Üzemeltető: Blogger.
Snapchat Pinterest Youtube Instagram Tumblr Facebook-oldal

Készy semmiségei

Még a 2017-es nyár elejéről maradt nekem egy Outfit-posztom, amit valahogyan sohasem publikáltam végül. Valahogy mindig közbe jött valami más, vagy éppen nem olt hozzá hangulatom. Azonban most mégis elhozom nektek, visszaidézve egy kicsit az elmúlt nyarat.

Mielőtt a képek készültek rólam, borzalmas pletykát hallottam meg magamról, ami rendkívül felidegesített, főleg az, hogy az egésznek az alapja a 25%-ot se érte el. Az életem éppen egy nagyon mély pontját éltem, és nem volt kihez mennem támogatásért. Se a családom, se az akkori barátaim, se senki nem foglalkozott azzal, hogy éppen mivel küzdöttem akkor. Ezek a fotók pedig számomra a kilátástalanságot jelentik, a maszkot, amit azért húztam fel, hogy az emberek ne bánthassanak többet. 
Számomra a képekből árad a keserűség, és a magány, az a keserű aura, ami belőlem sugárzott abban az időben. Az élénk színek kontrasztot játszottak a bennem lévő ürességgel és hideggel, a tekintetemből hiányzott a fény, és minden olyan hamisnak látszott. Az egész világ hamis volt, és én egyedül maradtam az igazsággal. Ezeket az érzéseket próbálom nektek átadni a fotókon, és csak remélni tudom, hogy nektek soha nem kell ilyen érzésekkel megbirkóznotok. 



/felső-New Yorker/nadrág-Tally Weijl/cipő-CCC


Share
Tweet
Pin
Share
No megjegyzés

Nem pont ezt a bejegyzést terveztem mára, hanem egy Back To School ruha hault, de észrevettem, hogy valamiért csak a ruhák felét fotóztam le, ezeket a képeket is akkor készítettem, valószínűleg a fáradság miatt maradhattak ki azok a ruhák, de ha már itt vagyunk :)

A mai bejegyzésben egy kicsit a nyári cipőszerzeményeimről szeretnék beszélni. Hogy miért? Nos, én gyerekkorom óta hadilábon állok a cipőkkel, sosem szerettem őket, vásárolni sem, mert a lábfejem miatt nehéz rám jó cipőt találni, plusz egy olyan dolognak éreztem, ami soha nem fontos, de talán két éve fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy egy cipő mennyire meghatározó egy outfit-ben, és akkor kezdtek el igazán érdekelni maguk a cipők is. Eddig soha nem sikerült alapdarabokat beszereznem, mindig azt vettük, ami jött, most azonban ezen a nyáron, tőlem rendkívül fura módon a cipővásárlási alkalmaim száma jelentősen megnövekedett. (Értelmes mondat volt ez egyáltalán? Ha nem, remélem azért megértitek) Szóval röviden tömören, a cipőkről való benyomásaimat osztom meg.

Képekért megint csak bocsánatot kérek, még tanulom, hogyan tudnám a legjobb képeket készíteni a blog számára, addig is nézzétek el nekem a bénaságom :')
Az első két darab, amiről beszélnék egy kicsit, nyári basic darabok, mindkettőt a CCC-ből szereztem be. Történetük, hogy apu közölte, hogy voltak ott, és mennyi minden most akciós, és, hogy milyen jó áron vannak most egyébként is ott a cuccok. Úgyis szandálra volt szükségem, így elmentünk oda. Legalább öt cipőt felpróbáltam, mire őt kiválasztottam. Alapból fekete, van egy gumis bokapántja, ami igazán tetszik, hiszen a bokámnak szüksége van egy kis tartásra, míg a lábfejemnél található két pánt, egy kicsit csillogó kígyóbőr mintás, plusz egy abszolút aranyos-bronzos metál színű, és ez volt az a kombináció, amibe én beleszerettem. Az ára is valami fantasztikusan jó volt, és még magamon is tetszett,nem csak úgy magában. Nagyon kényelmes viselet, igaz azért egy huzamban hajnalba két órát sétálni benne kicsit fájdalmas a végére, ráadásul még fel sem törte a lábam, ami azért elég nagy teljesítmény egy cipőtől. Abszolút máig tartó szerelem van köztem és a szandál között. A flip-flopot azért vettem, mert az én régim már elszakadt és másnapra pont kellett egy, én eggyel nagyobb méretet vásároltam, mert a rendes méretem egyszerűen nem volt jó rám. Kicsit egyébként aggódtam, hogy fel fogja törni a lábujjközöm, eddig csak a legutóbbi strandolásomkor volt vele egy kicsit kellemetlen a járás, és furcsa, kicsit tömzsibb plasztik-műanyag az egész, de nem volt drága, és mint említettem, szükségem volt rá.

Az iskolakezdéshez közel szükségem volt új cipőkre, természetesen. A régi tornacsukám sajnos kilyukadt, mondjuk meg is túráztattam rendesen, ráadásul legalább másfél évig tartotta magát, ami nálam cipők terén hatalmas teljesítmény. Szóval beszereztem egy sima fekete darabot a Devergo-bol. Egyébként nem szoktam a Devergobol vásárolni, szóval ez számomra teljesen first impression volt, de az eladók mind nagyon segítőkészek és kedvesek voltak Teljesen, tömör fekete az egész, a cipőfűzője pedig különlegesebb, mert olyan, mint valami kötél, bár sejtem, hogy átváltom majd egy sima fehérre. Vagy feketére, ki tudja :D
A másik szerelmem, amit még nem volt alkalmam viselni az ez az Adidas Neo (?) cipő, ami az utolsó daraboknál hevert a Deichmannban, várva, hogy valaki végre hazavigye, az a valaki pedig én voltam :D Nagyon kényelmes volt, amikor felpróbáltam, és jelentem, hogy még magamon is tetszett, így kétségtelen volt, hogy haza kell hoznom, és tudtam, hogy fog ő még jó szolgálatot teljesíteni nekem. 


A legutolsó darab pedig, amit a minap vásároltam, az egy fekete magassarkú. Az egész ilyen műbársony anyagból készült, és elég magas, viszont elég vastag sarka van ahhoz, hogy ne legyen kényelmetlen. Ennek is van bokapántja, ami számomra egy nagyon hasznos találmány, ugyanis, én mindig megszenvedek ezekkel a dolgokkal. A Deichmann-ban sétálva éppen csak nézelődtünk, gondolkodtam azon, hogy vennem kellene egy fekete magassarkút "ünneplőnek" mert az nem igazán van, amikor is belebotlottam ebbe a darabba. Az ilyen cipők már régóta izgatták a fantáziámat, mert úgy gondolom, hogy amellett, hogy fontosabb ünnepi alkalmakra kiváló cipő, de a hétköznapokban is megállja a helyét. És ami még furcsább, hogy vele is szerelem volt első látásra, ami tőlem elég ritka, és most mégis, idén nyáron ő volt harmadik cipő, ami elcsavarta a fejem.

                  Nektek van "első látásra szerelem" cipőtök?




Share
Tweet
Pin
Share
2 megjegyzés
Older Posts

A blog és én

About Me

Helló mindenkinek aki az oldalamra tévedt:)
Az én nevem Dóri, 20 éves, ennek a blognak a kreátora.
Immáron sokadik átalakításán esett keresztül szerény kis oldalam(ugyanis próbálok igényességet nyújtani, mint a blog dizájnával,mint a bejegyzésekkel)
A blogon tényleg minden megtalálható :D. Divat és szépségápolás, könyvek és filmek, valamint egy-két személyesebb téma. Kötelességemnek érzem megosztani azt az apró tényt, hogy nem másért, hanem magamért és miattatok, kedves olvasók miatt csinálom.
Azóta blogolok, amióta az eszemet tudom, és minden nehézségével együtt imádom:)
Ha tetszik az oldal nyugodtan iratkozz fel, hogy mindig értesülj a legújabb cikkekről, legyen további szép napod és kellemes böngészést! :)

Rendszeres olvasók

Kövess itt is:)

  • Facebook
  • Instagram
  • Youtube
  • Pinterest
  • Tumblr
A személyes instagramom: k.dorii14
Üzleti megkereséshez írj: keri.dora18@gmail.com

Ezt olvasom :P

Népszerű bejegyzések

  • Back To School | Haul | Ruha
    Az intróképem valahol elkeveredett a két telefon, és a számítógép között, úgyhogy nem vesződök újjal, rögtön bele is vágok a legújabb Back ...
  • Let's Talk | Lopás, rablás és egyéb szinonímák
    Azt hiszem itt az ideje egy kis beszélgetős posztnak. Ma azonban kicsit mesélősebbre venném a figurát. Eredetileg egy újabb Back To School ...
  • Tinidiszkó - Hogy mi van?
    Legjobb bejegyzéstípusoknak tartom azokat a cikkeket, amik valós történetek, események alapján készülnek vagy íródnak, éppen aktuálisak vag...
  • Év végi NYEREMÉNYJÁTÉK
    Azt hiszem, ennyi évnyi bloggerkedés után, már ideje volt egy nyereményjátéknak a blogon :) Ugyan nem lett egy hatalmas nagy csomag, de ...
  • 100 kérdés challenge
    A mai nap egy egész más topikkal jöttem, mint, amivel szoktam. Ezt a fajta challenget a WeHeartIt-on láttam, ha szeretné valaki, bátran kit...

Ami eddig történt

  • ▼  2021 (1)
    • ▼  január (1)
      • Lássuk melyik termékek váltak be a régi vásárlásai...
  • ►  2020 (13)
    • ►  október (2)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (8)
  • ►  2019 (14)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (2)
    • ►  március (2)
    • ►  február (4)
    • ►  január (2)
  • ►  2018 (64)
    • ►  december (4)
    • ►  november (6)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (7)
    • ►  augusztus (6)
    • ►  július (5)
    • ►  június (1)
    • ►  május (4)
    • ►  április (6)
    • ►  március (5)
    • ►  február (7)
    • ►  január (7)
  • ►  2017 (70)
    • ►  december (7)
    • ►  november (3)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  május (7)
    • ►  április (9)
    • ►  március (7)
    • ►  február (8)
    • ►  január (8)
  • ►  2016 (74)
    • ►  december (11)
    • ►  november (12)
    • ►  október (9)
    • ►  szeptember (4)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (9)
    • ►  június (7)
    • ►  május (6)
    • ►  április (2)
    • ►  január (1)
  • ►  2015 (3)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
  • ►  2014 (8)
    • ►  május (1)
    • ►  április (4)
    • ►  március (3)

Címkék

183 days 2017 2018 2019 2020 adidas airwick ajándék aliexpress alpro american appareal amerika anne percin anne-laure bondoux astor atmosphere augusztus aveo avon back to school bakancslista balea batiste beauty behindmylife bershka beszélgetős bh cosmetics bikini blogger kihívás Borbély Szilárd boulevard bourjois böszörményi gyula c&a carmex cat patrick catrice ccc challenge cipő claires colourpop decathlon december deichmann dein bestes dekoráció devergo divat dm domyos dorko ebelin édesség elfogytak éneklés eos essence étkezés fa fashion február film filmajánló food garnier glamour napok good trouble h&m háda halálkúra halloween haul healthy hershey írás írószer isana iskola jenny han jóbarátok jollie france július karácsony kedvencek Kelly Oram készy semmiségei kiegészítők kihívás kívánságlista komoly könyv könyvajánló kritika legacies lets talk levél libri life update lifestyle lights off lizzy charles LOL loreal lovely makeup makeup revolution manzara mayani maybelline miss guided miss sporty motiváció müller művelődő nature box new look new yorker nivea nyc nyereményjáték olvasás ootd Ottlik Géza outfit ősz paletta teszt pepco piercing pink panda pinterest pinterest a valóságban pirex playersroom pokémon recept reeses reserved revolution rimmel rival de loop yong rival de loop young rossmann S-he saját secret shadowhunters shopping siófok skincare smink sorozat star nature syoss személyes szempillaspirál szépségápolás szortírozás tag takko tally weijl testápolás teszt tetoválás this is us tippek topshop travel journal treacle moon trend trend it up unboxing útvesztő vans vásárlás vélemény videó vlog W. Bruce Cameron wendy higgins Weöres Sándor wish wishlist wm. paul young wondex york youtube zene zoella

Created with by ThemeXpose