Olyan régóta ül már a fejemben az ötlete ennek a bejegyzésnek, azt hiszem, most itt az ideje meg is valósítani. A mai nap, egy általam nagyon szeretett könyvről-filmről hozok nektek véleményt, bár azt hiszem, már most elárultam magam a a kezdő sorok alkalmával. Itt is van tehát a W. Bruce Cameron által alkotott könyvről a véleményem.
Fülszöveg:
Minden kutya a mennybe kerül… kivéve, ha elintézetlen feladatuk maradt itt, a Földön.
Lenyűgöző történetünk főszereplője, egy aranyos kutyus nem egy, de több életen keresztül próbál meg rájönni arra, hogy mi is az élete célja. A Kutyás történet más, mint a többi megszokott, cuki kis kutyusokról szóló megható regény. Az élet legalapvetőbb kérdésére keresi a választ: miért vagyunk itt? Hősünk, Béni maga is megdöbbenve tapasztalta, hogy lenyűgöző szépségű, aranyló szőrű kiskutyaként született újjá, miután végigélte egy korcs, kóbor kutya tragikusan rövid életét. Az új lehetőséget kihasználva eljut a nyolcéves kisfiú, Ethan ölelő karjába. Együtt számtalan lélegzetelállító kalandot élnek át, és közben Béni megtanulja, hogyan legyen jó kutya.
Hősünk kalandja azonban nem ér véget azzal, hogy egy szerető család kedvenc háziállata lett. Ismét újjászületik, és vaksin pislogó kölyökkutyaként megint csak azt szeretné kideríteni, hogy képes lesz-e valaha is rájönni a létezése értelmére.
Béni története szívet melengető, lényeglátó, és gyakran elképesztően mulatságos olvasmány. A Kutyás történetben nem csupán négylábú barátunk számos életének megrázó és mulatságos kalandjait ismerhetjük meg, de feltárul előttünk az is, ahogy egy kutya látja az emberi viszonyokat. Megismerhetjük, hogy milyen erős kötelék fűz minket legjobb barátunkhoz.
A megragadó és magával ragadó, gyönyörű történetből kiderül, hogy a szeretet halhatatlan, hogy hűséges barátaink örökre itt maradnak velünk, és hogy a földkerekségen minden teremtmény azért született, mert megvan a maga oka, mert értelme van az élhetésének.
A vélemény:
Nos, mit is mondjak. Kapunk egy jó hosszú fülszöveget az biztos, amiben egyértelműen ne értem, hogy miért szerepel Béni, a Bailey helyett, a fordítók nem túl sikeresen hozták ezt össze.
A borítóval kapcsolatban. Emlékszem, már elég régen megfordult a látókörömben a könyv, akkor még az eredeti, kiskutyás, zöld borítóval, ami számomra túl gyerekessé tette az egész könyv megjelenését, így akkor még hanyagoltam. Így kezdődött a könyvvel a történetem.
Aztán tavaly jött a meglepetés, ebből is filmet csinálnak - megjegyzem, hihetetlen, hogy mennyi könyvből láthatunk mostanában adaptációt - mondom remek, erről sem tudom hogy valaha meg fogom-e nézni vagy sem. Végül idén márciusban rászántam magam, és megnéztem. A fülszöveg végül is nagyon jól összefoglalja a történetet. Adott kutyus, aki először csavargó kutyaként kezdi életét, majd bekerül egy kutyaparadicsomba(persze a filmben nem teljesen így van), onnan pedig nincs megállás. Főszereplő állatunknak, már akkor megfordul a fejében, hogy vajon miért is van a világon. Majd miután első élete olyan hamar véget ér, és újjászületik egy új kiskutya testében régi emlékeivel, tudja, hogy célja van. Csak azt nem tudja szegény, hogy mi. Számtalan életen át láthatjuk, egyetlen lélek vándorlását. A film nagyon szépen felvonultatja az érzelmeket, azt hiszem, egy kicsit azért hatásvadász is, de nagyon jól átadja azt, hogy mit érez Bailey - nem érdekel hány neve volt, nekem mindig Bailey marad - és ez sokszor szívfacsaró volt. A film háromnegyedét végigbőgtem, ami elég durva, ennyit filmen még biztos nem sírtam. Ezek után annyi minden átértékelődött bennem, a hozzáállásom a saját állataink iránt is.
Snitten ez volt a véleményem, amikor láttam a filmet:
Szerintem megtaláltam az egyértelmű instant sírós filmemet. Ebből az egy és háromnegyed órából legalább egy háromnegyedet végigzokogtam, bizton állíthatom. Bár mindig is így volt, az első film, amin valaha sírta, az a Marley meg én volt, így ennél a bőgés borítékolható volt. A film borzasztóan szép, szomorú és boldog volt egyben. És mindent előhozott. Az életemben sok állat fordult elő, és előbb vagy utóbb, így vagy úgy, meg kellett tőlük válnunk. Ez a film pedig mindent előhozott belőlem. A fájdalmat, amit az elvesztésük okozott, és most úgy érzem, méltán meggyászolhatom azokat, akiktől nem tudtam úgy elbúcsúzni, ahogy kellett volna. Végig, ahogy néztem a filmet, éreztem azt, hogy többet kell foglalkoznom az itthoni állatokkal, a kutyákkal, a nyulakkal, a macskámmal. Éreztem azt a magányt, és azt a szeretni akarást végig, ami még arra is képes volt, hogy felállított a székből a film közben és kimentem pizsamába a kutyáinkhoz. És mámorító volt látni a boldog arcukat. A film nagyon sok értéket felmutat számunkra, amit követnünk kellene, és hatalmas tanulsággal szolgál az életünkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom, biztos, hogy milliószor újranézős film lesz!
Folytatva a gondolatmenetemet, egyértelmű volt, hogy a könyvet is el kell majd olvasnom valamikor. Végül erre ezen az év őszén került sor. A könyv, habár bőven közvetít felénk mindenféle érzelmet, egyértelműen gondolatok terén volt nyerő. Olvasás közben annyira a kutya fejébe képzeltem magam, egyszerűen tökéletesen lett megírva a narráció a kutya szemszögéből. Ahogy a filmben is, a könyvben is feltűnik, hogy nem teljesen úgy van az a négy élet, ahogy van, de ez így rendben van. Itt nem kezdtem el rögtön bőgni, igaz, az utolsó pár fejezetnél, már bőven elhasználtam pár zsebkendőt, és mikor sikerült megnyugodnom egy roham után, az első mondat elolvasásánál újra bőgni kezdtem.
Nem beszélhetünk túl bonyolult gondolkodásról ám ez volt nagyszerű a könyvben és a filmben is. Egyszerű volt, tiszta, és ártatlan, és néha csak ennyire van szüksége az embernek.
Az emberi szereplők a filmben jók voltak, egyet-kettőt imádok is közülük, de a színészi játék minden szereplőnél jó volt.
Ha valaki az én véleményemre volna kíváncsi, és azt tanácsolom, először a filmet, majd a könyvet olvassák el, szerintem úgy jobban üt. Először hatna így az érzelmekre, majd a gondolatokra. Egyértelműen csak ajánlani tudom mindkettőt, ez egy epic újranézős-olvasós, sírós film és könyv, amikhez szükség lesz egy száraz zsepire, és egy kisállatra kéznél. Bár egyértelműen, itt is győzött a könyv a film felett, ám úgy gondolom, egyiket is másikat is kihagyni kár lenne.
