagy sorozatokért, amiben a vallás vagy a hit nagy szerepet játszik, de szerintem egyébként a kötelező olvasmányok között lenne a helye, annyi gondolkodni valóval szolgál számunkra. 

A kedvenc könyvem a hónapban mégis Böszörményi Gyula könyve, A Rudnay-gyilkosságok volt, ami egy könyvsorozat második része. Tele volt izgalommal,kicsit kiszámítható, de izgalmas fordulatokkal és fondorlatokkal, és alig várom már, hogy a következő rész is a kezembe kerüljön, és nekiálljak a folytatásnak. Anno, szerintem többször is említettem már, hogy nem vagyok a hív az olyan könyveknek, amik a "múltban" játszódnak, ennél mégis azt éreztem, hogy ennek bizony így kell lennie, mai kontextusban nem lenne ilyen varázsa az egész történetnek.

A hónapban sajnos nem volt annyi időm filmet nézni, ám azért most is jutott némi időm filmeket nézegetni. Összesen négy "jó" film kerekedett ki, ami igazából csak három, mert már az egyiket korábban láttam, de úgy gondoltam illik beletenni most is.

Az eszeveszett mesék a morbidsága miatt tetszett meg nekem, azért mert eltér a legtöbb filmtől, és nem kertel, habár kicsit túlzó módon mutat be egyes dolgokat, bár ki tudja, lehet, hogy akár ilyen is előfordulhat a világban.

A legendás állatok és megfigyelésük a kakukktojás, hisz őt már láttam, a de a Grindelwald bűntettei miatt úgy gondoltam benne kell lennie. Ugyanis a most megjelent film valami káprázatosan eszméletlenül jó, és legyen is ennyi elég belőle, hiszen a későbbiekben egy egész poszt fog készülni a véleményemről. 

A Tűnj el! sajnos egyáltalán nem horror, legalábbis számomra biztos nem, viszont thrillernek egész jó volt, ezért került ide. 

A következő négy film képviseli az elmegy kategóriát. A Drágán add az életed! nem volt szörnyű, de nem is tetszett, inkább háttérfilm, amire az ember néha-néha huzamosabb ideig figyel, de semmi több.

A Förtelmes főnökök egy humoros film, amit haverokkal lehet jó egyszer megnézni, ám én nem vágyom arra, hogy többször is megnézzem.

Az Egy Ropi Naplójával igazából semmi gondom nincsen, tök jól ábrázolják a könyvet, ám engem egyáltalán nem kötött le olyan nagyon. Egyszerűen csak nem nyerte el a tetszésemet.

A Már megint Te?! egy tipikus csajos film, amit barátnőkkel jó megnézni egy ottalvós bulin, vagy valami ilyesmin, de ennyi.

Na, és akkor elérkeztünk az abszolúte nem, kategóriához. 

Az Adult World egy meglehetősen furcsa, felelőtlen lányról szól, aki nem veszi észre milyen gyerekesen viselkedik, és már teljesen megértem, hogy ez a film, miért nem kapott soha magyar szinkront. Mert nem érte meg.

A Ne kiálts vérfarkast! egy eléggé gagyi horrorfilm, ami még csak nem is mondható horrornak, és olyan filmelemek keverednek bele, mint a Twilight vámpírnyomozós jelenet, a TVD hasonmás dolog, és a szokásos gonosz vérfarkas, szomszéd elemek, ami egyszerűen nézhetetlenné és unalmassá teszi az egészet. Már-már röhejesnek bizonyult az egész.

A Virslipartiról a megjelenése után azt hallottam, hogy milyen vicces film, nekem mégis sok idő kellett hozzá, hogy rávegyem magamat a megnézésére. Őszintén szólva nem hagytam ki vele olyan sokat. Viccesnek egyáltalán nem volt, csak a primitív emberek gondolhatják azt, hogy a sok káromkodás, és vulgáris szexuális utalás kajákon keresztül vicces.

A Too Late, egy furcsak, művészfilm szerű dráma, amiben pont az összekevertsége a lényeg. Nos, értem én az álláspontját a készítőknek, de rohadt bonyolult volt, és sok értelmét sem láttam.

Sorozatok terén nem sok mesélni való van. A hónap elején belevetettem magam a Shadowhuntersbe, hogy behozzam az elmaradt részeket és felelevenítsem mi történt, most pedig már várom, hogy mikor jelenik meg a végső évad. 

Hosszas gondolkodás után végre belekezdtem a Jóbarátokba, és azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, ugyanis egy rohadt vicces sorozatról beszélünk. Imádom az egyszerűségét, hogy a részek összekapcsolódnak, még sincsen  hatalmas jelentősége az egész sorozatnak, hanem csak úgy van. Munka közben előszeretettel nézem fülessel a telefonomon, és annyira tetszik, hogy már a negyedik évad végénél járok, pedig csak ebben a hónapban kezdtem bele.